Harangszó, 1934
1934-03-04 / 10. szám
1934 március 4. HARANGSZÓ 77. fakadó hálában gyökerezik igazi mozgató ereje. A diakonissza nem azért öltözi fel diakonisszaruháját, hogy ezzel azon céllal különítse el m; gát többi keresztyén nőtestvéreitől, mintha ő különb és tökéletesebb keresztycnséget akarna ezzel mutatni, hanem csapán azért, hogy öltözetét Krisztus országa szolgálatában kifejtendő szolgálata munkaruhájának tekintse és hogy életéből a divat és ruházkodás uralkodó jelentőségét kikapcsolja, amely annyi női lélek igazi elmélyedését tudja megnyomorítani. A diakonissza élethivatás teljesítésénél a női lelkiélet minden gazdagsága érvényesülhet. Hogv olyan kevesen tudják, megérteni lelkűk kincseinek ezt az értékesítési módját, azt nem ezen élethivatás ismeretlensége, nem is e szolgálat megszemélyesítőinek gyengesége okozza, hanem az egész nőnevelésnek elhibázott volta. Éhbérért görnyed ezer és ezer leány pincehelyiségekben, i rkoícstelen légkörben, varrodákban, gyárakban csak azért, hogy azután kis szabad idejében kifestve, kiöltözve megjelenhessen a moziban, a tánciskolában a korzón! Micsoda céltalan vergődés ;ok leány élete! A fiatalság, a női szépség olyan mulan- dóak és rövid ideig tartó dolgok, azután jön a léhaságból való felébredés, a kijózanodás keserűsége. Milyen más ezzel szemben a diakonissza élete. Milyen tartalmas, milyen nemesuélú s milyen értékekkel gazdagítja a női lelket. Az anyaház a d akonisszatestvérek együttélésénél a családi életet veszi mintául. Az anyaház a diakonissza otthon, ahová munkája mán visszatér, ahol meleg családi otthont, szeretetet és gondoskodást talál. A di íkonisszának nincsenek anyagi gondjai, a diakonissza életét nem kisérti a mi nkanélküliség réme, mert Krisztus szőlőjében, a világi munkanélküliséggel ellentétben, sok a munka, kevés a munkái. Fenséges dolog elkötelezni magát az embernek Krisztus országa szolgálatába, de csak addig, amíg abban a munkában lelki- örömét találja az ember. Semmi kötöttség, semmi kényszer! A városi Napközi Otthonban diakonissza gondozza a gyermekeket. Jóleső látvány a tiszta, mosolygó diakonisszát látni, amint szeretetteljesen dédelgeti a piszkos ruhafoszlányokba burkolt gyermekeket. A Napközi Otthon mellett egy nagy gyártelep van. özönlik a munkás- nők serege. Durva szitkozód,ist, káromkodást hallok. Az egyik munka eldurvít nőiességéből forgatja ki a nő', a másik nemesít és igazi boldogságot és lelkibékét ad. Sok szülő azonban mégis inkább az utca számára neveli leányát, mint Krisztus szolgálóleányává. A diakonisszakiképzés ingytnes, a felvétel nincs kötve semmiféle d plomá- hoz, csak a tisztességes előélet, mély vallásosság a felvétel előfeltétele. Oh bárcsak Isten lelke megvilágosítanr elsősorban sok szülőt, hogy ne al adá- lyozná a sok szépért, Krisztus szent ügyéért lelkesedő leányának azon törekvését, amellyel a diakonissza élethiva ást akarja választani! Akkor mindjárt több szívben találna visszhangra a kriszt isi intelem „sok a munka, kevés a munkás". Dr. Szeberényi Gusztáv. HÍR A FALUNKBÓL Az én falucskám nagy szóra készül, Hajlékot szán a jó vezérnek, Aki után bízón, vitézül Századok óta egyre lépked. Mióta Bar la a hires szittya Cirádás sátrát ideszánta, Nem nyílott erre vágykalitka Soha merészebb tárulásra. Templom nagy álom maroknyi népnek, Jobbadán csak a sokak jussa, A gyérekhez üzen a végzet, Beomlik majd az álmok kútja. Betemetik a porladó évek, Az árkos holnap tépő gondja, Ez a kegyetlen valós élet Az álmokat összetiporja, Hiába minden . . . mégis álmodunk! — Kandallós kicsiny meghitt szobákban — Mig a lelkűnkkel Istenhez nyúlunk, Kezét kereső csendes imákban. Bnrlahida. Jakus Imre. Az Úr vacsorája. Egy gyülekezet evangélikus hithű- si gét, vallásos életének a fokát rideg, ne őszinte számokból lehet meglátni. Ilyen számok például: hány százalék az egyházi adóhátralék, mennyi az évi per- selvpénz, mennyi az évi önkéntes adomány átlag fejenként, évente a hívek hány százaléka látogatja az istentiszteletet és fökép, hogv a híveknek hány százaléka él az Ür vacsorájával évenként? Különösen az utóbbi szám sokat jelent, mert minden előbb elsorolt szám esetleges kicsiségére lehet talán némi mentő, enyhítő okot találni, de erre az utolsóra nem. Pedig első sorban ez bizonyítja a hitet, az evangélikus hithíí- séget. a mély. eleven vallásos életet. Ha a gyülekezetek évi statisztikáját nézzük, akkor sok helyütt elég szép számokat találunk. Ez azonban nem téveszthet meg bennünket. Miért? Azért, mert tudjuk, hogv sokan évente egvszer sem élnek az Úr vacsorájával, mások viszont négyszer is. Mármost, ha a gyülekezet egynegyed része, a legbuzgóbb csoport, évente négyszer él az Ür vacsorájával, ami gyakori, akkor ez évente 100 százalékot jelent s a szám alapián azt gondolhatnék, hogy az a gyülekezet igazi élő, keresztvén gyülekezet. Pedig dehogy is ! Háromnegyed része esetleg egvszer sem élt az Ür szent vacsorájával. Ha így vesszük a dolgot, a gyülekezetek statisztikai jelentéséből, amelv az Urvacsorázók százalékos arányáról szól, azt állapíthatjuk meg, hogy igen kevesen élnek a legszentebb és legfontosabb kötelességükkel, amellyel a lelkűknek tartoznak. Úrvacsora nélkül nincs hit. nincs vallásosság nincs evangélikus hithüség, nincs egyháziasság. Az Úrvacsora a lelke, a középpontja a vallási és egyházi életnek. Evangélikus hitünk és a Biblia alapigazsága, hogy „egyedül hit által igazulunk meg Isten előtt a jó cselekedeteink nélkül a Krisztus érdeméért“. A mindenható és szent Isten előtt senkik és semmik vagyunk. Saját erőnkből soha, semmi módon sem kerülhetünk Vele életközösségbe, ami az üdvösség. Isten azonban a maga egyszülött Fiát áldozta fel érettünk, hogy az Ő érdeme, az ő igazsága szolgáljon a mi javunkra s az ő büntelen áldozata legyen bűneink váltsága. Krisztus urunk megváltó érdeme szerezte meg számunkra a jó Isten minden bűnt megbocsátó kegyelmét, amely mindent ád nékünk: bűnbocsánatot. Istennel való életközösséget, békét, üdvöt, örök életet s e földi élet számára minden pokollal szemben diadalmaskodó hitet. Hitünk, életünk központja az isteni kegyelem s ezt a kegyelmet adja nekünk a jó Isten az Úrvacsorában. Az Úrvacsora a kegyelem eszköze. Az Istennel egyesülni akaró, bűnbánó, hivő lélek az Úrvacsora kenyerében és borában magát a Megváltót veszi magához, az Isten üdvözítő kegyelmét. Aki az Úr vacsorájával él, az a jó Istennel egyesül újra és újra és meeannyiszor megszabadul lelkének terhétől, a bűntől. Olyan az Úrvacsora, mint a betegnek a biztos hatású orvosság. Csak addig él, csak addig van benne erő, amíg szedi az orvosságot. Ezért szomorú az. ba egy gyülekezetben Ur- vacsoraosztáskor csak a gyülekezet 10 százaléka állja körül a kegyelem asztalát egy-egv alkalommal. Ez azt jelenti, hogy a „kilence" úgy tesz, mint a meggyógyult bélpoklosok. hátat fordít Krisztus urunknak. Pedig csak akkor lesz evangélikus egyházunkban igazi hitélet, csak akkor támadnak fel az ősi hagyományok, ha az urvacsorázók száma minden gyülekezetben eléri évenként a mostani 30—50—70—100 százalék helyett a 3—400 százalékot, ha a gyülekezet „minden" jogosult, konfirmált tagja évenként négyszer odajárul a kegyelem asztalához és eszik abból a kenyérből, iszik abból az italból, amely az örök élet étele és itala. Böjt ideje, Krisztus urunk testének megtörettetése, megáldoztatása arra int bennünket. hogy ne tegyük magunkra nézve hiábavalóvá, haszontalanná a Krisztus urunk szent áldozatát, amely- lyel az életét adta miérettünk is, hanem használjuk javunkra és éljünk vele az Ür vacsorájában. Az orvosság csak akkor használ, csak akkor szerzi vissza drága egészségünket, ha megisszuk és nem dobjuk ki az udvar sarkába! Ma még lehet, ma még szabad, ma még nyitva a kegyelem arany kapuja! Jaj annak, aki idejében nem mehet be azon! Pass László. OLVASSUK A BIBLIÁT. Böjti örömök. Március 5. Vannak-e ilyentk? Filippi 4, 1—7. Nem képez-e ellentmondást e két szó, ha egymás mellé állítjuk azokat: böjt és öröm? Amiket világi örömöknek szoktak nevezni, nagyon sokszor nem illenek bele ebbe az időszakba, mely az Ür szenvedésére s annak okára, a bűnre emlékeztet, de sokszor nemcsak ebbe, hanem a keresztyén ember egész életébe sem illenek bele. Azt
