Harangszó, 1934
1934-02-18 / 8. szám
HARANŐS2Ö í§34 február 18. KÜLÖNFÉLÉK. Miatyánk a gombostűn. Mostanában halt meg egy amerikai vésnök. Élete főműve az volt, hogy egy gombostű fejére felvéste a Miatyánkot. A 412 betűből álló Miatyánk hatalmas nagyító segítségével egészen jól olvasható a gombostűn. Házasságkötés egy fával. Li Kuo Schaw, kínai asszony már négyszer volt férjnél. Minden férje aránylag rövid idő alatt halt meg. De amikor ötödször akart férjhez menni, egy öreg bölcs azt tanácsolta neki, hogy ősi szokás szerint egy fával kössön házasságot, mert ez a legbiztosabb mód, hogy a legrövidebb idő múlva ne legyen ismét özvegy. így aztán egy mandulafához adták feleségül. Két nap múlva azonban villám hasította ketté a mandulafát. A fa tulajdonosa beperelte az ötszörös özvegyet. Boxverseny és a nők. Az utóbbi években meglehetősen gyakori volt Németországban a női boxverseny, amelyet e nemhez nem illő vadsággal és olykor vérszomjas kegyetlenséggel vívtak meg. Az új rendszer atlatt a legfelsőbb közigazgatási bíróság betiltotta a női boxversenyeket, azzal az indokolással, hogy azok a jó erkölcsökbe ütköznek és nem férnek össze a női nem méltóságával. Egy jegy egy esztendőben. Az egyik ausztráliai vasúttársaság az általa kezelt vonalak állomáshelyeitől jelentést kért, hogy statisztikai kimutatást közölhessen a múlt évi utasforgalomról. A jelentések beérkezte után kitűnt, hogy egy Moola nevű állomáson az egész éven át csak egyetlen utas szállott fel, az is csak 90 filléres jeggyel. Az állomást mégsem szüntették meg. családi értesítő. Szakály Dezső alsósági tanító annak közlésére kéri utólag a Harangszót, hogy esküvőjét a múlt év december 23.- án tartotta Haiti Ilona tanítónővel Budapesten a fasori templomban. Az eske- tési szertartást Kemény Lajos esperes végezte. Halálozás. Február 5.-én temették el 84 éves korában Várpalotán Birnbaum Sándort, a dunántúli evangélikus egyházkerület tanítóinak egyik nestorát. 55 évig, egy egész emberöltőig volt a várpalotai evangélikus gyülekezetnek tanítója. A gyülekezet ma élő majdnem minden tagja tanítványa s amely tanítványok azt írták a sirhalmára tett koszorú- jokra:„Nem munkálkodtál hiába“.A magyar hűség városának, Sopronnak volt a szülötte, ahol az 1849-ik esztendő keresztelési anyakönyvébe írta be nevét keresztelő lelkésze. Ott volt elemista diák. Ott járta az ősi líceum 5. osztályát s az ottani tanítóképző intézet tanfolyamait elvégezve, 1868-ban lépett ki az életbe. Egy évig volt csak a zalamegyei felsörajki Bakó Sámuel földbirtokos gyermekeinek nevelője, azután ide jött Várpalotára a Molitórisz, Bárány, Hra- bovszky, Szedenics lelkészek gyülekeA Harangszó gyönyörű kiadásban kiadta LUTHER sekrestye - imádságát hogy odakerülhessen az minden sekiestyeéslelkészi irodafalára. A 30X45 nagyságú szines nyomású tábla ára 1 P és 12 f portó. J Megrendelheti a lap kiadóhivatalában zetébe. Birbaum Sándor egyike volt az Úr azon hű szolgáinak, akik támaszai, talpkövei az egyháznak, a hazának. Egyszerű ember volt, magvető, aki sohasem fáradt el a magvetésben, aki mindig győzte hűséggel, akinek a nyári nagy szünidő mindig hosszú volt és szinte türelmetlenül várta, hogy mikor seregük köréje újra az ö zsenge nyája. Dolgozott kora ifjúságától kezdve az életalkonyatig hivatásáért, embertársai javáért, a családjáért, nem mint béres, hanem mint hű sáfár. 56 évi tanítói munkássága alatt mindig az • Isten szemét érezte magán. A végtisztesség adásnál körülállotta a sírját tanítványainak egy egész gyülekezetei kitevő serege. „Jól vagyon jó és hív szolgám ...“ — Folyó hó 2.-án sok szenvedés után elhunyt Kisbaráthegyen id. Mózes Gyuláné hittestvérünk. Az egyháznak s minden jótékony intézménynek hűséges s áldozat- rakész támogatója vöt. 4.-én, vasárnap délután volt a temetése igen nagy részvét mellett. Életének 68-ik, boldog házasságának 48-ik évében hagyta itt gyászoló férjét s nagy családját. Áldott legyen emlékezete! Szerkesztői üzenetek. K. M. R. Az egyházközségi felügyelői tisztei az Egyházi Alkotmány 59., 60. és 61. §-a körvonalazza. — Idevonatko- zólag hasznos felvilágosítással szolgál még a Mikler-féle Evangélikus egyházjog 345.—47. oldala. Mindkét mű megtalálható a lelkészi hivatalokban. — Sz. D. Alsóság. Bakó József címe ez: Orosháza, tanyai iskola. HARANGSZÓ PERSELYE. A „Harangszó“ terjesztésére a következő adományok folytak be: Dankó Sámuel Szarvas, Pfeiffer József Szepetnek, özv. Huszár Ódor Sán- dorné Nagysitke, Kiss Gyula Kemenes- magasi, Gyenge Károlyné Eger 10—10 fill. — Móritz Zsigmond Boba 12 fill. — Púr Ede Zalaegerszeg, Kercsmárik Sámuel Mezőberény 16—16 fill. — Pa- veszka Mihály Győr, Büki Mihály Beled, dr. Tompa Sándor Celldömölk, özv. Nagy Andrásné Celldömölk, Strack Im- réné Dombóvár, dr. Grünwald Elek Dezső Dunaszentgyörgy, Sexty Emil Debrecen, dr. Béldi Béla Baja, Pfeiffer János Budapest, Gyuga Istvánná Győrla- damér, Hajas Sándor Hodálypuszta, Erdős János Farád, Lengyel Sándor Nagy- simonyi, Nagy Miklós Veimpuszta, Mesterházy Károly Sopronnémeti, Pfaff Karola Szeged, Bánfi Géza Szentgott- hárd, Weigel Ádám Mucsfa, dr. Jánossy Lajos Komárom, Bulla Dániel Pápa, Hofbauer Mátyás Lajoskomárom, Nemes Károly Boba, Vadász Edéné Marcaltő, Atalasits Mária Szentgotthárd, Farkas Ferenc Nemesládony, Doktor György Rákosszentmihály, Karáth János Keme- ntskápolna, Salamon Júliska Győr, Döb- röntey Pál Győr, özv. Rúzsa Pálné Pórládbny, Babiák Gyula Cserhátszentiván, Fehér Pálné Ostffyasszonyfa, Szabó Lé- nárd Izsákfa, Laukó Gyula Kiskőrös, Ernst Samuné Szentgotthárd, Kovács János Szergény, özv. Tóth Józsefné Lé- bény, Kováts Gyuláné Kiskörös, Kazár József Budapest VI., Iláuszky Sámuel Budapest I., Matejka György Ujdiós- györ, Bokkon Pál Csönge, Szabó Jakab- né Celldömölk, Hauptmann Mihály Hegyeshalom, özv;. Sárkány Zsigmondné Budapest, Donner Samu Győr 20—20 fillér. Eladó a Protestáns Szemle 30 évfolyama félvászon kötésben. 120 pengő. Szabadi G. Gusztáv Budapest, Üllői-ut 11. szám. 1—2. Terjesszük a „H ARANGSZÓ“-t! Sylvester Bibliai Lexikonja teljesen új állapotban szabad kézből eladó 30 pengőért. Közvetít a kiadóhivatal. 1—2. Tolnay-Elefánty: Bibliai tanítások két kötetben. A két könyv ára 10 (Tíz) pengő Tolnay Pál igazgató-tanítónál Nyíregyháza, Kölcsey-u. 27. sz. 2—2 VIRÁGOT legszebbét, kosarakat, csokrokat, koszorúkat díszes kivitelben legjutányosabban STIXNE-nél kaphat, Győr Deák-utca 6. Baross-út 34. Telefon 9-46. Telefon 9-44. A „Harangszó“ elóiizetólnek 10 % engedmény I Szives pártfogást kér Egy új, sötét tölgyfa-szekrényű sza- lonharmónium két sipsorral, 5 oktávval, 10 regiszterrel, 2 térdregiszterrel jutányos áron eladó. Cím: Hesse Károly Sopron, Balfi-utca 16. Ugyanitt harmó- niumjavítások is eszközöltetnek. 2—3 Az eredeti kisméretű Luther-rózsák állandóan kaphatók. Viszonteladóknak darabja 35 fillér. — Cím: Jánosa Lajos vésnöki műintézete. Bélyegzők, jelvények és zászlószegek gyártása. Szombathely, Nagykar-utca 6. sz. Föszerkeßztö : TÚRÓCZY ZOLTÁN. Felelős szerkesztő és kiadó : SZABÓ JÓZSEF. Társszerkesztők : NAGY MIKLÓS, NÉMETH KÁROLY. Főmunkatársak : PASS LÁSZLÓ, Dr. SCHLITT GYULA, SZENDE ERNŐ. Kéziratokat nerin adunk vissza. Vitéz Szabd és Uzsaly könyvnyomdavállalata, Győr. Andrássy-út 24. — Telefon T-03.