Harangszó, 1934
1934-02-18 / 8. szám
1934 február 18. HARANGSZÓ 59. „Kit híí kezek hazahoztak szárazon és vizen át: itt nyugszik Livingstone Dávid misszionárius, utazó és Livingstone Dávid 1813-1873. egy idegen gyülekezetnél, hogy ugyanarra a tömegre nem lehetett szinte ráismerni. Tartsunk itt is rendet 1 Külön a nők és külön a férfiak járuljanak az Úr asztalához s először mindig az idősebbek. A végére maradjanak azok, kik mint családtagok az Úr asztalánál egymás mellé szeretnének kerülni. Jelöljük meg pontosan az ortárhoz vezető s az oltártól elvezető utat. Szolgálatot teszünk ezzel maguknak a híveknek, az Úrvacsora áhítatának s annak a Jézus Krisztusnak, kinek dicsőségére mindennek — a konfirmációnak s Úrvacsorának is — ékesen és jó rendben kell történnie. Afrika apostola. A londoni Westminster-apátság ősrégi gyönyörű protestáns templomának padozatában sötét kőlap egy sírt takar. A sír mellől nem fogy el a látogató. Pedig ez évben már 60 éve, hogy ide temették a sír lakóját. A látogatók között sok a néger. Nemrégiben js egy kis fehér liliom- csokrot találtak a síron. Mellette pa- pirszelet. Rajt ez a felírás: „Hálából: egy afrikai asszony“. Kié ez a sír? Elárulja a bronzbe- tüs berakott felirat: emberbarát. Született 1813 március 19.- én Blantyreben, meghalt 1873 május 1.-én, Chitambó falujában Ulalában. Életéből 30 évet szentelt fáradhatatlan buzgalommal arra, hogy evangélizál- ja bennszülött törzseit, felderítse ismeretlen titkait és kiirtsa szégyenletes rabszolgakereskedelméit közép Afrikának, honnét szinte utolsó szavaival irta: „Minden, amit magányomban mondhatok ez: szálljon az ég gazdag áldása mindenkire, — akár amerikai, akár angol, akár török az illető — ki a világnak ezt a nyilt sebét meggyógyítani segít“. Más ju- haim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom és hallgatnak majd az én szómra“. Ez a sírfelirat valóban elmondja, hogy ki volt Livingstone Dávid. Utazó volt. Rajongott a természetért. Gyermekkorában félnapokig elbarangolt álmatag csodálattal a vadregényes skót hegyek között. Aztán egész életében valami olthatatlan tudásvágy hajtotta. Családi körülményei folytán 10 éves korában már szövőgyárban kellett dolgoznia reggel 6-tól este 8 óráig, utána azonban féléjszakákig olvasta apja házi könyvtárának könyveit. Első keresményéből is egy latin nyelvtant vett. Ez a nagy természetszeretet és tudásszomj elkísérte a sírig. Álmodozva és jegyzeteket, térkép- vázlatokat készítve jár Afrika ős- rengetegei között. A Tanganyika környékének, a Zambezi óriási vízeséseinek (pl. a Victória-vízesés) felfedezése, általában Afrika közép az utóbbi időben más emberek bajával, de Dömötörnek becsületes külseje any- nyira megkapott, hogy magamhoz vettem. Adtam neki egy kis szobát, itt-ott elfogad egy kis. meleg ételt is s annyira megszoktam körülöttem derűs életkedvét, hogy hiányozna. Nagyszerű ember! — S Tiborral mi van? — kérdi hir- telenül Helén. — Mit tudnak róla? — Semmit, édes leányom. Téged nagyon szeretett Tibor. Helén olyan lett, mint a pipacs. Sírásra görbült szája, elfordul s szemét törli. Reinerné meghatva nézte a leány fájdalmát s átvillant agyán: Helén s Tibor szerették egymást. Helén egyszerre szívéhez nőtt. — Majd elfeledtem, — mondja Kom- lósi — beszéltem a rendőrfőnökkel, meg van győződve, hogy Tibor él. Minden jel erre mutat. Nem adják fel a reményt. Különös dolog, de bíznak. Tibor megkerül. Ezzel odaért Dömötör s bemutatkozott. Helén szeretett volna beszédbe elegyedni vele. de atyia egyre sürgeti, hogv menjenek, mintha félt volna Dömötörtől, ki ügyvédi irodában dolgozott. Felültek s az autó elindult. Reinerné a biztató hírrel volt elfoglalva, hogy fia még megkerülhet. Egy hónap óta még nem volt neki ily boldog napja, mint a mai. Némileg igazoltnak látta Dömötör feltevését s ő is bízott. Dömötör, amint megtudta, hogy vendégek jönnek, összecsomagolt, hogy távozzon. Nem akart alkalmatlan lenni. Nem lehetett visszatartani. A Reinerné által felajánlott húsz pengőt sem fogadta el. Van, aki gondoskodik róla. Az Isten. Búcsút vett s elment. Reinerné úgy érezte, hogy Dömötörrel a napfény tűnik el házából. Sokáig nézett utána, míg el nem tűnt szeme elől és sirt... III. FEJEZET. Dömötör az erdő alá érve, leült arra a padra, melyen már annvi éjszakát töltött. Oly szép volt körülötte az alkony szürke fátyolába burkolódzó természet. Elgondolkodott. Ma ugyanolyan ez az őszi este, mint volt ezer évvel ezelőtt. A természet életében nincs az a nagy kilengés, mint a népek életében. Itt nincs válság, itt nincs munkanélküliség. A napsugár, a felhő, a szél egyformán végzi munkáját minden időben. A napsugár megtalálja a földbe vetett magot minden esztendőben, hogv csíráztassa, megtalálja a fát, hogy virágba bomlasz- sza s gyümölcsöt érleljen. Jön feltartóztathatatlanul az égből alá a földre, nincs vámsorompó, mely útját állná s megfosztaná a természetet áldásaitól. S ha felhők tolódnak eléje, csak azért történik, hogy annál hatékonyabb legyen a napsugár munkája. Óh, mennyi összefogás a természetben s micsoda áldás ez egymásba fonódó szeretetben. Miért?! Mert itt kizárólag az Isten intézkedik. Itt nincs kontár, ki bele szólna, Istennek engedelmeskedik napsugár, virág, vihar, minden .. . minden. Milyen más az ember társadalmi élete! örökös zavar, örökös viszály ... gyűlölet... féltékenység. Ami az ember áldásává lehetne, azt megfojtják még utrakelése előtt... Minden munka abból az elvből sarjad, mint lehetne a másiknak ártani... nem szégvelnek akár dögvészt is a másikra szórni.. ., csak pusztuljon .. ., vesszen. Alapjában véve ebben merül ki a nemzetközi élet. Ámítják egymást hazugságokkal .... egymásra mosolyognak __ cirogatiák szent elvek jegyében s közben készítik a mérget, hogy egymásra öntsék. Óh, szerencsétlen emberiség! Ezt nevezik kultúrának! S miért? Mert itt az ember intézkedik, a nagy kontár. Az Isten egv sziporkát adott lényéből az embernek, hogy meg tudja magát különböztetni az állattól s ebbe beleszédült.. . Nagyképűen világot meggyőző elmének nevezi ezt a foszlányt, melyet az Isten irgalmából ráfujt s ezzel belekontárkodik az örök teremtés és levés munkájába. Elkülöníti magát Istentől s mindent elront. Egyrészt sokat kapott az ember e szikrából, másrészt keveset. Ha többet kapott volna, szerényebb lenne s ha kevesebb jutott volna neki osztályrészül, meglégedet- tebb lenne. Nem nőtt volna meg a szarva. Ez az ember tragikuma, de másrészt erkölcsi mivoltának az alapja. Ezt az űrt önfegyelmezéssel kitölteni, képezi rendeltetésünket, hivatásunkat... erre pedig csak egy valami tanít... a Krisztus . .. ö a harmónia ... az élet.. . Úgy rohantak Dömötör gondolatai agyában, mint a hegyi patak a szakadékok között. Ugrálva, csillogón . .., tisztán, mint a gyöngy.... a kristály. Önkéntelenül bibliája után nyúl s belemélyed. (Folytatjuk).
