Harangszó, 1934
1934-02-18 / 8. szám
60. HARANGSZÓ 1934 február 18. és déli részének első beható felderítése az ő nevéhez fűződik. Ezzel azonban még csak a földrajz- könyvekbe írta volna bele a nevét, ö azonban beleírta nevét a keresztvénség történetébe is. Mert misszionárius is volt. Sőt mindenek előtt és felett az volt. Minden egyéb csak kísérője volt misszionáriusi tevékenységének. Vallásos protestáns szülőktől származott, komoly vallásos családi légkörben nőtt fel. Már egész fiatal gyermekkorában theo- lógiai műveket olvas. Döntő hatással volt életére Gützlalff, pomerániai evangélikus misszionárius példája. Elhatározza, hogy maga is misszionárius lesz. A theológia mellett az orvostudományokban is képesítést szerzett. Először Kínába akart menni. Mivel azonban ott akkor háború dúlt, mégis Afrikába ment. 28 éves volt akkor. Három nagy misz- sziói körutat tett Afrika belsejében. Vonatja, lakása és szószéke egv ökörfogat volt. Küzdött betegséggel, vadállatokkal (egy oroszlán egyszer összeroncsolta a vállát), vademberekkel. küzdött mérhetetlen sok akadállyal, de vitte előre s mindi" előbbre a Krisztus zászlaját. Prédikált, gyógyított, tanított s mindezzel csak egyet tett: lelkeket mentett. A világnak talán a legnagyobb misszionáriusa volt. Senki se tudott a színes emberek szívéhez olyan közel férkőzni. Egész néger karavánok mentek hozzá bizalommal s nem egy törzsfőnökkel jutott meleg barátságba. És senki se tudott a misszió ügye iránt olyan érdeklődést ébreszteni még előkelő körökben is, mint ő. Anglia akkori híres miniszterelnöke, Gladstone, sőt maga Victória királynő is szívesen hallgatta missziói jelentéseit. Angol tudományos társaságok hatalmas összegeket kínáltak fel néki, hogy idejét kizáróan földrajzi kutatásoknak szentelje, ő azonban nem volt hajlandó cserbenhagyni a misszió ügyét. Imádkozó, hűséges élettel szolgáló katonája maradt mindvégig az Ürnak. Emberbarát is volt. Olyan szívvel és lelkülettel, mint az övé volt, nem is lehetett más. Szomorúan látta, hogy mennyit árt a Krisztus ügyének a rabszolgakereskedelem. Hogy a feketék szemében éppen ez a lelketlen és gyalázatos embervásár járatta le az evangéliom hitelét. Sokszor állt keseredett szívvel bűnös rabszolgapiacokon. Napokig beteggé lett, ha egy-egy rabszolgahajtó karavánnal találkozva látnia kellett állati sorba lökött embereknek csordamódra való hurcoltatását. Tárgyalt hatóságokkal, rabszolgakereskedőkkel, törzsfönö- kökkel, írt, prédikált, ágált, áldozott s ezzel mérhetetlen sokat tett a rabszolgakereskedelem embertelen intézményének kiirtása érdekében. A négerek megérezték, hogy Livingstone szíve értük dobog. Részükről nem is igen tapasztalt hálánál egyebet. Leghűségesebb szolgái éppen kiváltott rabszolgák voltak. 1873. május 1.-én a középafrikai Ulala faluban 30 esztendő életőrlő szolgálatától beteggé nyomorodva fekszik kákából készült kunyhójában Livingstone Dávid. Kinn a kunyhó körül aggódó négerek. Aggódnak, mert uruk oly régen nem szólította egyiküket sem. Olyan gyanúsan csendes odabenn minden. Egyikük csendesen benéz az ajtónyitáson: Livingstone térdelve imádkozik. Később megint benézett. Livingstone pontosan ugyanabban a helyzetben térdel. Odalép hozzá: nem mozdul. Megérinti: hideg a homloka. Livingstone meghalt. Térdelve, mint ahogyan egész élete is az Isten előtti térdelés volt; imádság közben, mint ahogyan egész élete is egy hosszú imádság volt. Hű négerjei kivették a szívét s eltemették Afrika fekete földjébe, amelyért egy életen át dobogott az a szív. Testét pedig 9 hónapi gyaloglással Zanzibárba vitték s ott átadták az angoloknak. 1874 áprilisában temették el a Westminster templomban. Anglia a legnagyobb hősei közé temette nagy fiát és itt is, ott is szobrot emelt néki. A négerek pedig hálás szívük meséiben, keresztyénné lett életük áldásaiban őrzik emlékét és virágot hordanak 'a sírjára. Temetése 60 éves fordulóján egy szerény emlékezet-virágot tegyünk le mi is a sírjára! Sz. J. Az én böjtöm. Az én böjtöm több, mint ételről való lemondás. Az én böjtöm nem üres külsőség, Az én böjtöm lelki elkomolyodás. Az én böjtöm komoly önvizsgálat. Az én böjtöm igaz bűnbánat. Az én böjtöm őszinte keresés. Az én böjtöm hivő égre-nézés. Az én böjtöm Krisztusban való bizakodás. Az én böjtöm belső megújulás. Az én böfíöm evangélikus böjt t Ki akar diakonissza lenni? A győri evang. diakonissza anyaház újból megnyitja kapuját azok előtt, akik életüket a Krisztus szolgálatára szeretnék szentelni. Az új tanfolyamra felvehetők olyan hajadonok és gyermektelen özvegyek, akik 18. életévüket már betöltötték, de 35. évnél még nem idősebbek. A próbaidő alatt, mely 1—2 évig tart, a növendékeket az intézet élelmezi díjtalanul, de ez idő alatt ruházatukról maguk gondoskodnak. A felvételre vonatkozó kérvényeket március hó 1.-ig kell benyújtani a diakonisszaanyaház igazgató lelkészénél. A bélyegtelen kérvényhez mellékelni kell a folyamodó magairta rövid életrajzát, keresztelő levelét, a szülők, vagy gyám beleegyező nyilatkozatát, az utolsó iskolai bizonyítványt, orvosi bizonyítványt az illetők testi épségéről és egészségéről és külön zárt borítékban lelkészi bizonyítványt a folyamodó vallásos és erkölcsi életéről. Az összes iratok egyházi belkezelési ügyben bélyegmentesek. A jelentkezők április 1.-ig kapnak értesítést, hogy felvehetők voltak-e, vagy nem. Közelebbi felvilágosítást szívesen ad Turóczy Zoltán ev. lelkész, a diakonissza-anya- ház igazgatója. Ki akar diakónus lenni? Diakónusképző tanfolyam nyílt meg a békéscsabai evangélikus egyházban. Több évi előkészítő munka után február hó 5.-én megkezdődött a diakónusképzés. A tanfolyam három éven át négy téli hónapon keresztül tart. Az egyház képviselőtestülete határozattal szabályozta a diakónusok működését. A most megindult tanfolyamra mindjárt az első alkalommal 40-en iratkoztak be, akik nagy buzgalommal tanulnak. Annak a belmissziói munkának az elvégzésére, amellyel ezt a hatamas gyülekezetét át akarjuk hatni az evangélium éltető erejével és a körülötte levő szórványokban elhanyagoltságban és elhagyatottságban sínylődő híveinknek segítségére akarunk sietni, szükség van segítő munkásokra, akik felvértezve az evangélium fegyverével segíteni fognak a lel- keknek Krisztushoz való visszavezetésében. A gyakorlati kiképzés általános vallási ismereteket, az egyháztörténetből különösen az apostoli kornak történetét, evangélikus apologetikát, s különösen bibliai ismereteket fog nyújtani, hogy a házi áhítat tartására minél több családfőt képessé tegyen. Az első tanfolyam fő tantárgyai egyháztörténet, biblia-ismertetés és egyházi ének. Vajha ezen új, Krisztus országa szent ügyét szolgálni akaró kis lelkes csapaton is Isten bőséges áldása nyugodna, hogy elsajátítandó ismereteiket szeretett evangélikus egyházunk építésére gyümölcsöztethetnék! Semmire sincs úgy szükségünk, mint izzó, személyes evangelizátó buzgalcmra, amely kiemeli az embereket a zárt ajtók mögül és sarkalja, hogy „minden egyes ismét egyet * megnyerjen. Kép a rabszolgakereskedelemből.