Harangszó, 1934
1934-02-11 / 7. szám
1934 február 11. HARANGSZÓ 53 való bizonyságtétel. — A misszió az élő Krisztus hatalmának megnyilvánulása. Br. Podmanlczky Pál. * * A pénz, mit a misszióra adtok nem hiábavaló. Broschkó O. Adolf. * * A misszionárius legfeljebb a kudarcait emlegesse. Johnson Gisle. * • Indiától Afrikáig csodálatosan működik az Isten lelke. Ihmels Károly. * * A missziói munka első lépése ez: tagadd meg magadat. Németh Károly. * * A konferenciák közönsége legyen legalább oly kitartó, mint a balok közönsége. Dr. Molnár Gyula. * * A missziónak mindig voltak ellenségei. Schollz Ödön. Vizsgáljuk meg: van-e nekünk csakugyan valamink, amit a pogányoknak szétosztogathatnánk. Dedinszky Gyula. * * A ház akkor válik otthonná, mikor megjelenik benne a gyermek. — A Misszióegyesület akkor válik számunk ra igazi otthonná, ha maid megjelenik benne a gyermek, — a misszionárius. Wolf Lajos. Terjesszük a „H4RANGSZÓ“-41 A KIÉ cserkészvezetők világkonferenciája a Jamboreen. A Keresztyén Ifjúsági Egyesületek cserkészvezetői a gödöllői cserkészvilág- gyíílés alkalmával külön konferenciát is tartottak. Az elhangzott előadásoknak néhány gondolatát közlöm. A francia prot. cserkészszövetség elnöke, Desjardins többek között ezt mondotta: ..Nagyon FÍiánlható a cserkészszövetségeknek, hogv mindenütt úgy fog/lalkozzanak a cserkészekkel, mint eszközzel és nem mint céllal, mert csak igy tudják biztosítani a cserkészek nemzieti, felekezeti és társadalmi elkiilönései felett a testvériséget.“ ..A cserkészet a fiúknak alkalmat nyújt arra. hogy keresztül haladjanak az emberi gyengeségek megtapasztalásán, az erkölcsi törvény frontján és rávezeti őket a Megváltó szükségességére.“ A dán Ipsén szerint a cserkész mindaddig kap és kapni akar, mig nem Krisztusé, igazán adni csak azután tud. mikor már Krisztus megragadta öt. Ezt is ö mondta: „Az a jó cserkész, aki teljes tudatában van annak, hogy ö nem jó cserkész.“ Az angol Stirling a cserkészet evangéliomi szolgálatáról szólva ezt mondta: „A cserkésztörvény a gyerek lelki világához vitt tízparancsolat“ — Patte svájci cs. vezető mélv gondolatokkal fejtette ki, hogv a cserkészet fundamentuma csak Krisztus lehet. — Ezekhez a gondolatokhoz még hozzá kell tennünk azt a tényt, hogv a világ cserkészetének számbelileg és lelkileg a legnagyobb bázisát épen az északi prot. és evangélikus népek cserkészete teszi. Mindezekből nyilvánvaló tanulság magyar evang. egyházunkra, hogy nincs jogunk idegenkedni a cserkészettől, hiszen a mi igazságunkhoz csak mi adhatjuk evangélikus alapon ezt a kitűnő nevelést, ha mi nem adjuk, majd adják mások. Mert hogy kell az a mi ifjúságunknak az bizonyos. Ha tőlünk nem kapja, megy máshoz, mert hiszen ö még nem veszi azt észre, hogy ott másképen kapja. Lépjenek egyházunk lelkészei, tanítói, presbiterei egészen közel gyermekeink lelki világához és úgy vezessék őket előre. Erre a szolgálatra a legalkalmasabb módszer a cserkészet. Dr. Sólyom Jenő. OLVASSUK A BIBLIÁT. Hívj engemet segítségül. Február 12. Minden szükségedben 116. zsolt. 1—9. A csapást Isten ostorának szokták nevezni, joggal. Isten tudtával, engedelmével jön minden baj, veszedelem, nyomorúság reánk még akkor is, ha annak közvetlen okát világosan felismerhetjük saját bűneinkben. Isten akar szolgavoltunkra emlékeztetni bennünket, mikor alázatos térdhajlításra kényszeríti azokat, kik a jólétben térdet hajlítani nem akarnak. Az ö ostora a csapás, melvet sohasem cél és ok nélkül suhogtat felettünk, hanem egy célja mindig van: azokat, akik Istentől távol voltak. Isten felé. akik közel voltak hozzá, még közelebb akarja térítni mint a pásztor botja, ostora a nyája't. Ha ezt a célját a csapásnak nem akarod felismerni, nem hozzá menekülsz, könyörögsz segítségért, hanem Istentől elfordított arccal menekülni igyekezel, akkor a csapás már semmit. Nem is zúgolódom már Isten ellen. így kellett lenni. Beletörődtem már mindenbe s nem ámítom magam holmi hiú vágyakkal. Nem. — Lássa, most ámítja magát, — mondja Dömötör — ép most. Aki Isten felé tekint, az már reménykedik. S ezen az úton nincs megál'ás. Vagy gyötrődéseinek marad rabszolgája vagy teljesen Istené lesz, vágyaiban és reményeiben. S ön, asszonyom, már erre az útra lépett. Ne tagadja, ne ámítsa magát. Ön remél, s nem is fog csalódni. S ne áltassa magát, hogy megnyugodott. Az ön nvugalma. melyet sorsába való fásult beletörődés szerez, nem nyugalom. Ez valóban sziklatömb. nehéz sírkő, mely azonban nem a feje felett függ, hanem fojtó sulvával ránehezedik szivére, egész életére. Ezen a sziklán pedig a sátán ül s őrzi, hogy ne legyen soha egy nyugodt perce. Érti ezt, nagyságos asszonyom. Reinerné feláll, remegő kezét Dömötör vállára teszi s mélyen szemébe néz. Hosszan nézi s bágvadt arcán, mintha mosoly akarna jelentkezni. Majd megszólal : — S ön komolyan hiszi, hogv meglátom még egyszer gyermekemet? Avagy csak egv kétségbeesett anvát akar megvigasztalni. Ezért is köszönet iár. de ne akarjon elkábítani. Legyünk őszinték. Remélhetek? Komolvon hiszi? Maga tud valamit fiamról, Dömötör úr, ép úgy beszél. Mondja, mit tud? Csak úgy ragyogott Reinerné arca. Riztosra vette, hogy Dömötör hírt hozott fia felöl, azért beszélt oly meggyőzően. — Csak egyet tudok. — mondja nyugodtan Dömötör — fia nem lehet halott. Nem hozok felőle hírt, de tudom, hogy él. Meggyőződésem ez s a jó Isten vigyáz rá. Reméljen, Reinerné asz- szonyom és imádkozzon. — Oly boldog vagvok. Dömötör úr, maga úgy tud bízni, még bennem is felkeltette a reményt Talán mégis. De jó, ha bízni tudunk. Köszönöm. — Ne vegye rossz néven, asszonyom. ha közelebbről érdeklődöm az ürry iránt. Nem igen mertem eddig ezzel háborgatni, hogv fájdalmat okozzak, pedig nagyon érdekel a dolog. — Nincs sok mondanivalóm. Fiam estefelé elment a városba s nem jött többé vissza. Elment máskor is s este tíz órára mindig hazajött. Ki gondolt ilyenre? — S akkor este nem vett rajta észre semmit? Nem volt ideges, vagy mi? — Egyáltalán nem. Jókedvű volt, mint mindig. Már kiért az országúira s megint visszajött. Pénztárcáját felejtette itthon. Még tréfálkozott, mit csinált volna a kávéházban pénz nélkül? A kávéházat ugyanis nem igen látogatta. — S hol szokott tartózkodni a városban? — Somló Bertalannál, a barátjánál. Régi, még diákköri pajtása volt. Mérnök a villamos üzemnél. Akkor este is őhozzá ment, nála is volt. — S micsoda ember ez a mérnök? — Kedves fiú. Kissé bohém, de közvetlen s megnyerő. Nem egyszer volt itt nálunk. Szerettem Bercit. — Nem szokott Tibor nagyobb pénzekkel járni? — Nem. Soha nem költekezett. — Akkor minek volt neki fontos a pénztárca, hogy még vissza is jött érte? — Atyja fényképe volt a tárcában s néhány levél tőle. Ezek nélkül nem ment el soha. Azt szokta mondani: keveset voltam atyámmal, legalább a fényképe s a levelei legyenek nálam. Különösen egy levelét tartotta mindig magánál, az utolsót. Ezt csak huszonnegyedik születésnapján bonthatta fel Tibor, így hagyta meg a borítékon a férjem. Ez mindig nála volt, hátha valahol ütközően tölti be a huszonnegyedik életévét. Gondolható, mennyire volt kiváncsi, mit írhatott neki atvia ebben a levélben! De mondja csak, Dömötör úr, mit faggat kérdéseivel? — Érdekel, nagyságos asszonyom, a dolog. Minden titokzatos ügynek vannak rejtett lámpásai, talán a jó Isten helyezi el őket, hogy egymásba olvadó fényük mellett az ész megoldhassa a rejtélyt. Szóval érdekel az ügy s erős a meggyőződésem, hogy Tibor még előkerül. Bízzunk! — Istenem, ha ez igaz lenne! — sóhajt fel Reinerné. (Folytatjuk.)
