Harangszó, 1934
1934-02-11 / 7. szám
52. HARANGSZÓ 1934 február 11. arra a missziói kötelességedre, amellyel felelős vagy a szórványokban élő elhagyatott hittest'véreidet illetőleg. Dr. Szeberényi Gusztáv. A Misszióegyesület 25 éves jubileumi ünnepségei Budapesten. „A misszió korszakában élünk“, — mondotta D. dr. Ihmels Károly, a Lipcsei Misszió igazgatója február 2.-án a Luther-Otthonban, azon a vacsorán, amelyet D. báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő adott németországi vendégünk tiszteletére. A missziónak, a küldetésnek gondolata sziíkségképen előtérbe nyomul a keresztyénség s így egyházunk munkájában is. Ennek tulajdonítható. hogy a Misszióegyesület 25 éves jubileumát egyházunk legmagasabb hivatalos tényezői felhasználták arra, hogy kifejezést adjanak érdeklődésüknek. amellyel az egyesület rendeltetése, hivatása, munkája iránt viseltetnek. Február 2.-án délben tartott díszközgyűlésen az egyetemes felügyelő az egyetemes egyház, D. dr. Raffay Sándor püspök a bányai egyházkerület, ifj. dr. Victor János a református misszióegyesület, Scholtz Oszkár dr. a KIÉ, dr. Deák János a fakultás és a Theológus Otthon, Nitschinger János az Orsz Ev. Tanítóegyesület, Irányi Kamill a székesfehérvári misszióegyiesület, ifj. dr. Jánossy Lajos a révkomáromi gyülekezet nevében üdvözölték az egyesületet, D. Ihmels Károly pedig a Lipcsei Ev. Luth. Misszió üdvözletét és jókívánatait hozta el körünkbe. A jubileumi ünnepségek középpontjában ez a díszközgyűlés állott, amelyet dr. Molnár Ovula ítélőtáblái bíró, az egyesület világi elnöke nyitott meg. az imám, a maga aggódó könnye, a szeretet? Verje ki a fejéből ezeket az őrült gondolatokat. Olyanok ezek. mint a mérges gázok, melyek fojtanak, ölnek s melyektől nagyon tanácsos óvakodni! — Tudja. Dömötör úr, mit vesztettem én az életben? — Semmit, csak kapott; — vágja rá hevesen Dömötör. — Férje az Istené volt s az övét vette vissza csupán, mikor haza szólította. Nem vesztett semmit. de megkapta azoknak az éveknek a boldogságát, melvek alatt együtt élt férjével. S ennek emléke megmaradt. Ezt nem vette el senki. Ez az öné. De ön ezt is a sárba tiporja. Látja, mily igazságtalan maga. Nem vádolja a lelkiismeret? S ha Isten azt a néhány nagyon boldog évet sem adta volna — hatalmában volt — akkor minek az elvesztése felett panaszkodna most? Reinerné tágranyilt szemmel nézi Dömötört, mintha mennél több világosságot akart volna magába engedni. Csak úgy szívta magába Dömötör szavait s balzsamként ömlöttek el szíve nagy sebén. Kissé megnyugodott s érzései kimondhatatlan fájdalomba olvadtak. — Dehát a fiamat, miért kellett elveszítenem!? — Szakadt fel a sóhaj leikéből. Mint a tőrbe esett madár vergődött a szerencsétlen asszony. Dömötör megsajnálta s szelidebbre fogta szavait. — Tibor is Isten kezében van. Leigen értékes pontja volt a közgyűlésnek Scholtz Ödön esperes, tb. elnök, az egyesület alapitó elnökének felolvasása. Részleteket olvasott fel az egyesület történetéből, de ismertette a hazai evang. kiilmissziói munka régebbi történetét is, amely visszanyúlik Wimmer Gottlieb Ágost felsőlövői lelkészig, tehát 80" esztendős múltra (tekinthet visz- sza. Scholtz Ödön műve az egyesület kiadásában rövidesen megjelenik s az ismertetett részletekből máris kitűnt, hogy a mű egyházitörténeti szempontból is nagyon értékes lesz. Gáncs Aladár, az egyesület fáradhatatlan titkára határozati javaslatot terjesztett a közgyűlés elé, amelyben felsorolta az egyesület jubileumi alkotásait; ezek közül megemlítjük, hogy az Egyesület három, egyenként 25 pengős pályadíjat tűz ki tanítóképzőintézeti növendékeknek bibliai történet külmissziói feldolgozására és 25 pengős pályadíjat theológiai hallgatóknak külmissziói gyermekistentisz- telet kidolgozására. Torda Gyula az Apostol című költeményt szavalta el, melyet 1909. febr. 2.-án, az Egyesület megalakulásakor Pozsonyban tartott vallásos estélyen szavaltak először. A jubileumi ünnepségek alkalmából február 2.-án tartott istentiszteleten Németh Károly esperes, egyházi elnök hirdette az igét lános 15. 16. alapján; a kelenföldi énekkar Weltler Jenő karnagy vezetésével énekelt, az oltári szolgálatot Broschkó G. A. és Scholtz Ödön végezték. Értékes konferenciai előadásokat tartottak február 1. és 2.-án dr. báró Pod- maniczky Pál „A misszió múltjának üzenete“, Turóczy Zoltán „Jelenünk missziói üzenete“ és Wolf Lajos „A jövő missziói üzenete“ címen. Turóczy Zoltán előadását az egyesület ki fogja adni. D. Ihmels Károly „Képek és jefek indiai munkánkból* címen tartott előadást. gyen bárhol is. Tibor nem halt meg s megkerül. Reinerné megkapta Dömötör kezét s úgy nézte. — Ha gyilkosságnak esett volna áldozatul, — folytatja Dömötör — bizonyára maradt volna utána valamilyen nyom. mely ezt a féltevést igazolná, de a csendőrség egy havi nyomozás után is nélkülözi ezt s meg vagyok győződve, hogy gyilkosságról nem lehet szó. Tegyük fel, öngyilkos lett. Ez ellen meg nagyságos asszony tiltakozik a legeré- lyesebben, mert ismerte fiát s tudja, ilyenre nem vetemedhetett. Nem is volt rá oka. Gazdag. Mindenki szerette, csodálták képességeit, nagy jövőt jósoltak neki. Mind olyan mozzanatok, melyek kizárják, hogy öngyilkosságra gondoljunk. — Akkor mi lett vele? — Kiált fel kétségbeesetten Reinerné. — Ezer s ezer féle az eshetőség, mely távol tarthatja otthonától. Talán valamilyen célja van vele!? Ki tudná? Még az édesanya sem ismerheti gyermekének minden vágyát s gondolatát. Egy tetterős ifjú meg éppen kiszámíthatatlan ilyen tekintetben. Egy azonban bizonyos: bárhol is legyen a fiatal Reiner, Isten kezében van. Ez pedig megnyugtatásul elég lehet, nagyságos asszonyom. Várjon és imádkozzon. Majdnem biztosra veszem, Tibor visszatér. Megmagyaráz mindent s ön szégyelni fogja A február 1.-én a K1E nagytermében tartott szeretetvendégségen igen sokan vettek részt s érezhettük az összetartozás tudatából fakadó testvériséget és jóbarátságot. A vendégségen Broschkó G. A., Morhács Márton. D. Ihmels Károly, Johnson Gisle szólaltak fel. Szavalatok és énekek gazdagították a vendégség programmját. Wagner Viktória és Becht Zsuzsanna Weltler karnagy vezetésével páros éneket adtak elő. Kemény Lajos budapesti esperes irásma- gyarázatot tartott. A február 2.-iki vacsorán jelenvoltak D. Ihmels Károly, Beines Zoltán az Országos Luther-Szövetség elnöke, Sándy Gyula, a Lufther-Otthon elnöke s egyházunknak még más vezető férfiai, továbbá a Luther-Otthonban lakó egyetemi hallgatók és főiskolások. A vacsorán D. Ihmels Károly és dr. Molnár Gyula intéztek beszédet a jelenlevőkhöz. — Az egyesület jubileumára vidékről is többen eljöttek, különösen Szarvasról és Székesfehérvárról. Azzal az imádságos érzéssel távoztunk az ünnepségekről, hogy Isten áldó kegyelme volt velünk s ebben a kegyelemben bízva folytathatjuk munkánkat. Megemlítem még, hogy D. báró Radvánszky Albert és D. Ihmels Károly február 2.-án délben a német birodalmi követnek, az egyesület elnöksége pedig D. dr. Raffay Sándor püspöknek voltak vendégei ebédre. — D. Ihmels Károly február 3.-án Győrött, február 4.-én Sopronban tartott előadásokat. N. K. Morzsák külmissziói egyesületünk jubileumi ünnepségéről. A misszió az egyház éleimcgnyilvárulása. — A misszió az élet Urának való engedelmeskedés — A misszió a keresztről magát, hogy ilyen kicsinyhitű volt. Csak ne feledjen imádkozni!. Az édesanya imáit a jó Isten különösképpen szokta meghallgatni, ha azok elveszett gyermekéért keresik fel. — Nincs hozzá semmi reményem már, Dömötör úr, — mondja Iemondólag Reinerné. Ha fiam élne még, a poklok fenekéről is feljönne, hogy a nyakamba boruljon. Hiszi annyira s;l;retett. Nem 'átom én már többé. Nem tehetek róla, de nem hihetem. Belátom, ezen gyötrődésem nem segít. Bele kell nyugodnom. Mondjuk. Isten rendelése, mert akárhogy is csűrjük-csavarjuk csökönvös eszünkkel a dogot, végül mégis rájövünk, hogy Isten intézkedik s nem lehet ellene szavunk. Meg is nyugszom benne, de hogy fiam még egyszer hazajöjjön ..., hogy még egyszer lássam ..., ez ... ez .. S itt felzokog az özvegy, hogy Dömötörnek majd a szíve hasad ketté. — Nem úgy van, asszonyom, — vigasztalja —. ha Istenben bizik, minden jóra válik. Tett ő már ennél nagyobb csodát is. Reinerné tagadólag rázza kezét: — Ne ... ne. Ne akarjon, Dömötör úr bennem reményt ■ ébreszteni. Ön képes rá, érzem. De ne tegye. Jobb így. a bizonyosság, hogv nem látom többé. Ne akarja, hogy ámítsam magamat. A reménykedő felett szikla lóg, mely minden pillanatban megindulhat, hogy rázuhanjon s összetörje. Nem remélek én
