Harangszó, 1934
1934-02-11 / 7. szám
50. HARANGSZÓ 1934 február 11. kezdődik a III. parancsolat megszegésével, mert vagy szombaton tartják, vagy vasárnapon. Sokan éppen böjtben akarnak farsangolni. Semmi kifogásunk nem lehetne ez ellen, ha a lakodalmi mámor bele nem lármázna a vasárnap csendjébe; ha szombaton vagy vasárnap délelőtt megesküdnének az új párok s a legközelebbi rokonság: szülők és testvérek az ebéd után szeretettel elbeszélgetve, este pihenni térnének. De a legtöbb lakodalomnál a vasárnapba nyúlik a hejehuja s a lakodalom másnapján 40—60 ember hiányzik a templomból. Persze az ivás már az esküvő előtt megkezdődik, különösen, ha vidékről hozzák a násznépet. Nem egyszer megtörtént, hogy az egész násznép — a nők kivételével — ittasan merészkedett az Úr oltára elé: eskütételre. (Menynyi halálos ellenséget szerezne szegény lelkész, ha az ilyeneket kiutasítaná a templomból!) A templomhoz gyakran kocsikon kurjongató, boros üveggel hadonászó násznép érkezik. Szomorú előjáték ez, ahhoz a végtelen komoly s életbevágó lépéshez, melyet a házassági eskü mindnyájunk számára jelent. Aki elég bátor ahhoz, hogy meg akarja ezeket a durva, pogány-magyar szokásokat Tanulj mag imádkozni! Irta: dr. Schlitt Gyula. I. FEJEZET. Két hegylánc között széles völgy húzódik hosszan. Szeptembervégi hangulat nehezedik alá méla csendjével s az ékességeitől megfosztott földek a völgy túlsó nyílásán át menekülni látszanak a közeledő meghalás elől. Mintha a tova siető élet után rohannának. Mint a nagy beteg, vívja utolsó harcát a táj az életért. A középen végig omló rétség még életet lehel, de a két oldalt letarolt szántók sárgásbarna foltjai szemfedövé olvadnak egybe. Végig ünnepi csend. Itt-ott egy elkésett virág tarkálik még s a bágyadtan tova szálló madár is hallgat. Mindenütt az ősznek hallgatag titokzatossága. A völgy közepe táján régi kúria húzódik meg a tarka lombozatu fák alatt, álmodozik s a föléje hajló lombok lesik az álmait. A házból egy kanári madárnak elnyújtott, bánatos füttyre ha.lljik. Jelzi, hogy a ház életet rejt. Reiner Málvin a lakója. Ötven év körüli özvegy. Férjét a világháború vitte magával. Úgy mondják, Lublin alatt látták utoljára. Egyéb hirt nem kapott felőle. A piros tábori lapok azonban egyszerre elmaradtak s a gyorsan tova tűnő évek lassan meggyőzték róla, mit kezdetben hinni nem változtatni, annak az a válasz: Eddig is mindig így volt, miért ne lehetne ezután is így! Esküvő alkalmával azok is „betolakodnak“ a templomba, akik máskor „istállódnak csúfolták (nálunk megtörtént esetek!), azok is, akik egyházunkból hűtlenül kitértek, azok is, akik Isten igéjének hirdetésére egyébként sohasem kiváncsiak s azok is, akiket máskor a harangszó, most pedig a kíváncsiság hivott el. Ha mindezek sajátságosán éppen az esküvő alkalmával szolgált igére szomjuhoz- nának, rendjén lenne a dolog, de valamennyi a menyasszony ruhájának szabásmintájára, anyagára és arra kiváncsiak: „El meri-e hangosan mondani: szeretem!“ Gyakran elől állanak a szorongó kisgyermekes anyák s megkezdődik a máskor kedves, — de ilyenkor kellemetlen gyermekmuzsika. Az esküvő után azután (még a pap ki sem lépett az oltárból!) megkezdődik a kétoldali csóközö- nös gratuláció — színből, vagy szívből. Szép szokás ez az utóbbi, de nem a templomban! A lakodalomról nem kell bőven szólni. Lakodalomra, dinom-dá- nomra, cigányra annyit szoktak költeni, hogy utána hetekig nyögik a gyomorfájdalmakat s évekig az adósságokat. A mi vidékünkön pl. tudott, hogy szeretett férje nem tér többé vissza és ő özvegy. E súlyos tudat a,lig talált elhelyezkedést gondolatvilágában. Hivő lélek volt, de a csapás megrendítette. Közönyös lett minden iránt s a vallás Ígéretei hidegen hagyták. Már vigasztalást sem keresett s elfelejtett imádkozni is. Úgy gondolta, nagyobb kereszt nem szakadhat már reá s beletörődött a megváltoztathatatlanba. Nem az Istenben való megnyugvás volt ez, hanem dac, mely a sors ellen lázadoz. Volt valami megkapó dacos magatartásában, mely elszántan nézett a jövő elé s megvetően várta ennek minden lehetőségét. Megbékültnek látszott, de csak kívülről. Bent, az érzések rejtekében a seb nem gyógyult. Egyre nagyobb lett s befelé hullatta égető vércseppjeit. Nőtt benne a közöny, a dac s mind sűrűbbre fonták a fekete fátyolt, mely alatt megfulladt a legkisebb öröme is s megszületett a teljes boldogtalanság. Tapasztalnia kellett azonban Reiner- nénak, hogy nincs az a nagy baj, melyet nagyobb nem követhetne s az Istennel nem lehet harcba szállni. Volt egy fia, Tibor. Egyetlen gyermeke volt. Huszonhárom éves volt és végzett mérnök. Zseniális fiatalember; kik ismerték, nagy reményeket fűztek jövőjéhez. Ez a kiváló fiú adott tápot az édesanyának a sorssal vívott- küzdelmében. Mintegy odakiáltotta a hidegen rámeredő életnek: „Látod, te kegyetlen gyilkos, ezen két ember halt meg mostanában a lakodalom színhelyén, mert gyenge volt szívük az erős borhoz. S mégis, hiába ám a nagy költekezés: lakodalom után mindig van haragos, akit nem hittak meg, mindig van elégedetlen, aki nem lakhatott jól s mindig vannak, akiket a lakodalom összeveszített s többé még az Úrvacsora sem tud kibékíteni. Milyennek kellene hát lennie az evangélikus házasságkötésnek? 1. Ne házasodj böjti időszakban. 2. Ne tarts hangos lakodalmat. (Ha annyira felvet a bőség, gondolj az éhezőkre.) 3. Ha szombaton, vagy vasárnapon tartod esküvődet, legyen az d. e. s este csendesedjen el a házad. 4. Esküvő előtt ne itasd meg a násznépet; esküvő után ne itasd le. 5. Esküvő előtt menyasszonyoddal együtt élj az Úr szent vacsorájával. 6. Csak a meghívott násznép legyen a templomban s ők otthon gratuláljanak. 7. A násznép, a rokonság ne a testi örömökben telhetetlenkedjék, hanem irriádságos érzéssel s segítő szeretettel támogassa az új házasokat! 8. Könnyítsd meg lelkészednek helyzetét, hogy ezeknek a feltétea férfin megtörik minden hatalmad. Ezen összezúzod magad, ha hozzá mersz nyúlni átkos kezeddel. Ebben életre kel, mit az atyában megfojtottál. A nagy tervek, melyek az apa lelkében forrtak, a fiában lesznek valóvá. Az apa alkotó ereje a fiúban feszül s annak nagy célját ez fogja megvalósítani. így lesz s nincs felette hatalmad!“ Ily gondolatok háborogtak benne, mikor fiára nézett. S Tibor egy hónappal ezelőtt eltűnt. Egy este elment s többé nem tért visz- sza. Reinerné majd magán kívül lett. Hiába volt a rendőrségnek minden fáradozása, Tibor eltűnt s nem volt megtalálható, sem élve, sem holtan. Nincs egyetlen adat sem a hatóság kezében, melyen elindulhatna, hogy világosságot derítsen a megfoghatatlan rejtélyre. A rendőrség tehetetlen s a békés polgárság megdöbbent. Az életben azonban minden rendkívüli' esemény a szürke napi gondok között hamarosan elszintelenedik s így feledésbe ment lassan Reiner Tibor eltűnése is. Itt-ott még sajnálkoztak a szerencsétlen fiatalember sorsán, de általában már nem igen beszéltek róla. Nem úgy Reinernénél. Az újabb csapás megtörte. Már nem dacolt, de hite sem volt s nem tudott imádkozni sem. Teljes érzéketlenségbe esett. Nem érdekelte semmi. Járt-kelt, mint az alvajáró. Néha átvillant agyán: Isten büntetése. Ilyenkor rettentő fájdalom hasadt át szivén, meg-
