Harangszó, 1934

1934-02-11 / 7. szám

50. HARANGSZÓ 1934 február 11. kezdődik a III. parancsolat meg­szegésével, mert vagy szombaton tartják, vagy vasárnapon. Sokan éppen böjtben akarnak farsangol­ni. Semmi kifogásunk nem lehetne ez ellen, ha a lakodalmi mámor be­le nem lármázna a vasárnap csend­jébe; ha szombaton vagy vasárnap délelőtt megesküdnének az új pá­rok s a legközelebbi rokonság: szülők és testvérek az ebéd után szeretettel elbeszélgetve, este pi­henni térnének. De a legtöbb lako­dalomnál a vasárnapba nyúlik a hejehuja s a lakodalom másnapján 40—60 ember hiányzik a templom­ból. Persze az ivás már az esküvő előtt megkezdődik, különösen, ha vidékről hozzák a násznépet. Nem egyszer megtörtént, hogy az egész násznép — a nők kivételével — ittasan merészkedett az Úr ol­tára elé: eskütételre. (Meny­nyi halálos ellenséget szerezne sze­gény lelkész, ha az ilyeneket kiuta­sítaná a templomból!) A templomhoz gyakran kocsikon kurjongató, boros üveggel hado­nászó násznép érkezik. Szomorú előjáték ez, ahhoz a végtelen ko­moly s életbevágó lépéshez, me­lyet a házassági eskü mindnyájunk számára jelent. Aki elég bátor ah­hoz, hogy meg akarja ezeket a dur­va, pogány-magyar szokásokat Tanulj mag imádkozni! Irta: dr. Schlitt Gyula. I. FEJEZET. Két hegylánc között széles völgy hú­zódik hosszan. Szeptembervégi hangulat nehezedik alá méla csendjével s az ékes­ségeitől megfosztott földek a völgy túl­só nyílásán át menekülni látszanak a közeledő meghalás elől. Mintha a tova siető élet után rohannának. Mint a nagy beteg, vívja utolsó harcát a táj az éle­tért. A középen végig omló rétség még életet lehel, de a két oldalt letarolt szán­tók sárgásbarna foltjai szemfedövé ol­vadnak egybe. Végig ünnepi csend. Itt-ott egy elké­sett virág tarkálik még s a bágyadtan tova szálló madár is hallgat. Mindenütt az ősznek hallgatag titokzatossága. A völgy közepe táján régi kúria húzódik meg a tarka lombozatu fák alatt, álmo­dozik s a föléje hajló lombok lesik az álmait. A házból egy kanári madárnak el­nyújtott, bánatos füttyre ha.lljik. Jelzi, hogy a ház életet rejt. Reiner Málvin a lakója. Ötven év körüli özvegy. Férjét a világháború vitte magával. Úgy mond­ják, Lublin alatt látták utoljára. Egyéb hirt nem kapott felőle. A piros tábori lapok azonban egyszerre elmaradtak s a gyorsan tova tűnő évek lassan meg­győzték róla, mit kezdetben hinni nem változtatni, annak az a válasz: Ed­dig is mindig így volt, miért ne le­hetne ezután is így! Esküvő alkalmával azok is „be­tolakodnak“ a templomba, akik máskor „istállódnak csúfolták (nálunk megtörtént esetek!), azok is, akik egyházunkból hűtlenül ki­tértek, azok is, akik Isten igéjének hirdetésére egyébként sohasem ki­váncsiak s azok is, akiket máskor a harangszó, most pedig a kíván­csiság hivott el. Ha mindezek sa­játságosán éppen az esküvő al­kalmával szolgált igére szomjuhoz- nának, rendjén lenne a dolog, de valamennyi a menyasszony ruhájá­nak szabásmintájára, anyagára és arra kiváncsiak: „El meri-e hango­san mondani: szeretem!“ Gyakran elől állanak a szorongó kisgyerme­kes anyák s megkezdődik a más­kor kedves, — de ilyenkor kelle­metlen gyermekmuzsika. Az esküvő után azután (még a pap ki sem lépett az oltárból!) megkezdődik a kétoldali csóközö- nös gratuláció — színből, vagy szívből. Szép szokás ez az utóbbi, de nem a templomban! A lakodalomról nem kell bőven szólni. Lakodalomra, dinom-dá- nomra, cigányra annyit szoktak költeni, hogy utána hetekig nyögik a gyomorfájdalmakat s évekig az adósságokat. A mi vidékünkön pl. tudott, hogy szeretett férje nem tér töb­bé vissza és ő özvegy. E súlyos tudat a,lig talált elhelyezkedést gondolatvilá­gában. Hivő lélek volt, de a csapás meg­rendítette. Közönyös lett minden iránt s a vallás Ígéretei hidegen hagyták. Már vigasztalást sem keresett s elfelejtett imádkozni is. Úgy gondolta, nagyobb kereszt nem szakadhat már reá s bele­törődött a megváltoztathatatlanba. Nem az Istenben való megnyugvás volt ez, hanem dac, mely a sors ellen lázadoz. Volt valami megkapó dacos magatartá­sában, mely elszántan nézett a jövő elé s megvetően várta ennek minden lehe­tőségét. Megbékültnek látszott, de csak kívülről. Bent, az érzések rejtekében a seb nem gyógyult. Egyre nagyobb lett s befelé hullatta égető vércseppjeit. Nőtt benne a közöny, a dac s mind sűrűbbre fonták a fekete fátyolt, mely alatt meg­fulladt a legkisebb öröme is s megszü­letett a teljes boldogtalanság. Tapasztalnia kellett azonban Reiner- nénak, hogy nincs az a nagy baj, melyet nagyobb nem követhetne s az Istennel nem lehet harcba szállni. Volt egy fia, Tibor. Egyetlen gyermeke volt. Huszon­három éves volt és végzett mérnök. Zse­niális fiatalember; kik ismerték, nagy reményeket fűztek jövőjéhez. Ez a ki­váló fiú adott tápot az édesanyának a sorssal vívott- küzdelmében. Mintegy odakiáltotta a hidegen rámeredő élet­nek: „Látod, te kegyetlen gyilkos, ezen két ember halt meg mostanában a lakodalom színhelyén, mert gyen­ge volt szívük az erős borhoz. S mégis, hiába ám a nagy költeke­zés: lakodalom után mindig van haragos, akit nem hittak meg, min­dig van elégedetlen, aki nem lak­hatott jól s mindig vannak, akiket a lakodalom összeveszített s többé még az Úrvacsora sem tud kibékí­teni. Milyennek kellene hát lennie az evangélikus házasságkötés­nek? 1. Ne házasodj böjti időszakban. 2. Ne tarts hangos lakodalmat. (Ha annyira felvet a bőség, gon­dolj az éhezőkre.) 3. Ha szombaton, vagy vasárna­pon tartod esküvődet, legyen az d. e. s este csendesedjen el a házad. 4. Esküvő előtt ne itasd meg a násznépet; esküvő után ne itasd le. 5. Esküvő előtt menyasszonyod­dal együtt élj az Úr szent vacsorá­jával. 6. Csak a meghívott násznép le­gyen a templomban s ők otthon gratuláljanak. 7. A násznép, a rokonság ne a testi örömökben telhetetlenkedjék, hanem irriádságos érzéssel s segítő szeretettel támogassa az új házasokat! 8. Könnyítsd meg lelkészednek helyzetét, hogy ezeknek a feltéte­a férfin megtörik minden hatalmad. Ezen összezúzod magad, ha hozzá mersz nyúlni átkos kezeddel. Ebben életre kel, mit az atyában megfojtottál. A nagy tervek, melyek az apa lelkében forrtak, a fiában lesznek valóvá. Az apa alkotó ereje a fiúban feszül s annak nagy cél­ját ez fogja megvalósítani. így lesz s nincs felette hatalmad!“ Ily gondolatok háborogtak benne, mikor fiára nézett. S Tibor egy hónappal ezelőtt eltűnt. Egy este elment s többé nem tért visz- sza. Reinerné majd magán kívül lett. Hiába volt a rendőrségnek minden fára­dozása, Tibor eltűnt s nem volt megta­lálható, sem élve, sem holtan. Nincs egyetlen adat sem a hatóság kezében, melyen elindulhatna, hogy világosságot derítsen a megfoghatatlan rejtélyre. A rendőrség tehetetlen s a békés polgár­ság megdöbbent. Az életben azonban minden rendkí­vüli' esemény a szürke napi gondok kö­zött hamarosan elszintelenedik s így fe­ledésbe ment lassan Reiner Tibor eltű­nése is. Itt-ott még sajnálkoztak a sze­rencsétlen fiatalember sorsán, de általá­ban már nem igen beszéltek róla. Nem úgy Reinernénél. Az újabb csapás meg­törte. Már nem dacolt, de hite sem volt s nem tudott imádkozni sem. Teljes ér­zéketlenségbe esett. Nem érdekelte sem­mi. Járt-kelt, mint az alvajáró. Néha át­villant agyán: Isten büntetése. Ilyenkor rettentő fájdalom hasadt át szivén, meg-

Next

/
Thumbnails
Contents