Harangszó, 1934
1934-02-04 / 6. szám
1934 február 4. HARANGSZÓ 43. szomorú dolgot látunk, ami új munkára, új imádságra kell hogy indítsa az egyházukért égő, egyházukért élő lelkeket. A nyomorúság azonban lehet olyan is, mint a téli fagy, mely megporha- nyítja a talajt és alkalmasabbá teszi a termő mag befogadására. Evangélikus Testvérek, akik hisztek az imádság erejében, imádkozzatok, hogy a ránk szakadt nyomorúság itt is és mindenütt legalább ezt a jó hatását fejthesse ki. Megporhanyult talajba hullhasson mindenütt az ige magva s a kisarjadt vetés hozzon mindenütt jó gyümölcsöt. Bélák János. A templombaj árás lehetőségéről. Mem mulaszthatom el az alkalmat. Vértesi és Baranyai nt. lelkész urak nagyszerű tanácsai és intelmei nyomán kikívánkozik lelkemböl is egy régen gyötrő, szerény gondolat. Éppen időszerű az említett értékes cikkek után. Soha nem látott heves, talán döntő küzdelemmé éleződött ki napjainkban a Krisztus és Antikrisztus örök harca. Ha élesen figyeljük a gigászi küzdelmet a világ porondián. meg kell látnunk, hogy Antikrisztus harci tábora elszántabb. de a mi táborunk, Krisztus tábora kitartóbb. Tagadhatatlanul vannak jelek, melyek az Antikrisztus döntő győzelmét hirdetik, de vannak olyan jelenségek is, melyek Krisztus szent ügye győzelmének erős hitét és reményét táplálják bennünk. Soha annvi templom nem épült világszerte, mint éppen napjainkban e döntő küzdelem idején. Azt mondhatnánk. hogy a Krisztust vágvó lelkek áldozatkészségéből gombamódra nőnek ki a Krisztus dicsőségének ez újabb és újabb hirdetői. Ez jól is van így — Istennek legyen hogy ki lehet a tolvaj, de nagyon megoszlottak a vélemények, gyanút egy bizonyos emberre egyik sem mert fogni. Igv múlott el két-három nap, de a gyűrű nem került elő. A kastély urát igen bántotta a dolog, mert azt a gyűrűt apjátót örökölte s rajta volt az ő családi címere, neki tehát igen kedves és drága ereklyéje. Amidőn nap nao után elmúlt és a gvürü nem került elő, kihirdette, hogy eláll minden büntetéstől. sőt jutalmat ígért annak, aki néki a gyűrűt visszahozza. Ép azon a napon, amikor a kastély urának ezt a hirdetését közre tették, a kis Bandi ott ült a nyitott ablak mellett és várta az ő madarát. Már esteledett és annál várakozóbban nézett utána. Egyszerre csak elsötétül az ablak és a madár leszáll párkányára. A csőrében azonban csillogott valami. Bandi odakap. kiveszi a madár csőréből azt a csillogó dolgot és csodálkozva látja, hogy az gyűrű. — Nézd, apám, mit hozott a mi madarunk! — és odatartja az apja elé a gyűrűt. Az apa felkel, megnézi és azonnal megismeri, hogy ez az uraság által rég keresett gyűrű. Azonnal eszébe jutott, hogy ez az emberekhez szokott hála érte. Csak egy a baj! A templomlátogatók száma fogy — sajnos •— nap- ról-napra, szemmel láthatólag. Évek során keresztül fájdalommal tapasztaltam ezt. Elindultam hát az ok felderítő kutatására. Mint leánygyülekezetem lelkipásztora, prédikátora előbb sokáig magamban kerestem a hibát. De meggyőződtem arról, hogv megmaradt templomlátogató híveim mind nagyobb buzgósággaj hallgatják szerény igehirdetésemet. szemükben az áhitat szent tüze mind lángolóbb s mind gyakoribbak a meghatottságnak és bűnbánatnak könnyei is. Mi lehet tehát mégis az oka, hogy lassan fogy, apad templomjáró híveim száma? Egv kis katasztert csináltam híveimről. Megfigyeltem, ki mikor maradt el. Érdekes tényállásra bukkantam. Az üres templompadok tulajdonosai mind-mind a szegényebb sorsúakból kerültek ki. Óh borzalom! Talán az Antikrisztus földalatti munkája volna ez? Rettenetes gondolat! Egy'kis gyülekezet élén egyedül, magamra hagyva ilyen csúfos kudarccal kell megfeszített munkásságomnak végződnie? Istenem, hát így büntetsz engem méltatlan sá- fárságomban? És jött a próbának napja, esztendeje a szekták végeláthatatlan ostromának kegyetlen megpróbáltatásaival. Isten szent dicsőségére: Sión vára erősen állott. Hiába döngették a szilárd várkaput a kemény buzogányok, az ellen ostromló hadserege megszégyeniilten vonult vissza. Talán istentagadóvá lett nyájam lemaradt része, vagv személyes neheztelést, gyűlöletet érez irántam? Nem. Mindenki szeret és becsül, mint ahogy én is mindenkit. Senki nem bántott engem, én se soha senkit. Megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan! Ahogy így éjt nappallá téve tépe- lődöm magamban, egyszer csak mosónőnk is elmarad a templomból, hát megkérdezem: — Mi az, Ilona asszony, maga olyan buzgó templombajáró volt mindig, most madár, amely a félelmet nem ismerte, berepülhetett az uraság ablakán és elvi- hette a gyűrűt. Először valahol a kastély közelében rejthette el s most szokása szerint haza hozta. Azonnal vasárnapiba öltözködött, fogta a gyűrűt és madarat és a kastélynak tartott. Mikor megmondta az inasnak, hogy mi járatban van, ez azonnal az uraság elé vezette. Az úr ámulva hallgatta András gazda elbeszélését és érdeklődéssel nézte a madarat, amelyet András gazda az asztalra tett volt. Most is azonnal minden csillogó tárgynak indult és próbálta felemelni, így bizonyítván a róla mondott dolgok igazságát. Természetes, hogy az úr igen megörült az ő kedves gyűrűjének és midőn kérésére András gazda elmondta nehéz helyzetét, azonnal kiadta a parancsot, hogy nemcsak hagyassák meg az ő lakásában, de elengedte néki a tartozást és állandó szolgálatába fogadta, hogy többé semmi gondja sem volt. így győződött meg András gazda, hogy az Úr hollói még most is táplálják a benne bízókat. Terjesszük a „HARANGSZÓ“t-! miért maradt el olyan váratlanul? — Jaj drága tanító úr — feleli — nem szegény embernek való ma már a templombajárás! — Ugyan, ilyet ne mondjon, hát ki másnak való volna, mint aki a léleknek és a kenyérnek szegénységét érzi?! — Nem úgy van a’. Ma már a templomba is csak a gazdagok járhatnak imádkozni. Mi szegények csak otthon imádkozunk I Egy ideig keresi a szavakat a magyarázathoz, aztán kínos szünet után folytatja. Szavából kiri a fájdejlom panasza. Tekintetéből mély szemrehányás villanik arra a kegyetlen sorsra, mely a szegény embert ma már a templomba- járástóí, az imádságtól, a lélek szent áhítatától is megfosztja. — .., Mert a gazdagoknak van pénzük szép ruhára, cipőre ..., azok tüntethetnek .. ., minket szegényeket lenéznek, amikor kopott gúnyánkban ott megjelenünk ..., ujjal mutatnak ránk, mert egy templombajáró rendes göncöt se tudunk venni. Mint gyilkos tör, hatottak szavai szívemre. Torkomat egy lenyelhetetlen fájdalom fojtogatta. Hiába mondtam, hogy Isten nem a ruházatot, hanem a buzgó lelkeket keresi és szereti. Hiába igyekeztem meggyőzni, — a mi mosónőnk azóta csak egyszer volt templomban. A gazdasági helyzet, a kenyérgond azóta súlvosbodott. Ma már titokban igazat adok a mi jó mosónénknak is, mert gazdasági lerongyolódottságunk odajuttatta híveinket, hogy ma már valóban majdnem csak a gazdagok járhatnak templomba. Ezek meg bizony —- tisztelet a sok kivételnek — sokszor divatbemutatónak tartják és tekintik Isten házát, mert a régi, jó békevilág arra nevelt és tanított bennünket, hogv ..ünneplő szívvel és ünneplő ruhában“ kell ott megjelennünk, mintha kopott ruhában imádságunk hatástalan, lelkünk érzéktelen volna ott. Odafaiult ez a külsőségekben lepergő élet, hogy az ünneplő szív sokszor elmarad a templomból, de a ruha — sokszor az ünnepet is megcsúfoló módon — fokozott ünneplő mértékben van ott. . íme! Az Antikrisztus így oson, be ravasz fegyverével sokszor templomainkba, hogy reánk süsse gyilkos, halálos szerszámát. Ti gazdag, de buzgó hivei a Jézusnak! Sokszor nem is sejtitek, hogy miért üres egy-egy hely mellettetek a templomban. Lelkipásztortok is szomorúan, hiába keresi az okát! Nem a lelkipásztor az oka, ti vagytok ennek okai! Nem, nem is ti! A ti cifra, drága ruhátok! Valóság ez! Szánjatok azért magatokba és gondolkodjatok felette. Gondoljátok meg, hány hitbuzgó testvértek nélkülözi divatos, drága, cifra ruhátok miatt a lelkiépülés megfizethetetlen, drága óráját, mert restellik kopott kartonruhájukkal mellétek telepedni. Félnek, hogy féltek: elpiszkolódíik fényes krepdesintek tőlük. Gondoljátok meg, hogy valamikor ők is adtak áldozatgarasokat a templomépítésre, mert vágytak, mint ahogy most is vágynak a templom szent áldása, a lelkiépülés felemelő, édes áhítata után; talán jobban rá is vannak utalva mint ti!
