Harangszó, 1934
1934-12-16 / 51. szám
1934. december 16. Jubileumi - Z9. —- évfolyam. ői. szám. Alapította : KAPI BÉLA 1910-boQ. l.aptulajdonos : Dunámuii {.‘Jthnr-Szövetség. Az Országos Lulhei- SzöveUiéf? hivalaluK lapja. Megjelenik minden vasárnap. Ingytn ma lóklat tanév alatt Wtha'.anként a KIS HARANGSZÓ. Postacsok kazánt la : :iO 62«. Előfizetést «‘lfogad minden ovang. lelkész és tanító. Az Isten Fia emberi természetet öltött magára, a személy egységében két természet, az isteni és emberi van egymással elválaszthatatlanul egybekötve, úgy, hogy egy Krisztus van, való- 8ágos Isten és valóságos ember, a Szűz Máriától született, valósággal ssenvedett, keresztre feszittetett, meghalt és eltemettetett, hogy kiengesztelje az Atyát. Ágostai Hitvallás III. cikkely. A .Hur&nfszó" szerkesztő-kiadó hivatala: GYŐR II., Petőfi-tór 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér ■ ■ Öröm, — aggódás. Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek ! — Semmi felől ne aggódjatok ! (Fillppi 4:4. és 6.) O "" röm és aggodalmaskodás feszítő ellentéte között folyik az életünk. Ádventi biztatás az apostol tollából az a fölszólítás, hogy tegyük félre aggodalmainkat és örüljünk az Úrban mindenkor. Sok ember számára nehézsége van annak, hogy e fölszőlításnak eleget tegyen. Sok okunk van aggodalmaskodni, kevés indítást kapunk az örömre. Aggaszt az élet és annak minden gondja: megélhetésünk, egészségünk, ország és világ békességének fölborulása, a jövőnek sötét árnyai riasztgatnak. Mindke- vesebb alkalom kínálkozik arra, hogy örvendezzünk. De gyökeres változás áll elő életünkben, ha követjük az apostolnak azt a szavát, mellyel az Úrban való örvendezésre szólít föl bennünket. Szembe akar állítani minket az Istennel, hogy lássuk az Ő el nem fogyó gondoskodását és hogy benne bízva teljességgel átadhassuk magunkat az örömnek még akkor is, ha az említett aggasztó körülmények mind fönnál- Ianak is. Öröm és aggódás tekintetében még a keresztyén hívő emberek is két táborra oszolnak. Az egyik csoport tagjai háttal fordulnak Istennek, tudják, hogy Ö ott van, sokszor öröm is tölti el őket ebben a bizonyosságukban, de éppen azért, mert háttal állanak Isten felé, szemük az előttük álló sötétségbe réved. Ott van mögöttük a nagy világosság, de. még az is, amint rájuk hullik, árnyékot vet alakjukkal és az imbolygó árnyak oly kísértetiesekké lesznek. Istenhez közeledésük nem szemtöl- szembe való haladás, bízó hittel, dicsőítő énekkel, hanem sokkal inkább félő meghátrálás minden elöl, ami bánt. A hívők másik tábora arccal fordul Isten felé. Tudják, hogy mögöttük a bűn és kisértés sötét világa leskelödik, néha ennek gondolatára meg is döbbennek, de azért, mert Isten csodásán ragyogó fényessége árad rájuk, a lelkűkből kivész az aggodalom és örülnek az Úrban mindenkor. Nem háttal, meHogy Krisztus megjelent és működik az emberek között, azt a világ egykor azoíi vette észre, hogy a Krisztus követői nemcsak szóval hirdették a felebaráti szeretetet, hanem tettel, szolgálatra és áldozatra kész életükkel be is bizonyították. | Íme, mint szeretik egymást a keresztyének! Ezt kénytelenek voltak látni a pogányok és csodálkozva keresték ennek a nagy szeretetnek forrását, — és rájöttek, hogy Krisztus ennek a szeretetnek a forrása. Akik a Krisztusban hisznek, azok tudnak szeretni. Mert azért a szerétéiért, amellyel ö szeretett bennünket, nem adhatunk neki máskép hálát, mint ha egymást szeretjük. Ha Ő így szeretett bennünket, nekünk is szeretnünk kell egymást. Kell, — de nem külső kényszerből, hanem szívünk szerint, benső kényszerűségből, mint ahogy a jó fának jó gyümölcsöt kell teremnie, mint ahogy a tiszta forrásból tiszta, üdítő víznek kell fakadnia. Valóban, azok az első keresztyének, akikről az Apostolok Cselekedete azt írja, hogy szívük, lelkűk egy vala (Csel. 4, 32.), azok nem kérdezték: „Ki az én felebarátom?“, nekiilve, hanem szemtől-szembe haladnak Isten országa felé. így áll előttünk az a Pál apostol, aki a mai biztatás} megírta számunkra, így áll meg az ádvent nagy alakja, Keresztelő János is, aki ember létére János evangélioma 3. fejezetének 29.—ik versében szól „egészen beteljesedett örömről“. Nem azért van-e ez, mert mindketten az ádvent Királya, Isten felé fordultak egészen? Örüljetek az Úrban mindenkor! Wolf Lajos. hanem, mielőtt még kérdezték volna, megmutatták a szeretetiikkel azok iránt, akik szeretetükre szorultak. Szomorú dolog is az, ha kérdeznünk kell: „Ki az én felebarátom?“ I Minden időkre megmondotta ezt a mi Üdvözítőnk az irgalmas sama- ritánusról szóló példabeszédben. Az a samaritánus nem kérdett semmit, hanem cselekedett. Nem kérdezte: Ki az a szánalomra méltó ember? Micsoda nemzetséghez tartozik? Hogyan került ide? Nem segíthetne-e rajta más? Nem kerülhetek-e magam is bajba, míg vele törődöm? Rá nézett és nem fordult el tőle. Pedig a sebek látásához bizonyára nem volt hozzászokva. Megesett rajta a szíve és segítő tettével bizonyította be: „íme, az én felebarátom.“ És az a szegény félholt utas is azonnal megérezte, mikor fájdalmas tekintete a sama- ritánust látta: „Íme, az én felebarátom!“ Az ember az emberre, a felebarát a felebarátra talál: az egyik, aki segít, a másik, aki a segítséget tapasztalja. Íme, az én felebarátom! Még mindig keresned kell talán? Ne keIme, a Ée felebarátod ! Irta: D. Pröhle Henrik.
