Harangszó, 1934
1934-11-25 / 48. szám
388. HARANGSZÓ 1934 november 25. Szemelvény Cic. dr. Karner Károly: „Máié evangélioma" c. Könyvéből. 43 Hallottátok, hogy megmondatott: „Szeresd felebarátodat" és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom 44 nektek, szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok azokért, akik titeket üldöznek, hogy legyetek a ti mennyei 45 Atyátoknak fiai, mert felhozza napját a gonoszokra és jókra és esőt ad igazaknak és hamisaknak egyaránt. 46 Mert ha azokat szeretitek, akik viszont szeretnek titeket, micsoda jutalmatok lesz ? Nem cselekesznek-e 47 ugyanígy a vámszedők is ? És ha csak testvéreiteket köszöntitek, ugyan mi különöset müveitek? Nem tesznek-e 48 ugyanígy a pogányok is ? Legyetek tehát tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok is tökéletes. „Ne gyűlöld a te testvéredet szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseljed az ő bűnének terhét. Bosszúálló ne légy és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úri“ (111. Móz. 19, 17-18.) Az Ótestámentomnak ezt az igéjét emeli ki Jézus és pedig oly módon, hogy a felebaráti szeretet követelményét állítja a középpontba 43 és melléje helyezi annak az ellentétét: „Gyűlöld ellenségedet!“ Az utóbbi nem szószerinti idézet az Ótestámentomból, nem is mutatható ki az sem, hogy a zsidó írástudomány ilyen leplezetlen gyűlöletre tanította volna a népet. Hogy Jézus mégis ezt mint általában elfogadott parancsolatot idézheti, azt megérthetjük abból, hogy a zsidó ellenségeit valóban szenvedélyes gyűlölettel gyűlölte. Elég e tekintetben a 41., 69. és 109. zsoltárra utalni. Ez Jézus korában sem volt máskép. Ezt tanúsítja a Kr. u. 110 körül élt Rabbi Jochanan ben Tortái mondása, amely szerint 70-ben a templom elpusztulása Isten büntetése volt azért, mivel a jócselekedetek halmozása és a törvény tanulmányozásában való elmerülés ellenére is sok volt Izraelben „az alaptalan gyűlölet“. De ugyanezt mutatja az a körülmény is, hogy amikor az ötestámentom felebarátról vagy testvérről beszél, akkor mindig csak a zsidókra a „nép fiai“-ra gondol, amint az a fentebbi idézetből is világos. S ezen nem változtat az sem, hogy a mózesi törvény megköveteli a nép közt élő idegenekkel való jó bánásmódot (v. ö. III. Móz. 19, 34.). Jézus ezt a megkülönböztetést zsidók és idegenek közt lehetetlenné teszi. Az ember felebarátja az, akivel az élet útját járva találkozik és akinek testvéri szolgálatot végezhet (v. ö.Luk. 10,25-37.). Felebarátja iránt a tanítvány a szeretet feltétlen kötelességével tartozik. S hogy mennyire feltétlennek, mennyire megalkuvás nélkülinek kell lenni a szeretetnek, azt Jézus evvel a szóval világítja meg: „Szeressétek ellenségeiteket, imádkozzatok azokért, akik benneteket üldöznek!“ A kegyes izraelita Istenhez folyamodott imádságában, ha üldöztetést szenvedett és azért könyörgött, hogy üldözőit pusztítsa el Isten (v. ö. pl. Zsolt 69, 23-27.). Jézus arra tanítja tanítványait, hogy üldözőikért imádkozzanak, mint ő maga is imádkozott ellenségeiért Luk. 23, 34.). Az a szeretet pedig, amelyet Jézus követel, nem elfolyó érzelem, még kevésbbé persze jóindulatú, de üres szavak árja, hanem cselekedet és cselekedetben megnyilatkozó magatartás, mely még szenvedés, üldöztetés és károsodás árán is állandóan azon van, hogy a testvéri együttélés közösségét meg- 45 tartsa. Ilyen módon lesznek a tanítványok a meny- nyei Atya fiai, választott, kedves gyermekei. Nem mintha a. tanítvány ezzel a magatartással harcolná ki, hogy Isten fiává legyen, hiszen amint földi viszonylatban sem teheti valaki magát önerejéből valakinek a fiává, úgy nem a mi magatartásunk érdemli ki az istenfiúságot sem. Isten választéki bennünket fiaivá, de ennek a fiúi méltóságnak kell megnyilatkoznia és mindig újra megvalósulni a szere- tetben, amelyet felebarát és ellenség iránt tanúsítunk. Ezért szól Pál apostol a szeretetről úgy, mint az Isten Szentleikének müvéről mibennünk (I. Kor. 12, 37—14, 1.). A példája ennek a mindenekkel jót cselekvő szeretetnek az Isten, aki kegyelmi ajándékait jókra és gonoszokra egyaránt kiárasztja: felhozza napját mindannyiunkra, esőt ád igazaknak és 46 hamisaknak egyaránt. Ha a „szeretet“ számító indulattal csak olyanok felé fordul, akiktől viszonzást remélhet, akkor nem szeretet, hanem haszonlesés és akár az e világ dolgaiba elmerült, csak földi boldogságot kereső vámszedőknél is megtalálható. 47 Éppen úgy, ha valaki csak azokat köszönti a békesség áldás-kivánságával (a „Békesség néktek!“ köszöntés — v. ö. Ján. 20, 19. — áldást mond arra, akinek szól), akiktől hasonló viszonzást várhat, akkor az illető egy szintre kerül a pogányokkal, akik ugyancsak önző számításból tanúsítanak jóindulatot vagy gyűlöletet másokkal szemben. 48 Mindezt Jézus ebbe az igébe foglalja össze: „Legyetek tökéletesek, mint ahogyan a ti mennyei Atyátok tökéletes.“ Az Ótestámentomban Isten azt mondja: „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok!“ Szent az, aki teljesen elkülönül ettől a bűnös világtól és teljesen Istennek adta oda magát. Az Istennek való odaadás azonban akkor valósul meg, ha az embert az a szeretet tölti el, amely Istenből árad felénk. Az a tanítvány tökéletes, akit a szeretetnek ez a tökéletes indulata tölt el, mert Isten tökéletessége is az, hogy teljes, tökéletes szeretet (v. ö. I. Ján. 4, 8.). Ahol ez a szeretet lett valósággá, ott megszűnt a harag és gyűlölet, a gyönyört kereső erotikus kívánság, amely az asz- szonyt a férfi indulatának a tehetetlen prédájává teszi, a felebarátot megtévesztő hazudozás, a bizalmatlanság, amely Isten nevét kénytelen segítségül hívni annak igazolására, hogy igazat mond, megszűnt az egyéni jog feltétlen érvényesítésére való törekvés, amely lehetetlenné teszi az egyszer megsértett testvéri békesség helyreállítását. Ehelyett erőhöz jut a lélek készsége irgalmasság gyakorlására, sőt akár sérelem, üldöztetés és szenvedés elviselésére is. A szeretet jót cselekszik mindenekkel és mindent eltűr, hogy a bűn által feldúlt világot újra felépíthesse és eltölthesse az Isten békességével.
