Harangszó, 1934

1934-11-18 / 47. szám

376.

HARANGSZŐ

1934 november 18.

is megérdemelt ennyit a magyar rádiótól. Hálásak is vagyunk ezért a kevésért is.

Csak az utolsó mondatát javítjuk ki a bemondónak. Az amelyik így hangzott: „Avilág protestánsai vallásuk alapítójának vallják Luthert". Ez a megállapítás csufondáros ócsár- lásként is sokszor elhangzott már ellenünk. Hogy a mi vallásunkat csak Luther alapította. Azért kijelentjük itt is, hogy a mi vallásunkat nem Luther alapította. A mi vallásunkat Krisztus alapította. Luther még az ellen is tiltakozott, hogy nevével jelöljék meg magukat azok, akik az ő hite fényénél találtak vissza a Krisztushoz.

Ha a kialudt gyertyát valaki újra meggyujtja, világosságot gerjeszt. De a világosságot nem ő teremtette. Csak közreműködött abban, hogy újra világosság legyen. Ha valaki a fülledt levegőjű szoba ablakát kitárja, az friss levegőt enged az elhasznált helyébe. De a levegőt nem ő teremtette, csak kiszellőztetett.

Luther nem tett mást, mint amit a „reformáció“ szó pompásan kifejez. Ez a szó visszaalakítást jelent. Az eltorzult, tisztaságából kivetkőzött egyházat visszaformálta Isten erejével arra az eredeti tiszta alakra, amely a bibliai őskeresztyénségben

állt előttünk. A mi vallásunk ott fakadt a kereszt tövében. Vérével fundálta a Krisztus. Luther nem alapított semmi újat, csak kiásta századok törmelékei alól azt a régi, egyetlen igaz alapot, „amely egyszer vettetett“.

Vegye ezt már egyszer tudomásul mindenki!!

Megnyílt a ssinat.

November 10.-én történelmi napja volt egyházunknak. Nemcsak azért, mert ez a nap nagy Lutherünk születésnapja, hanem azért is, mert ekkor nyílt meg Budapesten hazai egyházunk alkotmány ózó zsinata.

A megnyitás a történelmi pillanathoz méltó külsőségek között ment végbe. A zsinati atyák hatvan és egynéhány tagból álló testületé d e. 10 órakor vonult be a Deák-téri templomba. Elöl a püspökök lutherkabátos, az egyetemes és négy kerületi felügyelő diszmagyaros alakja. Mögöttük sorakoztak az egyházmegyék zsinati kiküldöttei(többnyire az esperesésegyházmegyei felügyelő) és a tanintézetek választottai. A testvér református egyházat Ravasz László, Farkas István püspökök, Bilkey Papp István teológiai tanár, Balogh Jenő főgondnok és Benedek Zsolt konventi tanácsos képviselték.

A megnyitó istentiszteleten az ol- tári szolgálatot D. Geduly Henrik, a prédikációt D. dr. Raffay Sándor püspök tartotta.

Megnyitó istentisztelet után a zsinati atyák visszavonultak a Sütőutcai leányiskola dísztermébe, ahol ünnepélyes külsőségek között megalakult a zsinat, amelynek tárgyalása megszakításokkal legalább egy évig fog tartani. A zsinat mindjárt a megnyitáson elfogadta Kovács Andor békési esperes azon indítványát, hogy minden zsinati atya ajánljon fel a zsinat emlékére Budapesten felállítandó Luther-szoborra 5—10 pengőt.

A megnyitás után a zsinat hivatalból való tiz tagja az egyetemes felügyelő vezetésével a kormányzó előtt tisztelgett. A küldöttség azután meglátogatta a miniszterelnököt és Hóman Bálint kultuszminisztert is. Egyházunknak legutóbb 40 évvel ezelőtt volt zsinata.

A mostani zsinat korszakalkotó és rendkívül fontos munkájára imádsá- gos lélekkel kérjük az Isten áldását.

Pillanatfelvételek.

Filiám kb. 30 km.-re van innen. Maroknyi evangélikus gyülekezet. Á múlt télen meglátogattam egy líeteget. Izonir gyulladása volt; igen panaszkodott a fájdalmairól s a halálát emlegette. Én

Nagy Sámuel próbája.

Irta: báró Podmanlczky Pál. 4

De, lám, meg is állnak. A ló úgy elereszti a fejét, mintha le akarná ejteni. A kocsis nézi. Először csak hátulról, majd lép egyet s megszemléli oldalról is. Nyilvánvaló, valami baj Van. Majd egyszerre csak megindul a ló, olyan szaporán szedi a lábát, hogy szinte ügetésbe kezd. De megint lassít. Még lép néhányat, aztán újra megáll.

János gazda kimeresztett szemmel nézi mindezt. Ki lehet az? S amint néz, néz, íme, hang ütődik a fülébe. Onnan jön, az útról, a kocsi felől. Semmi kétség: a lovával vesződő ember énekel. Ejnye, hát ilyen jó kedve van?! Dehogy. Figyel. Nem nóta ez, ének, szent ének. Már mondja is magában, melyik dallam:

— Ez „A szívem keserűsége . ..“

Közben újra megindult a ló, újra megállt. Mintha most még mélyebbre ejtené a fejét. De az énekszó újra fölhangzik. Mintha most már a szavakat is ki lehetne venni... Csak egy-egy foszlányuk ér el János gazda fülébe, de ő már ráösmer.az énekre. Mozdul a szája s félig mondja, félig dúdolja:

Néha Isten úgy tetteti.

Hogy híveit elfelejti;

De tudom bizony s hiszem,

Végre segítőm lészen.

Most már tudja, ki a bajba került ember.

— Az énekes Nagy Sámuel az Dömölkről.

Talán megpróbálná, eléri-e a hangja, megkérdené, mi baj, de mire rászánná magát, nagy háborúság zaját hallja a konyha felől, amelynek az ablaka ép oda szolgál, a hátsó udvarra. Főisóhajt: Megint csak ballábbal kelt az asszony! Ezt gyanítja.már reggel óta. Most, úgy hallja, az új szolgáló vétett el valamit. Bár az is lehet, ártatlan a boldogtalan .. .

Még egyet sóhajt és elindul a konyha felé. Mennyi vesződség van ma emberrel, állattal! De odabenn aligha boldogul olyan könnyen, mint idekünn a Talpassal.

Boldogult. Nem volt olyan nagy dolog. Aztán meg, mire odaért, élete párja már kiadta á nagyja mérgét s a leány is kiszaladt hangos hívással. Indult tehát visszafelé, hogy lássa, mi van Énekes Nagy Sámuellel. Közben azonban odatéved tekintete a Sopron felől jövő útra. Ez már teszi: jó messze ugyan, de valami úri alkalmatosság közeledik. Látszik a formáján, kiváltképen azonban a jó lovak sebes járásán. Ezek ‘egy-kettőre ideérnek, hamarabb, mint szegény Nagy Sámuel. Ugyan mire ment szegény azzal a nyomorult gebével?

Újra ott van a tornác végén. Most látja csak, hogy jobb lett volna, ha egyenest kikerül a kapú elé, mert onnan csak egy-két lépés és szemben áll a dűlőúton fölfelé igyekezővei. Sebaj! Már indul is lefelé a tornácról, már igyekszik is az udvaron át, már ki is fordul a kapun. Igaz, közben el-elakad a lélekzete, kiveri a veríték, de ügyet sem vet reá. Valami hajtja, sietteti.