Harangszó, 1934
1934-11-11 / 46. szám
1934. november 11. Jubileumi — éCOm — évfolyam. 46. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-bon. Laptulajdonos : Dunántuii Luthsr-Szövetség. Az Országos Luther* Szövetség hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Ingytn mailéklat tanév alatt kávaianként a KIS HARANGSZÓ. Postacsekkszámla : 30.52«. Előfizetést elfogad minden ovang. lelkész és tanító. Nem hagy el a jóságos Isten, Bízzál őbenne holtodig! A .HaraDfuó* Bierkeaxtő -kiadóhivatala: GYŐR II., Petőfi-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel I0°/o-o8 Kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Múlandó — örökkévaló. Megszáradt a fü, elhullt a virág ; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad. Ezs. 40, 8. H ervad a határ; a tavasz és nyár ékessége eltűnt: a virágok sár- gultan hajtják le fejeiket. Hulló lomb, zörgő haraszt zizeg a lábunk alatt, mintha sírna. A letarolt ágak közt a bús őszi szél susog: mintha halotti éneket dúdolna. Amerre nézünk, mindenütt hervadás, enyészet. Amerre megyünk, mindenütt az elmúlás szomorú jelenségeibe ütközünk. Az ősz borúja mintha ráülne a mi lelkünkre is. Hiszen olyan megrázó s némaságában is oly hangos az elmúlás prédikációja. Mert ha az egymásután következő napok bőséggel prédikálják nekünk az igét és az egymást követő éjszakák tanítanak bölcseségre: úgy ezek a ködös, borongos őszi napok s egyre hosszabbodó éjszakák kiváltképen is prédikálnak és tanítanak. S vájjon mire? Arra a leverő igazságra, hogy — mint az előző versekben olvassuk: „Minden test fű és minden szépsége, mint a mező virága.“ S van-e valami tünőbb, elmulóbb, mint a fü, mely ha egy nap van, másnap a kemencébe vettetik? És van-e valami hervadóbb, mint a virág, mely ha az Urnák szele rá- fuvall: elhull, megszárad? Igen, van. A test, az emberi élet. Gondolj csak vissza: mikor nemrégiben a temetőt jártad. Talán alig az imént még boldogan ölelted kebledre, akinek már csak virágokkal díszíthetted a sirhalmát; talán nemrégen még csókjaiddal halmoztad el azt, akinek már csak a fejfáját, vagy sírkövét öntözheted hulló könnyeiddel. Milyen rövid volt az együtt-lét; s milyen gyors az elválás! És amerre nézel: itt is, ott is egy-egy reményvirág, mely lehervadt, mielőtt gyümölcsöt hozhatott volna. • A temetőben elénk tárult enyészetnek és a természet hervadásá- ban elénk meredő elmúlásnak fájdalmára találunk-e valami vigasztalást? Az örök változásban valami változhatatlant, maradandót? „Istenünk beszéde mindörökre megmarad“, — felel a töprengő lélek kérdésére az írás. Itt a világon minden tűnik, elmúlik; egykor még maga a világ is. Csak az Isten örök; és az Ő igéje. Mint Luther énekli: „Az ige kószáiként megáll“. Körülötte hullámzik, változik az élet; tajtékzik, csapkod az ár: de az Isten beszédével szemben gyönge éserőtA teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését! Éz a programmja az életnek. Szinte azt mondhatjuk, ennek a programm- nak kiteljesedése: maga az élet. A programm eltervezője az élet örök forrása: Isten. Hisz így nevezi magát: én vagyok az Élet. — A programm színhelye: a teremtett világ; ez az ijesztően nagy színpad, melynek kulisszái a jégmezők és homoksivatagok, rónák és hegyóriások, őserdők és háborgó tengerek, mennyezete az égboltozat csillagmilliárdja. Idejének, amit sem óra, sem fényének száma nem fejez ki — egyszerűen örökkévalóság a neve. Ez a programm már a kezdésében is felséges. A költő szárnyaló lelke így látja : ,Be van fejezve a nagy mű, —- igen! A gép forog. — az Alkotó pihen. Évmilliókig eljár tengelyén, Mig egy kerékfogat ujitni kell. Fel hát, világim védmenlői, fel, Kezdjétek végtelen pályátokat. Gyönyörködjem még egyszer bennetek, Amint elzúgtok lábaim alatt.' len. És amint ugyancsak Luther mondja: „Amelyik szív ezt a beszédet hittel magába fogadja, az ép oly erős, szilárd, biztos, kitartó és győzödelmes minden kisértésben, az ördögnek és halálnak minden hatalmával szemben“. ... A küszöbön álló időszak különösen is alkalmat nyújt otthon, a biblia-órákon, vallásos-összejöveteleken az örök változásban az örökké megmaradónak a keresésére. Használd fel a kínálkozó drága alkalmat: „Vedd a Lélek fegyverét, Imádságot és igét.“ Kiss Samu. Az Ur szavára elgördült a függöny, megindult e nagyszerű gépezet s megkezdődött a programm s vele e fenséges, komoly, nagy játék: „A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.“ Évezredek beláthatatlan serege pergett le azóta, — de még mindig csak az előjáték járja. Ami eddig történt, vájjon több-e, mint bevezetés a nagy tárgyalásra? Csak bonyolódás a nagy kifejlésre. Ami eddig történt — alig több „az ember tragédiájánál“, szárnyaázegett ember kinos vergődésénél. „Az ember tragédiájának“ ismét és ismét variálódó 15 színéhez legfeljebb egy 16. szin szövődött hozzá, mely úgy szerepelteti Ádámot és Évát, amint a gépmadár nyergében ülnek. Úgy tűnik fel e sziliben az ember, mint a levegő birodalmának a hőse. De mi haszna! Repülhetne rajokban a magasságok felé, talán új csillagokat hódíthatna meg, szárnyakat adhatna az életnek, a léleknek, — e helyett sohasem állott oly közel teljes csődjéhez, mint ma, mert önzés a lelke, gyilkot rejt a keble, Várakozástól — a megjelenésig’. Irta : Bakay Péter.
