Harangszó, 1934

1934-10-14 / 42. szám

334. HARANGSZÓ 1934 október Í4. Az istentelen propagandába ma­gukat a gyermekeket is bevonják. Karácsony táján bethlehemesek módjára gyermekcsoportokat szer­veznek. A csoport utcai menetben táblákat hordoz, amelyeken ka- rácsonyt-viccelő, vallástgúnyoló, Krisztust-mocskoló szöveg olvas­ható. A gyermekhad itt-ott megáll istentelen verseket szavalni. Ha egy tanítót templomlátogatá­son érnek, azonnal elbocsátják. Az iskolának kötelessége, hogy a na­gyobb gyermekek között megszer­vezze az „istentelen sejteket“, ame­lyek aztán egyenkénti személyes lélekrombolással rettenetes munkát végeznek. Az istentelen sejtszervezetben az elmúlt év folyamán 1,500.000 gyer­mek működött s a gyermekek egyenként 3—15 példányt terjesz­tettek el a Besbosnik (Istentelen) című kommunista újságból. Egy falusi iskolaigazgató évi je­lentéséből azt olvassuk, hogy isko­lájában 78 istentelen sejt működik 738 gyermekkel. A gyermekek a Besbosnik minden számából 2740- 2800 példányt helyeztek el. Öt is­tenellenes színdarabot adtak elő s ezeken 1185 szülő jelent meg. A karácsonyellenes tüntetésben 118 gyermek vett tevőlegesen részt. Az cv folyamán 81 vallásostárgyú ké­pet szolgáltattak be hazulról. A szovjet a gyermeket még a szülői Tanulj meg imádkozni! Irta: dr. Schlitt Gyula. 37 XXX. FEJEZET. Csodaszép nap volt a másnapi. A mirtuskoszorú alatt csak boldogan sza­bad lenni, különösen, mikor oly vőle­gény vezet az oltár elé, mint Tibor. He- ién nem csalatkozott imáiban, reményei­ben. Próbára volt téve, de a mai nap megfizet minden szenvedésért s küzde­lemért. Úgy jár-kel Tibor oldalán, mint­ha álomországban járna, halkan, nesz­telenül, hogy fel ne ébredjen. Egész lé­nye mosolyog, mint a kinyílt fehér ró­zsa, melyre rásüt a nap. A táncot is ke­rülik. Inkább magukra maradnak, leül­nek egy magányos helyen, hol nem fi­gyeli őket senki s beszélgetnek. Annyi mondani valója van a boldog szívnek. Reinerné azonban nyomon kíséri őket figyelmével. Összetett kezekkel jár- kel, utánuk fordul, keresi őket s ha sze­mébe tűnnek, megpihen rajtuk tekintete, mintha már csak gyermekeiben élne s azoknak boldogságából táplálkozna az öröme. Szerte emelkedett a hangulat. Kom- lósi teremröl-teremre jár, asztalról-asz- talra, hogy mindenki otthon érezze ma­gát s lássa, a házigazda ébren van s mu­lattatni kívánja vendégeit. Meg-meg ke-! ház elleni kémkedésre is felhasz­nálja. Ennek az ördögi lélekmérgezés- nek az eljövendő eredménye kiszá­míthatatlan. Ha az orosz birodalom vörös kapuja egyszer újra megnyí­lik a keresztyén munkások előtt, akkor ott nemcsak egy pogányként felnőtt nemzedékkel, hanem a terv­szerűen beiskolázott istengyülölet- tel kell a harcot felvenniük. Ökölbeszorul kezünk a felhábo­rodástól, ha arra gondolunk, hogy a „keresztyén“ Európa közösségre lépett ezzel a szovjettal, csak azért, mert Franciaország politikai érde­ke úgy kívánta. Ki tudja, milyen rettenetes árt fizetünk mi még ezért. Sz. J. A bányai egyházkerület közgyűlése. A bányai egyházkerület október 4.-én Budapesten tartotta ezévfi rendes köz­gyűlését. A bizottságok a maguk előké­szítő munkáját már az előző napokban elvégezték. A gyűlés istentisztelettel kez­dődött a Deák-téri templomban, ahol Bakay Zoltán lelkész hirdette Isten igé­jét. Maga a gyűlés a Deák-téri leány- gimnázium dísztermében folyt le. A megnyitó beszédet dr. Pesthy Pál volt igazságügyminiszter, kerületi felügyelő mondotta. Mindenekelőtt a kormányzó iránti hódolatát fejezte ki. Szavait a gyűlés állva hallgatta végig. — Jól em­lékszünk — mondotta — arra a szomo­rú időre, mely kormányzónk felszabadí­resi Koronczait s húzza, neki már nem zakatol a gyár, gazda lett, ki azonban csak eszik és pipál. Van veje, majd dol­gozik s vár az öregapaságra. Koronczai ilyenkor elgondolkodik, mi lesz holnap? Eddig őneki sem zakatolt a gyár, csak oénzt hozott, de mi lesz holnaptól kezd­ve? Zakatolni fog neki a gyár, de hoz-e pénzt? Pillantása önkéntelenül Dömötör­re téved, ki ép Emmával táncol. Micsoda pár lenne? Hallatszik minden oldalról a suttogás. Az Isten is egymásnak terem­tette őket. Úgy lejtették magukbafeled- ten a keringőt, mintha- nem is lábon vinnék magukat, hanem szárnyakon. Emma lábából nem is igen látszott vala­mi, oflyan volt az, mint valami eleven játékcipelő. Dömötör vitte, Emma be­hunyt szemmel feküdt karjában s for­gott, keringett, mintha egyre felfelé emelkedne s valami húzná a magasba. Szédült, kábult..., de ez a szédület... mámor... boldogság volt. Csak úgy nevetett Koronczai lelke. Koronczainé sem különben. Titokban ő is Emmát és Dömötört figyelte. Még könnyezett is, többször törülte ki sze­mét. Lánya boldogságáért aggódott. Megmozdult az anyai szív s most az egyszer tisztán látott. Komoly volt az ügy s nem lehetett elrepülni mellette, mintha szappanbuborékot fújnának a levegőbe. tó bevonulását megelőzte. Mint siralom-^ házba kitett rab, úgy gyötrődött ez a szegény nemzet. Politikai és jogbizton­ságról szó sem lehetett. Szent igazságok említése halálos bűn volt. Akkor nagy­bányai vitéz Horthy Miklós lett ennek a meggyötört népnek a reménye. Az ö kormányzói működése alatt megindult a józan munka és újjáépülés, úgy, hogy hazánk Európa legnyugottabb országává fejlődhetett. A felügyelő a továbbiakban egyház- szeretetre, kitartásra, összetartásra és hitvalló bátorságra buzdított! Ezután D. dr. Raffay Sándor püspök jelentése következett. E nemzedéket Isten arra szánta, hogy a hitét megpróbálja. Nehéz sors ez, de szép. Ilyen korban szü­letnek a hősök. Az apostolok kora is ilyen volt. Az a kérdés, tudunk-e apostolok lenni. Mintha ma külö­nösképpen hangzanék felénk az Is­ten szava: „Kicsoda a megbízható és okos szolga? . . .“ Soha nagyobb felelősség nem nehezedett ránk, mint ma, amikor ingadozik körü­löttünk' a hithűség és az éber vi- gyázás. Ezután rátért a püspök Hóman Bá­lint miniszternek arra a beszédére, ame­lyet a felekezeti béke érdekében a római katholikus naggyülésen mondott. Régóta várt hangot ütött itt meg a miniszter. Majd kitért a püspök Serédinek a pol­gári házasságkötési törvényről szóló be­szédére. — A kérdés elvi jelentőségéről nem vitatkozunk — mondotta Raffay —, csak annyit mondhatunk, hogy a két nagy ke­resztyén közösség testvéries együtthala- dásának legelemibb feltétele az volna, ha a római katholikus egyház a vegyes Elhallgatott a zene. Egy része a pá­roknak sétál. Emma sem kíván leülni. S Dömötör minden óhaját teljesíti, szinte kényeszteti hódolatában és szolgálatai­ban. Eltalálja gondolatait, rejtett kíván­ságait s azonnal teljesíti. Előzékeny, kedves s mégsem az, minek Emma sze­retné látni. Ügy kezeli, mint az elké- nyesztetett gyermeket, kinek minden óhaját teljesíteni kell, hogy ne legyen durcás. Kiérzik Dömötör viselkedéséből, hogy kenyéradója leánya iránt-köteles­séget teljesít, mikor lovagjává lett, lesi óhajait és siet azoknak eleget tenni. Hi­deg árad ebből a hivatalos, kimért ma­gatartásból. — Mikor tartjuk meg az eljegyzést? — kéri széles nevetéssel Komilósi, amint sétájukban elmentek mellette. — Min­denki azt várja, jó lesz sietni, hogy ki ne jöjjünk a formából. Általános derültséget okozott ez a kiszólás s mindenki mosolygott. Csupán Emma s Dömötör voltak megrökönyöd­ve. Összenéznek, mintha erre válaszolni is kellene valamelyiküknek, de tovább mennek s mintha jobban összebújnának. — Ma szolgálatkésznek sem szabad lenni, — mondja halkan Dömötör Em­mának — egy leány irányában, mert mindjárt gyanúsítanak. — Nem szeretem, ha haszonlesőnek tartanak.

Next

/
Thumbnails
Contents