Harangszó, 1934

1934-10-14 / 42. szám

1934 október 14. HARANGSZÓ 335. i I u k [ í-4 házasságok kérdésében eddigi elvi állás­pontját megváltoztatná és elismerné, hogy a vegyes házasság bármely egyház papja előtt köttetik is, azonos erkölcsi értékű. Ennek szükségszerű következ­ménye volna a reverzálisokról való le­mondás és az 1868. évi Lili. t.-c. vissza­állítása. Előadta még a püspöki jelentés, hogy az iskolák óriási veszteségeket szenvedtek, mert alapítványaikat érték­papírokba fektették. A budapesti gimná­zium 700 ezer aranykoronára becsült há­rom alapítványa ma 47 pengőt ér. Ezek a szomorú adatok óva figyelmeztetik a ma:i és a következő nemzedéket, hogy az alapítványokat ne papírosokban és betétkönyvekben igyekezzenek megőriz­ni, hanem fektessék ingatlanokba. Be­számolt azután a püspök a tanintézetek­nél a vallásoktatás helyzetéről, az egyházkerület intézményei­ről. Az egyházkerület az Evan­gélikus Élet című lapnak 500 pengő segélyt szavazott meg. Rell Lajos, békéscsabai gim­náziumi igazgató a középisko­lákról adott elő tanfelügyelői jelentést s örömmel vették tu­domásul, hogy a nehéz viszo­nyok között is fejlődnek az in­tézetek, erkölcsiekben épp úgy, mint anyagiakban. Bartos Pál szarvasi lelkész, mint a népiskolák tanfelügyelő­je jelentette, hogy nem kielégí­tő a kormánynak az a rendel­kezése, amely szerint a tanítók fizetését előlegezik, mert csu­pán az együttesen kezelt adók mértékéig terjed a segítség; sérelmes az is, hogy a kimuta­tásokat nem az egyházi főha­tósággal, hanem a politikai községekkel láttamoztatják. Lányi Márton országgyűlési képviselő az eladósodott egy­— Haszonlesőnek? — Mindenki azt hiszi, hogy vagyo­náért szegődtem lovagjává. Emma szinte megrándult. Valamikor ezzel utasította vissza Dömötört. Talán neki szólt ez. Legalább úgy érezte. — S mit törődik vele, hogy mi má­soknak e tekintetben a véleménye maga felől? Ez kettőnek ügye. A harmadiknak semmi köze hozzá. — Emmácska is másként vélekedett valamikor. Édesanyja még ma sincs más véleményen. ' — S ha nem így volna, Dömötör úr? De mondja csak, mi vette rá, hogy az utóbbi időben, Tibor megkerülése óta oly kimért hozzám? Egész más volt hozzám, mikor azon az éjszakán elbú­csúzott tőlem. Nem emlékszik már? Emma mélyen elpirult, de azért még mélyebben Dömötör szeme közé nézett. Dömötör állta a nézést, nem is pislogott. — Emlékszem s bocsánatot kérek, hogy megfeledkeztem magamról. Szava­mat szegtem akkor, mert a könyvelő a gyáros leányához mert közeledni. Pedig egyszer szavamat adtam, hogy soha nem fog többé előfordulni. Emlékszik? — Mondja, Dömötör, maga tréfálko­zik most? Mert igazán nem értem. — Komolyan beszélek, a gyáros leá­nya nem lehet könyvelő felesége. S én akkor igazat adtam Emmának. Tökélete­házak érdekében beérkezett javaslatokról szólt, melyeket az egyet, közgyűlés tár­gyal le véglegesen. Az állam megfelelő kölcsönökkel tegye lehetővé a gyüleke­zeti adósságok konvertálását, ezt a kí­vánságát juttatta kifejezésre a közgyűlés. Szeberényi Lajos Zsigmond esperes, fel­sőházi tag pedig a tanítói nyugdíjjárulé­kok súlyos terhére hívta fel a figyelmet. Érdekes határozatot hozott a továb­biakban az egyházkerület közgyűlése: Sárkány Béla egyházkerületi egyházi fő­jegyző ismertetésében letárgyalta és tel­jes egyhangúsággal, lelkesedve jóvá­hagyta a mátyásföldi reformátusok, evangélikusok és unitáriusok testvéri szövetkezését, amelynek révén mindhá­rom közösség együttes összefogással építi meg előbb a közösen használandó református, majd azután az evangélikus, sen. Sok kellemetlenség származhatna abból. Én szegény flótás... s..., de hagy­juk... Nem lenne anélkül, hogy ne hány­nák szememre: én tettelek gazdaggá, nélkülem nem volnál senki... s önérzetes embernek ezt nem kellemes hallgatni. — S nem lát engem másnak? Ha csak álmomban tér néha vissza régi ter­mészetem, megundorodom tőle s maga még mindig azzal a régi mértékkel mér engem. Dömötör úr, az hamis mérték és csal!-— Igaza van, egészen más, mint volt, hisz ez hozott ennyire közelébe s ez fe­ledtette el velem adott szavamat. S ha mégis itt-ott jelentkezik még a régi büszkeség, mely akkor úgy végig vágott rajtam? Mert a múlt folyton kísért! Em- mácska, ha csak egyetlen egyszer is olyan hangon beszélnének velem, bol­dogtalanná lennék egész életemre. Nem tehetek ki senkit sem annak az esetle­ges önvádnak, hogy boldogtalanná tett egy embert. Emma ijedten nézett Dömötörre, egy percre megállt. Mintha félne. — Vezessen helyemre — mondja Emma. Hangjában csalódás, fájdalom sír. Dömötör helyére vezeti, anyjához. Emma rosszullétről panaszkodik s sze­retne menni. Haza. Elmennek. Oszlado­végül pedig az unitárius templomot. Raffay Sándor püspök imájával véget ért a bányai evangélikus egyházkerület ez idei rendes közgyűlése. Pusztaszentlászló. Ha Pusztaszentlászlóra nyári időtájt idegen betoppan, roppant csendes falut talál. Majdnem kihaltnak látszik. Minden épkézláb ember a mezőkön viaskodik az anyafölddel, hogy Isten segítségével va­lóra válthassa Miatyánk igéit: „a mi mindennapi kenyerünket add meg né- künk ma!“. Annál feltűnőbb volt a nyár végén a lelkészlak körüli sürgés-forgás. Öregek, fiatalok, legények, lányok, gyermekek sürögtek-forogtak, kocsik jöt- tek-mentek, .mint felzaklatott hangyaboly. Épült az Ev. Ifjúsá­gi Otthon. „Mi lesz a mezei munkákkal?“ — kérdeztem egy alkalommal az egyik ifjútól. „Korábban kelünk és későbben fekszünk s majd csak annak elvégzéséhez is hozzásegít ben­nünket az Isten“ — felelte. (Napi 2—3 órát aludtak több hónapon keresztül.) Ebből a válaszból értettem meg, hogy miként lehet egy 5.000 P érté­kű épületet összesen 200 P ide­gen ajándékpénz mellett építe­ni saját munkaerő, pénz és anyag felajánlásával. Pedig ke­vés ilyen Szegény egyházköz­ség van. (Pusztaszentlászlón ev. kézen lévő birtok alig több, mint 200 hold.) Végre elérke­zett a várva-várt nap: a frissen tető alá került Ifjúsági Otthon­nak felavatása. D. Kapi Béla püspök szep­tember hó 29.-én érkezett zóban vannak már a vendégek, elbú­csúznak ők is és mennek. Istenem, de nehéz volt ez a búcsúzás. Különösen He- léntől. Mindenki boldog tud lenni, egye­dül ő van gyötrelemre kárhoztatva. Alig tudta Helént megcsókolni. Nem ép, hogy irigyelte, de fájt neki, hogy más többet kap az élettől, mint ö. Alig bírt magával otthon. Sírt, majd dühöngött. Anyja nem tudta mire vélni a dolgot. Ilyennek még nem látta Em­mát. Reszketett az egész leány, mintha görcs fogná minden idegét. Koronczainé akarja vigasztalni, de Emma rátámadt, hogy az asztalba kellett kapaszkodnia, hogy el ne tántorodjon. — Mindennek te vagy az oka, anyám, mindennek. Belém nevelted azt az ostoba gőgöt, hogy ki, ha én nem. S mi vagyok? Mi voltam? A sors, az Isten egy kis könyvelőnek a kegyére bízott s a gazdag Koronczai Emmát ez a köny­velő mentette meg attól, hogy ne kelljen koldulnia... s ez... a könyvelő egyszer megkérte a kezemet s én mint egy ron­gyot félredobtam... Anyám, a te lelked szólt akkor belőlem. A millióknál kezdő­dik az ember1... ez volt a mi jelszavunk... ez irányított s ez döntött bukásba. Koronczainé egyre lejebb csúszik lá­bán, mígnem a fotöjbe rogy. Az igaz­ság fáj, mintha sulyokkal ütnék. Majd összelapul. Pusztaszentlászlói evang. ifjúsági otthon.

Next

/
Thumbnails
Contents