Harangszó, 1934

1934-09-09 / 37. szám

1934 szeptember 9. HARANGSZÓ 295. melyeket ősi ösztönös rajongással sze­ret. A község lakosai szorgalmas, ősi te­lepülési magyarok s nagyrészt evangéli­kusok. A község területén lévő majoro­kat nem számítva, a lakosság 75 százaléka evangélikus. Az ősi gyülekezet megalakulásá­nak pontos évét nem tudjuk, de annvi bizonvos, hogy a leg­elsők közül való. Az Inkev-család védelme alatt a gyülekezet hatalmas fej­lődésnek indult. 1775-ben már harmadik templomát építette — fából. A hívek száma később annyira szaporodott, horrv új és nagyobb templomról kellett gondoskodni. Annál is inkább, mert' az egész körnvék evangé­likus népe az iharosherénvi gyülekezet templomába iárt Is­ten igéiét hallgatni. A jóságos szívű, róm. kath. vallásu báró Inkey-család segítségével 1833- ban meg is építették a szép. díszes új templomot, melvet 1834-ben avattak fel és adtak át nemes rendeltetésének. 100 év tellett el azóta. Az idők változtak. A templomépítö ősök mind pihennek már, de hitük ma is él a 100 év utáni utódok szívében. A mai nehéz időkben, aszálykár s jégveré­sek után is, nagy költséggel s csodálatos áldozatkészséggel meguiíttatta 100 esztendős ősi templomát, átjavíttatta papla­kát és iskoláját 6000 pengő ér­tékben. mely összeg mind a hivek és a iálelkű pártfogók adományaiból folyt be. Külön említést érdemel a nőegylet, mivel a templom berendezé­száz őrszem lesett is. Azt tudta, hogy egész éjjel résen vannak, de azt is tud­ta. hogy inkább a tuskót tartják szem előtt s valahol az út mentén várnak. Arra nem mernek gondolni, hogy *valaki bátorságot vegyen magának, hogy a hátuk mögé kerüljön s a körmükre néz­zen. Reinerné hallgat a dologról s hozza a pénzt. Csak fiát kapja vissza. Mer is az lármát csapni! Fia életéről van szó! Tudja, életre-halálra megy s csak a mély titoktartás csendjében vezetheti haza fiát. Dömötör tudta, mikor jön Reinerné s így egész nyugodtan várt. Nem kellett félnie, hogy elszalasztja a kellő pillana­tot. Kényelmesen elhelyezkedett s a se- tétségbe bámult. A setétség ilvenkor beszédes s a képek elővarázslásában fáradhatatlan és utánozhatatlan mester. Ecsetje tüneményes. Dömötör előtt is megmozdult ez az ecset. Valami látha­tatlan kéz forgatta... forgatta..., míg... nem Emma képét formálta élővé. Arca, mint a szépség istenszobra'... mosolya, mint a hajnalhasadás s mély szemében fény villan gőgösen, mint a villám köny- nyedén a föld hegyóriásai fölött szágul­dó felhőkben... Ilyennek látta először, Ott lent az úton az autóban... Zajt hall alulról. Figyel lélekzetvisz- szafojtva! Megint. Tompa nesz szürem­lik át a padlón. Most csend. Tán öt per­cig is vár. Semmi. Valami egér lehetett. Az a csodálatos ecset átmázol agyán s ismét Emmát látja... a könnyelmű. sére és átfestésére saját pénztárából 1000 pengőt költött. (A hivek áldozat- készségére jellemző, hogy ebben az év­ben emeltek 6000 pengő költséggel dí­szes emléket elesett hőseiknek s további Az iharosberényi evang. templom. modern leányt, kezében festék, ajkát festi s szemöldökét ... elbűvölő szép­ség..., a pokolnak bálványa..., pillantá­sa veszély..., csábítás ... mosolva bi­lincs. mely a szívet köti dobbanásban..., mozdulata tűz, mely szenvedélyre gyújt­ja a vért s bomlasztja az .észt... Mi volt ez?! Tisztán hallotta, mintha a padlót kaparnák! Dömötör lefekszik, a padlóra szorítja fülét... figyel..., semmit nem haill..., valami játszik vele, talán a felizgatott képzelet..., semmi hang..., minden csendes..., csakis kép­zelődik... Az izgató csendben ismét csak Em­mát látja... és saját magát, amint bele­szédült abba a varázslatos szépségbe, mely ragyogásban, mint a lidércfény húzta az önfeledettség ingoványára..., maga sem tudja, hogyan történt..., el­kábult, a megtestesült gőg volt akkor Emma s mikor megfenyegette, össze­roppant..., borzasztó..., micsoda gyar­lóság vett akkor rajta erőt!... szégyen... úgy sajnálta szegényt'.... életét adta volna, ha meg ■ nem történtté tudná tenni... / Most veszi észre, hogy pirkad. A ho­mály szürkébe olvad s a lombozaton keresztül megvillan a derengés. Hirte- lenül a tuskó felé néz. Mintha már látná a ritkuló homályban feketélleni. Körül futtatja szemét, de embert nem lát. Rei­nerné valószínű már úton van. Ismét csak Emmát látja... a zongora előtt..., a gye­hazafias érzelmeik kifejezéséül ország­zászlót építettek.) Az újjáépített templomot D. Kapi Béla püspök avatta fel és nyitotta meg a hivek előtt f. hó 26.-án lélekemelő szép ünnepségek közepette. 25.-én délután érkezett a köz­ségbe. hol az egész község ap­raja és nagyia, felekezeti kü­lönbség nélkül, díszbe öltözöt­ten várta. Az üdvözlők sorában ott volt Haám főszolgabíró. Tóth Mihály bíró s a helybeli róm kath. eevház küldöttsége is Andó Mihálv iharosi plébá­nossal az élén. Németh Béla ta­nító vezetésével az iskolás gyermekek szénen betanult és előadott karénekkel üdvözölték a püspököt. Utána Káldv Jó­zsef helvbelj lelkész üdvözölte, áldást kérve a gyülekezetben elvégzendő munkájára. Délután 4 órakor az iskolá­ban. hol a templomiavítás ide­ié alatt a gyülekezet Isten szent igéiét hallgatta istentisztelet volt melven Fábián Imre sár- szentlőrínci lelkész hirdette az igét, II Mózes 12, 12/a. alap­ján. előkészítve a gyülekezetét a másnaoi nagv naora Igehir­detés után a püspök imádko­zott. Isten áldását kérve a temoloménítő elődök templom­újító utódjaira. Másnap, augusztus hó 26.- án már a kora reggeli órákban gyülekeztek a hivek az iskola­udvaron. honnan mint a régi templomépítö elődök, párokba állva harangzúgás közepette indultak a templomba. Elől ha­ladt a püspök báró Radvánszkv Albert egyetemes felügyelővel rekek között..., a templomban, amint énekel, imádkozik..., ott érzi mellén..., amint megcsókolja... s mintha beléje vágna ez a csók... Égeti..., nem volt-e bűn. megcsókolni azt, ki nem lehet az övé? A könyvelő a gyáros leányát... nem... nem... Emmának igaza volt... Meg is Ígérte .... távol tartja magát..., s oha nem gondol többet arra. mit akkor oly meggondolatlanul elkövetett'... Szé- gyelte magát s ha látná magát, meg­ijedne olvan volt, mint főtt rák... a szé­gyentől, hogy nem tartotta meg szavát. Koopanás szakította meg hirteleniil gondolkodásában..., ez nem volt képze­lődés..., nem..., itt alant valaki dolgo­zik..., eldobja a sezlont s figyel. Valaki kapargál, vigyázva, halkan... Dömötör feltépi a padlódeszkát s ás lefelé. A föld porhanyó s gyorsan halad..., közben ki­kinéz.... világosodik... s amiint vissza­fordul, hogv tovább ásson, egv kéz tör át..., egy fáradt kéz, mely segítség után kapaszkodik..., gyorsan a kéz körül ki­taszítja a földet, hogv egv ember át tud­jon rajta bújni..., előbújik a másik kéz is... Dömötör megfogja a két kezet s egv ijedt emberarc jelenik meg a félho­mályban. — Mentsen meg, akárki legyen! — Szól egy hang, mintha sírboltból kelne. Reszketett s megindította volna a kő­szívet is. A szerencsétlen kilépett. Gyö­nyörű szál férfi. Fiatal, kedves megjele­nésű. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents