Harangszó, 1934

1934-09-09 / 37. szám

294. HARANGSZÓ 1934 szeptember 9. pontjai, mint régebben voltak. Az iskola az állam irányítása alatt el­szakadt a családtól, a falutól, a csa­ládnak és a falunak életétől. Ta­gadhatatlan, hogy ebben szerepe van a tanítóképzésnek is, amely szintén állami befolyás alá került. Ez az irányzat nem egészséges és ezeket a bajokat orvosolnunk kell. Iskoláink szellemét kell meg­változtatnunk. S itt vár az egyház vezetőségére a nagy feladat. Az evangélikus hitvallássos iskolának nemcsak az elemi iskolai fokoza­ton, de minden iskolafokozaton csak akkor van értelme, ha az az iskola egy olyan határozott típust képvisel, amelyben a vallásos ne­velés áll legelső helyen. Egyetemes egyházunk ebben az irányiján kü­lönböző intézkedéseket tett és uta­sításokat adot.t. A legnagyobb gond fordítandó az egyházi tanfel­ügyelet során arra, hogy ezeknek az intézkedéseknek és utasítások­nak milyen foganatja van iskoláink­ban. Sokat tehetnek ebben a tekintet­ben a szülői értekezletek, amelye­ket a statisztikában nem igen tar­tunk számon. Sokat tehet a presbi­térium is, ha ülésein állandóan fog­lalkozik az iskolának nemcsak anyagi ügyeivel, hanem az iskola beléletével is. A tanítónak is buz­dítás, de egyúttal irányítás is, ha Tanulj meg imádkozni! Irta: dr. Schlitt Gyula. 32 Sokat jelentő mosollyal nézett Em­mára, ki nagy pirulás között kis kezé­vel lezárta Dömötör száját, hogy ilyene­ket ne mondjon már. Oly közvetlen volt a mozdulat, hogy mosolyra derült mind­nyájuk arca. Dömötör folytatja. — Én, ha már teljesen sötét lesz, bo­rús az ég s holdvilág sincs, bekerülök valahogy az erdőbe. Emma felszisszent, akart valamit szólni. Dömötör ránéz fekete nagy sze­mével s Emma lenyelte a szót. — Nem az útról megyek. Megkerü­löm az erdőt s a másik oldalról lopako­dom be, a tuskó közelébe. Ott lesek s lecsípem a gazembert, ha százan van­nak is. Megrettenve hallották Dömötör ter­vét. Maga a halálba rohan s Tibort is veszélyeztetjük. Különösen Emmának volt ez a felfogása, de úgy látszott, in­kább Dömötört féltette. Dömötör azon­ban nem igen szokta elhatározását meg­változtatni, erről az oldaláról ismerték s így nem is igen próbálkoztak, hogy megmásítsák szándékában. Emma is be­lenyugodott. Oly szép volt Dömötör egy veszélyes feladat megoldásának köz­pontjában. Tetszett neki a férfias bátor­ság, mely a tiszta szeretet nevében in­dul félelmetes útjára, hogy az özvegy tapasztalja és érzi, hogy a gyüle­kezet, amelyben működik, nem te­kinti hivatalnoknak, hanem a gyü­lekezet élő tagjának, aki személyé­vel, családjával és egész munkál­kodásával beleilleszkedik a gyüle­kezet életébe. Úgy a tanítóságnak, mint a lelkészeknek tudatából gyö­kerestől ki kell irtani azt a felfo­gást, illetve meg kell akadályozni annak a felfogásnak a meggyöke- rezését, hogy ók az egyháznak vagy a gyülekezetnek tisztviselői. A bü­rokratikus szellem minden közös­ségi életnek, de különösképen a nemzeti és az egyházi életnek meg- mételyezője. Bizonyos, hogy ilyen oldala is van a tanítói és ielkeszi hivatalnak. Ők erről az oldalról te­kintve tisztviselők. De elsősorban annak a gyülekezetnek a tagjai, amelyben munkálkodnak. Ma, mikor az osztályérdekek a köz romlására mindenütt előtérbe nyomulnak s a foglalkozási ágak el­szakadnak a közös népi és nemzeti talajtól, hogy a maguk önző érde­keit hajszolják, különösen fontos, hogy lelkész és tanító mentes le­gyen ettől a kárhozatos mételytől s benne éljen a maga gyülekezeté­ben. Evangélikus iskoláink csak igy maradhatnak meg magasztos fel­adatuk szolgálatában. Terjesszük a „HARANGSZó“-t! édesanyának visszaadja az elvesztett fiút. Ki merne ennek útjába állani? Dömötör felüti bibliáját. —• Ennél jobb utravaló nincs — mondja. — Maguk itthon csak egyet te­hetnek, imádkozzanak. Tudják azt, hogy valahol Tibor is imádkozik. Ez adjon maguknak erőt. S engem ne féltsenek, akiért őszintén imádkoznak, azt az an­gyalok viszik s annak a világ gonosz­sága nem árt. Aki szeret, az imádkozik, mert azt akarja, hogy épségben vissza­jöjjek Tiborral. A három nő önkéntelenül imára kul­csolta kezét. Reinerné s Helén a távolba néztek, Emma szeme Dömötör arcán függött. Valami félénk aggodalom ült fehér arcán, mely ha beszélni tudott volna, csodálatos híreket hozott volna szive mélyéből, melyekre talán még Dömötör is meggondolná magát s nem menne veszélyes útjára ez éjjel. Mintha csak ezt mondaná: „Lásd, most ismerte­lek meg s tiszta jellemed napsugaras fényében eloszlott lelkemből a setétség, világosság támadt szívemben, melynek minden foszlánya de feléd néz..., csak te feléd..., nem látod?... Miért hívod ki magad ellen a végzetet?... Maradj itt... Ne vidd el egy szegény, szerencsétlen leány boldogságát, mely épp a te hatásod alatt bontakozott ki örömeiben... Ez a boldogság a tied..., ne hagyd itt s ne döntsd a hajnalhasadást a vak éj setét- jébe ismét. Jubiláló templomok. Iharosberény. Iharosberény Somogy vármegye nyu­gati részén, a zákányi hegyek legészak- keletibb lejtőin, gyönyörű szép és sok áldást hozó gyümölcsöskertek közepén fekszik. A Nagykanizsa felől érkező utas, miután elgyönyörködött a bagolai fakosi, magasdi és pogányszentpéteri dombok szépségében, hol minden perc­ben, minden fordulónál más és más, szebbnél-szebb kép tárul a szemlélő elé, elhaladva báró Inkeyék többezer holdas erdei között a községet nyugatról hatá­roló szőlők közé érve, azt hiszi, valami paradicsomba jutott. Jobbról, balról sző­lők és gesztenyések. Szemben báró In- key József gyönyörű parkkal körülvett kastélya. Lejebb szállva a dombokról, egy nagy gyümölcserdőbe érünk, mely­ből egyenlőre csak az evangélikus temp­lom tornya ragyog a forró déli napsü­tésben. Már bent vagyunk a faluban, de a kedves kép itt talán még szebb, mint volt előbb. Minden oldalról gyümölcsfák sokasága bólintgat felénk, kjnálgatva mézédes gyümölcseit. Az utas itt nem gyalogol étlen-szomjan, mert az útszéli fák mosolyogva kinálgatják édes terhü­ket. Ha aztán az utas ezen szíves kinál- gatásra sem merné az édes gyümölccsel éhét és szomját enyhíteni, a gazda ma­ga szólítja oda. Mert a gazda Isten ál­dását, a drága jó gyümölcsöt, sajnos, értékesíteni nem tudja, mivel vasútja nincs. Legközelebbi vasút állomásai 12- 16 km-nyire vannak tőle. Gyümölcsük nagyrésze elpusztul, mert az a néhány kereskedő, aki mégis nagyritkán kivető­dik hozzájuk potom pár fillérért vásá­rolja össze a megszorult gazdáktól a legszebb válogatott gyümölcsöket. De a szorgos nép mégis tovább ülteti fáit, Dömötör megértette a szerelmes arc néma beszédjét s pillantásában csak annyit mondott: „Emma, ne féljen, csak imádkozzék! S Emma imádkozott. Tizenegy óra felé Dömötör készülő­dött, hogy menjen. Kezet fogott velük, búcsút vett, mintha tengeren túlra menne. A három nő sírt s Dömötör is érezte, hogy valami könny féle tolakszik szemébe. El akarták kísérni, de Dömö­tör nem engedte. Emmát azonban nem tudta visszatartani. Beléje kapaszkodott. Legalább a verandára mehessen vele. Ott mellére hullt, hogy Dömötör kény­telen volt karjaiba zárni. Érezte, mint dobog Emma szíve. Hevesen, szerelme­sen. Érezte, minden dobbanás az életé­ért aggódik s minden sóhaj ima, mely visszajöveteléért könyörög. Tízszeres erőt érzett egyszerre magában. Magá­hoz szorította Emmát s megcsókolta aj­kát. Így búcsúztak. Emma utána nézett, de nem látott semmit. Elveszett a setét- ségben. XXV. FEJEZET. Dömötörnek sikerült az éj leple alatt kerülő úton feljutni a dombra, a kis szobába. Innét figyel. Látja a tüsköt, nem egyszer nézte itt tartózkodása alatt. Nem hitte volna soha sem magá­ról, hogy oly halk tolvajléptekkel tud menni, mint amelyekkel ide fellopódzott. Még levél sem zörrent lábanyomán. Ab­ban nyugodt, nem vette észre senki, ha

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents