Harangszó, 1934

1934-08-19 / 34. szám

' 193.4 augusztus 19.

HARANGSZÓ

271.

Nagyon hízelgő reánk nézve, hogy az evá'rrgjéliktis Híndenburgot a boldogult emlékű Proljászka Ottokár lapja „példaként!“ állítja oda minden „igaz katholikus életet“ élő ember elé. Sőt mi tovább megyünk)! Mi nagyon szeretnénk, ha Hindenbprg mély vallásossága megtudná mozdítani a mi közéletben vezérszerepet játszó evangélikus híveink felelősségérzetét az evangélikus egyház és, annak jövőjével szemben. Szeretnök, ha az ö szívüket is megragadná az elhunyt Hindenburg forró vágyakozása az Úr asztala után. Szeretnök, ha az ő közéleti. szereplésük a Hindenburg öntudatával hirdetné minden alkalommal: „nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát!“ És szeretnök, ha az ö életük is örökös cáfolat lenne arra a világot csaló hazugságra^ ,hogv a vallás csak a naiv és tudatlan lelkeknek való.-áDe a ..Fejérmegyei Napló" cikkének van egy kis mellékzöngéje is. A cikk ugvanis közli a város polgármesterének a felhívását: „hogv a városházán, valamint a középületeken a temetés napiáig gvászlobogót tűzzenek ki. hogv — úgymond — ezzel is kifejezést adjunk a Marsall, volt ezredtulajdonosunk halála feletti részvétünknek“. A lap aug. 3.-án, pénteken d. u. 4 órakor került a közönség kezébe s d. u. fél ő órakor a róni. kath. szemináriumi templom tornyára — bizonyára a „katholikus Hin- denburgot“ méltató cikk hatása alatt — kitűzték a gyászlobogót,

A szombat reggel megjelenő budapesti napilapokból azonban már nyilvánvalóvá lett a „Fejérmegyei Napló“ tévedése, mert azok már arról adtak hírt, hogv a német birodalom nagy halottját a birodalom evang. tábori püspöke temeti. És csodálatos! A szemináriumi templom tornyán szombaton délelőtt az arrajárók már hiába keresték a

hogy ne találkozzon a hölgyekkel. De miért? Emma figyelte. Ugyanaz az idegesség. mit már többször tapasztalt, csak fokozottabb mértékben; Somlónak a legkisebb porcikája is reszketett s oly bamba képpel nézett ki az ablakon, mint aki onnan a legrosszabbat várja. Végül is erőt vett magán s kirohant. Ha útközben találkozik velük, nem kell beszédbe elegyedni.

XXI. FEJEZET.

Emma ül, mint a szélütött. Bámul az ajtó felé s amint belépnek anyja és Mál- vin néni. megijednek.

— Mi van veled, Emma? — kérdi Rememé.

— Mit rohant Somló, mint az őrült? — kérdi Koronczainé. — Alig köszönt. Mi történt közietek? Beszélj már, Emma! Különben tudjuk, hogy bolond.

Emma nem tud beszélni. Csak Mál- vin nénjét nézte, de az esze máshol járt. Messze, talán ott, hol Dömötör Tibort keresi. Reinerné nyakába borul, magához szorítja s megcsókolja, mint még soha. Reinerné megérezte ezt a közvetlen melegséget, mellyel Emma hozzája simult s könny szökött szemébe. Mi van ezzel a gyerekkel? Mintha valami nagy titkot rejtegetne, de fél róla beszélni, mert nem tudja, nem csak érzései játszanak-e vele s félre vezetik, ami pedig borzasztó feleszmélés lenne mindnyájuknak. Koronczainé mindebből nem

péntek délután kitűzött gyászlobogót. A zászló kitűzése felett rendelkező hatóság szemében Hindenburg világtörténelmi nagysága és példaadó vallásossága egyszerre elveszett, mihelyt megtudta, hogy Hindenburg nem katholikus! Szegény Hindenburg! Nem olvasta el Swoy püspök bodajki beszédét s így nem tudta, hogy Magyarországon ma nemcsak a kenyér, de a nagyság, az elismerés, a hódolat, sőt még a gyászlobogó is elsősorban csak a katholiku- sokat illeti meg.

Az evangélikus Hindenburg.

Hindenburg halála alkalmából Németország határán kívül is mindenfelé tartottak gyászistentiszteleteket. Budapesten a német követség a Deák-téri evangélikus templomban a temetés napján és órájában tartotta meg a maga gyász- ünnepélyét, amelyen részt vett Magyarország kormányzója teljes díszkiséretével, Gömbös Gyula miniszterelnök, József és József Ferenc főherceg, a teljes diplomáciai kar, számos előkelőség és óriási közönség. A gyászünnepélyen a beszédet lie. Uhl lelkész tartotta. Beszédéből két kis apróságot közlünk.

*

* *

Hindenburg hosszú életének és dicsőséges pályafutásának bizonyvett észre semmit, ő mással van elfoglalva. Siet a konyhába. Büszkén, mint a kegyvesztett hadvezér, kinek újra visz- szaadták a hadszíntéren a szabad cselekvés jogát.

— Málvin néni, — szólal meg halkan Emma. — elhiszed, hogy Somló tud Tiborról?

— Miért gondolod? Dömötör is mondja, de miért gondolod?

— Amint az előbb meglátott téged az ablakon keresztül, olyan lett, mint aki eszét veszti. Kapkodott. Nem tudta, maradjon-e vagy menjen? Még a szék is megremegett a keze alatt, annyira reszketett az egész ember. S csak azért, mert téged meglátott. Máskor is tapasztaltam. Amint feltűnsz, megmozdul a lelkiismerete s nem bír magával.

De nincs bizonyíték. Gyanú az egész s nem lehet megfogni. Megbocsátanék neki, ha úgy van, hidd el, Emma, csak Tibort adná vissza.

Dömötör jön. Melegen üdvözli a hölgyeket s feltűnik neki nyomott kedélyük.

— Csak nem Somló miatt? — kérdi kíváncsian.

— Én félek attól az embertől — mondja Emma. — Beszél össze-vissza, mintha nem volna magánál. Hazudik, alakoskodik; azt mondja, az éjjel D... faluban mulatott, a segédjegyzővel. Nem bírja már a kávéházi, a városi levegőt!... Falura vágyik, hol nincs illem s szabad! De láttam rajta, hazudott.

nyal sok drága emléke volt. A legdrágább azonban mégis egy egyszerű kis megsárgult cédula volt, rajta ezzel a pár szóval: „Imádkozzál és dolgozzál!“ Egykor édesapja adta néki ezt a cédulát, melyre emlékeztetőül felírta ezt a mondatot, amelyet fiának életjelszóul ajánlott. A nagy hadvezér különös szeretettel csüngött ezen a papírlapon, mindig az íróasztalán maga előtt tartotta és egész életében követte.

*

* *

Az örök emberi kíváncsiság minden időben különös előszeretettel fordul az államfők felé. Aki Hin- denburgot látni akarta, annak — úgymond — nem kellett kihallgatást kérni, vagy valami országra szóló ünnepségre várni. Ha elment a neudecki evangélikus templomba, minden vasárnap megláthatta Hindenburgot.

*

* *

Dr. Dorhmann német tábori püspök Hindenburg felett mondott gyászbeszédében szintén felemlített egy jellemző eseményt:

Mikor a legválságosabb harcok folytak a fronton s válságos órákat élt át a hadsereg, Hindenburg azt üzente haza az ország lakosságának: „Odahaza keveset imádkoztok“.

— Most akartam a D... falui segédjegyzővel telefonon beszélni s nincs otthon. Egy hete már, hogy távol van.

— Szóval hazudott! — vágja rá Emma.

— Nem is tehet már mást. Ki egyszer rászánta magát, hogy hazudjon, annál szükségképpen az egyik hazugság követi a másikat. Olyan ez, mint a hernyó szájából folyó selyemszál. Folyik- folyik, se vége, se hossza s tekeredik addig, míg meg nem fojtja életadóját. Ilyen a hazugság. Hálóvá növi ki magát s megköti, ki szájára vette. Somló már fuldoklik.

— Mikor meglátta Málvin nénit, még a lélekzete is elállt. Nem tudta, mit csináljon? Végül is elrohant. Úgy tűnt fel nekem ez az ember, mintha menekülni szeretne innen, messze-messze s valami még visszatartja, de érzi, hogy a visszamaradás számára végzetessé lehet, de nem tud még menni, bármily sürgős is.

— Tibor tartja még vissza, jobban mondva, az a pénz, amit Tiborért anyjától kizsarolni remél. Erre a pénzre szüksége van. Enélkül nem menekülhet. Hová menjen üres zsebbel? Ez tartja vissza.-— Vagyonomat adnám oda •— mondja összetett kezekkel Reinerné —. csak visszaadná fiamat! Még szemrehányást sem tennék Somlónak, hogy ennyi bánatot okozott.

— Vigyázzon, nagyságos asszonyom!