Harangszó, 1934
1934-08-19 / 34. szám
272 HARANGSZÓ 1934 augusztus 19. A német császár udvari prédikátora egy alkalommal meglátogatta Hindenburgot és csapatait. Együtt ültek egy kis társaságban. Először a hadiélményekről volt szó. Utána szó került vallási kérdésekről is. Az ősz hadvezér kijelentette, hogy számára a rendszeres templomlátogatás belső szükséglet. Állítását a következő kis történettel erősítette meg. Egy alkalommal együtt ült egy társaság és vallási kérdésekről beszélgettek. Egyijr azt mondotta, hogy a vallás magánügy, mindenki a maga módja szerint keresse lelki épülését. A másik azt mondotta, hogy ezt a szükséges lelki épülést az erdő magányában bolyongó egyedülálló ember könnyebben találja meg, mint az, aki emberek közé megy a templomba. Ebben a pillanatban a szolgálóleány lépett a terembe és egyetlen izzó széndarabot vett ki az égő kályhából. Alig hogy kivette, máris kezdett lehűlni, elhidegedni, tüzét veszteni. Kivették a kályhából, — elhidegült. így van a keresztyén ember is, mondotta Hindenburg, nem élhet egyházi közösség nélkül. Közben elszaladt az idő. Esti 11 óra volt. A magasrangú katonatisztek elmenésre keltek fel. Hindenburg kérte az udvari prédikátort, hogy maradjon még éjfélig, mert — mondja, komolyan Dömötör —, Somló a jelek szerint, most lép majd akcióba, hogy" megzsarolja!' ””A találmánnyal nem tud már mit csinálni. Azzal felsült. A küzdelmet azonban nem adja fel s megkísérli az utolsót, hogy pénzre váltsa fel találmányát, melyért kockára vetette becsületét, életét. Neki már mindegy. Tiborral kell valamit csinálni s kapzsiságában inkább azt a módot fogja választani, mely részére haszonnal jár. Vigyázzunk! Emma csak úgy nyeli Dömötör szavait. Izgalmában zihál. Hol Dömötört nézi, hol. Relifemét s boldog együttérzés helyezkedik el apródonként izzó arcán, amint Dömötör hatása alatt Reinernén kibontakozik a remény. Micsoda élmény, valakiben ébren tartani a reményt s lassan visszahúzni a kétségbeesés szakadér kától. Szeretne Dömötörnek segíteni. Éfezzé át ő is azt a lelkigyönyört, mely- lyel a vigasztalás szent munkája fizet. Koronczainé jött. Fehér kötény van előtte s kezében fakanál. Valami tésztát keverhetett. Pénzre volna szüksége. Valami fűszer hiányzik. Dömötör odaadja a kassziakulcsot. Vegyen, amennyire szüksége van. Koronczainé szinte visszahökkent. Nem akarta elhinni, hogy a pénztárhoz engedik. Mi van Dömötörrel? A kaszakulcsot is rábízza. Emma még nagyobbat nézett. Koroncziainé azonban hamar felocsúdott ijedelméből, vette a kulcsokat s ment. Boldog volt. Nagyot nőtt saját szemében is. Dömötör megbícsak addigra készül el vezérkari főnöke a harci jelentések áttanulmányozásával. Éjfélig elbeszélgettek. És akkor az annak idején 70 éves Hindenburg búcsút vett a lelkésztől és szobájába ment a harctéri jelentések meghallgatása és a másnapi parancs összeállítása végett. De másnap reggel ott ült katonái élén a kownoi templomban és hallgatta az udvari pap prédikációját. •f* Úgy látszik: a magyar rádió nem tudta, hogy Hindenburg evangélikus, mert különben nem róm. kath. papot, dr. Koudela Gézát küldte volna ki a temetés közvetítéséhez bemondónak. Mert dr. Koudela Géza sok mindenhez ért, de az evang. temetéshez nem ért. Csak két olyan melléfogását említjük meg, amin a legegyszerűbb protestáns is megütközött. A „Wort“ szót mindenütt „sző“-nak fordítottá, holott az a prof. igehirdetésben mindenütt „lgé“-t jelent. Az ároni áldást pedig úgy fordította le, mintha az sohse lett volna benn a bibliában, hanem valami légből kapott jókívánság lenne. Máskor a szakszerűség és a magyar rádió jó hírneve érdekében evang. közvetítésekhez evang. bemondót kérünk. zik benne. Ez már jelent valamit, de őt is sok mindenre kötelezi. Csakhamar visszajött s hozta a kasszakulcsot. Visz- szaadta Dömötörnek, Ezt egész természetesnek tartotta s nem érzett semmi megaláztatást. « Dömötör el akart sietni. Sürgős munkája van. Határidőhöz kötött szállítást vállalt s legalább száz munkást kell beállítania, hogy idejében készen legyenek a megrendelt tárgyak. Eziránt kell neki intézkednie. — Negyed óra múlva itt lesz az uzsonna — mondja bizonyos eréllyel Koronczainé —, maradjon itt addig, Dömötör úr. Tegye meg nekem ezt a szívességet. — A mama mondja, itt kell maradnia, Dömötör úr! — lelkendezik Emma. S Dömötör maradt. Koronczainé rendkívül tetszett neki. Ez az asszony új idegekkel van átruházva. Reinerné pedig úgy örült, mint egy gyerek, hogv testvére családja kezd magához térni. Istenem, ha még Tibor is megkerülne, de boldog lenne. Emma eljátszott néhány koráit. Reinerné s Dömötör meg énekelt. Itt-ott Emma is merészkedett belevegyülni az énekbe, már ahol tudta a szöveget. Hozták a kávét s tésztát, melyért Dömötör élt-halt. Reinerné szokta meglepni vele s most Koronczainé tálalja eléje. Dömötör még száját is nyitva felejti ámultában. Ennyi figyelmet nem várt Koronczainétól. De úgy látszik,. Pillanatfelvételek Németországból. Ma az emberi kíváncsiság piacán szájról-szájra jár ez a név: Németország. Ez az ország az utóbbi időben úgy politikai, mint egyházi szempontból annyi friss csemegét szállított az emberi kíváncsiság világpiacára, hogy az örökké „szenzációra“ éhes emberiség teljes mohósággal fordul feléje. Ebben az országban olyan az élet, mint egy munkaláztól hemzsegő méhkasban. Ott olyan kevés az unalmas ási- tozás, a közönyös langyosság, ott a vajúdás nyugtalanságával telített á levegő. Ódakünn felébredt az eddig szundikáló élet. Tömeggyűlések áradata önti el az egyes napokat. Egyszer az állam, máskor az egyház ügye kerül napirendre. És mindenütt ott van a hatalmas tömeg. * Mi lesz az evangélikus egyházzal? Erre a kérdésre ugyanolyan nehéz feleletet adni, mint arra. ha valaki hétfőn kérdez bennünket afelől, hogy vájjon milyen idő lesz szombaton? * Lássunk mégis néhány kis epizódot, melyekből egyet-mást következtethetünk. Ma Németországban mindenki érdeklődik az egyház iránt. Csaknem minden istentiszteleten az egyház válságos helyzetéről hall az ember. Vagy maga az igehirdető emlékezik meg róla, vagy sor kerül a hirdetések során egy-egy püspöki körlevél felolvasására, vagy pedig röpiratot kap az ember az egyes templomajtókban. A hittudományi fakultásokon csakegyikük sem, mert úgy nézték a tésztát, minf amelyről nem tudják, hogy keveredett ide az asztalra? Koronczainé csak mosolygott. Örült, hogy sikerült meglepnie Dömötört. De utóvégre is azért hozták, hogy egyenek. Imádkoztak. Ez is oly természetes volt, mintha ebben a házban, családban mindig imádkoztak volna. Az arcokon áhítat s minden száj maga elé mondta a legnagyobb komolysággal az imát. Dömötör nem időzött sokat. Ment. Reinerné is készülődött. Beszédjükben nem igen érintették ezeket a nagy változásokat, melyeken átmentek. Annyit azonban mégkockáztatott Reinerné:-- No, Emma, mit szólsz ehhez a Dömötörhöz, ki zsákol itt-ott s ha csak huszonöt fillér is van a zsebében, ráér imádkozni. Mit szólsz hozzá? Ugye nem is olyan elvetni való ember? — Egészen rendes ember! — állapítja meg Koronczainé. Emma nem szól semmit. Lesüti fejét s kimegy. — Nem gondolod, Irma — kérdi Reinerné —, ez az Emma furcsa? — Furcsa, de Emmánál ez nem furcsa. Bogaras. Nála soha nem lehet tudni, minek vegye a viselkedését az ember? Komolynak vagy szeszélynek? — Ez egyszer komolyan viselkedik, úgy hiszem — mondja jelentőségteljesen Reinerné. — Lehetséges. (Folytatjuk)