Harangszó, 1934

1934-08-19 / 34. szám

270. HARANGSZÓ 1934 augusztus> {9. Tanulj meg imádkozni! Irta: dr. Schlitt Gyula. 29 — Nem beszéltünk róla apával. Kü­lönben is Dömötör úr intézkedik ezek­ben. Tessék vele tárgyalni. — Dömötör...rel?... Mit ért ö a por- cellánhoz?... Nem becsülhetem le talál­mányomat, hogy megvétele érdekében laikussal tárgyaljak, ki nem tudja fel­fogni, mi képezi a vétel tárgyát'... nem... nem..., ezt Koronczai úrral kell megbe­szélnem. — ő nem tárgyal. Egyedül Dömötör úrral intézheti el a dolgot. Ha nem..., úgy le kell mondanunk a szerencséről, hogy magunkénak mondhassuk találmá­nyát. Különben is Dömötör úr nem érez valami nagy hajlandóságot a megvétel­re, annyit tudok. Ám tessék megpróbál­ni. A mi részünkről nincs ellenvetés, de amint tudja, Somló úr, Dömötör vezeti a gyárat, kezeli minden vagyonúnkat, ér­demlegesen csak ő tud ebben az ügyben határozni. Tessék vele elintézni. Somló ideges lett. A -Dömötör névre összerázkódott s fészkelődött, mintha félne, hogy belép Dömötör. Nyugtalan volt. Emma attól tartott, hogy időnek előtte meglép s másra terelte a beszédet. — Mondja csak, Somló úr, minek akarja találmányát másnak eladni? Maga Komlósiéknak le van kötelezve s hálával tartozik nekik. Ők tették naggyá nevét, hogy megvették találmányát s alkalmat adtak, hogy ezt megismertesse a világ­gal. Miért akarja most hirtelenében őket megrabolni ettől a találmánytól. Nem sajnálja Helént? Szegény leány. Ne le­gyen olyan könnyelmű a szerencséjével szemben. Helén szép leány s szereti ma­gát. Miért akarja boldogtalanná tenni s vele együtt magát is. Szegény nem egy­szer panaszkodott, maga elhidegül tőle, elhanyagolja, soha nincs otthon. Kint tölti éjjeleit. Miért teszi ezt, mondja, Somló úr? Mondja, hol volt az elmúlt éjjel? Somló kezdett izzadni. Mit mond Emma? Helén panaszkodik? Ezt már nem érti. Helén már látni sem szereti. Avagy ez is szeszély?! Az a nőknél ki­számíthatatlan, az igaz, dehát annyira félre ismerné Helén viselkedését? Lehe­tetlen!! De Emma csak nem hazudik neki? Miért? Volna ennek értelme? Somlónak zúg a feje, mintha meglazult volna agyveleje s forogna koponyájá­ban, úgy érzi magát. Itt most nehéz a válaszadás, de kitérni még sem lehet. Hisz ő nem bánná, ha Helén panaszkod­na, de Emmának sem szabad észre ven­ni, hogy nem hiszi el, de azt se gondol­ja, hogy szamár módon bedőlt az ámí­tásnak, mint valami Pali. — Emmácska, ismer engem — mond­ja nagyképűen—, nekem szűk a világ s ha korlátokat állítanak elém, akkor át­ugrom s menekülök. Komlósiék korláto­kat akarnak állítani s megugróm, ha bol­dogságomat áldozom is fel. Korlátok között nem lehetek boldog s látom, He­lén is kezet nyújt ehhez az utóbbi idő­ben atyjának. Nem bírom. Ahol én dol­gozom, ott menjen minden az én eszem után. Nem tűröm, hogy valaki belekon- tárkodjon az én munkámba. Nem tűröm. Emmácska megérti ezt? — Hol járt az éjjel? Emma ezt olyan hangon mondta, hogy Somló hirtelenében a régi Emmát vélte maga előtt látni s felvette ö is ter­mészetes hangulatát. — Unom már a kávéházi életet. Az egyhangúság unottá tesz mindent, még a legkellemesebb szórakozást is. Falun próbáltam szórakozni. Kis falusi kocs­mában. Réméig. Csoda volt. Kis segéd- jegyzővel mulattam. Isteni volt. Ledob­tam magamról minden nyűgöt, mi kávé­házban, városban feszélyezi az embert, átadtam magam az érzések természetes magával ragadásának..., megfeledkeztem egy néhány órára arról, hogy kultúrem- ber vagyok s éltem..., mint... a... vad... a datolyapálma alatt. Ezt át kell érezni, Emmácska... mondhatom... Itt egyszerre torkán akadt a szó. Az ablakon át meglátta Koronczainét. Jön Reinernéval. Somló nem tudta hamarjá­ban, mit csináljon? Kereste kalapját, pe­dig tudta, hogy a hallban hagyta. Bú- csúzkodott s nem tudta merre menjen, még hozzá napi áldozó. Mindennap ma­gához veszi az Úr Jézust a szentáldo­zásban. Már 1910-ben megbámulták a lutheránus Berlinben, hogy feleségével együtt mindennap járul az Úr asztalá­hoz a szent Lajos templomban. S most a táborban állandóan mellette van egy katholikus tábori lelkész, aki naponta megáldoztatja szövetségesünk legna­gyobb hadvezérét. A mindennapi áldozó Hindenburg tábornagy egészen beillik a janak legkimagaslóbb alakja: Hinden burg tábornagy, a németek fővezére. Hindenburg nemcsak a legnagyobb a mai hadvezérek között, hanem egyúttal olyan tüneményes történelmi alak, aki­hez csak a világtörténelem legnagyobb vezérei hasonlíthatók. Hannibál legna­gyobb csatája Kannae-nál eltörpül Hin- denburgnak a Mazuri tavaknál vívott csatája mellett s ezeknek a csatáknak óriási eredményei mongol és II. Rham- zesz egyiptomi had­vezér gigászi méretű hadjáratainak ered­ményeivel mérhetők össze. Mazúri-tavaknál elveszett az orosz hadsereg elitje,azok a csapatok, amelyek hivatva voltak leti­porni Berlint s mely­nek élén ai' orosz hadsereg legjobbve- zérei álltak.Ez a had­sereg nincsen többé. Legnagyobb részük a tavakba veszett, másrészük fogságba jutott s hadvezéreit a vereségen felbő­szült .békecár“ csap­ta el. Érdekes, hogy ez a nagy katona buz­gó katholikus, amit hangsúlyoznunk kell azokkal szemben, akik azzal csalják a világot, hogy •csak tudatlanok lehetnek vallásosak. Hinden­burg elég felvilágo­sodott és mégis buz­gó katholikus. És csak Timur Lenk Hindenburg és Hitler kézfogása. mai időkbe, amikor a katholikus vallás reneszánsza megkezdődött az, egész világon.“ i úf/' , Eddig a „Fejérmegyei Napló“ cikke „Hindenburg vallásosságáról“. Arriik'ór ez a cikk először látott napvilágot —1 1915. febr. 13.-án — a világháború ese­ményei és a nagy idők gondjai bizo­nyára észrevétlenül suhanták el énnek a kis vidéki napilapnak nagy tévedése mellett. Mert hiszen az evangélikus val­lásé Hindenburgot úgy állítani az újsá­got olvasó közönség elé, mint .buzgó katholikust“, az a világháború fergete- gében csak tévedés lehetett. A .Fejéri- megyei Napló “ azon­ban szükségét látta annak, hogy 1915. előbbi nagy tévedé­sére most rádupláz-, zon ! Azt hiszem, nem tévedünk, ha a cikk másodszori: megjelentetése mö­gött az Akció Katho- likának azt a törekvé­sét keressük, amely a világtörténelmi nagyságot c^ak ak­kor hajlandó élismer- í i ha az katholikus. Mi a cikkel szem­ben most nem tehe­tünk mást, mint­hogy hálás köszönet­tel nyugtázzuk a „Fejérmegyei Nap­ló* Hindenburg tör­ténelmi nagyságáról és vallásosságáról írott elismerő sorait.

Next

/
Thumbnails
Contents