Harangszó, 1934
1934-07-15 / 29. szám
232. HARANGSZÓ 1934 július 15. „Ein gutes Wort kostet nichts, Und vermag viel." (Nem kerül pénzbe és sokra képes a jó szó.) Szép, nyájas szóban és jó ellátásban nem is volt hiányunk a felette tiszta, csendes és amellett olcsó Hospizban. Mig a reggelit hozták, leírtam magamnak a vendégszoba több szép faliratát. így „Wer ein Feuer will löschen, muss anfangs die Funken ersticken“. (A szikra elfojtásával kezdd a tüzet oltani.) „Ein freundlich Gesicht, das beste Gericht.“ (A leg- izletesebb fogás: a barátságos arc.) „Ein Löffel voll Tat, ist besser als ein Scheffel voll Rat.“ (Egy sajtár tanácsnál többet ér egy kanálnyi tett.) „Was bald wird, vergeht bald,“ (Mi hamar születik, hamar elenyészik.) Az egyik táblán pedig ezt a rímet olvastam: ..Dem Hause Friede, Dem Gaste Freude Dem Scheidenden ein frohes Wiederseh’n Und Gruss dem Wanderer im Vorübergehend, (A háznak békesség, a vendégnek kedvesség, a búcsúzónak szerencsés viszontlátás, a ház melett elmenő vándornak nyájas köszöntés.) Reggeli után az intézet templomába siettünk. Már csak az istentisztelet végére értünk oda. Körülbelül 60—70 diakonisszanővér, ugyanannyi diakonisz- szanövendék, 15—20 férfi, néhány asz- szonv és gyermek volt ott. A gazdag liturgikus istentiszteletnek már csak egv részét hallottuk és láttuk; mindenki elfedett arccal áhítatoskodott. A szép gótstílíi templomban 500 ülőhely van. A színes ablakokon a 12 apostolt, Máriát és Mártát és Péter halfogását látni. Az oltárszönveg a folyóvizekre kívánkozó szarvast ábrázolja. Az oltárkép helyén egy egyszerű fakereszt áll. Istentisztelet után találkoztam Bjll- nitzer Julia és Gavora Hilda, 2 volt soproni diakonisszanővérrel, kik akkor éppen Neuendettelsauban tartózkodtak. Billnitzer Júlia volt olyan szíves, hogy végig kalauzolt bennünket az összes intézeti épületeken. A Hospizból indultunk ki. Legelőbb az intézeti rektor lakásához értünk. Nem mentünk be, mert a rektor aznap Nürnberg- ben volt; a konrektorral pedig útközben váltottunk néhány szót. A rektor lakása mögött terül el az Industrie-Schule, az ipariskola, ill. a háztartási iskola, melyben megkonfirmált leányok nyernek oktatást, fehérneművarrásban, foltozásban, kötésben. mosás, vasalás, főzés s mindenféle más házi és kerti teendőkben. Amellett természetesen gondoskodnak az intézet növendékei iskolai továbbképzéséről is. Az iskolának ottlétünk alkalmával 50 növendéke volt, kiket 4 nővér és 2 tanítónő tanított négyes csoportokban. Az épület felirata: „Nap és paizs az Úristen“. A konyhakert mintaszerű. Az Industrie Schule közelében van a Kinderschule, az óvoda, hol egy-egy nővér gondjaira 14, ill. 16 gyermek van bízva. A falak szép, gyermekeknek való képekkel vannak díszítve. Pl. a „Piroska és a farkas“, „Jancsika és Juliska“ meséinek a képeivel s különféle bibliai képekkel. Mindegyik gyermekcsoportnak külön mosdószobája s mindegyik gyermeknek külön törülközője van. Az óvodából a Feieraibendhausba, az elaggott nővérek otthonába mentünk, mely a szolgálatban kifáradt öreg nővéreknek elég kényelmet biztosít. Külön imatermük is van. Ott láttam képen az irgalmasság 7 cselekedetét, árpádházi Erzsébet képmását és sok emléktáblát, melyek a már rég meghalt nővérek bölcsességét, szeretetét, türelmét és Istennek irgalmasságát dicsérik. Ottlétünkkor 40 öreg úrihölgy is lakott az otthonban. Ott van az ostyasütőde is, ahonnan mindenfelé szétküldik a -gondosan elkészített, szent szolgálatra szánt ostyát. Á következő épület volt a Krankenhaus; kórház, külön férfi-, női- és gyermekosztállyal. A betegek Neuendettelsau egész környékéről kerülnek oda. A két nagy, meleg és hideg üvegházzal ellátott, gyönyörű, szépen gondozott intézeti kert között fekszik egy hosszú épület két szárnnyal, a Blödenanstalt, a gyengeelméjűek intézete. Ebbe az intézetbe csak nőket vesznek fel. A férfiak részére Polsingen faluban egy külön intézetet alapítottak. Az intézet falán e két igét olvastam: ..Azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek“ (Ián. 10, 10.) és „Örvendezek, ha jót cselekedhetett: velük? (Jer. 32, 4L). Ottlétünkkor 280 felnőtt és 60 gyermek volt az intézetben. Van tiszta, nagy éttermük, hálójuk s iskolájuk. Egy-egy iskolában 13 gyermeket tanít egy-egy nővér s bizony elég nagv feladat e gyengeelméjű gyermekek lelkében a tudásnak csak a legna- rányibb szikráját is meggyujtani. A felnőtt gyengeelméjűek néhány termén is átmentünk. Volt olvan, kinek karjai, ill. kezei csőbe voltak kötve, mert különben kárt tenne magában és másokban. Más megint egésznao régi ruharongyokat tép. Az egyik mindig végighúzott kezével a nvakán és olyanforma mozdulatot tett, mintha azt akarta volna mondani, vagy ö vagy mi akasztófára valók vagyunk. Vannak' azonban örjöngők'ds, kiket külön cellákba zárnak és kik napnap után kiabálnak és lármáznak, ahogy csak torkukból kifér. Pe vannak azután még olyanok is, kikkel a szobában, a kony- I hában, az udvaron vagy a kertben kisebb-nagyobb munkát végeztetnek. Ezek még élhetnek a munkában rejlő nagv áldással, amit a zsoltáríró az élet legjobb részének mond! Külön imatermük oltárablakán a jó pásztor képe látható, e felírással: „Az én juhaim hallják az én szómat és én ismerem őket és követnek engem“ (Ján. 10. 27.). Istentiszteleten igen szeretnek részt- venni, úgy mondják, a nővérek. Ezen gyengeelméjűek és idegbetegek körüli szolgálat persze különösen nehéz próbára teszi a nővérek türelmét és igyekezetét. A Blödenanstalt közelében van a Staatserziehungsanstalt, az állami nevelőintézet, javítóintézet, melyben iskolaköteles, züllés veszedelmének kitett leányok nyernek elhelyezést. (Folytatjuk.) Diakonissza anyaház. Üzenet a kőröspartí ifjúsági táborból. Nincs örömteljesebb, de egyúttal megdöbbentőbb dolog annál, mint mikor fiatal emberek lázadó fiatalsága, eget és teret kereső tenniakarása néniül el valami komoly téma, vagy az Ige előtt. Az ifjúság komoly beszélgetésében mindig van valami horizonttalan jövendő, amit csak hinni lehet, de van megdöbbentő éleslátása is, amellyel át tudja tekinteni a helyzetet, holtbiztosán meglátja a bajokat és ami több, s amit nem akarnak elhinni, biztos kézzel választja ki az orvosságot is. E két szempontból nézve a Szarvason, a Kőrös partján rendezett négy napos táborozásunknak valóban több megszívlelendő üzenete van nemcsak az ifjúsághoz, hanem a felnőttekhez is. *** Ha mi napjainkban szokásos mértékkel mérnénk a tábort, akkor azt kellene megállapítanunk, nem sikerült a tábor, hisz mindössze 30 résztvevője volt. A tömeggel mérő közvélemény előtt valóban semmi 30 fiatalember, de Isten előtt, Isten kezében kiszámíthatatlan lehetőségek forrása. Ebből a szempontból nézve a tábort, igazán nagy jelentőségű volt. *** A falú válságáról szólt az egyik előadás. Az értékes előadás igen sok gondolatot adott, úgyhogy órák hosszat beszélgettek az ifjak egymás között erről a témáról. Dobogó szívvel hallgattam a sokszor töredezett mondatokat. „Most már itt az ideje, hogy komolyan törődjenek a falú népével is.“ A hangsúly a „komoly“ szóra esett. „Ha hivő vezetőink volnának, minden másképen lenne.“ Buggyant ki a másik ajkon. Itt a „hivő“ szón volt a nyomaték. íme két mondatban egy új világ lehetősége! * * * A biblia és én — címen tartott egyik szarvasi vallástanár eszmecseré^ bevezető előadást. Régen elmúlt a kiszabott egy óra, talán már egy másik is, de a fiúk nem tudtak elszéledni. Elmondta az egyik, hogy barátja az Ige, a másik, hogy hamarosan az lesz, a harmadik, hogy nem boldogul vele. Csak egyet_ sajnáltam, hogy nem voltak ott lelkészek, s nem tudták felfedezni, hogy gyülekezetükben bibliaolvasó fiúk vannak. Láthat
