Harangszó, 1934
1934-07-08 / 28. szám
222. tf ARANGS2Ő 1924 július 2. állva nem lehetne imádkozni. Templomainkban rendszerint a padok formája miatt kell ülve vagy állva maradnunk. De odahaza, csendes kamrádban borulj le térdeidre a leg- szentségesebb Úr szine előtt, mert méltó az Úr Isten, hogy térdet hajtsunk Előtte: Az Úr Jézus nevében és szellemében mondott, alázatos imádságot, meghallgatja az Úr. Isten gyermekei nem csupán a természetből és a Bibliából győződtek meg Isten világkormányzásáról, hanem az imádság meghallgatásából. Természetesen, ha valaki így imádkozna: Istenem add nekem a Holdat, azt a fényes golyót az égről — hadd játszani vele — ilyen badarságot hiába kérne. De, ha egy édes anya bűn útjára tévedt gyermekéért imádkozik, ez az imádság előbb vagy utóbb meghallgatásra szokott találni. Ha valaki az Úr Jézus nevében imádkozik, imádkozzék az Úr Jézus szellemében is. Atyám ne az én, hanem a Te akaratod legyen meg! Aratás. Kevés szó van a mi édes magyar nyelvünkben, amelyhez annyi boldog reménység tapadna, mint ehhez: aratás! Az egyik ettől j várja a nyara-1 lás költségeinek fedezetét s már gondolatban, „ébren álmodozva“ talán valamely távol cső tenger partián. avagy iuxushajö fedélzetén hallgatja a sirályok szárnycsapkodását; a másik előre örül, hogy a régen elhagyott játékasztal mellett újra elfoglalhatja helyét; a harmadik boldogan gondol arra az időre, amikor kis cipőkkel, ruhácskákkal megrakodva tér haza a vásárról s a hangosan zsibongó kis tár- sáság között kiosztja verejtékes munkájának gyümölcsét és vidám gyermeksereg, néma mosolyú szülök egy édes gondolatban forrnak össze: jó az Isten! Emberé a munka, Istené az áldás. Édes magyar testvéreim! Hagyjuk magukra e pillanatban azokat, akik az élet értékét csak a tenger híis habjai felett ringó hajónak tükrökkel kirakott éttermeiben, a játékasztal idegölő izgalmában s kétes élvezeteket nyújtó örömmámorban y vélik megtalálni és ne irigyeljük az ő gazdagságukat, vélt boldogságukat, mert ezek legtöbbjénél tömött er- szény, de üres szív található. Ezek a szerencsétlen gazdagok a szerencse elpártolásának pillanatában — mint egy gerincnélküli pulrány — összeroppannak, a kétségbeesés karjaiba rohannak, mert nincs az ő lelkűknek Tanulj meg imádkozni! Irta: dr. Schlitt Gyula. 23 — Nem bánom én akármi vagyok, de nincs adósságom. Akár kezet csókolnék Dömötörnek, de ti is megcsókolhatnátok. — Pfuj!! — kiáltja magából kikelve Koronczainé. — S ezt az embert kell férjemnek mondanom! Akkor lépett be Dömötör. Hallotta a kiabálást s kérdőleg néz Koronczainéra. — Mégis csak sok, Dömötör úr, — mondja felindultan, — mit férjemmel csinál? Szolgának használja. Úgy tipor rajtunk végig, mintha nem volna önérzetünk. Ez mégis sok! — önöknek nem lehet önérzetük — mondja hidegen Dömötör —, míg az én becsületem felel vagyonukért. Becsületem kezeskedik az önök adósságáért. Tessék megérteni, a becsületemet terheltem meg az önöknek könnyelműen csinált adósságaival, piacra dobtam becsületemet, hogy megmentsem önöket, tetszik érteni? S amíg egy fillér adósságuk van, addig nem lehet önöknek önérzetük s bármit csinálok, az önök önérzete nem érezheti magát sértve. Lett volna ily éles az önérzetük akkor, mikor csinálták ezt az adósságot. Koronczainé megnémult. Koronczai rágyújtott. Emma pedig lehajtva fejét, a nevetést igyekezett magába fojtani. Ö itt-ott igazat adott Dömötörnek, különösen ebben az esetben, mert meggyőződött már maga is, mily veszélyes volt anyagi helyzetük, mikor Dömötör vette kezébe. A kacaj pedig azért kívánkozott ki belőle annyira, mert anyja azt szokta mondani, ha kettesben vannak: „Egyszer azonban megmondom ennek a béresnek. Megmodom neki, hogy haja szála is égnek áll". S most akarta megmondani. Meg is mondta, de Dömötörnek a haja- szála nem akart égnek emelkedni. A szeme nézése azonban oly erővel nézett a mamára, hogy ez menten leült. Lesütötte szemét s kiváncsi sem volt, mi van Dömötör hajával. Dömötörnek ezen kívül semmi keményebb természetű leckét -nem kellett a házban adnia. Ment minden a maga rendjén, mint a karikacsapás. XVI. FEJEZET. Egy este felé kiment Dömötör Rei- nernéhez. Gyalog ment.- Kellemes séta csupán, különösen úgy alkonyattájt. Az erdő alatt valami bizottság félét lát, mely vizsgálja az erdőn kereszütl húzódó vezetéket. Megállapították, hogy ezen a szakaszon kel az áramlopásnak történnie. De hol? Lehetetlenségnek látszik, de nincs másként. Akárhogyan, de itt lopják, ezen a szakaszon. Dömötör gondolkodva ment tovább. Eszébe jutott az a láng, mely akkor este kicsapott a vezetékből, mert csakis onnét jöhetett. Az a domb, az a táj gyanús. A domb körül talált a minap egy darab poroel- lánföldet, ugyanazt, mit Helén mutatott neki, mit János bácsi talált. Azt is Somló hullatta el. Az erdőből hozta a földet, az már biztos. Szinte melege lett, oly mélyen jártak gondolatai s következtetései. Észre sem vette, hogy János majorba ért. Reinerné az utóbbi időben megint elvesztette minden reményét, hogy Tibort még egyszer viszontláthassa. Semmi hír, semmi nyom. De hisz különben is belenyugpdott már sorsába s Isten csapásaként vette az egészet, melyet elhor- ; dozni ejnberi kötelesség. Boldog volt azonban, hogy Koronczaiéknál jobbra fordult a szerencse kereke. Legalább testvére legyen boldog. Biztosra vette, hogy sógornője és Emma is megváltoz- ;nák s akkor már nincs többet várni neki az élettől. Örült, mikor meglátta Dömötört. Hírt hoz testvérétől, még pedigTjó^ hírt. Megy a munka, fogy az adósság s no a
