Harangszó, 1934
1934-07-01 / 27. szám
1934 július 1. HARANGSZÓ 217. azelőtt felavatták, Frankfurtban oltárhoz vezette a vallásos lelkületű, papnénak született hajadont. Augusztus 1.-én a fiatal papnéval bevonultak Neuendettcls; uba. A rákövetkező vasárnap hivatalába iktatták. Hatalmas beköszöntő beszédének alapigéje Lukács ev. 11, 28. volt: „Boldogok, akik hallgatják az Istennek beszédét és megtartják azt“. Neuendettelsauban, ahol barátja és elődje, Tretzel, erős pietista szellemben működött, mindenütt fogékony szivekre talált az új lelkész. Hogy az elődje által megkezdett s itt is, ott is az egyes házakban megtartott vallásos összejövetelekből veszedelem ne származzék, ezeket az összejöveteleket a paroc- hián, ill. a templomban tartotta meg, külön a férfiak és ifjak és külön az asszonyok és leányok számára. Az anyáknak a rendes istentiszteleten való részvételt azáltal tette lehetségessé, hogy két leánvt fogadott fel, kika papiake- gyik nagyobb szobájában a gyermekeket őrizték és azoknak gondját viselték addig, míg az édesanyák a templomban imádkoztak. A mai nap sok helyen elharapódzó methodistaízü összejöveteleknek nem volt barátja. „Ezek — úgymond — csak addig vonzanak, míg újak. A lelkipásztorkodásnak egyedüli eszköze a prédikáció, kathekézis, liturgia, vagyis röviden Isten igéje és a szentségek. Használjuk szorgalmasan ezeket az eszközöket és imádkozzunk, akkor A falu temploma és paplakja. majd hozzáférhetünk híveink szívéhez“. A fősúlyt mindig az igehirdetésre fektette. Vasárnap rendszerint az óegyházi szent- leckék alapján prédikált; hétköznap szerdán és pénteken, Krisztus szenvedésének és halálának emléknapján, folytatólagosan magyarázta az írást. Prédikációit, az alkalmiakat is, állandóan és tisztán leírta. Nyelvezete olyan szép volt, hogy szakemberek véleménye szerint Goethe óta nem Írtak és beszéltek olyan klasszikus németséggel, mint Löhe. Bajorországban mindenütt gyönyörű szép cs gazdag az ol- tári liturgia. Az egész gyülekezet részt vesz azon. Ott az isten- tisztelet keretében több hely jut az istenimádatnak, mint nálunk. Ott az igehirdetés mellett a liturgiái rész és a csendes ima annyit nyújtanak a hiveW- nck, hogy a- zok még az e- sel leges gyengébb prédikáció mellett is teljesen kielégítve távozhatnak a templomból. A bajorországi egyházban ennek a liturgikus istentiszteletnek atyamestere épen Löhe Vilmos volt. Löhe a róm. kath. istentiszteletből átvette mindazt, ami katholikus, azaz egyetemes, ami keresztyén és evangéliumi, ami már a régi lutheri istentiszteletekben is használatos volt, de azután lassanként, különösen a racionalizmus téves hitirányzata idejében feledésbe ment. Persze ezt csak fokozatosan, a gyülekezetnek kellő kioktatása után tudta megtenni. (Folytatjuk.) Bűnbánó keresztyén éneke. Dallama: Istenfélők, mily boldogok vagytok. Bűneimnek kegyes eltörlöje, Bízva siet lelkem teelödbe. Kihez mehetnék ? Csak tendlad vár reám békesség. Napjaimat bujdosva a földön Könnyhullás közt, tévidezve töltöm. Egy percem nincsen, Hogy szivem te ellened ne vétsen. Mint a szél a gyenge, hajtó nádat, Lelkem ép úgy ingatják a vágyak. Pokollüz éget, Hol találok biztos menedéket ? Mint a földet alkonyat homálya, Elfedett a vétek szilaj árja. Hub habrp csapkod S köd borítja messze a révpartot. Botor ésszel ellenedre törvén, Érzem, megnyílt alattam az örvény. Kárhozat vár rám, De megmentesz omló véred árán. Édes jézus, eljöttél a földre, Hogy bűnünket eltöröld örökre. Hajolj le értem S légy a bűnből újjászületésem! D. Kovács Sándor. Innen — onnan. Különös kivégzés, illetve büntetömó- dot láttam egy képen. A kép hatalmas fát ábrázol, amelynek ágai a folyam hullámai fölé hajolnak. A folyam fölötti ágakon két férfi hóna alatt átkötve függ. Kezeik szintén összekötve, hogy valahogyan ki ne szabadítsák magukat. A folyam széle krokodilusoktól hemzseg s a falánk szörnyetegek rettenetes álkapcsaikat nyitogatva kapkodnak a két férfi lábai után. Azok testüket jobbra- balra dobálva igyekszenek elkerülni a szörnyetegek csattogó álkapcáit. A nehéz küzdelem valószínűleg addig tart, míg a tartó kötél esetleg elszakad és az: áldozatok a szörnyetegek közé zuhannak. A Szentirás a Kísértöt szertejáró ordító oroszlánhoz hasonlítja (I. Péter V. 8.), aki lesi az alkalmat, hogy kit nyeljen el. De hasonlítható a fenti szörnyeteghez is és mi,' szenvedélyeinktől, bűnös hajlamainktól összekötözött kezű- lábu áldozatok vagyunk. Dobáljuk, vetjük jobbra-balra testünket, lelkünket, csakhogy szabaduljunk a Kísértő csattogó álkapcáitól. A kötelék, amelynél fogva függünk, a valláserkölcsi nevelésünk. Ha az erős, kitartó, akkor nem szakad el. de jaj nékünk, ha gyermek s ifjú korunkban gyenge valláserkölcsi nevelést kaptunk, elszakad s mi menthetetlenül zuhanunk a kísértő csattogó fogai közé. A sivatag jámbor hajójáról: a tevéről érdekes feljegyzéseket találunk a sivatagi útlerások között. PL sokáig bírja a szomjúságot, de bármily szomjas is, ha mérgezett kúthoz ér — ami az ellenségeskedő törzsek között elég gyakori — nem nyúl a vízhez. A szegény, jámbor öszvér szomjasan esik neki a mérgezett
