Harangszó, 1934
1934-07-01 / 27. szám
216. HARANGSZŐ 1934 júliusi. fejezést ad ezen fájdalmának. „Fáj“ —írja— „mikor vasárnaponként megszólalnak a harangok és én, ki szintén hivatva volnék arra, hogy prédikáljak, kénytelen vagyok hallgatni, mert nem nyílik meg előttem egy templomajtó sem és nem engednek fel szószékre és nem bíznak rám gyülekezetei, hogy azt Krisztushoz vezessem“. Végtére szülővárosának egyik lelkésze hívta meg — nem minden aggodalom nélkül — a misztikus hajlamúnak mondott fiatal embert vikáriusnak, azaz káplánnak. így azután 1831 július 25.-én felavatták lelkésszé. Különös nagy örömöt szerzett néki édesanyja azzal, hogy felavatásának napián a nap emlékére egy halászgyűrüt vett, melyet Lőhe mindhalálig ujján hordott. Fürthi képlánsága nem tartott sokáig és nem volt valami kellemes már azért sem, mert principálisa kevés munkát' bízott reá és amúgy is, egészen más theológiai iránynak, volt a híve. Fürthből Kirchenlamitz me- zővároskába került, ahol principálisával és egy másik fiatal lelkészszel együtt igen jól megértették egymást. Főnökével való viszonyáról azt mondja Lőhe: „Százszor is előfordult, hogy nem értettem egyet principálisommal, mégis engedelmeskedtem és így szóltam magamban; ha majd pap lész, mindent úgy teszel, mint tetszik, de míg káplán vagy. engedelmeskedned kell“. Prédikációira igen-igen nagy lelkiismeretességgel készült el. Úgy mondja: „fájdalommal szüli“ azokat. Hétfőtől szombat estig dolgozik azokon; sóhajtozik, imádkozik és aggodalmaskodik és vasárnap megújul rajta az Isten kegyelme. Kirchen- lamitzből írja egyik barátjának: „Múltkor álmomban azt láttam, hogy egyházunkat temették és saját papjai és hivatalnokai voltak a halottvivök“. Bár főnökével és lelkésztársával jó viszonyban élt, mégis itt is sok kellemetlensége volt a világiakkal, kik még részben hívei voltak a racionalizmusnak nevezett, mindent az ésszel megmagyarázni és felfogni akaró egyházi irányzatnak és kevés fogékonysággal bírtak az akkor ébredező egészségesebb, új egyházi irányzattal szemben. Kirchenlamitzból Nürnbergbe került, ahol sok előkelő barátja és hive akadt, de ahol, mert keményen ostorozta az erkölcstelenséget, a városi tanács Nürnberg- böl való eltávolítását ajánlotta a kormánynak. Nem került erre sor, mert közben a consistórium megbízta a Nürnberghez közel fekvő Behringsdorf beteg lelkészének helyettesítésével. Niirnbergből sere- gesen tódultak az ö személyes hívei vasárnaponként Behringsdorf- ba, hogy hallgathassák öt. Itt konfirmálta meg más nürnbergi családok gyermekeivel együtt, későbbi menyasszonyát és hitvestársát: Andreane Helénát, egy Majna menti frankfurti tekintélyes kereskedő leányát. Behringsdoríból Altdorfba került, ahol az ottani tanitóképezdei ifjúságot igyekezett Krisztusnak megnyerni. A hívek is igen megszerették. Ä következő esztendőben azonban már Bert- holdsdorfba helyezték, onnét meg Merkendorfba. Itt megismerték és megszerették őt a neuendettelsaui hívek. Patronusok csakhamar ki is neveztette Lőhét Ncuendettelsauba. Mielőtt elfoglalta itteni állását, néhány hónapra hazament Fiirthbe és megkérte és elvette szíveválasztottját: Andreae Helénát. 1837 július 25.-én, ugyanazon a napon, melyen 6 évvel Lőhe Vilmos arcképe. mutatkozik ez az egyöntetűség, mert a lélek beledolgozza magát az anyagba s megjelenik annak külső vonalain. A gyár termelvényei keresett cikkek lettek. A piacon valahogy inkább keresték azokat a tárgyakat, melyekről tudták, hogy imádkozó kezek készítették, mint azokat, mélyék esetleg istentelen káromkodások között kérültek forgalomba. A vevő inkább szereti pénzét olyannak a kezében látni, ki azt megbecsüli s családjának Szerez véle boldogulást, mint annál, ki ész és szív nélkül leeregeti a torkán. Ez természetes így és emberi. Keresztyéni. A' reggeli könyörgéseket már nem kényszerűségből látogatták, hanem lelki szükségből, mely nélkül a munkához hiányzott a jókedv. Itt-ott férjével eljött a féleség is és a gyermekek. Elkísérték az apát reggel Isten házába s este elmeritek érte, hogy vele együtt hálát adjanak az Urnák. Megható és rendkívüli kihatása volt a munkásoknak egész családi életére. A Krisztus vett náluk lakást s szebbé, finomabbá tette életüket. Kivitte Dömötör azt is, hogy szombaton este a munkások heti bérét az asszonyok, a családanyák kezéhez fizesse. Egyhangú lelkesedéssel fogadták a munkások az eszmét. De boldogok is voltak az asz- szonyok! öröm volt nekik minden szombaton este az út a gyárig. Az istentisztelet pedig ezen az estén hálaünneppé fejlődött, melyen részt vett az egész munkásság'; megváltozott a munkások hajléka s házatája. Békesség, boldogság költözött azokba, jólét és gyarapodás.. Rajongtak Dömötörért. Férfiak, nők, gyermekek egyaránt. Megváltozott Koronczaiék élete is. A lakásban csend váltotta fel a zajt, a gőgöt szerénység s egyszerűség a pompát. Nem volt vendégjárás s a hölgyeknek örökös bolyongása is megszűnt. Divatos ruhák nélkül ők nem mutatkozhatnak. Ezekről pedig most szó sem lehetett. A hölgyek ruhaügyeit ugyanis szintén Dömötör intézte. Ö választotta a kelmét. Olcsó volt, de kedves. Ö választotta a fazont. Egyszerű, de ízléses. Dömötörnek ez az eljárása rettentően bántotta a hölgyeket. Nem egyszer karton- ruhácskában kellett nekik a pliisfotöjbe ülni. Koronczainét a szél kerülgette. Különösen, mikor eladta perzsabundáikat. Ez felesleges fényűzés ott, hol adósság van, szokta Dömötör mondani s eladta. Kapott értük 20.000 pengőt s vett nekik 400 pengőért egy-egy télikabátot. A fennmaradt összeggel adósságot törlesztett. Koronczainé ökölbe szorította kezét mikpr nem látta Dömötör s megfenyegette, csak teljen le az év. Röpül az valahogy. Emma a bundaeladásnak már csak nevetett. Akárhogyan is, de eredetien csinálja. Képes ez a bőrünket is lehúzni, de kifizeti az adósságot. Egyszerűbb lett a konyha is. Az ételek oicsók, de táplálók voltak. Ezt is Dömötör intézte. Takarékoskodott itt is. Együtt étkeztek s az imát nem engedte el soha. Súlyos tétel volt ez a hölgyeknél, de végül is beletörődtek. Ez az átalakulás nem ment simán s volt része Dömötörnek vasvilla szemekben, különösen Koronczainé részéről. Nem tudott kezdetben belenyugodni a megváltozott viszonyokba. Járt-kelt, mint a lábnakelt belül háborgó vulkán, melynek betömö- dött a kráterja s .csak magában dohoghat. összeütközés azonban nem volt köztük. A hölgyek részéről a megvetés és gyűlölet csak néma szempillantásokban, tüntető elfordulásokban, ajkbi- gyesztésekben nyilvánult, melyek Dömötört nem tudták megbántani. Egy Ízben kellett csupán keményebb szavakat használnia, hogy lehűtse Koroncaainénak már-már ismét ágaskodó gőgjét. Ebédtáján jött haza Koronczai a városból. A takarékban volt fizetni. Az ilyen munkákat ő végezte. Vitte, hozta a postát a fiókból, de ha pénzt vitt valahová, nyugtát kellett róla hozni. Erre szolgált a könyv, amely most is nála volt. — Megjött a kifutó! — mondja urának megvetéssel Koronczainé. — Megjöttem —- mondja Koronczai. — Ilyen megbízatásban szívesen megyek. Adósságot fizettem. Még pedig az utolsót. — Nyugtázták is? — piszkálódik tovább Koronczainé. — Jó hordár lett volna belőled. (Folytatjuk)
