Harangszó, 1934
1934-05-13 / 20. szám
1934 május 13. HARANGSZÓ 157. Széíszakítva Nincs szomorúbb sír, mint az édesanya sírja s nincs szomorúbb sirivirág, mint az anyai sírra reáomló szegény szomorú árva. Rátekintek erre a szomorú képre s mintha megszólalna. Az édesanyánk sírja a legszomorúbb hely a kerek világon. Minden halál megrabol, minden sírhalom veszteséget takar, de a legtöbbet az veszített, aki az édesanyját temette el. Szegény, leroskadt kicsi árva, megértem a könnyeidet. Virág voltál egy áldott életfán s letépett onnét a halál. Valaki fogta a kezedet s vezetett, valaki megimádkoztatott kis ágyad szélén minden este, valaki boldog virrasztással hozta rendbe szakadt ruhácskáidat, míg te aludtál, valaki a szemeivel simogatott, jóra tanítgatott s az a vezető kéz elhanyatlott, a simogató, virrasztó szem éjszakába hunyt s te itt maradtál árván, egyedül. Koszorúba fűzheted, sírjára teheted a világ minden virágát, elsírhatod naponta szemed minden könnyét, még se tudod elmondani, hogy ki volt neked az, aki ott lenn nyugszik a hantok alatt. A kép mintha újra szólna: Az édesanyánk sírja a legáldottabb hely a kerek világon. Áldott, mert nekünk ez a sir menedék. Kis árva testvér! Mikor úgy érzed, hogy üres a ház, üres a világ, mikor fáj az élet, vagy a mostohád szidása, mikor bezárul előtted minden ajtó, kísértő ha kér-* get, az édesanyád sírjához mindig odamenekedhetsz. S míg a könnyed halkan szivárog, az a porladó szív ott lenn megérzi s osztozik a fájdalmadban. — Áldott ez a hely, mert Már a városban is suttogtak. Koron- czaiék rosszul állnak. A hitelt is beszüntetik velük szemben maholnap. Persze, ha a hölgyek ilyesvalamit hallottak s mikor már maguk is kezdték elhinni, hogy baj van, rendszerint az öreg kapott. Miért nem vette meg Somló találmányát? Ez az oka mindennek. Minek dobta buta fejjel a szerencsét ki az ablakon. Volt Koronczainak mit hallgatnia. Szegény, csak tűrt, mert szerette a békét s szerette családját. Koronczainé pedig rejtetten a helyzet megmentésén fáradozott. Emmával meg akarta hódíttatni Somlót s vele a találmányt s akkor rendben lesz a szénájuk. így akarta jóvátenni férje hibáját. Bámulatos ügyesen kellett ezt csinálnia, mert bármily furcsán hangzik is, Emmának nem volt szabad ezt észrevenni. Tudta, ha Emma csak a legcsekélyebbet is meglátja, vége mindennek. Önérzete nem engedi, hogy eszközzé alacsonyod- jon. Bármily romlott is volt Emma gondolkodásában, ily hitvány játékban nem vesz részt. Nem is érzett valami különös rokonszenvet Somló iránt. Flörtölt vele, tetszett neki Somló léhasága, mely minden bohóságra kapható, tetszett neki könnyű felfogása az életről, mert ezt előkelőnek tartotta, de más tekintetben hidegen hagyta. Emma azonban tetszett Somlónak. Ha szerét tehette, náluk volt. Sokkal oltár neked. Oltár, amelyen napi imádat elmondhatod, gyermekszíved háláját lí- teheted. Oltár, amely mellett Istent keresheted. / Áldott ez a hely, mert bűnbánati zsámoly a számodra. Gyerek vagy te is s ha megbántottad olykor az édesanyádat, itt elsírhatod neki, hogy százszor is megbántad. Odalépek gondolatbam a kis síró árvához s vigasztalón emelem fel a fejét: kis testvérke, ne sírj! Nézd melletted a bokor ághegyén kipattant a rügy és kinyílt a virág. Pedig halott volt az is. De a tavasz feltámasztotta. Nekünk is lesz majd egyszer tavaszunk. Uj életre előhívó, porainkból feltámasztó örök tavaszunk. Záloga az édesanyád fejfája, az az áldott kereszt, melyen a Krisztus egyszer meghalt a mi örök életünkért. Most még fáj a szíved, hull a köny- nyed s zokogva mondod: „Nincs már közelebb állt hozzá Emma, mint a naiv, szerény Helén. Emma mellett kitombolhatta volna örökké nyugtalan vágyait s élhetett volna. Emma ragyogó eíegán- ciájával, tüneményes szépségével a bá- mu'at tárgya volt s ez hizelgett Somlónak. S miért nem remélhetne? Porce- ' lánjával egyszerre hires, értékes ember lett. Különösen a mamák előtt. Észrevette Somló, hogy Koronczainé is igy gondolkodik. Koronczainak szimpátiáját azonban nem tudta megnyerni. Ez ösztönösen tartózkodott tőle. Somló nem is sokat törődött az öregnek vele szemben táplált érzelmeivel, hisz tudta, ki a csa- rádná! számít, ’ annál nyeregben van, csak az bántotta, hogy Emma sem akar nekimelegedni. így bizony Komlósiéknál is fent kellett tartani a becsületet, hogy két szék között a földre ne üljön. Ez a kétkula- csos játék sokszor kellemetlen helyzetbe hozta, különösen, mikor a két leány együtt volt s mindkettőnek kellett szépeket mondani. Délelőttönként Helénnek udvarolt, be-beszaladt néhány percre, délután, mikor szabad volt, pedig Emmának csapta a szelet. Helén utálta, de nem mutathatta. Titkolta érzéseit, hogy gyanút ne fogjon Somló. Most is nála van s kénytelen jó arccal hallgatni ocs- mány dicsekvését. Ha Somló Hellénnel beszél, akkor Emmát emlegeti, mily kedves és mennyire mutatja, hogy rokonnekem édesanyám.“ De hallod-e, szól az élet ura, a te hű barátod, Jézus: „Lesz még neked édesanyád.“ Idelenn egykor mind elárvulunk. Odafenn az Úrban találkozunk! Sz. J. „Alkalmi zsarolás“. így nevezte Gárdonyi apja a reverzálisf. Részletek dr. Payr Sándor legújabb könyvéből. Dr. Payr Sándor Nemeskér egyháztörténetéhez pótfüzetet irt, mert az életrajzírók és magok a nemeskériek sem tudták, hogy Gárdonyi Gézának, a nagy költőnek apja Nemeskéren született és nevelkedett s ősei (a német lakatos ZiegLer-család) Nemeskéren magyaro- sodtak meg. A messze kiterjedt család mind evangélikus volt. A költő nagyapjának, Ziegler Kristófnak első fia 1818-ban még Sopronban született, de a következő évben már Nemeskérre költöztek át s a költő apja, Ziegler Sándor 1823-ban itt született és itt járt iskolába. A tudós és buzgó Erdélyszky Mihály lelkész és neje Takáts Eszter voltak a keresztszülei. Házuk szemben volt a papiakkal és templommal, a Ziegler fiúk sokszor átfutkostak a keresztapjukhoz s ennek a könyves- szekrénvét is felforgatták. A lelkészen % kívül Nagy József és Szényi János ÍA voltak a tanítóik. Ezekről a költő gl .apja sok olyant beszélt el a fiának, amit Gárdonyi később .Gyermekkori ^ emlékezések* címén írt meg s amivel Nemeskér történetét ki kell egészítenünk. Az apa erős evangélikus légkörben nevelkedett, buzgó bibliaolvasó volt haláláig, a reformátorok csoportképe szenvez vele. Emma előtt pedig ugyanezt mondta Helénre. Hélén már azt sem tudta, mit csináljon. Szerencsére jött Dömötör. A kíváncsiság hozta. Hal'ott-e már valamit Helén. Annyira belemerült ez ügybe, hogy nem volt nyugodt perce. Somló, mikor Dömötört meglátta, összerázkódott. Elsápadt. Helén bemutatta egymásnak a két urat. Hisz még nem is találkoztak. Helén egyszerre jókedvű lett. Beszél, csacsog, mosolyog. Somló nem tudja megérteni ezt' a nagy hangulatváltozást. Ez a Dömötör mindenhol otthon van. Ki ez az alak? Csak úgy meredez Somlóban e kérdés. Ki ez neki, hogy valahányszor meglátja, remegés fogja el? Szemébe néz többször Dömötörnek, hogy beléje lásson, de mikor találkozik ennek átható, éles nézésével, összerán- dulnak szempillái, mintha valami nagy bogár vágódott volna beléjük. Ideges lesz s szeretne, nem itt lenni. Helén észreveszi s gondoskodik, hogy egyhamar ne tudjon menekülni. — Mit szól Somló úr porcelánjaihoz? — kérdi Dömötörtől. — Szépek — válaszolja éles hangon Dömötör —, csak komoly munka legyen. A mai közönséget nem lehet becsapni. Humbuggal nem lehet sokáig a világnak szemét bekötni. (Folytatjuk), Nincs már nekem édesanyám.
