Harangszó, 1934
1934-05-13 / 20. szám
1934. május l3, 20. szám Alapította : KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: Dunántúli Luther-Szövetsóg. Az Országos Luther* Szövctség hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Ingyen melléklet kéthetenként a Kis Harangszó Postacsekkszámla : 30.526. Előfizetést elfogad minden ovang. lelkész és tanító. Boldog család, hol a ssivekben Hol a ssülő jó gyermekekben A béke, sseretet lakik; £ Felejti élte gondjait. A .Harangszó* szerkesztő-kiadóhivatala: GYŐR II., Petőfi tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Pünkösdvárás. Halld meg Uram, hangomat ... hívlak! Irgalmazz nékem és hallgass meg engem. 27. zsolt. 7. v. A tanítványokra nagy magányosság szakadt, amikor Mesterük csütörtökön felemelteték szemeik előtt. Megjelenéseinek boldogító közelsége megszűnt s még nem értették meg, — miképpen ma sem érti mindenki, — hogy mennybemenetele, az Atya Isten jobbjára ülése annyit jelent, hogy mindenütt jelenvalóvá lett, amint Isten is mindenütt jelenvaló. Mégsem csüggedtek el, hanem bizakodva tartották magukat ahoz az ígérethez, melyet Jézus tett nekik, hogy elküldi a Vigasztalót. Azért „mindnyájan egy szivvel-lé- lekkel együtt valának az imádkozásban és könyörgésben. (Csel. 1,14.) Ha magyar evangélikus egyházunk jelenlegi állapotját figyeljük, meg kell látnunk, hogy pünkösd előtti időket élünk. Rég nem tapasztalt boldog Krisztus-találkozásokról hallunk az . ország minden tájáról. Emitt gyermekszívek nyílnak a pogánymisszió szeretetére, amott keménykötésű falusi ifjak lelkében szökik szárba az Ige vetése, van ahol szektákba tévedt istenkeresők találnak vissza az egyházba, másutt meg a gazdasági válság szerencsétlen proletár áldozatai sereglenek bizalommal hűséges pásztoruk köré. Ezer Ígéret: álló vizek megelevenednek, aszottnak vélt gályákon rügyek fakadnak! De még innen vagyunk a Szent Lélek nagy kitöltésén. Aki azért igazán szivén viseli Isten országa sorsát és szereti evangélikus egyházát, az hűséggel imádkozzék egy új pünkösd eljöveteléért. Igaz, hogy a szél oda fú, ahová Ő akar (Ján. 3, 8) s igaz az is, hogy nem azé, aki ak-arja, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené (Róm. 9, 16), de csak tartsuk magunkat alázatos bizalommal a hegyi beszéd biztatásához (Mt. 7, 7—11) és a hamis bíró példázatáA fehérszekfűsök táborához tartozom. A múlt évi Anyák napján még ráhajolhattam édesanyám áldott kezére. Szelíd, nyájas szemében már akkor mély volt az elmúlás árnyéka. Haláltusáját együtt vívta kedvelt virágával: a májusi gyöngyvirággal. Még nem múlt el egészen a legszebb hónap, amikor megszomorodott szívű gyermekei szeméből s leernyedö gyöngyvirág-csengetyííkböl egyaránt nehéz fájdalomkönnyek hullottak drága koporsójára. És azóta . .. Azóta teljes mélységben átérzem s vallom azt, amit egy japán mondás így fejez ki: „Akinek szerető édesanyja van, a leggazdagabb ember; akinek nincs szerető édesanyja, a legszegényebb ember. Azt az időt, amikor van szerető édesanyánk nappalnak mondom, azt pedig, amikor elvesztjük édesanyánkat a nap eltűnésének mondom. Azt az időt, amikor van szerető édesanyánk hoidfénynek nevezem s azt az időt, amikor már nincs áldott, édes jó anyánk, sötét éjszakának nevezem ...“ Sötét éjszakának nevezem ... Édesanyámtól rám maradt emléktárgyak között van egy, amely különösen a szívemhez nőtt. Egy óra. Megfizethetetlen drága érték számomra minden kicsiny tárgy, amely ő reá emlékeztet, de ez az óra valahogy többet jelent nekem mindegyiknél. Pedig nem vagyont érő régiség; nem is műremeke a mechanikai művészetnek. Egészen egyszerű szerkezetű, barna fatokba helyezett mélyütésű fa.ióra és én mégsem adnám oda a világ legdíszesebb óraremekéért sem. Amikor életem legszomorúbb temető- járó napja után megálltam az elcsendesült hajlék néma bútorai között, ez volt az egyedüli „élő“ tárgy, mely mozgásával és harangdalával az élet lüktetését megindította temetővé vált lelkemben. És azóta ha ránézek, vagy mélyzengésü ■ óraszavát hallom csodálatos, kibeszélhe- tetlen érzések és szavakba nem gyúrható gondolatok ébrednek bennem. hoz (Lk. 18, 1—5) és meg ne restüljünk magányosságunkban is foglalatosak lenni az imádkozásban, könyörgésben, a vigasztaló, erősítő, bátorító Szent Lélekért. Halld meg Uram hangomat — hívlak ! Schulek Tibor. Ahogyan fáradhatatlanul, pihenést nem ismerő órahüséggel végzi munkáját mindaddig, míg rugója el nem er- nyed, mintha csak az én mindig korán kelő és későn fekvő édesanyámat látnám, aki a rámért keresztet s a gyermekeiért magára vett súlyos igát mindvégig alázatos szelídséggel és teljes hűséggel hordozta. Míg győzte erővel a szolgálatot, ó hányszor emelte fel tekintetét az óra számlapjára, hogy elkészüljön jóidö- re az étel, melyet nemcsak gyermekei, hanem sok-sok éhes soproni diák és a háború többszáz sebesült katonája is türelmetlenül várt! De aztán elernyedt az ö életerejének rúgója is. Kiesett kezéből a munka eszköze. Elérkezett kálváriás életútjának utolsó szakaszához. És amikor már a kórházak szomorú stációit végigjárta, ennek az órának megfáradt, komor kongása szólította öt a legutolsó életállomás felé való elindulásra. Ó, drága, kimondhatatlanul drága ereklye számomra ez az óra, mert pihenés nélküli tikk-takkolásában édes jó anyám szívedobogását hallgatom! De felbecsülhetetlen érték számomra azért is, mert érzem ahogy rajta keresztül lelkembe szivárog édesanyám jósága. Állandóan arról beszél nekem, hogy ö mennyire szeretett engem! Nem azért, mert megérdemeltem, hanem, mert ö édesanya volt. Emberfeletti munkája közben ó milyen sokszor kellett áldott anyaszemének figyelnie az óramutatók állását azért, hogy beteg gyermekének fél óránként, vagy óránként orvosságot adhasson! Amikor pedig tőle távol, hideg orosz éjszakákon röppent el ajkamról könnyesen ez a legdrágább, legmelegebb szó: „Édesanyám“, akkor meg az értem való aggódás riasztotta el szeméről a jóltevő álmot. S ahogy az óra tizet, tizenegyet, tizenkettőt jelző ütései ismétlődtek és szaporodtak, úgy ismélődtek és szaporodtak az ö szívéből feltörő — utánam küldött — sóhajtásai is: „Édes fiam..., kedves gyermekem!...“ Édesanyám órája. Irta : Kuszák István. Jubileumi — 25. — évfolyam.
