Harangszó, 1934
1934-04-22 / 17. szám
134. HARANGSZÓ 1934 április 22. INDULÓ*) Cserkész zászlónk vígan lobog, Ifjú szivünk büszkén dobog, A kürt harsan, a dob pereg, Indulj bátran „kicsiny sereg‘! Zászlónkon nagy Kossuth neve, Szivünkben örök szelleme, Induljunk hát jó munkára: Boldogabb kor hajnalára! Cserkész-testvér légy hát résen, Jó munkára mindig készen Az Istenért s a hazáért, Testi-lelki szabadságért! Zászlónk lobog, szivünk dobog, Csak úgy leszünk mi boldogok, Szebb jövendői csak úgy várunk I Ha Isten lesz erős várunk! Szeberényi Zoltán. *) Az újpesti evangélikus egyház 833. számú cserkészcsapatának indulója. KARCOLATOK. Isten álgyon megh beneteket nőténczi Bírák, Eskütek és egész Kösségh. íme Tiszteletes Pater Uramat ki- küldém közitek a sz. Ünepekre, Kihez képest parancsolom, hogy Tisz- teletes Pater Uramnak legyetek tőletek kitelhető gazdálkodással, egyszersmind ezt is parancsolom, hogy az Isteni szolgálatra mind az három Renden levők elmennyenek, mert másként, mihent az szent Ünepek elmulne tegye, hisz talán senki sem örül any- nyira a készletnek, mint éppen ő. Somló, mint a héja csap Helén kezére s megcsókolj^. Helén visszarántja, mintha vipera csípte volna meg: — Hogy merte ezt megtenni? — Hát ellenállhattam, mikor megfogja karomat s a kis keze, az a fehér jószág csókra kínálja magát? — Mit mond? Csókra kínáltam magam? Maga lelketlen!! Csak úgy áramlott Helén szavaiból a megvetés Somló felé. — Tulajdonképpen mi történt? — adja Somló az ártatlant. — Megcsókoltam kis kezét. Ez még többször is elő fog fordulni, csak várjon, ha majd társaságba jár. A modern leány ki-is kérné magának, ha nem tartanák méltónak a kézcsókra, maga meg kényeskedik. — Nekem ne csókolgassa senki a kezemet. Nem zsánerem az ilyen tolakodó fiatalember. — S van más fiatalember is? — Van, például Dömötör, talán ismeri? Somlót kellemetlenül érinti e név, de nem mutatja s kedélyesen felel: — Ja, az a Dömötör? Furcsa ember, annyi bizonyos, de hogy hölgyek társaságában hogy viselkedik, arról igazán nem lehet beszélni. Nem is látott az még közelről leányt. nak, kinek-kinek az eő büntetéssé megh fogh lenni; legfőképpen Lutheránus és Calvinisták, ha az mis- sére nem akarnak menni, tehát az kemény büntetést el nem fogják kerülni, az kiken fogh ezen dologh tapasztalódni. Ezek után Isten veletek. Vácz 1721. die 10. April. BERKESS ANDRÁS váci prépost és vikárius. 213 évvel ezelőtt irta a húsvéti ünnepek alkalmával Berkess A. váci prépost a nóg- rádmegyei Nöténc (ma Nőtincs) községnek ezt a levelet. Jól jellemzi a levél a kath. főpapságnak akkori gondolkodását és eljárását az üldözött protestánsokkal szemben, akiket fenyegetésekkel kényszeritettek a kath. istentiszteletek látogatására. Megemlítem, hogy épen Berkess prépost volt az, aki 1719-ben megszüntette a nőténci protestánsok szabad vallásgyakorlatát. Azóta megváltoztak az idők, országos törvény van arra, hogy senki sem köteles más vallásfelekezet szertartásán résztvenni. Résztveszel-e önként a saját templomodban az ev. istentiszteleteken? Horváth Miklós. HETI KRÓNIKA. Nagyban folynak a készülődések az idei nemzetközi vásár megrendezése körül. A hírek szerint ez a vásár méretei tekintetében 25 %-kal lesz nagyobb, mint a tavalyi vo"t. — Károly király halálának évfordulóján a budai Vigadóban emlékvacsorát tartó legitimistákat tünte— Téved, Somló úr. nagyon téved. Volt szerencsém már elbeszélgetni vele. Ugyanaz mint Tibor. Nem ,az a nyegle ficsur, hanem férfi, kire nyugodtan rábízhatja magát a nő, ki az adott helyzettel soha nem él vissza. Ép olyan, mint Tibor. Nagyon szorítja valami Helén szívét s két nagy könnycsepp gurul le arcán. — Maga szerette Tibort? — kérdi hirtelenül Somló. — Ma is szeretem s eltűnésével boldogtalanná lettem egész életemre. Somló játsza a megindultat. — Szegény Tibor. Derék fiú volt. Sajnálom. Magácskát is, Helén, de mit csináljunk? Az idő gyógyít s Helénke szíve újra kivirágzik. Nem szabad eny- nyire ellágyulni s a körülöttünk lezajló eseményeknek a hatása alatt állni. Az élőkkel kell élnünk. Ez a dolog rendje. De ne nézzen már olyan furcsán rám. Nem akarom bántani, csak vigasztalom. Feledjen!..., feledni..., ez az ember sorsa. Feledni szerelmet..., feledni a meg- bántódást..., fájdalmat..., örömöt.... mindent... mindent... feledni... a múltat... ez a gyógyulás'... ez a boldogság. Feledjen, Helén s akarjon élni! — Emlékeimnek élek, azok tiszták és szépek, mint a hajnal. — S ezeket mégis feledni kell, mert a szív nem lehet az emlékek koporsója, hanem a remény s az életnek forrása. S tők felvonulása zavarta meg, akiket csak rendőri beavatkozással tehetett szétoszlatni. — Egy amerikai magyar fogadásból már 24 esztendő óta járja gyalogosan a világot. — Egyik oláh újság, a Vestül, újabban állandóan ezt a mondatot hozza a cimfelirás mellett: „Akarjuk az egész Bánátot az 1916-os szerződés alapján, mert Románia súlyos véráldozatot hozott érte!“ — A bécsi rendőrség letartóztatta a volt bécsi rendőrfőnök fiát. Brandt Ottó joghallgatót, mert a zsebeiben súlyosan terhelő nemzeti szo- ciálista Írásokat találtak. — Jugoszlávia 1934—35. évi költségvetéséből kitűnik, hogy milyen naigvaránvú fegyverkezésre készül a szerb állam. Ezen költségvetés adatai szerint 2054 millió dinárt fordítanak majd a következő évben hadügyi kiadásokra. — A bécs-párisi gyorsvonat előtt ismeretlen tettesek, állítólag szo- ciálisták, felszedték a síneket. A vonat kisiklott, azonban bár sokan súlyosan megsebesültek, a szerencsétlenségnek csak két halálos áldozata lett. — Romániában állítólag széleskörben összeesküvést készítettek elő a király elfogatásá- ra. — A leszerelési értekezlet elnöki ülésén Henderson elnök beszédében a többek között azt is mondotta, hogy „csaknem minden nagyobb állam katonai költségvetése egyre növekszik és a fegyverkezése fokozódik.“ — Bankjegyeket. állampapírokat és részvényeket hamisító, egész Európát behálózó bűnszövetkezetet lepleztek le Londonban. — Az 1933. évben 89.500 ember halt meg Amerikában autószerencsétlenség következtében. — A Pápua szigetcsoportokon emberevő törpéket találtak. szívének e természetes vágyát nem fogja elnémítani semilyen a múltba néző mélabú. A napok tovasuhannak, az emlék ködbe foszlik, a szív fakadozni kezd, kivirágzik s csók után eped... Az ördög lelke zihált Somló szerelmes suttogásában. Helén félt, egyre elhúzódott tőle, szeretett volna menekülni. Minden szó hazugság. — Akkor várjuk meg ezt az időt, míg ismét kivirágzóm, — mondja Helén, hogy hamar befejezze a kellemetlen témát. — Szóval kibékültünk. Fogadja tőlem ajándékba ezt a készletet, Helén; szerződésünk értelmében e porcellánok az enyéimék, mint a legjobban sikerültek, tehát én adom, fogadja el. — De semmi különösebb jelentőséget nem tulajdonít neki, ha elfogadom! Mit volt mit tenni, Somló belenyugodott, habár úgy érezte magát, mintha hideg vízzel öntötték volna végig. He- lént ostoba libának tartotta, kit az ujja köré csavar s lám egyik csatát a másik után veszíti vele szemben. Az öreg Komlósit lendületes modorával elszédítette s nem is gondolta, hogy még valami akadály álljon előtte törekvésében, mely a gyár megszerzésére irányult s lám ez az ostoba leány okoskodik. Somló bosszankodott, hogy ennyire csalódott, s ingerülten elköszönt. (Folytatjuk),
