Harangszó, 1934

1934-04-22 / 17. szám

1934 április 22. HARANGSZÓ 135 HARANGSZÓ. Husvét utáni 3. vasárnap. Jubilate. János 16, 16—23. Egy kevis idő . .. Mennyi vigasztalás van ebben a három rövid szóban! Mikor „sírnunk és jajgatnunk“ kell, milyen jó tudni, hogy csak egy kevés idő s minden szomorúságunk örömre válik. Mikor a világ „örül“, kimosolyog, megvet és üldöz a hitünkért, milyen jó tudni, hogy csak egy kevés idő s igazol minket az Úr. Szenvedésünk, nehéz vándorlásunk mind­mind csak egy kevés idő, aztán — haza­érünk. Azért: jubilate, örvendezzetek! Békéscsaba. A lapunkban már jelzett tavaszi Mele gyűlés f. hó 10—12-ig folvt le Békéscsabán. Az ország minden ré­széről nagyon szép számmal gyülekez­tek össze a lelkészek, a legnagyobb honi eV. gyülekezet, Békéscsaba szerető kö­rébe. A tanácskozás anyaga az egysé­ges liturgia és a leendő zsinat előmun­kálatainak letárgvalása volt. Az előbbi kérdés előadói Kemény Lajos, Kardos Gvula az utóbbié Németh Károly. Sár­kány Béla és Marcsek János volt. Az es­peresek jelentéséből örvendetesen mutat­kozott meg, hogv a gazdagabb isten- tiszteleti rendet többé-kevésbbé minde­nütt örömmel fogadták. Az értekezlet a szükséges módosításokra felhívja majd a liturgiái bizottság figyelmét. — Alapos munkát végzett az értekezlet a zsinati anyag Ietárgyalásával, amelynek kapcsán nagyon sok érdekes észrevétel és gon- do'at vetődött fel. Határozott állást fog­lalt az értekezlet aiz öngyilkosok temeté­sének kérdésében, olyan értelemben, hogv az öngvilkosok harangozás és ige­hirdetés nélkül temetendők. — Az érte­kezlet három alkalommal szolgált a gyü­lekezetnek. 10.-én este magyar istentisz­telet volt. amelyen a liturgiái részt D. Raffay Sándor püspök, az igehirdetést Túróczy Zoltán végezte. 11,-én este a városi Vigadó nagytermében vallásos est volt. Megnyitót mondott D. Raffay Sándor püspök, előadást tartott az ev. öntudatról D. Kapi Bé’a püspök. Ugyan­csak előadást tartott a város polgármes­tere. lánossv Gvula is Bethlen Gábor­ról. Weltler lenő kelenföldi karnagy férfi­kvartettje adott elő néhány pompás da­rabot. Dullien Klára hegedümíívésznő hegedült, amelyet ugyancsak Weltler karnagy kísért zongorán. 12.-én reggel tót nyelvű istentisztelet volt, amelyen Keltó Gusztáv szarvasi lelkész prédikál A lelkészek megtekintették a csabai egy­ház intézményeit és egy kedves gyüle­kezet szeretetének emlékét vitték el ma­gukkal. Uj egyházközségi felügyelő. A szom­bathelyi egyházközség a lemondott Tóth Kálmán gyülekezeti másodfelügyelő he­lyére Laki Kornél ny. miniszteri taná­csost választotta meg. Felügyelőiktatás. A bobai összgyüle- kezet dr. Seregély Pál celldömölki orvos lemondása folytán Tompa László ny. körjegyzőt választotta meg felügyelőjé­nek. akit f. hó 15.-én iktatott hivatalába Molitórisz János, a kemenesaljai egy­házmegye esperese. A beiktató ünnepé­lyen az egyházmegye nevében koltai Vidos Dániel egyházmegyei felügyelő, a gyülekezet, a tanítói kar, nő- és ifjúsági egyesületek nevében pedig a helyi lel­kész üdvözölte az új felügyelőt. Csanád-csongrádi egyházmegyei hí­rek. Március 18.-án iktatta be Egyed A. föesperes a szentesi lelkészi állásba Wik- kert Lajos lelkészt. Az ünnepség meg­hitt melegségét mutatja az is, hogy azon, valamint az üdvözléseknél képvi­seltette magát Szentes város minden egyháza, testületé, a város, a vármegye, a katonaság, csendőrség. Adja a min­denható Isten, hogy a szentesi egyház lelkészében megtalálja azt, akire szük­sége van, a jó lelkipásztort, a lelkipász­tor pedig az egyházban a hű támogatót. — Mezőhegyesen április 5.-én tartotta az egyházmegye lelkészegyesülete érte­kezletét. Előadást tartott Zászkaliczky Pál pitvarosi h. lelkész a liturgiáról, Ruttkay Miklián Géza az Actio Evangé- licáról. Tárgyalt az értekezlet a szór­ványgondozásról. belmissziói dolgokról, nyugdíjintézeti ügyekről, valamint a jú­niusvégi háromnapos egyházmegyei lel— készi konferenciáról. Budapest-Zugló. Budapest eme VII. kerületi részén is erőteljesen megindult az evangélikusok egyházépítő munkája. A közel 3000 lelket számláló körzetben karácsony első napja óta minden vasár­nap istentisztelet van az Ango'-utcai is­kola tornatermében. Megalakult a férfi és női választmány. Az egvházrész kör­zetekre van beosztve, a híveket körzeti megbízottak is meglátogatják. Ennek eredménye mutatkozik az istentisztele­tek látogatottságán. Rövidesen ideigle­nes szószék és oltár szentelésére kerül a sor. A hivek Sznehovszky Gyula, a kör­zet gondozásával megbízott vallástanár­ral karöltve a temnlomalap előteremté­séhez is hozzáfogtak és rövid idő alatt máris tetemes összeg tanúskodik a hivek áldozatkészségéről. A templom — Isten segítségével — a fejlődés alatt álló vá­rosrész központjában fog felépülni. Győr. F. hó 15.-én sajtóvasárnapi vallásos-est volt. amelyen az előadást dr. Veöreös Imre vármegyei ügyész tartotta. Fodor Kálmán karnagy két orgonaszá­mot adott elő. — 16.-án külmissziói gyermekünnepély volt előadással, sza­valatokkal és egy külmissziói jelenettel. Egyházi hangverseny. A győri egy­házközség karnagya ápri'is 8-án Reger Max müveiből templomi hangversenyt rendezett. Közreműködtek Hermann László hegedűművész, Helényi Gyula gordonkaművész, Holfsukné Kiss Margit (magánénekkel), Fodor Kálmán és Za­cher Lajos. I’só Pál banktisztviselő pe­dig az est hangulatába beilleszkedő elő­adást tartott.. Adomány. Kárász Mihály az ambróz- falvai ev. egyházközség felügyelője és neje a húsvéti ünnepekre szép és értékes térítőkéi díszítették fel a templom oltá­rát. szószékét, keresztelő medencéjét és a kegyszereket. Az ajándék — nem szá­mítva a fáradságos munkát — körülbe­lül 300 P. pénzértéket képvisel. Egy ha­rang ajándékozása után ezen térítők adományozása elismerésre és követésre méltó jócselekedet. A példátadó jócse­lekedet hatása alatt az egyházhíve'k lel­készükéi együtt 55 pengő 75 fillért ad­tak össze, amely összegért az oltár elé szőnyeget vettek és az egész oltárt újból befesttlették. Tervbe vették a temető körülkeríttetését is. A gyűjtés e célra már folyik. Az Orsz. Luther-szövetség III. kér. helyiszövetsége április 13.-án (III., Hajó- gyár-u. 2.) műsoros estet tartott, ame­lyen művészi számok keretében dr. Phi­lipp Kálmán: A protestáns iskolák és a magyar tudományosság cimen tartott előadást. Felpéc. (Győr vm.) A Felpéci Evan­gélikus Ifjúsági Egyesület az elmúlt té­len már harmadizben rendezett háziipari tanfolyamok Január és február hóna­pokban a kerületi háziipari felügyelőség segítségével fafaragó tanfolyamban töl­tötte el szabad idejét az ifjúság munkára kész serege. A tanfolyamon mindenféle gazdasági eszközt, kocsialkatrészeket, szerszámokat, szőlészeti eszközöket ké­szítettek a lelkes résztvevők. Mindegvik tag továbbá egy-egy ajándékszéket ké­szített az épülésben levő ifjúsági ház ré­szére. A tanfolyamok amelynek a mi­nisztériumtól kiküldött vezetője Németh Lajos buzgó evangélikus ifjúsági egye­sületi tag volt, nagyon szépen sikerült kiállítás zárta be. A tanfolyam sikerét bizonyítja, hogy az azon készült tárgyak a március hónapban Budapesten tartott országos mezőgazdasági kiállításon is szerepeltek és a legnagyobb elismerés­ben részesültek. Isten a Felpéci Evang. Ifjúsági Egyesület tagjainak lelkében már harmadik éven visszhangra keltette az énekvers tanítását: Gyorsan folyó idő­met az Úr nem adta hiába ... Jászberény. Szombaton, 14.-én este a jászberényi Pannónia összes helyisé­geiben a helybéli evangélikus nők jóté- konycélu műsoros teát rendeztek. A zsú­folásig megtelt nagyterem Ízlésesen dí­szített asztalainál az előkelő közönség soraiban ott láttuk többek közt Alexan­der Imre alispánt, Friedvalszky Ferenc dr. polgármestert, Tornyos Ferenc bank­igazgatót. Kisbabot. (Győr vm.) A győri ev. egyházmegyei Belmissziói Szövetség a tavaszi evangélizáló napot Kisbaboton rendezte április 8.-án. Reggel Póczy Má­ria diakonissza nővér tartott az elemi is­kolásokkal vasárnapi iskolát; ugyanő délután a leányoknak összejövetelt. — Ugyancsak délelőtt Síkos Kálmán kis­péci lelkész ifjúsági istentiszteletet. Ba­ráth József mérgesi lelkész gyülekezeti istenitiszteletet tartott. A vallásos ünne­pély d. u. 3 órakor vette kezdetét, me­lyen Szalay István egyházközségi fel­ügyelő „Egyházközségeink szociális fel­adatairól", Gerencsér Zsigmond móric- hidai lelkész „Krisztus mindeneknek ura" cimen, Kuszák István győri tanító* „Az iskola szerepéről a gyülekezetek hitéle­tében" tartottak tartalmas előadásokat. Művészi szavalatokkal közreműködtek Kuszák István tanító és Foltin Brúnó VIII. o. reáliskolai tanuló Győrből. Az egész napot kitöltő evangélizáló munka végezői áldott munkát végeztek Kisba­boton. mely bizonyára értékes gyümöl­csöt fog teremni. De a kisbabod és bo- donhelyi hivek is kivették a munkából a rájuk eső részt, reggeltől estéiig minden alkalommal templomot és iskolát zsúfo­lásig megtöltve tanúsítottak nagy érdek­lődést és kitartó buzgóságot. Az evangé­lizáló nappal kapcsolatos volt iratter- iesztés és offertórium az egyházmegyei Belmissziói Szövetség javára. Két új evangélikus cserkészcsapat. Ez év elején két új ev. cserkészcsapatot

Next

/
Thumbnails
Contents