Harangszó, 1934
1934-04-15 / 16. szám
124. HAKANGSZÓ 1934 április 15. fenyves levegőjétől kipirult arcokat. Az épületben még szorgalmas munkáskezek dolgoznak reggeltől napestig, hogy szeptemberre készen várja az ő igazi lakóit: ősi líceumunk kicsi és nagy diákjait. Nem luxus-intézetnek készül, hanem diákok otthonának, ahol vezetők és vezetettek épúgy keresik egymásban az élet külső és belső találkozási pontjait, mint ahogyan keresik azt minden egészséges keresztyén családban szülők és gyermekek. egyaránt. Hogy ez a keresés nemcsak az ifjúságot, hanem a nevelőket is neveli, azt mindenki megtapasztalja, aki gyermekekkel foglalkozik. És e tapasztalás győz meg arról, hogy a diák-ifjúság legnagyobb szükséglete nem az értelmi virtuozitás, nem is az anyagi jólét, sem a sport-rekord, hanem az otthon. Mivel pedig nemzetünk és egyházunk jövendője ifjainkban vár megvalósulásra, azért a Diákotthon nem a Mának, vagy a Ma kirakatos életének, hanem egyházunk és népünk jövőjének készül s mint ilyen a jövendőnk otthona. Ez azonoan azt jelenti, hogy a Diákotthon nem pusztán szállást és ellátást biztosító intézmény, ahol kiváló figyelemmel vannak a diákok tanulmányi életére és egészségi állapotára, hanem olyan intézmény elsősorban, Tanulj meg imádkozni! Irta: dr. Schlitt Gyula. 11 Már messze bent járt az erdőben s teljes sötétség vette körül. Ismerte azonban a járást s biztosan haladt. A domb aljára ért ép s megindult felfelé, mikor a túlsó oldalon, a házikó mögött vakító fényben egy láng csapott fel. Csak úgy visszhangzott az erdő a csattanástóí. Mintha mennydörgőit volna. Mi volt ez? Dömötör kábultan áll egy ideig, szinte megmerevedett. Villámlás nem lehetett. Mi volt? Átsiet a domb túlsó oldalára. Nem lát semmit. Vár, talán megismétlődik a jelenség. Semmi. Ott ment el a villamos vezeték, a nagyfeszültségű áram a szomszédos helységbe. Talán ezzel volt valami, talán drótszakadás vagy mi? Ebben megnyugodott s ment lepihenni. Reggel majd körülnéz, most úgy sem lát semmit. Nem tudott aludni. Folytonos zörejt, zajt hallott. Többször kimegy. Nem lát semmit. Alig pirkad, már ott van a vezetéknél, ahol kicsapott a láng, de semmi szakadás, minden rendben van s nem látni semmi nyomát az éjjeli jelenségnek. Érthetetlennek találta a dolgot s ép ez izgatta. Hallott valamit félfüllel, hogy a városi villamostelep titokban nagyobbmérvü áramlopás után kutat s hirtelen eszébe jut, hátha ezzel van kapcsolatban a rejtélyes kisülés. De amely a maga szervezetével és evangéliomi szellemével jellemes keresztyén férfiakra igyekszik építeni magyar nemzetünk és lutheránus egyházunk jövendőjét. Ahol pedig erről van szó, ott nemzetünk és egyházunk éber lelkiismeretéről van szó s ott a Diákotthon az éber keresztyén lelkiismeret otthonának készül. Aki egyházunk és nemzetünk ifjúságát komolyan szereti, annak nem lehet közömbös a Diákotthon története sem. Több mint két évtizede annak, hogy soproni evang. líceumunk Istenben boldogult buzgó vallástanára: Hetvényi Lajos eleinte bizonyos tartózkodással, de mégis bizonyos határozottsággal jelentette be bizalmas közölni valóját a líceum tanári testületének. Ő titokzatos égi jelentésnek vette, de barátai közül többen csak színes álomképnek. Tíz, esztendőnek kellett elmúlnia, hogy Hetvényi Lajos a neki oly drága gondolatot, ezt a mások által oly sokszor megmo- solygott „álomképet“ és „utópiát“ a nyilvánosságra hozza. Tíz esztendő alatt az ő lelkében egyre formálódott és teljesebb lett az eszme. 1924 november 4.-én azonban az intézet volt növendékeinek és jóakaró barátainak egyesülete: „a Soproni Evang. Liceumi Diákszöhová lopnának áramot az erdő közepén. Se lakás, se üzem, se semmi. Érthetetlen! Ki is verte fejéből a gondolatot, de az ismételten csak vissza-visszacsúszott, akármilyen ostobaságnak is tartotta. Egész nap ez járt az eszében, alig tudott dolgozni. Zárás után jelentést akart tenni a villanytelepnél az esetről, de meggondolta, hátha kinevetik. Néhány éjjelen át figyelni fog, hátha biztosabbat fog megtudni. A telep kapujából fordult vissza. Amint elsétál az egyik kávéház előtt, zaj üti meg fülét, benéz s meglátja Somlót barátai társaságában. Valami húzza a kávéházba. Soha nem lépte át a küszöbét, de most be kell mennie. A társaság már jó hangulatban volt, amire egyrészt a kipirult fejek, a nagy hang, másrészt pedig az asztal mellett hosszú sorban odaállított üres borosüvegek engedtek következtetni. Bár nem ismerték Dömötört, mégis mély meghajlással üdvözölték. Somló különösképpen. Dömötör leült a szomszéd asztalnál s feketét kért. Belemerült az újságba, de közben figyelt. Bár illetlennek tartotta, de nem tehet róla. S hamarosan megtudta, hogy Somló búcsúzik, mert B... városba költözik, hol kitűnő állásba jutott Komlósi porcellángyárában. Kom- lósi vette meg ugyanis Somló találmányát, ki maga fogja vezetni az új porcelánok gyártását. — Szerencsés fickó vagy, Berci, — vétség“ az ő ünnepi közgyűlésén Hetvényi Lajos lelkes és megrázó beszédéből örömmel, de némi csodálkozással értesült a féltve őrizgetett gondolatról és egyértelmű akarattal elhatározta, hogy hozzáfog Hetvényi gondolatának megvalósításához, vagyis a líceummal kapcsolatos evangélikus Liceumi 'Diákotthon létesítéséhez. Hetvényi gondolata az volt, hogy egyenlőre nem valamiféle nagyarányú, teljesen felszerelt palota létesüljön, hanem csak egy mustármagnyi intézmény, (amelyből idővel a nevelési feladatok és feltételek szolgálatára valóságos belmissziói központ fejlődhessék. A közgyűlés határozatát tettek követték. Az adományok, adakozások, hagyományozások rövid idő alatt már tekintélyes Összeget biztosítottak a Diákotthon céljaira. A nagy világégés azonban ezt a nemes akciót is megállította. Éhez járult aztán az a másik szomorú esemény is, hogy Hetvényi Lajost 1926. dec. 16.-án nagy gondolatának megvalósítása közben magához szólította az Isten. Úgy járt, mint a templomépítésre készülő, Dávid király. Elkezdte a müvet, de nem fejezhette be. Eszméje azonban élt és tovább működött a líceum tanári testületében, főleg azonban Németh Sámuel liceumi igazgató mondja az egyik cimbora, — hamarosan belédhabarodik Helén s tied lesz az egész gyár. — Irigyelnéd? — kérdi kaján nevetéssel Somló. — Légy nyugodt az én szívemnek sem kell kétszer mondani, hogy habarodjon Helénbe. Ennyire még ura vagyok szívemnek. Helén van olyan leány, hogy parancsszóra is belé lehet szeretni. — De az az amerikai — mondja csipkelődve a másik — nem akart kötélnek állni! Úgy tudom, annak is felajánlottad? Ott is van ám egy leány!! De a javából! Azt igazán megirigyeltem volna. Olyan az,' mint az élet! — Hagyd! — legyint Somló. — Nagy marha az a Koronczai. Annyit ért a por- cellánhoz, mint az apáca az akasztáshoz. De majd megérti, ha munkába lép a találmányom. Ha nem érti, majd megérzi. Megbukik gyárával, mint a pinty! Akármilyen amerikai stílben is tömte meg gépekkel. Majd megtudja, mit dobott el 'magától. Az a leány... az meg bolond..., tökéletes bolond... — Savanyú a szőlő, úgy-e Berci? — hangzik gúnyosan. — De mondd csak, hogy jöttél arra a gondolatra, hogy por- cellánnal foglalkozzál? Mi köíe van ennek a te mesterségedhez? Szinte érthetetlen. Soha egy szót se említettél róla. — Mit törődsz vele? — mordul valaki a gunyolódóra. — Ne törődj vele,
