Harangszó, 1934
1934-04-15 / 16. szám
1934 április 15. HARANGSZÓ 125. lelkében. E lelkes intézeti vezér lelkében a Diákotthon ügye szinte máról-holnapra hivatalos közegyl- házi üggyé lett. Pedig ekkor már azt hittük, hogy a Diákotthon-akciót is levette az Isten a napirendről. 1927. junius 29.-én azonban űjra felragyogott líceumunk előtt a reménység csillaga: D. Kapi Béla püspök a Diákotthon összeomlott akciója felett kesergőket azzal az örvendetes kijelentéssel lepte meg és serkentette új cselekvésekre, hogy a Diákotthon céljának megvalósítására sikerült évi annuitásos államsegélyt biztosítania. A történetek megismétlődnek, mert ahogyan a templomtervező Dávidot követte a tempomépítő Salamon, úgy követte itt is a tervezgetést a megvalósulás. Iskola- ,és diákbarátok, szülők, gyermekek, egyházi és világi ve- zéremberek most már líceumunkkal karöltve dolgoztak a régi „Utópia“ megvalósításán. S akik ezt a munkát nemcsak kívülről nézik és távolról kritizálják, hanem hordozzák is annak minden örömét és terhét, azok tudják a legjobban, hogy a Diákotthon nem puszta alkotás- vágyból, nem is emberi dicsőségvadászat szándékával épült, hanem azért, mert Isten kegyelméből újból felismertük azt a jézusi igazságot, hogy az ifjúság az a drága érték, amelyért nemcsak hazánknak, egyházunknak és önmagunknak, hanem az Istennek is felelősséggel tartozunk. Ez az értékfelismerés és felelősségtudat határozza meg a Líceumi Diákotthon egész életét és munkáját. Ezért mondottuk fentebb, hogy a Diákotthon diákok otthona, jövendőnk otthona és a lelkiismeret otthona. A saját családi otthonunkról tudjuk, hogy az csak akkor igazi otthon, ha ott mindnyájunk életére világosság esik és a szeretet melege árad. De azt is tudjuk, hogy ennek mi a feltétele ... Csak az önmagát hamvasztó gyertya képes másoknak világítani!... Csak a lánggal égő fahasáb tud meleget árasztani. .. „Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem“ (Ján. 12, 24.). Sok mindent szeretnénk ezzel kapcsolatban elmondani, de a részletes tájékoztatást mégis más uton- módon nyújtjuk. Azt azonban már itt is örömmel jelezzük, hogv az ügy iránt közelebbről érdeklődőknek a részletes tájékoztatást bármikor a legkészségesebben megadja a Líceumi biákotthon Igazgatósága (Sopron, Ev. Líceum). Isten nevében kezdtük el és az 0 nevében akarjuk folytatni is! tör úr? Soha nem látták még kávéházban. A takarék esze, mondogatják. Nagy tehetség. Somlóban egyszerre elhül a vér ezekre a megjegyzésekre. Nem tudja, miért? Ez a Dömötör nem tetszik neki. Mit akar ez vele. mintha mindig a nyomában volna. Legalább úgy érzi. Mit szaglász utána? Eh. csak képzelődés! Ezzel hesegette el a kellemetlen gondolatait, melyek úgy másztak végig bense- jén, mint a szemtelen, piszkos légy az arcon. Belemerül a mulatósba. Nagyokat iszik s lassan a ködös mámor szemfedője ereszkedik alá agyára. Dömötör olyan volt, mint a túlfűtött kazán. Mindene feszült. Amint végig száguldott' a városon, azt hitték, hogy megörült. János-major felé tartott. Rei- nernéval kell beszélnie. Az özvegv szinte megijedt, mikor meglátta Dömötör feldúlt ábrázatát. — Mondja, nagyságos asszonyom, — rohanja meg Dömötör kérdésével az özvegyet, — ismerte Tibor Somló Bertalant? — Jó barátok voltak, de miért kérdi? — Tudhatott Somló arról a bizonyos levélről? — Persze, hogy tudott! — Mikor lett Tibor huszonnégy éves? — Augusztus harmincadikán. — S mikor tűnt el? Bél Mátyás. (1684-1749.)* Most van kétszázötven éve, hogy Bél Mátyás született. Egy-két napilap is megemlékezett róla, csak azt hallgatták el, hogy evang. lelkész volt. Ellenben feljegyzik, hogy nagyértékü kéziratait a primdsi levéltár őrzi. Bél Mátyás hazai evang. egyházunknak egyik legnagyobb büszkesége. A maga korának legnagyobb tudósa, amit másvallásuak és külföldiek is elismernek. Abban a sokat magasztalt kathoükus barokk korszakban sincs hasonló nagyságú magyar tudós, akit Bél Mátyás mellé állíthatnának. Ö az első magyar, aki tudományával vált világhírűvé. Tudós értekezéseit a külföldi folyóiratok is örömmel közölték. Tagja volt a londoni, berlini, szentpétervári, jénai és olmüci tudóstársaságoknak. Oly nagyság, aki felett napirendre térni máig sem lehetett. Könyvei még mindig forrásművekül szolgálnak. Hópian Bálint miniszter és Szekfü Gyula történetíró újabb műveiben is nyomatékkai emeli ki Bél Mátyás jelentőségét. Egyházi téren a pozsonyi evang. egyház sok jeles lelkésze között is kétségtelenül ő volt a legnagyobb. Annak a kegyes és gyakorlatias keresztyénség- nek, melyet pietizmusnak neveznek, Torkos András győri lelkész, ,,a magyar pietisták atyja“ mellett Bél Mátyás volt hazánkban a legkiválóbb képviselője. Egyaránt nagy mint tanár és lelkész. Úttörő és fáradhatatlan munkás úgy az egvházi, mint a világi tudományokban. Többen írták már róla, de nagy kár, * Örömmel közöljük sajtóvasárnapi számunkban a magyar sajtó úttörőiének, Bél Mátyás evangélikus lelkésznek, dr. Payr Sándor tudós professzorunktól vett jubileumi méltatását. Rememén annyira erőt vesz az izgalom, hogy hirtelenében nem is tud válaszolni, gondolkodik, majd szinte dadogva mondja: — Augusztus 29.-én. Előtte való nap. De miért faggat? Mit gyötör Dömötör úr?! — Mondja, nagyságos asszonyom, nem lehetséges, hogy Tibor ott maradt éjfélutánig — sakk mellett röpül az idő — s augusztus 30.-án jó barátja, Somló előtt felbontotta a levelet? Huszonnégy éves volt már akkor! Nem lehetséges?! — Dömötör úr, — kiáltja tágra nyilt szemmel Reinerné, — csak nem Somlót gyanúsítja valamivel. Tibor legjobb barátját?! Ez borzasztó lenne! — Nem gyanúsítok senkit, de Somló urnák tudnia kell, mi lett Tiborral. Ez meggyőződésem. Az a fiatalember nagyon begombolkozik s ez gyanús. Nem tehetek róla, de gyanús az egész ember. Én azt hiszem, nagystílű szélhámossal állunk szemben, ki zsarolni akar. Fognak jelentkezni, nagyságos asszonyom, még pedig pénzért. Reineménak felragyogott az arca. Mintha hályog esett volna le szeméről. Végül is igaza lehet Dömötörnek s Tibor megkerül. Mit törődne vele, ha a vagyonát kellene is odaadni, csak fiát ölelhesse még egyszer keblére. Felkiáltott: — Isten, tégy csodát! (Folytatjuk), ha úgy lopta is. A fő, hogy fizet s jó cimbora. Igyunk! Ezzel kezébe kapta poharát s Bercire köszönti. Rercin úgy vágtattak végig ezek a kérdések, mint a villamos áram. Megremegett bele. A bortól felhevült vére fejébe szökött s kitolt onnan minden mondanivalót. mely érdemes válasz lett volna ezekre a szavakra. Marokra fogja poharát, majd összeroppant kezenyo- mása alatt, kocint s egv hajtásra magába önti tüzes tartalmát. A társaság hatalmas éljent ordít, melyben elmerülni látszott a felelet nélkül maradt kérdéseknek kellemetlensége. Somló idegességét azonban nem vette észre senki. A bor gőze- ködbe burkolta agyukat, mely mögül nem igen lehet megfigyelni a lelkek mélyén leviharzó történéseket. Nem kerülte el azonban Dömötör figyelmét. Látta, hogy csaptak a kérdések Somlóra, hogy hallgatott el zavarában s hogy tört majd össze kezében a pohár. Mindezek az erővel letompított külső jelenségek oly lelki tusának voltak kifelé vetett vonagiásai, melyek a legmerészebb képzelődésre ragadták Dömötört. Egy bizonyos pontra függesztett figyelem ez irányban kétszeresen lát. Ő is eleget látott. Fizetett és ment. Még egyszer végig nézett Somlón, biccentett fejével a társaság felé s eltávozott. Összesúgnak. Mit keresett itt Dömö-
