Harangszó, 1933
1933-10-22 / 43. szám
1933 október 22. HARANGSZÓ 343 ünnepet rendez a szeretet hajlékának félszázados fennállása alkalmából. Az ünnepségek sorozata okt. hó 15-én vallásos estéllyel kezdődött, amelyen művészi számok keretében ,A diakonissza és a gyülekezet“ cimen Hoffmann Probst W. a gráci diako- nissza-anyaház rektora, a délkelet-európai diakonissza házak munkaközösségének elnöke tartott német nyelven (Németh Károly esperes tolmácsolása mellett) előadást. A főünnepet még az idei ősz folyamán fogja megtartani az egyházközség nagyobb szabású ünnepi keretben. Pálmát Lajos nyug. győri lelkész, tb. esperes, az intézet volt igazgatója, ez alkalomra megírta a jóléti intézet történetét, melyet az egyházközség kinyomatva juttat el az intézet iránt érdeklődők kezéhez. Isten bőséges áldása legyen a cselekvő szeretet ezen magasztos alkotásán, hogy időtlen-időkig vehesse oltalma alá azokat, akiket mostoha sorsuk megfosztott az élet igazi örömeinek élvezésétől. Benedek Vince. volt a találkozó ... Akik ott voltak, úgy érezték, érdemes volt eljönniök, még ha az ország másik végéről jöttek is. A konferencia ideje október 7—9. Három nap, amelyet gazdagon kitöltött a lapunkban már közölt bő programm s keretét a nyíregyházi gyülekezet nagyszerű egyházi épületei, temploma és díszterme, kiterjedett igeéhes tanyavilága és a hivek meleg szeretete alkotta, amely szeretet elsősorban a gyülekezet vezcfőlelkészénck, Paulik János kormányfőtanácsosnak személyében összefoglalódva volt érzékelhető mindvégig a számunkra. A konferencia hallgatósága a legkülönbözőbb volt. Zsúfolt templom, többezer lelkes gyülekezete, bogárhátu kis tanyák messziről sereglett népe, középiskolások, apró gyermekek nagy serege és a gyülekezet 40 létszámú tanítói kara adtak külön-kiilön alkalmat a szólásra. A konferencia mondanivalói közül ideiktatunk egy-egy kicsendülőbb hangot. Ma. amikor a missziónak nemcsak a pogánysággal, hanem a harcos hitetlenséggel is meg kell küzdenie, — nem elég, hogy csendben világító gyertyácskáink legyenek, hanem ma messze látszó világító tornyokra van szükség. Németh Károly. Kűlmissziói konferencia Nyíregyházán. A Missziói Egyesület munkásai hol itt, hol ott adnak találkozót egymásnak. Ezeket a találkozókat arra is felhasználják, hogy magasra emeljék és meghor- dpzzák a missziói .gondolatot az illető gyülekezetben. Legutóbb Nyíregyházán amely — hisszük — Isten Szentleikének toborzó ideje volt. A konferencia célja ugjfcnaz, ami volt mindig az eddigieké is: ébreszteni a lelkeket a Krisztusban megszentélődő, kötelességlátó, szolgálatban felgyűlő új életre. A konferencia Krisztus nélkül csak a pokol nyomorult fűtőanyaga lehet az ember. Dr. Molnár Gyula. * A misszió gondolatával hadatüzenni jöttünk kétféle léleknek. Először annak, amelyik csak a pusztulást látja s panaszkodik, elcsügged, másodszor annak, amely a vallás áldásait önző félrevonultságban akarja élvezni. Gáncs Aladár. Földi élet vándorának Pályaútja küzdelem Gyümölcsére bizton várhat, De legszebb annak terem, Ki Istent magasztalja, Hódolva napról-napra. Kit művészet tiszta szárnya Visz Istenhez égbe fel, Szép jutalmát megtalálja, De ki hittel énekel S él szivében áhítat, Örökre leggazdagabb. Olvasás közben arca felragyog s szeméből szokatlan fény világít. Igen, ezért énekelt! Isten dicsőségéről zengnek énekei, örök oltár hárfás papja csupán, tűzben emésztődő boldog kobzos, kinek lelke megég a szent éneklésben. Kopogtatásra üti fel fejét. Az ajtónyilásban megjelenik Hutten alakja. Gyülekezeti ügyekről beszél. Beteg a rektor, folyat az iskolaház teteje. A jövő hónapi templomi munkát is be kell osztani. Közben pedig figyelve nézi a magába összeroskadó, fáradt öreget. — Énekeimet rendezgetem, — mondja csendesen, — indulásra készen kell lennem, mert bármikor szólíthat az én Uram szava. Bizonyára már megparancsolta a halálnak, hogy induljon értem és állítson engem eléje. Megáldoztatom s elköltözésem ideje beállott. Ó, csak tegye el számomra is az igazság koronáját, kegyelemből. Halkan közbeszól a fiatalember. — Remélem Istentől, hogy archidiakonus uram egészségi állapota nem rosszabbodott?... Gondolkodva tekint maga elé s válasz nélkül hagyja a kérdést. Arcán fájdalmas gond borong. — Mindent elrendezek és mégis széttört, félbehagyott hivatással kell elmennem, összekeresgettem irataimat, egyberaktam énekeimet, még könyveimet is számbavettem. De mit tehetek a legfontosabb dologban én, halódó, öreg Ábrahám . .. — Isten kegyelmes! ... — mondja a diakónus. — Bizonyára kegyelmes az Űr! — feleli visszhangul az archidiakonus. Késő este van. Áthatolhatatlan sötétség nehezedik a papiház udvarára. Szurokfekete köntösbe öltözködik a templom s a hozzávezető útacskát szem nem látja, legfeljebb láb tapintja. Nyílik a paróchia ajtaja. Kicsi lángocska halvány fénycsíkokat rajzol a nagy feketeségre s a fénycsíkok lassan előrevetődnek. Csosszanós lépések, szabályszerű botkoppanások hallatszanak. A kapun kívül dörmögő férfiszó hallatszik. Ketten beszélnek a világosság nélküli éjtszakában. — Ugyan ki jöhet ilyenkor? — Csak az öreg jöhet! — Az archidiakonus? — Éppen hogy az! Megy a templomba. Mondják, hogy nappal, este, éjtszaka, ahogy jön és ahogy szíve kívánja, bemegyen az Űr hajlékába s egymagában tér- denáliva imádkozik. A házszögletnél lassan elvonul az archidiakonus hajlott alakja. Egyik kezében kézi lámpás lóbálkozik, A győri szer eleiház második hajléka.
