Harangszó, 1933
1933-01-08 / 2. szám
1933 januárvS. 10 HARANGSZÓ odaadóbban siet az egyház a segítésre a Krisztus erejével. A keresztyén egyház nem az a közösség, amely a bűnnel szemben úgy védekezik, hogy elzárkózik a bűntől és a bűnöstől, nehogy maga is megfertőződjék. Ellenkezőleg': az egész fronton felveszi a küzdelmet s felelősséget érezve az egész emberiséggel szemben, mindenütt segíteni akar, tudva, hogy reá bízattak a segítés erői. Ez a missziói lélek az egyháznak a lelke. De csak azon a réven lesz az egyháznak a leikévé, az egyház egész működését mozgató és irányító, megelevenítő és átható erővé, hogy az egyház tagjait is ez a lélek hatja át, ez a lélek mozgatja és irányítja. Ha az egyes tagokból kihal a misszió lelke, ha az egyesek nem buzognak hittől és szeretettől, ha az egyes tagokban nem ég a lelkek megmentésének tüzes vágya, akkor a missziói lélek az egyházból is elköltözik s az egyház élő-halottá válik. Ezt a misz- sziói lelket egyik ember a másiknak nem tudja megadni. A missziói lélek Istennek ajándéka. Ö osztogatja jótetszése szerint. De Isten nem vonja meg a Szentlelket azoktól, akik azt kérik. Bizonyosak vagyunk afelől is, hogy a Krisztus egyházában a Szentlélek állandóan és bőségesen munkálkodik. Úgyhogy inkább ott hibázunk, hogy a missziói lelket, amelyet kapunk, eloltjuk önmagunkban. Nem engedünk neki működési teret az életünkben. Nagyon óvatosak és félénkek vagyunk, amikor a missziói lélek bennünk és általunk munkálkodni akar. Engedjük, hogy a missziói lélek áthasson bennünket, engedelmeskedjünk e lélek indításainak s akkor áldott és boldogító munkásai leszünk a missziónak; mindenütt, mindegyikünk talál időt, helyet, módot és eszközt arra, hogy a misszióért dolgozzon és embertársai javát, Isten dicsőségét növelje ebben a világban. .... Korunk és a misszió. Gondolatok Mott Jánosnak, a Kiilmissziói Világszövetség elnökének legújabb, nagyjelentőségű. kiilmissziói könyvéből. \ Az utolsó húsz esztendő alatt többet változott a világ, mint a régi korok bármelyikének húsz éve alatt. Ezek a változások olyanok, hogy azokat a keresztyén Isten hárfása. Történeti elbeszélés. Irta : Kapi Béla. 2 r. 1618 késő tavaszának egyik szombatján forró napra ébred Gräfenhainichen népe. Heteken át tartó szokatlan szárazság után, három napon át, óriási- víztömeg zúdult alá a kiszáradt mezőkre. Patakok csont- meder ágya újból megtelt vízzel. A hét malom keréklapátjai rövid hangolás után folytatják félbehagyott muzsikájukat, azután, hogy még valami külön munkát is végezzenek, a porlasztóit vizet mennyasszonyi ezüstfátyolként szétpermetezik a napsugárban. A felüdült erdő fehér ködfelhőket gomolyogtat égfelé, a lankadt kerti verbéniák és szegfűvirágok mosolyogva lehelik szerte édes illatjukat. De talán éppen a lehullott nagy víztömeg miatt, mellre nehezedő, fojtottan nyomasztó hőség fekszi meg a vidéket. Várakozó némaságban áll a természet. Mozdulatlanná válik az aeélfényű égboltozat, megmerevednek a fák és növények. Csak a völgy- hajlások között remeg a levegő, azután egy kissé felemelkedik, mintha izzó vasbörtönéből próbálna menekülni. Reggel óta minden jóravaló hainicheni ember az eget fürkészi s titokban százszor is elismétli: — no, csak estig tartson ki az idő! Ma hozza meg második feleségét az Istenben boldogult várúr fia, Mügein János György. Senkise tudja róla szép-e, avagy rút, fiatal-e, avagy idősecske, jó- szívű-e, avagy gőgös, csak azt tudják, hogy neve olyan külmisszió munkájának .is figyelembe kell vennie. Az első hatalmas változás, amely korunkat a múlttal szemben uralja, a nemzeti ■ érzés fellángolása. Vámsorompók felállításában, nemzetek közötti féltékenykedésben és , bizalmatlanságban egyaránt érezteti ez a maga hatását. A nemzeti érzés fellobogásának Európában a két legszembetűnőbb példáját Olaszországban és Törökországban ’ találjuk. Az egyik a tunyaságnak, a másik a lelki megvénhedettségnek a hazája volt. S a megerősödött nemzeti érzés az egyikből bámulatosan megszervezett, órakerekek módjára összeműködő lázasan dolgozó népet, a másikból pedig uj alapokra helyezkedő, megujhodott országot tudott nevelni. Mi volt Japán ezelőtt ötven esztendővel? Ismeretlen csendes sziget a messze Keleten. Az egyre izmosodó nemzeti gondolat azonban a japán népet máról-holnapra a világ nagyhatalmai közé emelte. — Kina és India a maguk százmillióival messziről a széthullottság benyomását keltik. De aki közelebbről ismeri ennek a két hatalmas országnak a népét, az tudja, hogy a közös nemzeti célok meglátásának és a faji összefogásnak micsoda izzó füzei parázslanak bennük. Európa közepének kis államaiban, Dél-Amerika latin népeiben és az afrikai fajok körében egyaránt érezhető a nemzeti gondolatnak ez a megerősödése. Ezzel a világjelenséggel a külmisz- sziónak is számolnia kell és ehez szabni a maga munkáját. Ki kell gyógyulnunk abból a beteg hiedelemből, hogy a misz- szió csak a fehér faj kiváltsága. Legfeljebb arról beszélhetünk, hogy a fehér szépen hangzik, mint valami zengő muzsika: Freuda Sophie von Werdertnek hívják. , - A jó Isten ez alkalommal a hainicheniek mellé szegődik. Ezen a napon nincs eső, sőt később a rek- kenő hőség is megenyhül. Az ünnepélyes fogadtatás előkészületeivel is pontosan végeznek. A wittenbergi kövesútról rövid lélegzetű kürtjei hangzik: egy, kettő, három. Egymástól veszik át, azután továbbadják, mint messziről jött zengő izenetet. Harmadik kürtjei után a kerek torony kiugró erkélyén trombitaszó harsan, de ez már hosszan, elnyújtva, mintha nemcsak a város lakóinak jelezné az ünnepeltek érkezését, hanem lovak patáinak csattogását s hintók dübörgését túlharsogva, a közeledőknek is tudtára akarná adni, hogy a város zengő kürtszóban szíve sze- retetét küldi eléjük. A kerek-torony előtt elrendezkednek a város urai. Elől áll Gerhardt Christian, a mostani kormányzópolgármester, kezében hatalmi jelvénye, az ezüst- gombú polgármesteri pálca. Mellette két oldalt a pihenő-polgármesterek: Weise Ádám és Meisner Zakariás. Mögöttük félkörben városi tanácsosok, nótáriusok és másféle tisztviselők. Senkise hiányzik közülök. Egyszerre nagy csikordulással kivágódik a vaslemezes hatalmas városkapú, melynek két szárnyán sárkányölő Szent-György lov^g domború képe van kiraj-;, zolva s jobbkéz felől koppantó helyett hatalmas buzogány kínálja magát az érkező felé és egy előkelő öltözetű, levegő után kapkodó kövér ember siet ki a bolt- hajtás alól. *’■ . . A városi urak csodálkozva néznek egymásra-. Gerhardt Christian mély meghajlással lép eléje:
