Harangszó, 1933
1933-01-08 / 2. szám
1933 január 8. HARANGSZÓ 11 fajé a missziói munka megkezdése. Adjunk hálát Istennek, hogy megkezdhettük a missziói munkát Afrikában, Ázsiában és egyebütt. Arra kell azonban törekednünk, hogy megfelelő bennszülött munkások kiképzése után a fehér misz- szió .tegye önmagát feleslegessé és vonuljon vissza ezekről a helyekről. Mert igaz az s mindig jobban látjuk igazságát annak, amit dr. Nevius, az egyik legál- dottabb kínaföldi misszionárius mondott: „Kína millióit csak kínaiak tudják a Krisztushoz vinni". A másik dolog, amit a keresztyén kiilmissziónak ebből a leckéből meg kell tanulnia magára nézve ez: a keresztyén missziónak nem az a rendeltetése, hogy az afrikai, vagy ázsiai népeket eredeti faji sajátságukból kiforgatva, őket mindenáron a fehér faj mintájára alakítsa át. Az evangéliom nem katonazubbony, amellyel az Isten uniformisba akar mindenkit öltöztetni. Az evangéliom lelki erő, amellyel az Isten minden fajt éppen sajátos egyéniségének megfelelően akar megragadni s képesíteni arra, hogy éppen a maga egyéni értékeinek a minél teljesebb kiművelésével vegyen részt az emberiség egyetemes munkájában. A keresztyén külmisszió sok jogos vádtól marad ment, sok károskövetkezményű, vétkes missziói balfogásnak veszi elejét, ha egyszer megtanulja, hogy a missziói mezőkre nem nyugati műveltséget, hanem evangélio- mot kell vinnie. Korunk következő nagy változása a nemzetközi viszony területén jelentkezik. Jól tudom, hogy éppen a fentebb elmondottak következtében, a nemzetközi viszony meglehetősen feszült és egészségtelen. Érdekes azonban, hogy mégis, — Nem reméltük magas megjelenését, titkos tanácsos uram, annál hálásabbak vagyunk kegyes gráciájáért! Az érkező kedvetlenül vonogatja vállait: — Uram paracsára jöttem. Magamtól bizony nem jöttem volna. Nem is érteni, hogy mi jutott a választó- fejedelem eszébe? ... Hirtelen lenyeli a szót, majd bosszús hangon folytatja: — Hát ezt a kapú-szörnyeteget miért tették be megint? Majdnem megkéstem miatta! — Ez hozzátartozik az ünnepélyes fogadtatáshoz, titkos tanácsos uram, — feleli Gerhardt Christian. — Polgármesteri botom koppantására fog az megnyílni urunk hitvese előtt . . . A titkos tanácsos homlokán mélyebbre vágódnak a kedvetlenség barázdái. Bosszankodva kiált közbe: — Urunk előtt? . .. Igazán nevetséges! . . . Azt hiszem, nekünk csak egy urunk van, a választófejedelem. Mügein János György uradalmunknak csupán bérlője. Nem hódolhatnak tehát néki olyan tisztességadással, ami egyedül választófejedelmünket illeti meg. Gerhardt Christian kiegyenesedik. Szemében hideg tüzfény lobban, mint mikor lángban edzett acélpengén napsugár játszik. — Városunk tornyán választófejedelmünk zászlója lobog s iránta való hódolatunkat nem csorbítja azon tisztességadásunk, mellyel nemeslelkű, Istenben boldogult urunk, Mügeln Job anhalti fejedelmi tanácsos és wörtlitzi kapitány fiának hódolunk. Ő maga is érdemessé tette erre magát. Tizenkét esztendővel ezelőtt hozta hozzánk angyali szívű első feleségét s mi diában milliók feküsznek le naponként éhesen. Az emberiség életének anyagi pillérei mindenütt megrendültek. Ez a nagy anyagi nyomorúság a keresztyén külmissziói munka számára nem mindig akadályt jelent, hanem sok esetben áldást is. A sok csődbejutott, tönkrement missziói állomás mellett lássuk meg azt is, hogy igen sok helyen éppen ez a nagy nyomorúság rázta meg a pogány lelkeket s fordította oda tekintetüket az Isten felé. De főként figyelmeztetést jelent ez a nagy nyomorúság. Sok missziói munkát tett már tönkre a túlméretezett költségvetés és meggondolatlan költekezés. Ma nem lehet missziói munkát végezni úgy, ahogyan nem egy misszionárius tette a múltban, hogy amikor megérkezett a félmeztelen, nyomorult bennszülöttek közé, társzekéren vitték utána pazar háztartásának kellékeit. Éhezők és rongyosok népe között nem lehet lakkcipöben és cilinderben missziót végezni. — De akármilyen nagy változásokon ment is keresztül a világ, egyben a régi maradt. Ez a világ ma is bűnös, mint régen s bűne betegségére egy az orvosság: Krisztus. Krisztust nélkülözi, tudva, vagy tudatlan utána vágyik ma is a világ, csak úgy, mint régen. Krisztus, Krisztus!, ez a vágy sikolt a nagyvárosok gyáróriásainak lendkerék- és szíjjrenge- tegében, ez nyöszörög a nyomortanyák penészvirágos odúiban. Krisztus, Krisztus!, ez a vágy sóhajt, repes a roppant óceán csendes szigetvilága felett, a Himalája tövén és az afrikai őserdők susogó fái alatt. Krisztus, Krisztus! ő a keresztyén kiilmisszió létjoga, értelme, tárgya, célja és megdicsőülése. soha nem volt a nemzetközi érintkezés olyan élénk és gyakori, mint a háború óta. A nemzetközi konferenciák korát éljük. A keresztyénség nemzetközi munkaterületen dolgozó, különböző egyesületei (mint a KIÉ, KLE, CE, Vi- lágaliánsz) és a különböző békemozgalmak pedig reményt adhatnak arra nézve, hogy a nemzetközi feszültség engedni fog. A nemzetközi érintkezés ezen megélénkülésével is számolnia kell a keresztyén külmissziónak. Ma valahogy közelebb jöttek hozzánk a missziói mezők. Nemcsak azért, mert a mai kor közlekedési eszközeivel könnyebben meg lehet közelíteni a missziói mezőket, hanem azért is, mert Amerika, Anglia és Németország egyetemein tizezerszámra tanulnak pogány diákok. Micsoda misz- sziói lehetőség ez! De micsoda misz- sziói felelősség is! Éppen mert a mai kor közelebb hozta egymáshoz a távolságokat, a missziói mezők népe jobban ismer bennünket, mint valaha. Peking és Kalkutta figyelő népe itt jár közöttünk és megítél bennünket. Jól vigyázzon magára Európa és Amerika, ha nem akarja lejáratni saját életével az evangéliom hitelét a pogányok előtt! A keresztyén külmissziónak nem sza- . bad figyelmen kívül hagynia azt a szomorú változást sem, amelyet az egész világon általános munkanélküliség és gazdasági válság jelent a mi korunkban. Japánban egy átlagos földmívelö család havi 10 pengőből kénytelen megélni. Koreában a lakosság fele rettenetes adósság alatt nyög. Nem egy esetben 36 százalékos kamatot fizetnek. Kínában az éhínségig fokozódott a nyomorúság. Inbizton reméljük, hogy ilyen lesz második hitvese is, amint ő maga is gondoskodó édesatyánk volt. Kis gondolkodás után hozzáfűzi: — Higyje el, titkos tanácsos uram, nagy dolog szegény népünknek, ha urai részéről szívet lát és példát kap tisztességes, istenfélő, józan életre. Különben bizton remélem, hogy legkegyelmesebb urunk szándé- kátfmai ünnepségünket illetőleg világosan bizonyítja azon örvendetes valóság, hogy titkos tanácsos uramat saját képviseletében az ünnepélyes bevonulásra kiküldte. A titkos tanácsos arcát kedvetlenség felhője sötétíti, azután szótlanul félrefordítja fejét. Utolsó kanyarodóhoz érkezik a menet. Mozsarak dördülnek, felharsan a városi fúvószenekar üdvözlése. Lovascsapat oldalt megmerevedő élőfala között előre robog a váriír hintója s közvetlenül a városi urak előtt megáll. Gerhardt Christian polgármester köszönti a vár úrnőjét, azután a titkos tanácsos szertartásosan elmondja a választófejedelem üdvözletét, amit János György hódolatteljes szavakkal, hitveseiFreudaSophie von Werdert pedig mély bókolással köszön meg. Gerhardt Christian háromszor megkopogtatja a vaskaput, azután Weise polgármesterrel átvezetik a vár úrnőjét a sírbolt hidegségű bolthajtás alatt, míg Meiszner Zakariás polgármester és a titkos tanácsos Mügein János Györggyel haladnak. Átvonulás után új meglepetés vár az érkezőkre. Festői csoportokban elhelyezve, hosszú sorfalat állnak a céhek s mámoros üdvrivalgások között mélyen haj-
