Harangszó, 1933
1933-02-26 / 9. szám
1933 február 26. HARANGSZÓ 69 dalmi elnöknek, Hindenburgnak táviratát, amellyel a Gusztáv Adolf-Egylet jubiláns közgyűlésének köszöntését viszonozza s annak tanácskozásaira Isten áldását kéri. Miután D. Geisler nagyértékü, s mindenre kiterjeszkedő évi jelentésének legfontosabb részleteit ismerteti, amelyből a többek közt megtudjuk, liogv az Egylet utolsó évi bevétele — az 1,200.000 M., filléres gyűjtést nem számítva — ez alkalommal is közel jár a 2,000.000 márkához, úgy hogy az Egylet összbevétele ebben a gazdasági válságokkal küzködő időben is 3 millió márkára rúg, elkövetkezett az ünnepi közgyűlésnek utolsó pontja, az ünnepi ajándékok átadása, amely a rendes bevételek összegét még vagy 210.000 márkával felemelte. A két szász főegylet (Lipcse és Drezda) a rendes évi adományain kívül még 150.000 M-t, a nöegyletek 25.000 M-t és a németországi gyermekek 29.000 M-t tettek le a Gusztáv Adolf-Egylet áldozati oltárára. A 100.000 M-ból álló nagy szeretet- adomány odaítélésére kerülvén a sor, a szavazatok nagy többsége Lengyelországnak ítélte azt oda egyházi vezetők kiképzésére. A kis szeretetadományokat 40.000+40.000 M-t Athen kapta templomépítésre és Kaiserswerth a diakonisz- szaanyaház javára. Az 1933. évi Gusztáv Adolf-Egyleti nagygyűlést Königsberg és München hívták meg. A közgyűlés úgy döntött, hogy 1933-ban Königsbergbe s 1934-ben Münchenben megy. Éjféltől már csak egy óra választott el, amikor a lélekemelő, egyháztörténeti nevezetességű jubiláris közgyűlés méltó befejezést nyert a „Jer dicsérjük Istent, szívvel, szájjal, lélekkel“ kezdetű korállal. Egy óra múlva püspök urunkkal már Drezdán át hazafelé vettük utunkat. Átmentünk Csehországon, melynek evangélikus egyháza olyan, mint a tiizből kiragadott üszők. A 30 éves háború előtt Csehország lakosságából csak minden századik ember volt róm. katholikus. A 30 éves háború után 3,000.000 lakosból csak 800.000 evangélikus maradt meg; a többit lemészárolták, vagy elűzték. Ez a szám azután a folytonos nyomás következtében még leapadt, úgy, hogy végül Csehországban, Morvaországban és Sziléziában össze-vissza 60.000 evangélikus lélek maradt meg. Amikor 27 évvel ezelőtt több napig tartózkodtam Csehországban, jártam a gyönyörű szép Sächrirsch Bömische Svájcban és megnéztem ott a sziklák közt a rejtekhelyeket, többek között az úgynevezett Kuh- stallt, ahova a 30 éves háború alatt az evangélikusok marháikkal, vagyonukkal menekültek és elrejtőzködtek. Több régi temetőben is voltam akkor s láttam még olyan sírköveket, amelyeken egy-egy kehely jelezte, hogy az alattuk nyugvó a kalixtinusok (kehelyhasználók) közé tartozott. Amikor a „Los von Rom“ mozgalom Csehország németlakta városaiba és községeibe is átcsapott s a gyülekezetek száma megszaporodott, a Gusztáv Adolf-Egylet fokozottabb mértékben volt kénytelen ez egyházak ügyét felkarolni. Minthogy egész éjjel utaztunk s az előtte való nap is meglehetős fáradságos volt, néha egy kissé elszundikáltunk, de ébren alva fülűnkben, szívünkben csengett a Gusztáv Adolf-Egylet jubiláris ülésének záró akkordja: „Jer dicsérjük Istent, szívvel, szájjal, lélekkel!“ Ezt a korait Rinkart Márton eilenbur- gi (szászországi) lelkész írta. Rinkart Márton a 30 éves háborúnak minden iszonyatosságait átszenvedte. Látott véres csatatereket, elpusztított mezőket, kirabolt, égő városokat, fcilvakat, rongyokba öltözött éhező tömegeket, a pestistől néptelenné vált országrészeket, hallotta a megmaradótoknak szivettépö jajkiáltásait. S amikor ebben a végitélet- szerü időben a jobb jövő elkövetkezésé- nek első reménysugara felcsillámlott, Rinkart jubiláló lélekkel énekelt: „Jer, dicsérjük Istent, szívvel, szájjal, lélekkel, Ki nagy, dicső dolgot cselekszik mindenekkel,- Ki bölcsőnktől fogva mindeddig eltartott és számtalan jókkal minket elárasztott ... A jóságos Isten áldjon tovább is minket, hogy vidáman s békén íölthessiik életünket; Tartson meg mindvégig minket kegyelmében, Legyen szabadidőnk minden szükségünkben“. Még bent járunk a világháborút követő iszonyú nehéz időkben, még nem virradt meg. De mintha már kezdene itt- ott egy reménysugár felcsillanni. Hogy is mondta Báró Gayl, a Németbirodalom belügyminisztere? Új kor előtt állunk. S ez a kor vallásos kor, keresztyén kor lesz, olyan kor, amelyben az emberek követik az apostol intését: „Ha embereknek, vagy angyaloknak nyelvén szólnék is, szeretet pedig nincsen én- bennem, ollyá lettem mint a zengő érc és a pengő cimbalom“. S hogy mondta még? Mindhalálig kitartok apáim evangélikus hite mellett, mert nem szégyenlem a Krisztusnak evangéliumát, mely Istennek hatalma . . . Igen, hatalom, erő az evangéliom, olyan mint a természeti erő: a hideg, a meleg, az eső, a hó, a szél, a vihar, a napsugár. Nem, ennél több, ennél különb erő, olyan erő, olyan hatalom, amellyel Isten magához ölel bennünket, bűnös embereket, mint az a példázatbeli édesatya tékozló fiát, az idvességnek ruháival öltöztet fel és az igazságnak palástjával körülvesz minket (Ezs. 61, 10.) s a megbocsátó szeretet gyűrűjét adja ujjúnkra. Olyan erő az evangélium, mely boldogít itt e földön s üdvözít a mennyekben, amely eltörli a könnvhullatást a szemeinkről, amely megvigasztal a keserű válás óráiban s biztat az édes viszontlátás örömével. Ilyen gondolatok közepette befutott vonatunk a bécsi Westbahnhofra, ahol egy héttel előbb annyi fájó búcsúkönnynek voltam szemtanúja. Egy autótaxi átvitt bennünket a Süd„ ill, az Ostbahn- hofra. Itt elváltak útjaink. Püspök urunk az Ostbahnhofról folytatta útját hazafelé s én meg a Siidbahnhofról. Egy-két óra múlva otthon voltam. S amikor hazaérve visszagondoltam az elmúlt hétre, amely lélekben gazdagabbá tett s melynek emléke elkísér síromig, mert nemtetszem napjaimban újra láttam hitet, reménységet, szeretetet, csak megint elmondtam: „Jer, dicsérjük Istent, Szívvel, szájjal, lélekkel“. — Vége. — A szenvedést nem lehet kiirtani. Csak akkor lehetne, ha kiirtanánk a szeretetet. Amig szeretet lesz, addig féltés Is lesz, a szenvedésnek pedig mindig féltés a lényege. OLVASSUK A BIBLIÁT. A Sátán hálója. Február 27. Hamis mammon. Lukács 16, 9—13. Milyen könnyű volna Isten útjain járni, ha nem állna ott Istennel szemben balkezünk felöl a Sátán, hogy mindabból, amit Isten áldásunkra adott, hálót fonjon megrontásunkra. El vajjy veszve, ha nem veszed észre, mint igyekszik napról-napra újabb és újabb kötelékeket reád rakni s nem szakítod azokat azonnal széjjel, mielőtt teljesen körül venne hálójával. Vegyünk szemügyre é héten pár fontosabb szálat e hálóból. Egyike ezeknek a vagyongyűjtés vágya, A Sátán mindig többre biztat és többet ígér, mint amit tehetséged, szorgalmúd méltó gyümölcseként Isten utain megszerezhetsz. Néha nemcsak többet iggr, hanem többet is ad, mert csalás, hamisság, mások kiuzsorázása többet hoz, mint a becsületes munka. De ér-e ez valamit, ha az embereknél ezen útón legfeljebb haszonleső cinkostársakat találsz, de nem számíthatsz soha szerétéiből fakadó hálás megbecsülésre, Isten pedig végül mindent elvesz tőled, mert a kévésén sem tudtál hű maradni? Hogyan bizhatna rád örökké való kincseket, midőn a mulandókkal sem tudtál urad parancsa szerint okosan gazdálkodni! Február 28. Tiltott gyfínyár. Jakab I. 12—15., 1. János 2. 15—17. Van ember, aki képes éhezni, fázni, egészségét, idegeit tönkre tenni, becsületét áruba bocsátani, lelke üdvösségét feláldozni azért, hogy e rövid életben minél gazdagabbnak mondják; a másik ezzel ellentétben apái verejtékkel szerzett vagyonát, saját maga nehezen szerzett keresményét, családja békességét, gyermekei kenyerét odadobja áldozatul olyan örömökért, melyekből másnap már nem marad semmi, mint keserű kijózanodás. Nem látja, hogy a testi kívánságok, szenvedélyek fonalával fonja körülötte napról-napra szorosabbra hálóját az ős ellenség. Olyan gazdag ma is minden nyomorúságában ez a világ minden testi-lelki kincsben, hogy édenkert volna, ha az embernek 100 fa között ma is nem az az egy volna kedvesebb, melvet Isten tilalom alá tett, mert élvezete kárunkra van. Tanulj meg idején nemet mondani, amíg a folytonos igen-mondás annyira szokásoddá nem vált, hogy jó és rossz között már meg sem látod a különbséget. Március 1. Istentelen tudás I. Kor. III. 11—19., Kolossze 2, 4—10. Milyen kincs a tudás! Egyedül az isteni lélekkel bíró ember képes magát kiművelni, öntudatos munkával tudását gyarapítani s mégis hányszor lett ez az Istentől adott nagy adomány a Sátán kalapácsává, mellyel az ember Isten templomát igyekezett lebontani s a saját tudományának bábel- tornyát helyébe állítani. A tudás isteni eredetű s ha Isten ellen támad, gyilkos gázokat fejlesztő, életet elnyelő mocsárrá válik, mint a folyó, melv forrásával szemben visszafelé akarna folyni. Tudós lehet valaki Isten nélkül is, de bölcs csak az, aki tudását saját magának és másoknak javára tudja fordítani. Ne feledd: lelked Istené s nem javára, hanem vesztére van, ha Istenétől akarod elszakítani, tested pedig Isten lelkének temploma s így nem a lélek van testért, hanem a test a lélekért teremtve.
