Harangszó, 1933
1933-02-26 / 9. szám
1933 február 26. HARANGSZÓ 67 val, hanem tettel és tettekben megnyilvánuló szeretettel tett vallomást hitéről, ő is vallomást akar tenni hitéről és itt a német nép ezrei előtt az apostollal vallja: „Nem szégyenlem a Krisztusnak evangéliumát!“ És ehhez hozzáfűzöm — úgymond — hogy apáim evangélikus hite mellett mindenkor kitartok. S velem együtt az egész birodalmi kormány, annak evangélikus tagjai épen úgy, mint a katholikusok, tudatosan és nyíltan a tiszta keresztyén állam után törekszünk. Uj kor előtt állunk. S az uj kor vallásos és keresztyén kor lesz. Azt kívánom — ezzel zárja szavait — hogy minden felelősségteljes német ember, ahol áll, amit mond és tesz, mindig az irás szavára gondoljon: „Ha embereknek, vagy angyaloknak nyelvén szólnék is, a szeretet pedig nincsen én bennem, ollyá lettem, mint a zengő érc és a pengő cimbalom. (Kor. 13. r.) D. Blau poseni föszuperintendens ezután átnyújtotta a Gusztáv Adolf-Egy- letnek a jubileumi ajándékot, amely nem kevesebbre, mint 1,162.694 márkára rúg. Fillérekből gyűlt össze ez az óriási ösz- szeg, ép úgy mint a millió és millió viznem ismerő fáradozását. Nagy elismeréssel szólt a külföldi gyűjtésekről, ahol aránylag még többet gyűjtöttek, mint Németországban, így pl. Posenban, ahol egy-egy lélekre 24 pfennig esik. Mi is gyűjtöttünk vagy 1200 persellyel. Sajnos, nálunk egy lélekre csak 1 fillér esik. Voltak nagy, módos gyülekezetek, ahol minden 10-ik lélek adott 1 fillért. De van egy szegény gyülekezetünk a Tiszai Egyházkerületben, Kisvárda, amely csak tavaly épített kis templomot s tavaly kapta első lelkészét és sok adósággal küzd s amely mégis akkora összeget gyűjtött, hogy egy-egy leiekre 67 fillér esik. Én azt hiszem, hogy Kisvárda nemcsak nálunk Magyarországon, hanem az egész evangélikus világban aránylag a legtöbbet gyűjtötte. Másnap délelőtt a Tamástemplomban volt a főistentisztelet, melynél az igét D. ihmels Szászországpüspökehir- dette. A gyülekezeti ének, a karének, a liturgia, a zsúfolva telt templom s D. lhmelsnek Kor. 1,15-18. alapján mondott hatalmas beszéde mind-mind hozzájárultak az ünnepi hangulathoz. Festői látványt képeztek a lipcsei papok, akik mózestábla helyett még az u. n. Halskrauset hordják. Délután a sok ezerre menő ünnepi Az ünneplő közönség határtalan, szűnni nem akaró lelkesedéssel hallgatta belügyminiszterének ezen hitvallását, amelyet Rend- torff egy jelentőségteljes történelmi eseménynek mondott, örül, hogy a birodalom belügyminisztere a Gusztáv Adolf-Egylet jubiláris ülését választotta hitvallásának megtételére. Emlékünnep a lützeni Gusztáv Adolf emlékműnél 1932. november 6-án. Képünk azt a jelenetet rögzíti meg, amikor a svéd trónörökös az emlékbeszédet mondja. nichen házait, templomtornyát és városfalát, úgy érzi, hogy számára mindez összetört boldogságok temetője csupán. Pedig örök titokzatosság szerint elégett emberéletnek is lelke marad. Szülői háznak, iskolának, templomnak, öreg karosszéknek, kacagásnak, fájdalomnak, gyermekségnek, barátságnak, szóval mindennek lelke van. Elsülyedő világunkból ezt a lelket magunkkal visszük születő új világunk bölcsője fölé, mint termékenyítő harmattal tele ezüst felhőt. Vili. Három éve van Wittenbergben. Alakja megnyúlik, elkeskenyült arcára férfias vonások mélyülnek. Dús fekete szemöldöke alatt öntudattal és határozottsággal telnek meg beszédes szemei. Diákos félszegsége eltűnik anélkül, hogy fiatal hányivetiségnek adna helyet. Komoly férfiúvá érik, ki biztos életfelfogással és nyugodt céltudatossággal halad útján. Egyszerre az első hónapokban Wittenberg történeti levegőjének mámoros hatása alá kerül. Mikor először közeledik a vártemplom felé, ődöngve jár-kel utcák torkolatánál, mert idegenek közelségét kerülve, egymagában akar ahhoz a templomajtóhoz járulni, melyen valamikor megzuhant Luther kalapácsütése. Az egyetemen megkeresi Luther katedráját. Templomba megy s hosszan elmerengve szószékre függeszti tekintetét. Ha magánosán jár szűk utcák csendjében s hirtelen messziről kopogó léptek zaját hallja, riadtan megáll, vájjon nem Luther közeledik-e feléje? Hónapok és esztendők rostáján tisztulnak érzései. Rendkivüliséget kereső kíváncsisága eltűnik, könnyekbe olvadó meg- indultsága gazdagabb tartalmat nyer. Eleinte befejezett történeti eseményeket lát maga előtt. Luther a vártemplom ajtajára kifüggeszti 95 tételét. Tanári katedráján ül és magyarázza a római levelet és a zsoltárokat. Templomi szószéken áll és prédikál. Dolgozószobájában térdrehullva imádkozik, azután égő lélekkel reformátori iratait írja. Indul Wormsba élet-halál harcra. Mind ez befejezett történeti esemény. Később azután mélyebb szemléletre tárul lelke. Megsejti, hogy a történeti események nagysága örök befejezetlenségiikben rejlik. Jelentőségük az emberre való hatásukban nyilvánul. Luther hősies küzdelmének világtörténetet teremtő eseményei nem befejezett múltban, hanem örök jelenben élnek. Eddig is elképzelte, hogy hogyan bámészkodtak a vártemplom ajtajára kifüggesztett plakát előtt kereskedők, tanárok, piaci árusok, most magát is közéjük állítja. Az ő lelkiismeretén is dönget a 95 tétel. És az utána következő eseményeknek vele is meg kell történiök. Mindent, igenis mindent át kell élnie! Csendes alkonyati órán belo- pódzkodik az üres vártemplom hátsó padjába s félhangosan elolvassa Luther egyik prédikációját. Közben szószékre tekintget, mintha a reformátor szavának dörgését hallgatná. Beül Luther auditóriumába és azzal az elképzeléssel olvassa a „Keresztyén szabadságról“ írott cseppbol hatalmas folyam lesz. D. Blau után a filléres gyűjtés eszméjének megpendítője, D. Bruhns köszönte meg a 84.000 gyűjtőnek akadályt
