Harangszó, 1933
1933-02-26 / 9. szám
66 HARANGSZÓ 1933 február 26. kicsinyt és nagyot egyaránt. Megkérdi az államférfit: te magad hitetlen vagy, de a tömegek megfékezésére jónak tartod a vallást? Megkérdi az egyházi méltóságot viselő világi férfiút: az egyéni érvényesülés, a hiúság titulusa az a hivatal, amit viselsz, vagy pedig szíved ügye? Megkérdi az anyát, aki imára kulcsolja gyermeke kis kezét: hiszed te azt, amit gyermekeddel imádkoztatsz, vagy csak kihűlt szokást plántálsz tova? Megkérdi, a papot, tanítót: veled volt az Úr, amikor szolgáltál néki a templomban, iskolában? Megkérdez mindenkit, aki a Jézus neve alatt van. Még azt is megkérdezi, aki a Jézus nevét megtagadta, az Anti- krisztus zászlaja alá szegődöttet: azért dobod el a Jézus evangélio- mát, mert nem tudsz és nem akarsz jó lenni és meg akarod tartani lelked gonoszságát, mint az efezusi megszállott? Ez a bibliai szent szöveg gránit sziklába vési azt az igazságot, hogy elpusztul az a keresztyénség, aminek hordozói Skéva fiai. De örökké él az Evangéliom, ha összetört szívű, maguktól elfordult, Krisztus erejét munkába állító alázatos bűnösök szomjazzák a kegyelmet forrásinál! Az imádság legyen reggeled kulcsa, éjszakád lakatja. A németországi Gusztáv Adolf-Egylet centennáriuma. Képek a Gusztáv Adolf-Egylet munkamezejéről. Irta: Ziermann Lajos. 4 A hétfői nap délelőttjén volt az Ab- geordneten-Versammlung, a képviselők D. Ißmels Cafos, Szászország püspöke, a lutheránus világ vezetőembere. gyűlése, amelyen a német főegyletek képviselőin kívül résztvettek a Gusztáv Adolf-Egylettel testvéri viszonyban álló hasonló célú külföldi (svéd, svájci, hollandi, cseh, szlovák, jugoszláv, román, amerikai, magyar, stb.) egyletek képviselői is. Ez a gyűlés előkészítette a délutánra kitűzött főülést. A kettő közé azonban még egy fényes ünnepély volt beiktatva á lipcsei egyetem aulájában, ahol a Gusztáv Adolf-Egylet többszörös doktor elnökét még a bölcsészet tiszteletbeli doktorává avatták. A Gusztáv Adolf-Egylet ügyét szolgáló régi, odaadó munkásai mellett az új svéd herceg-érsek, Eidem Erling és a kiváló svéd Írónő, Lagerlöf Selma és mások kaptak tiszteletbeli theológiai diszdoktorátust részben a lipcsei, részben más egyetemek részéről. A németországi egyetemek szinte versenyeztek egymással a Gusztáv Adolf- Egylet munkájának s munkásainak megbecsülésében. A délutáni első nyilvános föülésen D. dr. Rendtorff elnök hálával és kegyelettel emlékezik meg arról, ami 300 évvel ezelőtt a lützeni csatatéren történt, ahol Gusztáv Adolf életét áldozta fel hittestvéreiért. De nem kevésbbé hálával és kegyelettel emlékezik meg D. Gross- mannról és D. Zimmermannról s mindazokról, akik a Gusztáv Adolf-Egyletet 100 évvel ezelőtt megalapították, azt vezették és támogatták. Rámutat azután a Gusztáv AdoJf-Egylet útegyengető munkájára, amellyel Németországban az evangélikusoknak a német evangélikus Kirchenbundban való egyesülését előkészítette. Nincs világrész, amely a Gusztáv Adolf-Egylet segítségét ne élvezte volna és nincs evangélikus nép, amely hiába zörgetett volna a Gusztáv Adolf- Egylet ajtaján. Rendtorff után báró Gayl német belügyminiszter méltatja az egylet munkáját, amely száz éven keresztül nem szóIsien hárfába. Történeti elbeszélés. Irta: Kapl Béla. 9 Rázott méhkaptár a nagy épület. Kiabálás űzi a csendet, szaladó lábak kopogásától visszhangoznak a falak, ládákat cipelnek, csomagolnak, búcsúzkodnak. Rektora előtt áll Pál s csendesen jelenti:-— Rektor uram, én itt maradok! Fürkésző tekintettel nézi a rektor a sudárnövésü ifjút s magában hirtelen összekeresgéli a különös elhatározás valószínű magyarázatát. — Hát azután nem félsz a halál városában?-— Isten kezében vagyok! — Ügy van, Paulusl Mindenütt Isten kezében vagyunk! Elmúlt a nagy veszedelem. Az iskola folytatja munkáját s ismét eltelik egy esztendő. Az utolsó vizsgák is emlékké válnak. Gerhardtus Paulus becsomagolja ládáját s legfelül elhelyezi elbocsátó bizonyítványát. Hat esztendő nehéz munkájának eredménye. Pecséttel díszített zörgős papíros, de varázsvesszőhöz hasonlít: megnyitja előtte a wittenbergi egyetem kapuját. Karácsonyfelé hajlik az idő, midőn leszáll a grä- fenhainicheni régi családi ház előtt. Megnézi a házat: külseje változatlan, de belülről mindent másnak talál. Fagyasztó hidegség kúszik fel lábain a szíve felé. Fáj néki minden máshova helyezett bútor s leszakított ablakfüggöny. Bántja a lármás beszéd. Szentségtörésnek érzi, hogy az ablakmélyedésből hiányzik az édesanyja ütött-kopott, rozoga karosszéke. Többször elmegy Blandina asszonyékhoz s eldédelgeti Ágnes hugocskáját, ki családi körükben talált új otthont. Néhány nap feláldozásával meglátogatja Anna húgát is. Gyönyörködik viruló szépségében s megnyugszik abban, hogy jó rokonoknál ő is szerető családi kört talált, összejön hainicheni barátaival, régi pajtásokkal, a grimmai iskolatársakkal. Bejárnak erdőt, mezőt, patakpartot, hegyeket. Emlékek ezüstfonalából tarka kendőt szőnek, mesélgetnek, tervezgetnek, nevetgélnek. Csak a szülői háznál nem találja helyét. Hiába ül szembe Christiánnal, valami hidegség settenkedik közöttük. Újév előtt indul Wittenberga felé. Utolsó nap mindenkitől és mindentől elbúcsúzik. Azt sokan látják, hogy az emberektől öleléssel és meleg kézszorítással búcsúzik. De azt senkisem látja, hogy hogyan búcsúzik a régi háztól, a bútoroktól, a dobogó lépcsőtől, melynek padlója valamikor apja, anyja lépése alatt megcsikordult. A temetőnél útközben leszáll és sokáig áll szülei sirhalma előtt. Talán elmondja nekik, hogy milyen bizonyítványt kapott Grimmában és hogy akaratuk ■szerint most indul Wittenbergába. Mikor háta mögött elsülyedni látja Gräfenhai-
