Harangszó, 1933
1933-02-19 / 8. szám
1933 február 19. HARANGSZÓ 61 tudja sirni bánatát. A velünk összeköttetésben álló népek között alig van még egy olyan, amely legbensöbb érzéseinek oly változatos és meleg hangon tudna kifejezést adni, mint a magyarországi evang. egyház. Hogy ez tényleg így van: ennek most egy újabb bizonyítékát hallottuk. Mint mély áhitatotkeltö orgonaszó úgy zúgtak felénk az elmondott szavak és a felolvasott gyönyörüszép Írott köszöntés. Nagyon közel állunk a magyarhoni evang. egyházhoz. Nemcsak államfőjük, a Kormányzó Ur öföméltósága, Horthy Miklós, aki nem régen kegyes volt kihallgatáson fogadni, nyilatkozott meleg szimpáthiával a mi Gusztáv Adolf-Egy- letünk munkájáról, hanem az egész magyarországi evangélikus egyház átérzi ezt a munkaközösségszülte szimpátiát. És ahányszor Magyarországon jártam, munkánknak ez a közössége, melyet semmiféle politikai feszültség nem gátol és nem zavar meg, mindig újból és újból megörvendeztetett. így különös örömöt szerzett nékiink az is, hogy a magyarországi evang. egyház állapotáról szóló tudósítást, melyet a magyarországi evang. egyetemes egyház egyetemes felügyelőjének, báró Radvánszky Albertnek és a kíséretében levő Kuthy Dezső főtitkárnak németországi látogatása alkalmával ajándékkép kaptunk, folyóiratunk lapjain (Die evangelische Diaspora) a nagy német nyilvánosság elé tárhattuk. Amit meg éppen az imént hallottunk az csodaszép kiegészítése annak az egyházi tudósításnak és lélekörvendeztető kifejezője a mi összeköttetéseinknek. Üdvözlöm az igen tisztelt szónokot, Kapi Béla püspök urat, akit sok közös öröm és bánat tesz hű bajtársunkká. Ötét arra kérem: vigye magával haza s tolmácsolja egyházának a Gusztáv Adolf-Egylet háláját és köszöntését, mint szívünkből jövő és hűséges testvéri köszöntésünket. Kapi püspök úr átadta a magyarhoni ref. egyház konvent elnökségének levelét is. Jellemző a magyar luth. egyházra, hogy a magyarhoni ref. egyházzal közösbizottságuk van, melyben a két egyházat közösen érdeklő ügyeket együttesen tárgyalják meg. Ebből a testvéri együttérzésből folyik, hogy luth. püspök hozza el a reform, egyháznak levelét, melyben azt közlik velünk, hogy testvéri közösségnek hűséges érzésével s imádságukkal kisérik százéves jubileumunkat, hogy további munkánkat is megáldja Isten gazdag kegyelme. Kérjük ennek a velünk barátságban álló egyháznak is üdvözletünket jelenteni.“ A közel 20 üdvözlöbeszédnek egyik legérdekesebbje az volt, amelyet egy katholikus lelkész tartott. 100 év alatt ez volt az első üdvözlőbeszéd katholikus részről. A közös hazának s a német népnek, melynek egy harmadrésze külföldi német, szomorú sorsa váltotta ki a német katholikusokból ez üdvözletét. Rendtorff válaszában most is hangsúlyozta, hogy a Gusztáv Adolf-Egylet célja nem támadás, hanem építés, építése a Krisztus országának, természetesen a saját népe között is. S ebben a munkában kell, hogy a katholikusokkal találkozzunk. (Folytatjuk.) Aki elvesztette a vagyonát, sokat vesztett, aki elvesztette az egészségét, még többet vesztett, aki hitét vesztette el, — mindent elveszített. • • Ördög a templomajtóban. Bizonyára sokan megcsóválják a fejüket a fenti cím olvastára és talán még védelembe is veszik a szegény ördögöt: „Ilyen arcátlanságra még az ördög sem képes, hogy a templomajtóba tegye a székhelyét.“ így gondolná az ember valóban. Pedig mégis sokszor valóságot ölt az alábbi történet. Egy templombajáró derék ember valamelyik vasárnap reggel megpillantotta az ördögöt a templom bejáratánál. — Mit csinálsz, te, az ördög, itt a templomajtóban? — kérdezte az ember csodálkozva. — Oh, kérlek, — mosolygott az ördög finoman, — én is a templomba tartok. A lelkésztek bizonyára megint ellenem prédikál és imádkozik, tehát nekem is védeni kell magamat. — És hogyan tudsz te védekezni? — folytatta most már kíváncsian az emberünk. Az ördög fölényesen legyintett. — Ezer és ezer eszközöm van erre. Legelőször is jó korán meglátogatom azokat a családokat, akik istentiszteletre készülődnek. Veszekedést teremtek a hitvestársak, szülök és gyermekek között, a férfinak elgurítom a kézelőgombját, az asszonynak a kesztyűjét elrejtem és mire templomba érnek, már teljesen olyan a lelkiállapotuk, hogy nem hat reájuk a te papod igéje. Vannak aztán a templomban mindig olyan asszonyok és leányok, akiket a divat nagyon érdekel. Ezeknek a tekintetét valamely új kalapra vagy ruhára irányítom és ettől kezdve azok nem törődnek többé a pré- dikácóival, hanem irigységgel vagy kíváncsisággal azt számítgatják, mennyibe keriihettek azok a divatcikkek? Vannak aztán olyan hallgatók, akik nagy irodalombarátok és ha véletlenül a lelkész vét a nyelvszabályok ellen, felvillan a szemük és mikor kifelé mennek a templomból, mosolyogva mondják a többieknek: „Bosszantó, kérlek alásan, hogy ez a pap megint milyen pocsék stílusban beszélt." Vagy ül a sarokban egy öreg anyóka és teljes áhítatba merül. Egyszerre fülébe súgom: „léghuzat van“ és attól a perctől kezdve hatástalanul hangzanak el számára az Ige szavai, mert már előre reszket az influenzától... Egy másik padban ül egy fiatal anya, aki odahaza a bölcsőben hagyta kisdedét, édes álomba merülve. Leülök melléje és figyelmeztetem: „a gyermek felébred és kiesik majd a bölcsőből...“ Ettől a pillanattól fogva a lelke már ott sincsen a templomban. Megtörténik azonban, hogy vannak olyanok is, akikkel szemben a templomban nem tudok védekezni. Ezeket az istentisztelet után olyan helyre vezetem, ahol hamar elfelejtik az Ige tanítását... Ezeket mondta el az ördög és most szeretném megkérdezni tőled, most is védelmezed még? Mi evangélikusok büszkék vagyunk nagyon arra, hogy istentiszteleteink mindig az áhitat órái, pedig hányszor ül le mellénk az ördög és fülünkbe súgja: „Csak már vége lenne ennek az unalmas prédikációnak, még majd elkésem a futballmeccsről“, vagy „miért nem ftitik ezt a templomot, azért többet igazán nem jövök el, hogy tüdőgyulladást kapjak ..vagy „vehetne már egy másik kabátot a tisztelendő úr, hogy nem szégyel ilyen slampetul járni ...“, vagy „hogy milyen hamisan énekel ez a kántor, direkt rossz hallani kérem...“ Vigyázz hát nagyon, ha belépsz az Isten házába. Vigyázz, hogy ne vegyen rajtad diadalmat az ördög, mert amíg ő kacagva megy el a templomból, Valaki, egy áldott Valaki sir... Sirat téged — Jézus! Halász Béla. OLVASSUK A BIBLIÁT. Isten útjai. Február 20. lói ismertek. Római II. 12—16. Nincsen olyan ember, akinek meg nem mutatna útjaiból annyit, amennyire kinek-kinek szüksége van. Vezérül adta a lelkiismeretet, mely ítélkezik a múlt tettei felett s megmutatja az Isten által elénk szabott irányt a jövendőre nézve. A lelkiismeret ítélő és útmutató szavának még határozottabbá s félreérthetetlenebbé tételére adta Isten előbb a törvényt, majd az evangéliomot. A pogány bölcseket egy csillag vezette Betlehenbe, neked Isten három ragyogó csillagot adott, hogy a legsötétebb éjszakában is megtaláld az utat, mely afelé vezet. Követed-e híven e csillagokat, vagy behunyt szemmel botorkálsz saját magad által választott utakon a veszedelem felé? Február 21. Kifűrkészhetetlenek. Ap. cselek. VII. 55—VIII. 4. Minden világosság mellett mennyi a titokzatos, az emberi értelmet meghaladó az Isten utjain járók életében éppúgy, mint azokéban, kiket Isten ezen út felé akar téríteni. Látjuk szándékát, megértjük parancsát, Világos előttünk, hogy mit kiván tőlünk s mégis hányszor kérdezzük: Miért? Sokszor egy-egy hosszú útszakasz végére kell jutnunk, máskor végig kell járnunk az egész nehéz utat, mire megtaláljuk e kérdésre a feleletet. Megtalálták István, a vértanú és az érette síró, vele együtt szenvedő keresztyének ép úgy, mint az őket üldöző Saul. Megtaláljuk mi is, ha híven kitartunk s teljes szívvel keressük őt. Február 22. Egyedül célra-vezetők. 2. zsoltár. Istenén kívül más út nincs, amelyen célhoz jutnál. Hiábavaló minden lá- zadozás ez ellen az igazság ellen. Ha valaki magára nézve bilincsnek érzi Isten akaratát s erőszakkal akarja széttépni ezt, vagy ravasz ügyeskedéssel akar kibújni alóluk, csak önmagában tesz kárt s távolabb jut élete céljától. Nincs hatalom sem földön, sem égben, amely változtatni tudna azon a tényen, hogy Isten az embert önmaga számára alkotta, hogy őbenne és őneki éljünk, neki szolgáljunk, Ki a bölcs: az-e aki merő dacból, hogy Urának, alkotójának ellent- mondjon azt keresi, ami vesztére válik, vagy az, aki benne találja fel létének alapját és célját, igyekszik hivatását hűséggel betölteni? Február 23. A kötelesség útja. Efezus 4, 1—6. Pál apostol nemcsak a római császárnak, hanem Istennek foglya is volt. Az vagyok én is. Az ő akarata korlát, melyről tudom, hogy nem csak nem illik, hanem nem is szabad átlépnem. Aki vérével váltott meg a legsúlyosabb rab-
