Harangszó, 1933
1933-02-19 / 8. szám
1933 február 19. HARANGSZÓ 59 elnémultak volna. Járd be különböző országok szórványmezöit, melyen valamikor száraz halotti csontok fehóredtek, most pedig élő evangélikus gyülekezetek bizonyságtevö énekei zengenek. Nézd meg egyházunk fenyegetett hatápvárait, melyek őrtornyán ismét messzezpng a vigyázok hajnali kürtszava. Tartsj seregszemlét Krisztus oltárának hadserege felelt, mely 110 esztendőn át boldog lelkesedéssel odaadta magát a szeretet szolgálatára. Ha ez a hadsereg zárt négyes sorokban, lassú léptekkel elvonulna előttünk, éveken át néznénk messze kígyózó oszlopát. Ha a 100 esztendőn át adakozók mindegyike csak egyetlenegy nyíló virágot ejtene elénk, a világ legszebb virágos kertjében gyönyöködhet- nénk. Ha az oltárra helyezett réz-, ezüstös aranypénzeket egymásra halmoznánk, csillogó ércheggyé válna az s orma belenyúlna az cg felhőzetébe. A letörölt könnyekből legendákat beszélő ezüst-patakocska lenne s az elnémított gond-sóhajokból zúgó viharszél támadna, mely szárnya alatt új élet magjait rejtené“. Igehirdetése utolsó részében a püspök a Gusztáv Adolf Egylet egyetemes egyházi missziójáról beszélt. Azt mondotta, hogy a Gusztáv Adolf Egylet az egyház csendes munkájú prähistorikusa. 100 év óta gyűjtögeti azokat az erőket, mely egyházunk jövendő történetének kialakulásánál döntő jelentőséggel bírnak. A Gusztáv Adolf Egylet az evangélikus vallásszabadságot az evangélikus egyház keresztyén méltóságát védelmezi. A lützeni vérázott rögből nemcsak kenyeret adó mannafa és gyógyító-erejű balzsamfa fejlődött, hanem egy büszke sudaru életfa szökkent magasba: a protestantizmus oekumenitásának és szolidaritásának életfája. Minden ország evangélikus népének kötelessége a Gusztáv Adolf Egyletet lélekkel és anyagi áldozattal támogatni, mert így válunk evangélikus egyházunk jövendő történetíróivá. A felnőttek istentisztelete után, a gyermekeknek én tarthattam istentiszteletet. Szokásom szerint az oltártéren állva, szóltam hozzájuk. Ezen az oltártéren kétszeres mértékben éreztem, hogy szent helyen állok. Az oltártér alatt nyugosznak t. i. Johann Sebastián Bach (1685—1750.) és Christian Fürchtegott Gellert (1715— 1769.) hamvai. Délután a történelmi nevezetességű helyen emelt Völ- kerschlachtden km álhoz (népek csatája emlék) vonultunk ki. A bennünket vivő autóbuszon a Gusztáv Adolf-Egvlet főjegyzőjének, Bruhns lelkésznek neje mellett kaptam helyet. Bruhnsék háború előtt a balti tartományokban szolgáltak. Az orosz bolsevisták fogságba vetették, majd Szibériába internálták Bruhn- sot. Felesége mindenüvé követte Bruhnsot a fogságba s a messze Szibériába is örzőangyalként vigyázott férjére akkor, amikor halomszám gyilkolták le az embereket s elsősorban a papokat. Valóban ez az aszA VölKersc^lacötdenkmal, melyet az 1813-iki, Napokon ellen vívott győzedelmes nép-csaták emlékére 1913-ban emeltek. Az emlékmű külső magassága 91 m, belső magassága 60 m. és 9 millió márkába került. Leonhard hitvallási könyvének összes kérdéseire hibátlanul válaszolgat. Magaviseletében engedelmes, szerény, magát fegyelmező. Tisztelettel van feljebbvalói, szeretettel társai iránt. Jó erkölcsű és képmutatás nélkül vallásos. Pedig bizony szegény Pál sokszor kegyetlennek érzi sorsát, őt is fojtogatja elhagyatottsága. Ridegnek érzi az iskola fegyelmét, szomorúnak és sivárnak mindennapi életét. Őt is csábítgatva hívják kéklő hegyek és zuhogó hullámú vizek. Feléje is integet fehérfüggö- nyös szülőháza, a jól ismert, régi bútorok, a hét malom virágos tája, a két pázsitos, néma sirhalom. Lehajtja fejét, összecsikorítja fogait: nem lehet! Különösen tavasz közeledtekor remegted lelkét a repülés vágya. A szomszédhegyek már lombruhába öltözködnek s tarka vadvirágok emelik fejőket a rét pázsitján. Közeleg böjt nagy hete. Mind gyászosabbá válik a templomi prédikáció és ének. Milyen lehet most a hainicheni piactér? Felépült-e már Strasser bognár- mesterék háza s elhordták-e már útszélről a kőrakásokat? Tanítja-e már Brück Jakab az ünnepi énekeket? Nem is tudja, hogy mit szeretne. Mindent, keveset, vagy semmitse? Szeretne szeretetet kapni, meleg tekintetet, simogatást, jó szót. Szeretne kalickából kiröppent madár lenni és napsugárban ragyogó messze hegyek fölé szállni! Vagy nem szeretne semmit, hanem csak leborulni pázsitos sirhalmokra és kisírni magát csendesen? ... VII. Csengetyűszó repked a levegőben tiszta érc-zengéssel. Zajongva folyosóra tolong a diáksereg, de lármája vész, ahogy halkított léptekkel felérkezik a második emeletre s ívelt ajtón bevonul a templomkórusba. Wilhelmi Péter kántor kevesli a heti négy énekórát s rektor uram engedélyével külön is egybegyűjti az énekkar tagjait. Óh milyen gyönyörűség latin himnuszokat zengeni és énekelni Orlando Lasso énekeit. Vasárnaponként büszkén helyezkednek el a kóruson s boldogan gondolnak arra, hogy százak szeme rajtuk pihen és az ő énekükben gyönyörködik. Egyszer csak megváltozik minden. Elmaradnak az énekkar gyakorló órái. A templom kórusa üresen és némán virraszt a templomhajó felett s lenn üres padsorok ásítanak. Csak nagy bűnbánati prédikációk alkalmával telik meg a templom torzult arcú, zokogó emberekkel. A háború tűztengere széles gyürüzéssel közeledik. Tartományok megroppannak, trónusok inognak, népek reszketnek. Katonatoborzás zajától hangosak a piacterek. Utcasarkon ődöngő emberek ugyanarról beszélnek, mint a hivatalos urak és otthonülő, békés polgárok, hogy a protestáns fejedelmek unióját eltiporta a kato-
