Harangszó, 1933
1933-02-19 / 8. szám
XXIV. évfolyam. 1933 február 19. 3. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulaj donoa: Dunántúli Luthir-8zőv«t»*j. Ai Országos Luther- Szövotség hivatalos lapja. Megjalenik minden vasárnap, Postacaekkszámla: 30.626 Előfizetőét elfogad minden evang lelkész és tanító. E hó 18.-án múlik 387 éve, hogy Luther meghalt. Mikor a halálos ágyon megkérdezték tőle, hogy az általa megismert igazságban maradva akar-e meghalni, „igen"-el felelt. Lehet-e annál szebb élet, mint amelynek Istennel harcolt küzdelmei egy hitvalló „igcn“-el simulnak át az ürökkéválóság csendes békéjébe ? ! A „Harazifssó" sierksMtt-kiadóhiTatal a O YÖR II , Petőfi-tér 1 Előfizetési ára ■ negyedévre 1 P 28 füléi, félévre 2 P AO fillér. Egy évre * P 80 fülét. Csoportos küldéssel l0*/»-os kedvezmény Amerikába egész évre 1 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P *0 fillér. Éleiforrás. János ev. IV. 14 ..........az a viz, amelyet én adok neki, örök életre buzgó víznek forrása lesz őbenne'. E nnek a földi világnak minden ajándékára és minden örömére láthatatlan betűkkel ez van felírva: „Aki ezekből iszik, megint csak megszomjuhozik!...“ Az embermilliók olyan örömöket kergetnek, olyan kincsek után vágyódnak, amelyeknek birtokában is még mindig gyötrődik a szív, megtelik panasszal a lélek s amelyek sohasem adnak igazi örömöt. Ha mindent megnyernénk is, mindent ami után földi ember szíve csak vágyódik, ha fenékig kimerítenök ennek a világnak minden örömét és gyönyörűségét — hát nyerhetne-e csendes békét akkor a mi lelkünk? ... Beköltöznék-e akkor végre gyötrődő szívünkbe az igazi nyugalom?... Oh nem, nem, akkor sem lenne boldog az ember, mert ez a világ megtetézheti minden ajándékát, öledbe szórhatja minden rózsáját, nem, nem, még igazi vidámságod sem lenne, mert miként a szarvas a folyóvizekre, úgy kívánkoznék, úgy szomjú- hoznék a lelked az Istenhez, az élő, erős Istenhez . .. A világ nem oltja el soha az emberi lélek örök szomjúságát! De ime a szent igében Jézus életforrásnak nevezi magát, forrásnak, amelynek vize egy örök életre eloltja a mi szomjúságunkat, a lelkünk szomjúságát, ő olyasvalamit kíván nékiink adni, aminél jobbat senki, semmi nem adhat az embernek. Ő tudja csak felüdíteni s új erővel megtölteni a lelket az élet sok kísértésének kemény ostromában . . . árva szívünk fölé csak ő feszítheti ki a békesség sátorát e világ emésztő harcai közepette .. ., minden epesztő vágyunkat csak ő csendesítheti el igéjének kegyelmet adó szavával, tűrésével, keresztjével, megdicsőülésével . . . Mert aki abból a vízből iszik, amit Jézus ád neki, „örök életre buzgó víznek forrása lesz őbenne“. Majd akinek egyszer ő mondja az ítéletnapján: „Jól vagyon jó és hű szolgám .. . menj be a te uradnak örömébe . . majd az tapasztalja s boldogan bizonyítja, hogy Jézus csakugyan életforrás s az ő igéje egy örök életre üdíti fel a benne élőket. Az a friss világáramlat, mely a XVI. században fölébresztette s megindította a gondolkodás szabadságát, a művelődésnek soha nem remélt fokára emelte az emberiséget az élet minden mezején. Az ember leikébe oltott szikra azonban nem szűnik meg soha törekedni eredete: a végtelenség felé. A fényes sikerektől megmámorosodva merész elbizakodottságában azt gondolja, hogy az é s z képes megmagyarázni a megfoghatlant és sokszor fennhéjázó gőggel a múltak szine hagyott emlékei közé veti a hite t. Fekete hollótollal írt rövid elbeszélés fekszik előttem, mely a felvi- lágosodottság eget ostromló kevélységével akarja bebizonyítani, hogy a világ folyását nem céltudatos gondviselés kormányozza, hanem pusztán vak véletlen az oka a természet életének. „Nem bolond az — mondja az író egy helyen —, aki magyarázatot keres az életre, melyet az emberi lustaság vagy régi elméletekkel intéz el, vagy azzal, hogy érthetetlennek minősíti őket“. És hizeleg magának az iró, hogy meg is találta magyarázatát az érthetetlennek, mikor azt állítja, hogy „a természet nem törődik az embernek sem öröUram Jézusom! utánad vágyódom, adj nékem innom, add nékem az örök életet... Bár minden elhagy e világon, Hűséged biztatón ragyog, Benned lelem fel mennyországom, Hű kebleden boldog vagyok. Ha szenvedek s nincs menedékem, Ha minden szóm panaszra vált: Vigaszt, erőt te nyújtasz nékem jézus, örök életforrás. Ámen. * mével, sem szenvedésével.. ., hanem nálánál erősebb hatalmak, melyeket sorsnak, körülményeknek, belső gyengeségnek, vagy akadálynak hívnak, sodorják az embert.“ Nem bolondnak, tehát okos, bölcs embernek tartja magát, aki ezt az okoskodást kitalálta, aki bele mert nézni a napba. Nem veszi azonban észre, hogy a napfény már is elva- kítqtta az ő szemét, minek folytán nem látja a világkormányzó hatalom ténykedését: az erkölcsi világrendnek ő rajta végrehajtott igazságszolgáltatását. A jóságos Gondviselést tagadó kevélység szemünk előtt zuhan alá s bonyolódik abba a vigasztalan gondolatkörbe, mely szerint az ember életfolyama fölött a vak véletlen szeszélye uralkodik korlátlanul. Következésképen az élet küzdelmeinek nincs célja, nincs feladata, nincs hivatás, melyért áldozni is életöröm. Hasztalan tűz ki maga elé a halandó bármely célt, azok a nálánál erősebb hatalmak nem törődnek ennek a féregnek vágyaival, gondjaival. Eszerint az álláspont szerint nem érdemes élni. Ez tulajdonképen a kétségbeesés álláspontja. Önkénytelenül jutnak eszembe egyházi énekünk szavai: „Jaj a hitetleneknek!“ Az igaz keresztyén jó- s balsorsJaj a hitetleneknek. Irta : Sass János.
