Harangszó, 1933
1933-02-05 / 6. szám
1933 február 5. HARANGSZÓ 45 hajlanak egyes utcasorok, hogy szinte félelmetes elmenni alattuk. A Dunához siettem ki, amelyet ott megszélesít a beléje folyó Régen. Az odavezető csudálatosán szép kőhíd vagy 800 évvel ezelőtt épült s a középkor hét csodái közé tartozott. A hid közepe táján, az egyik oszlopon eev kőből faragott ember kezét szeme fölé tartva, élesen néz az innenső partra, a dóm felé. Azt regélik ott, hogy a dóm a híddal egy időben épült. A két építőmester versenyzett, hogy ki lesz munkájával először kész. A hid építőmestere lett a győztes s azért nézi most is magas örtálló helvén, arcán a győzelem minden jelével, elmaradt vetélvtársát. Egy másik oszlop oldalába két kakas van domborműként belefaragva. Mikor a hid megépült, azt beszélték, hogy az első élőlények, amelyek azon áthaladnak, a sátán kezébe kerülnek. A középkor emberei tehát úgv segítettek, hogy két kakast kergettek át a hidon. Hadd legyenek azok a sátánéi. (Folytatjuk.) Alig marad meg1. Máté 18. r. 7. Mikor Bartal Kató után a budapesti villamosszerencsétlenség új áldozataként meghalt Qundel Mária is, azt kérdeztem magamban, hát a megmaradt gyermekeink. akik nem is utaztak azon a szerencsétlen villamoson, hanem még vígan iárnak-kelnek és hólabdáznak, ezek hát élnek-e még? — Élnek-e a gyermekeink olyan életet, amilyenre Isten szánta őket? Mikor magamban hánytam-vetettem a dolgot, belép szobámba a tanítókartársam és elém teríti a „Magyarság“ képes mellékletét, benne Giorgione egyik „remekművét“, a meztelen Vénusz képét. Azt mondja a kartársam, hogy a képet iskolás gyermekek elől vette el, kik nagy csoportosulásban rettentő mohósággal és kifogástalan figyelemmel szemlélték a képet. Kérdésemre így hamar megkaptam a feleletet. Megértettem, hogy van egy másik szerencsétlen villamos. Az, amelyik önsúlyánál fogva rohan egy nagy kanyarodó és egy végzetes kisiklás felé. Ez az a kocsi, amelyben a magyarság, franciaság, németség, spanyolság és a többi népek gyermekei is utaznak sebesen lefelé. Bizonyára sokan szeretnék ezt a nagy villamost a lejtőn lefékezni, mert ha a magunk életkudarcába valahogy beletörődünk is, de hogy gyermekeink egészséges életét és drága lelkét miért kellene korán halálba kergetni, ebbe nem 'ehet egykönnyen belenyugodni. Hogyan fékezzük le hát az alárohanó villamoskocsit? Amint a zugligeti villamost emberi erő nem tudta megállítani, úgy az embervilág tovább zuhanását sem tudja emberi erő megakadályozni. De azért mi gyermeknevelő, aggódó magyar szülők és nevelők kérjük a nagy napilapok szerkesztőségeit, hogy képes mellékleteikben a meztelenségek helyett más képeket hozzanak. A műélvezet ma egyáltalán nem olyan általános és a nagy közönség körében — sajnos — nem olyan magas színvonalú, hogy a képes mellékleteknek éppen mostanában kellene a nyomorgó embervilág szemeit annyira az emberi test szépségein legeltetniök. Az emberi test soha nem okozott még olyan nagy gondot az emberi léleknek, mint éppen ma. Az egész emberi nem teste nyomorult Lázárként fekszik a bíborba öltözött gazdagság palotája előtt és esengő tekintettel vár valamit a palotából. Mit ér vele, ha lelket és testet tápláló falatok helyett meztelen képeket tartalmazó lapokat osztogatnak neki a palota kapujából. Ezek a képek — ma még — kétségtelenül a művészek szakirodaimába valók. Mi legjobban tudjuk, hogy a lelkes emberi test Istennek iegtökéletesebb teremtménye a földön és hogy a művészetnek foglalkoznia kell az emberi test szépségeivel. De napilapok révén ilyen képek nagyon könnyen kerülnek „felnőtt gyermekek" és kis gyermekek kezébe és ezzel jóvátehetetlen sérelem esik a gyermeken. ők sehogysem érthetik meg máskép a meztelenség képeit, egyes- egvedíil csak feslett szemérmetlenség és paráznaságként. Ne gondolják a nagy napilapok, hogy ha e fenti kérésünket teljesítik, hogy akkor nem marad elég dolgunk a magyar ifjúság megmentése körül. Hihetetlen erőfeszítések várnak ránk. Aki kinyitja a szemét a magyar ifjúság sorsa felett, önkéntelenül azt mondja, amit valaki Gundel Máriára mondott, mikor olvasta, hogy milyen orvosi műtétet kellett rajta végrehajtani. Azt mondta: „alig marad meg“. Hiába, az ártatlan gyermekek földi életét Isten csak tiszta életben látja biztosítva, melyben a felnőttek hiterős, akaraterős kézzel és biztos tudással vezetik a gyermekek kocsiját. Isten irgalmazzon nekünk felnőtteknek! Nitschinger János ev. tanító. OLVASSUK A BIBLIÁT. Eredmény! Február 6. Sikertelenség! Zsoltár 1: 5—6. Ha nem az Istenhez vezető utón, Istennel igyekeztél járni s építeni az ő országát, ne várj sikeres eredményt ettől az előtted átló 1933. esztendőtől. A go— Ez saját meggyőződésem, de hitem szerint ugyanígy gondolkodik a nép értelmes része is. Később másra terelődik a szó. De Mügein nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy a titkos tanácsos szándékosan hozta szóba a vallási kérdést. Egyik délután Dorothea asszony jelenik meg a kastélyban. Szívélyes örömmel fogadják, mert megszerették a szelídlelkü és művelt asszonyt s csodálkozva szemlélték hősies küzdelmét, bátor önuralmát és vallásosságát, Sokszor hívták látogatóba, de ő mindig szerényen elhárította azt magától. Most azonban úgy érezte, hogy a kastélybeliek jóságát mégis csak személyesen kell megköszönnie. — Minapában az iskolaépületben jártam, — mondja a kastély ura, — láttam a fiait, kedves polgármesterné asszony. Mindkettő szép szál gyerek, mondhatom, büszke lehet rájuk! Gerhardtné sápadt arcát kipirosítja az anyai öröm. Hála legyen érte a jó Istennek, egészséges, izmos gyerekek. — És mi a terve velük? — Grimmába küldöm őket, ha a jó Isten megengedi. Szegény jó uram is így tervezte. Christian járja ki a grimmai iskolát, azután vegye át az üzletet és földeket. Pál tehetséges, szorgalmas, jólelkű fiú, azt a wittenbergi egyetemre küldöm, hogy pap legyen belőle. Családomban majdnem mindenki pap volt, legyen két fiam közül az egyik Isten szolgája. Szegény jó uram is mindig tréfásan azt szokta mondani: úgy-e jól hangzik a pap fiam neve: Magister Paulus Gerhardtus archi- diakonus. Ilyenkor szemét könny fátyolozta. Oh, ha az Isten hozzásegítene! Ha valamikor kézenfogva elvezethetném fiamat szegény jó uram sírjához és csendesen megsúghatnám neki: Christianom, elhoztam fiadat, neve: Paulus Gerhardtus archidiakonus! .. . Mügelnné kezei közé veszi az özvegy kezét és szeretettel simogatja. >— A jó Isten majd valóra váltja anyai szíve álmait, kedves polgármesterné asszony, csak bízzék őbenne!... Gerhardtné szeme szögelletjéből elindul egy ragyogó könycsepp s végigszalad sápadt arcán. Elkezdi a szót, de azután abbahagyja. Kis idő múlva folytatja: — Én erre nem számíthatok, kegyes asszonyam. Mügelnné keze megint megkeresi az özvegy kezét s bátorítóan megszorítja. — Oh, hogy mondhat ilyet, kedves polgármesterné asszony? Ä jó Isten majd csak megengedi, hogy gyermekeit felnevelhesse! ... Remélhetőleg nem érzi betegnek magát, tudakolja kedves érdeklődéssel a vár ura. Igaz ugyan, hogy nagyon sápadt és elcsigázott, de ezt a rettenetes csapás magyarázza. Csak kímélje magát, akkor majd hamarosan megerősödik... Gerhardtné csendesen ingatja fejét, azután szomorú megadással mondja:
