Harangszó, 1933
1933-12-24 / 52. szám
422. HARANGSZÓ 1933 december 24. mat ád, de ez csak idegzsongulás és kábulat. Míg ez a világ a kommunizmusban, pénzügyi spekulációkban s egyéb őrültségekben keresi a maga orvosságát és békességét, addig nem tesz egyebet, mint arzént szed és morfiuminjekciókat ad magának. Az eredmény pusztulás, vagy legfeljebb kábulat. Általában kétféle békesség van a világon: a halál békessége és az élet békessége. Ha megáll az ember egy iszaposalju mocsár mellett, amelyben hínár és békanyál csendessé kötötte a vizet: ez is békesség, de a halál békéje, — nincs benne más, mint rothadás, miaz- ma és bűz. Ha megállunk egy kis erdei forrás mellett, amint halk mormolással tovacsobog: ez is békesség, de az élet békessége. Ha megállunk a temetőben, bólongató szomorúfüzek, néma fejfák, porladó csontok világában: ez is békesség, de a halál békéje. S ha megállunk egy virágos mező közepén, ahol lábunk alatt nyílik a pipacs és fejünk felett dalol a pacsirta: ez is békesség, de az élet derűs békéje. Békesség az is, ami a hullaarcon ömlik el: elviharzott életharc kisimult halálos békéje s békesség az is, ami egy alvó kisgyerek arcán ömlik el, de ez az életnek áldott békéje. Jézus nagyon jól tudta, hogy a lelkiéletben is megvan ez a kétféle dobé. A szemével mit se látott, de az összes érzékeivel megfeszültén figyelt. Semmi. Semmi nem hallatszott. Megnyugodott. Talán egy ág törött le a hó súlya alatt. A fegyverét a vállára tette. Újból neki dőlt a fának s figyelte a csendet. Vagy egy óráig bírta. De aztán érezte, hogy már nem megy. Az idegei ösz- szeroppannak. Elviselhetetlen ez a bizonytalanság. A gondolatait foglalkoztatni kell, különben ... Egy gyönyörű, édes gondolata támadt. A gyerekei, a felesége most bizonyosan a karácsonyfa alatt állanak. Lehet, olyan hét óra felé az idő. A gyertyagyújtás ideje... Kigombolta a kabátját. Elővette a noteszát s abból kivette a képet. Aztán a skatulya gyufát. S ajka önfeledten re- begte a szíve mélyéből fakadó imát. — Igen. igen, most bizonyosan ott állanak a fa alatt s boldogok, nagyon boldogok. Óh Istenem, add, hogy velem együtt érezzenek e percben. Meggyuj- tok egy szál gyújtót. Az lesz az én égő gyertyám. S ez a nagy fa a havas karácsonyfám. Sorra csókolom az édeseket s ezt az édes sóhajom vigye el hozzájuk a kis Jézuska ... Sercent a gyújtó. Lángot vetett. Felfelé ferdített«, hogy tevábblobogjon. A béke s hogy sokan a halál pusztító békességét hajlandók választani az életé helyett, azért hívja ő m a g á- h o z a fáradtakat s azért mondja a biblia más helyén olyan nagyon nyomatékosan: „Az én békességemet adom néktek“. Igazi békét csak ő adhat. Mi jellemzi a Krisztus békességét? A Krisztus békessége belső valami, éppen ezért független az élet külső történéseitől. Ha szívemben lakozik a Krisztus békéje, lehet, hogy életem külsején szenvedések nyugtalan viharai tombolnak, ott benn a szívem mélyén áldott béke honol. Ebből az is következik, hogy éppen mivel a Krisztus békessége belső valami, az akkor mutatkozik meg legcsodálatosabban, mikor kívül legnagyobb a nyugtalanság. Krisztus csendességet parancsoló hatalma akkor mutatkozott meg legdicsőségesebben, mikor lepiobban tomboltak a Ge- nezáret hullámai. Ez a titka annak, hogy mért tudtak a tanítványok az üldöztetések, kínoztatások szörnyű viharában is békén maradni, sőt dicséretet énekelni. A Krisztus békességének k é t oldala van. Megnyugtat, de nem azért, hogy elpihentessen a tétlenség párnáin, hanem azért, hogy bizonyságtevést adjon a szánkba, programmot, küldetést bízzon ránk. Egyik szavával azt lobogó lángnál egv tekintetet vetett a fára. Aztán rávilágított a képre s ajkához emelte, hogy sorra csókolja őket... Valahol az erdő fái között lövés dördült el... Nagy András előre bukott a hóra ... Őrségváltáskor holtan kaparták elő a hó alól. A jobbkeze két ujja között egv csontig égett gvufaszálat találtak. A balkezében meg görcsösen szorongatott egv képet, amelyről egv asszony nézett fájdalmasan a messzeségbe s két apró csöppség mosolygott a nézőkre ... Cotta Orsolya. Irta: Benkóczi Dániel. III. Elcsendesült a diákotthon. Alszanak csendesen. A hold már magasan jár az időközben kiderült égbolton s bevilágít a szegényes, fűtetlen diákotthon ablakán. Szegénységet, nyomort talál ott. Rongyos télikabátok, mindenféle foszladozott ruhadarabok alatt alusszák álmukat. Az arcok azonban mosolygósak még ebben a hidegtől hangos szobában is. Úgy látszik álmodnak a gyerekek, álmodnak családi otthonról, meleg hajlékról, válogatottabbnál válogatottabb mondja: „Jöjjetek, én megnyugtatlak“, a másikkal: „Én elküldelek titeket“. A Krisztus békessége egy nagy megnyugtatás, de ugyanakkor mozgató erő is. Erős vár és oltalom, de ugyanakkor küzdőtér is. Csendes megpihenés az ő lábainál, de ugyanakkor kötelességmeglátás is. Hát mondjátok: nem erre van nekünk szükségünk? Emberekre, akiknek orcáján ott ragyog a Krisztus szenvedéssel, keresztekkel megbékéltető békessége, de ugyanakkor a szívükben ott ég a szolgálat buzgalma. Fáradt ember!, karácsony ünnepén térj meg ahoz, ki küldetett hozzád e szent napon. Légy az övé! Meglásd elfut szívedből a csügge- dés, félelem, fáradtság — s hit, erő, reménység költözik helvébe. Mert a Krisztus erő, mert a Krisztus bátorság, mert a Krisztus éltet adó élet. Karácsonyi bölcső mellett hadd legyen az mindnyájunknak! Szabó József. Ui törvény a német lelkészekről. A birodalmi piisnök úi törvényt dolgozott ki. melv szerint minden lelkész és egyházi tisztviselő házasságkötéséhez felsőbb hatóságának engedélyét köteles kikérni. 65 éves korában nvugdiiba köteles menni. Az úi törvény bizonyos esetekben áthelyezési joeot ad az egyházi felsőbbsévnek. —- D. Schlegel evang. tábori püspök lett. — Három tübingeni egvetemi tanár, köztük Fezer is. kilépett a német keresztvének mozgalmából. Ínyencségekkel teli asztalokról vagy talán Cottáéknál járnak álmukban és melegszenek a kandalló lángjainál? Csupán az egvik diák van még ébren. Az ő szemeire úgy látszik nem tud az édes álom csendesen, észrevétlenül nrlalopódzkodni. Forog egy ideig fekhelyén, majd az ablakon át a holdvilágos éjszakába néz ki. Nézi mint rajzol a láthatatlan kéz csodálatos jégvirágokat. Nem látja a kezet, de a láthatatlan kéz művészi ecsetvonásai nvomán alakulnak, nőnek, fejlődnek a jégvirágok. Itt egy pálmalevél bontakozik ki, amott a törzs van alakulóban, nem messze tőle csodálatos virágfürtök rajzolódnak. De csak a testi szemeivel nézi a holdvilágtól ragyogó jégvirágokat, lelki szemeivel Cottáéknál van még mindig. Lám eszébe sem jutott volna, hogy néki Eisenachban rokonai is vannak s hozzá milyen jómódúak. Ha nem volna szégyenlős természetű, bizony többször fel kellene keresni a gazdag rokont, különösen így téli időben. Melegedhetnék a kandalló előtt s az a jó asszony talán még meg is kínálná némi ételmarad_é- kokkal. Aztán elbeszélgetnének egvről- másról: hiszen olyan kedvesen nézett utánna, amikor el is jöttek Cottáéktól. jó volna, nagyon jó volna ez így! Csakhogy ő szégyenlős s nem mer majd elmenni a gazdag rokonhoz.
