Harangszó, 1933
1933-12-17 / 51. szám
412. HARANGSZÓ 1Ö33 december 17. Micsoda szent alkalom ! Szörnyű nyomor van körülötted. Most te is tudsz a szenvedőkkel érezni, mert magad is bajba jutottál. Azt hallod hangoztatni, hogy a baj gazdasági természetű; a világkrizis az oka. Ne hidd, a bűn az oka. Ne légy kétségbeeső, légy érző szívű. Kezd meg a testvériséget kiépíteni magad körül. Isten, aki ismer, sokat nem vár tőled. Ne hallgass arra az üres szóbeszédre „Mit tehet egy ember az ilyen mérhetetlen nyo- morúság-özön ellen.“ Ne akarjuk az egész világ baját meggyógyítani, de engedjük drága örökségünket az evangéliumból táplálkozó hitet cselekedni. Nem ötletszerű, nem időszaki, hanem életed egész tartamára kiterjedő egyenletes kitartó szeretetmunkára van szükség. Nem olyan jótékonyságra, amelyre nógatnak, amelybe bele- heccelnek, hanem olyanra, ainely- lyel élő összeköttetésbe jutva a társadalom elbukottjaival, a csonkákkal, az éhezőkkel, a kis árvákkal, minden szenvedő emberrel s velük a testvériség kötelékébe kerülsz. Elnézegetem azokat a nyomorult szegény tisztátalan embereket, akik 15 fokos hidegben cipelik a városi napközi otthonba 5—6 kilométerről sápadt gyermekeiket, s azután gondolok azokra, akik siránkoznak, hogy a „nehéz“ idők miatt le kell mondaniok szórakozásaikról. Persze, a magad gondja sok, hogy kérjelek arra, hogy próbáld meg még Cotta Orsolya. Irta: Benkóczi Dániel. II. Eisenach városának egy jómódú polgári lakásában vagyunk. A fehérre meszeli tiszta falak, a csinos bútor, a szobában elhelyezett dísztárgyak mind a jómódról beszélnek. A ház asszonya az ablak mellett ül kis bölcsője mellett. Apró kis ruhácskákon dolgozik, félszemmel azonban szüntelen a kis bölcsőn, annak parányi lakóján csüng, hogy annak csendes álmát ne zavarja semmi. Éppen az imént adta ki a parancsot a lábújjhegyen belépő alkalmazottnak a kandalló tüzének megigazítására, nehogy a szoba lehűljön s a kis apróság megfázzék. Lábújjhegyen jön-megy a cseléd nesztelenül, de édesanyai szíve mégis úgy érzi, hogy az vigyázatlanul jár és a kis családtag felébred. Az azonban nem ébredt fel, nyugszik csendesen. — Künn rázza a vihar az ablakokat, szórja a havat az ablaktáblákra s még a becsukott ablakokon át is érezni a fagyos szél hideg áramlását. Ismét és ismét felkel helyéről, leteszi a parányi, csaknem mások gondja viselését. Vájjon, tudsz-e adni feleslegedből, de hol vagy attól, hogy testvéri együttérzéssel fájjon mások nyomora és az Ínségessel megoszd, amid van. Nézz körül! Nem akarom elhinni, hogy te, aki azt hiszed, hogy szereted Krisztus evangéliumát hallgatni, ezzel megelégedj. Nekem is, neked is mindannyiunknak, akiknek szive- vágya ez adventi időben az Ur lábainál ülni és hallgatni tanítását, mikor lelkendezve azt kérdjük, hol tehetnénk valamit, azt mondja: Nézz körül; eredj el és cselekedj! Száz és száz asztalról eszi el a falatot a nagykanalü nyomorúság. kész ruhadarabot, majd ezt, majd azt akaszt az ablak alsó részére, hogy a hideg áramlását megszüntesse. Végre, mikor úgy érzi, hogy tényleg nem tud már a hideg áthatolni a ruhadarabokon a kis alvóhoz, anyai szíve megnyugszik, leül, hogy folytassa munkáját. A havas vihar, úgy látszik, most éri el tetőpontját: ajtó, ablak reng, a kémény fütyül, mintha valóságos végítélet volna. A ház asszonya összekulcsolja kezeit, s kinéz az ablak felső tábláin a szürke, havat hullató égboltra. — Istenem! — gondolja magában — micsoda rettenetes lehet annak, aki ilyen zivataros időben útban van. De még rettenetesebb sorsa lehet annak, akinek nincs meleg otthona, nincs meleg kandallója. Az utast vigasztalhatja legalább az, hogy ha hazaér, meleg otthon vár reá, de az_. akinek nincs meleg otthona, vájjon mi öröme lehet az életben? Sivár, rideg lehet annak az élete. De haliga csak! Mintha künn az utcán, a kapu előtt ének csendülne fel. Vagy csak a szél süvölt, fütyül, s úgy tűnik fel, mintha énekelnének? A szél el-elkapkodja az ének dallamát, de már egészen határozottan hallja, hogy énekelnek. Milyen csodálatosan hangzik az A valódi apostolok. Irta : Kutas Kálmán. Látásom volt. Láték csöndesen álldogáló embereket, — a hátukon hatalmas méretű zsákok valának. Az emberek mindegyike szép volt, mint egy angyal, magas, mint egy szálfa és erős, mint egy Herkules. Kérdezém tőlük : „Kik vagytok?“ Felelék: „Apostolok, modern apostolok,“ Mire készültök? „A világot akarjuk boldogítani.“ Hát akkor miért nem indultatok el már rég ? „A jelre várunk. Nekünk jel kell, a nyomor jajkiáltása, a lázadások tűzcsóvája, — a komor és vészt hirdető követek. Akkor indulunk, ha zsarátnokok repülnek, harsonás jelek zendülnek, vérpatakok megindulnak. És súlyos zsákjaitokban mit rejtegettek ? „Jelszavakat, programmokat: lelki és társadalmi bajok recepjeit. Ez írásokon dolgoztunk éj-nap, s visz- szük majd magunkkal a nyomorult világba, hogy bajait orvosoljuk.“ i Í---:s? ♦ L átomásom volt. Láték igénytelen, de fürge emberkéket. Nem volt velük semmi teher, még úti podgyász sem. Néha eltűntek egy-egy jaj- szavú kórházban, gőzölgő csatatéren, ködülte nyomortanyán. Nem várták be a vészes jeleket, — ők ének a vihar hatalmas orgonája mellett, amely túlharsogja, bömböli a gyenge énekhangokat. Érzi, hogy kik lehetnek azok: szegény kold|us diákok. Mindig részvéttel viseltetett a szegény, koldus diákokkal szemben, de most különösen összeszorítja valami a szívét. A szegény gyermekek ebben a zivatarban meleg hajlék s élelem nélkül vergődnek kinn az utcán. Édesanyai szíve ránéz a bölcsőjében nyugvó s most éppen szelíden mosolygó gyermekére. — Istenem! Jó Istenem! Hátha az én gyermekemből is valamikor ilyen koldus diák lesz? Hátha ö is ilyen zivataros, havas időben meleg otthon, meleg étel nélkül fog kódorogni az utcán, lesve a jó emberek esetleges adományait. Könny csordul ki a jó Cotta Orsolya szemeiből, felkel helyéről, hogy kimenve sajátkezű- lég nyissa meg az ajtót a szegény koldus diákok előtt s beeressze a meleg szobába. Néhány pillanat múlva az öt rongyos, hidegtől elkékült arcú, reszkető diák a szobában van. Az ajtó mellett megállnak. Nem mernek odébb menni: talán félnek, hogy rongyaikból leolvadó hóvíz összepiszkítja a tiszta padlót. Ott állnak az ajtó mellett. Szemeik szinte
