Harangszó, 1933

1933-11-19 / 47. szám

382. HARANGSZÓ 1933 november 19. mely minden egyháznál többet vesz­tett Trianonban. A válságból kive­zető utat helyesen találta meg az egyetemes felügyelő akkor, mikor a felekezetközi együttmunkálkodás- ban s a belső kiépítésben látta meg az egyház korszerű célkitűzéseit. Az egyetemes felügyelő elfogódott lélekkel válaszolt az üdvözlő sza­vakra. Válaszából csak két monda­tot iktatunk ide, mely jellemző gon­dolatvilágára: „A jubileum a lelki­ismeretem itélőszéke elé állít. Ön­magámra nézve tartom először kö­telezőnek az egyetemes papság lutheri elvét“. Ezután olvasta fel az egyetemes felügyelő elnöki megnyitóját, mely a Luther-jubileum szempontjait ve­títette reá az egyházi élet legfon­tosabb kérdéseire, s vonta le annak időszerű tanulságait. Kuthy Dezső egyetemes főtitkár ol­vasta fel ezután: az egyetemes felügyelő évi jelentését: az államhoz való viszony jóindulatúnak mondható. A római katho- likus egyházzal kapcsolatban két táma­dást tett szóvá. Az egyik az ev. nőket érte a Magyar Kultúra hasábjain, Öe az evangélikus nőhöz e sár föl nem ér, ha­nem a támadóra magára hull vissza. A másik támadás a reformáció ünnepét érte, pedig a reformáció ünnepe nem mások ellen való demonstrálás, hanem a magunk igazságáról való hitvallás. A lett volna tenned. Vagy ha már megtet­ted, tedd jóvá már, hiszen úgy szeretted a te kis Júliskádat! Óh én tudom, sokat szenvedsz, sokat gyötrődsz magadban, hogy öreg napjaidban nincs itt a te vi­rágszálad, a te édes gyermeked, áldott jó feleséged képmása, aki akkor hagyott itt, amikor neked ajándékozta élete árán őt. A szemed fénye volt, a lelked bol­dogsága, mindened volt ez a leány s te mégis eltaszítottad, mert nem azt sze­rette, akit te akartál, nem azé lett, aki­nek te szántad. S lám, az egész falu tisz­teli, becsüli őket, mert ha szegényen is, de becsülettel élnek, derék, jó ember az ura, aki szereti öt s egyetlen kis fiúkat. Óh, Gábor, vesd le az álarcot, vesd le szívedről a kérget, hiszen olyan igen jó a te szíved. Csak a dac az, ami még visszatart attól az egy lépéstől. Óh tedd meg ezt az egy lépést s te leszel a világ legboldogabb embere! Oh engedd hát, hadd szólaljon meg a szíved! Örzse: Úgy van, szomszéd uram. Az Ágnes szívből beszél. István: Ne törődjék szomszéd mással, csak a szívével. Hallgasson arra s cselekedjék aszerint. Gábor: No, no. Úgy látom, mind ellenem vagytok. Ágnes: Behívhatom, Gábor? Be­hívhatom? Gábor (hallgat, elgondolkodik). Ágnes: Óh szólj, Gábor! Csak egy szót mondj s meglátod, mily egé­szen más ember lesz belőled egy­szeribe! örzse: Jani által a kis Jézuska zörget odakinn! reformátusokkal kapcsolatban a protes­táns közös bizottság elevenebbé tételét tartja kívánatosnak s az Erős vár ... . szövegének és dallámának egységesíté­sét. Javaslatára ki is küldött a közgyűlés egy bizottságot D. Geduly Henrik püs­pök elnöklete alatt az Errős vár... hi­vatalos szövege és dallamának a jövő évi közgyűlésig való megállapítására. Ezt azután az egyetemes egyház ki fog­ja nyomatni annyi példányban, hogy minden énekeskönyvbe beragasztható legyen s ez lesz a kötelező mindenkire nézve. Egyben kötelezte a közgyűlés hitoktatóinkat, hogy növendékeikkel az Erős vár... mind a 4 versszakát taní- tassák be s minden vizsga alkalmával énekeltessék el. Beszámolt a jelentés a külföldi kap­csolatok ápolása, a személyi jubileumok, a missziói munkásság s az ev. sajtóról is, melynek sorai között meleg elisme­réssel nyilatkozott a Harangszóról is. A tulajdonképeni tárgyalás első fon­tos ügye a zsinat kérdése volt, melynek összehívását a közgyűlés elhatározta. A magyarhoni Gusztáv Adolf gyámíntézet közgyűlése. Az egyetemes gyűlés akalmával november 8.-án Keíenföldön tartotta közgyűlését a magyarhoni Gusztáv Adolf gyámintézet. A közgyűlést meg­előző istentiszteleten Marcsek János ózdi lelkész hirdette az igét Zsidók 12, 12—15. alapján. A gyámintézet munká­ját a Luther-jubileum mérlegére állította István: Úgy van. Be kell ereszte­ni. Hadd legyen itt is békesség! Gábor: No, nem bánom. Ágnes: Az Isten is megáld érte bátyám! (el.) 5. JELENET. Előbbiek. Ágnes, Jani. Ágnes (kézen bevezeti Janit): Itt az aranyom. Eredj kis fiam, csókolj ke­zet a nagyapának! Jani (odamegy, kezet akar csó­kolni, de Gábor feltartja mindkét kezét. Erre a Gábor ölében terem, átfonja nya­kát s csókolni kezdi). Gábor (lefonja a gyerek kezét ma­gáról): Elég volt már ebből, elég. (Ma­ga elé állítja.) Állj most ide elém s felelj a kérdésemre. Hogy hívnak? Jani: Vermes Janinak. Gábor: Ki küldött ide. Jani : Senki. Magamtól jöttem. Gábor: Nem mondta az apád vagy az anyád, hogy ide jöjj? Jani: Nem mondták. Gábor: Nem is tudják, hogy itt vagy? | a n i : Nem. Gábor: Hát hogy kerültél ide? Jani: Hát csak úgy. Eszembe ju­tott, hogy itt is bezörgetek s ha nem kergetnek el, hát dicséretet énekelek a kis Jézuska születésének estéjén. Hiszen úgy örülnek ma mindenhol ennek! Örzse: Jaj, de aranyosan beszél a lelkem! Ágnes: Úgy, fiam, csak beszélj! Gábor: Hallgass most Ágnes. Hadd beszéljek csak én. (A fiúhoz.) Az­tán mit kérsz te ezért a köszöntésért? oda. A Luther-jubileumon Luther előtt nem szabad üres kézzel megjelennünk. Ezt követeli Luther hite, mely gyakor­lati hit volt és szociális érzéke, mely a segítő szeretet munkáját az evangélikus istentiszteleti rendbe is beépítette. Erő­södjünk mi a hitben és akkor erősödni fognak intézményeipk is. Báró Feilitzsch Berthold elnöki meg­nyitója után Szántó Róbert kelenföldi lelkész üdvözölte a gyámintézetet, majd Ziermann Lajos egyházi elnök terjesz­tette elő évi jelentését. Jelentésében töb­bek között következőket mondotta: Milliók lelke zarándokol most Eisle- benbe, Luther születési helyére. És ime én ez esti órában még sem Eislebenbe, hanem Wartburgba, a világ egyik leg­szentebb helyére hívom a Magyarhoni Gusztáv Adolf Gyámintézet közgyűlé­sére összesereglett ünneplő sereget. A wartburgi kápolnában, ott, ahol egykor — a Kelenhegy aljából útjára in­dult — Árpádházi Erzsébet imádkozott, ott láttam Luther bibliája mellett Gusz­táv Adolf kardját is. Amikor ezt láttam, úgy éreztem, hogy egy helyen három ál­dott emlékezetű istenember szelleme le­beg: Árpádházi Erzsébet, dr. Luther Márton és Gusztáv Adolf szelleme. Árpádházi Erzsébet könyörületes szíve nélkül, mely ott élt a Wartburg Iá-» bainá! elterülő Eisenachban és az eisen- achi Kotta Orsolya szívében, Luther ta­lán sohasem lett volna azzá, amivé lett és Gusztáv Adolf kardja nélkül talán az utolsó lutheránus ember is már rég le­tűnt volna a világ színpadjáról és nem volna, aki ma jubiláljon, ünnepeljen is-' tent magasztaló hálaadással. Ennek a három, a jóságos Isten által Jani: Semmit... Vagy amit ád a ... a ... Gábor (mohón): No csak rajta, mondd ki, amit akartál. Jani (félve): Nem merem. Gábor: Csak bátran! Ki vele! Jani: Hát nem haragszik meg a ... a ... Gábor: Nem, nem, fiam! Csak mondd már, mit akartál mondani? Jani: Azt, hogy... hogy nagyapa! (Ágnes, Örzse felzokognak, István is a szemét törli.) Gábor (magához kapja Janit): Hát szeretsz te engem, Jani? Jani (odasimul): Szeretem, nagyapa. Gábor: Hiszen eddig nem is igen láttál. S én sem ismertelek. Hát, akkor hogy szerethetsz engem? Ki tanított rá? Jani: Az édesapám, meg az édes­anyám. (Felkapaszkodik az ölébe.) Az­tán tudja-e, édes nagyapa, hogy én minden este imádkozni is szoktam ma­gáért? Gábor (szemét törli): És ... és ki tanított erre? Jani: Az édesanyám. Gábor (magához öleli Janit, meg­csókolja, aztán szótlanul nézi könnyes szemmel). Jani (ijedten): Nagyapa sír? Miért sír? Talán én bántottam meg? Gábor: Dehogy bántottál, kis fiam, dehogy! örömömben sírok, hogy itt vagy, hogy szeretsz. Ágnes: Ugy-e, Gábor, szereted az unokádat? Megszólalt a szíved! Gábor: Szeretem, Ágnes, szere­tem. A szívem megszólalt.

Next

/
Thumbnails
Contents