Harangszó, 1933

1933-11-05 / 45. szám

1933. november 5. HARANGSZÓ 365. vagy baráti körben beszélt volna. Gyak­ran használt közismert népies kifejezé­seket. De emellett mégsem lett az ö igehir­detése lapos és közönséges beszéddé. Sok prédikátor mindent egyszerre akar elmondani a szószéken, ami éppen eszé­be jut. Az ilyeneket Luther a szolgálók­hoz hasonlítja, akik a piacra menet ösz- szetalálkozva elkezdenek mindenféléről tereferélni s így nem jutnak dolguk vé­gére. Nagyon nyomatékosan hangsú­lyozza Luther, hogy a jó igehirdetö egyik legfontosabb tulajdonsága az, hogy tudja abbahagyni beszédét. Az igehallgatás igen finom dolog szerinte, azért nem szabad a hallgatókat hosszú prédikációkkal elgyötörni. Hosszú pré­dikációi miatt nem egyszer megrótta Bugenhagen Jánost. Sok jellemző dolgot mondhatnánk még Lutherről, mint igehirdetőről. De végül csak egyet. Az a Luther, aki Isten Igéjét oly csodálatos erővel hir­dette, mint Pál apostol óta senki más, halála előtt két nappal, utolsó írásbeli feljegyzésben ezt írja: „Vergilius költeményeit senki sem értheti meg, ha nem volt öt évig pásztor vagy földmives, Ci­cero leveleit sem értheti meg senki, ha legalább húsz évig nem vett tevékeny részt valamely ki­váló állam közéletében. A Szent- irásról pedig senki se vélje, hogy eléggé megizlelte, hacsak a pró­fétákkal száz évig gyülekezeteket nem kormányzott. Bizony, koldu­sok vagyunk!" Dr. Wiczúin Dezső. * Luther körülbelül 88 kötet könyvet irt, amelyek 65,000 oldalt tesznek ki. Pedig egyébként is rettentően elfog­lalt ember volt s az a korszak nem az iró-gép, hanem a ludtoll korszaka volt. Luther küldetése. A családban a gyermeket Isten áldásnak szánja. Vannak azon­ban gyermekek, akikben az Úr az emberiség nagy családját áldja ■ meg. Ilyen volt Lutherünk is. Né­ki az Úr nagy küldetést adott és azért jó minékünk erről a kül­detésről ebben a jubileumi évben mégemlékeznünk. Luther küldetése a vallásos élet terü­letére tartozik. Egyik életrajz-írója le- gendaszerííen világítja meg nagy külde­tését, amikor elbeszéli, hogy 1483 no­vemberének egyik ködös napján az Atya az Úr Jézus Krisztus kérésére az egysze­rű bányász szülök gyermekét elhívja az egyház nagy reformációjára, ök ketten ezen a napon fent jártak a földön és Rómán kezdve bejárták a földet, hogy megnézzék, istenfélők-e az emberek. Mindenütt azt tapasztalták azonban, hogy az emberek elfelejtkeztek Istenről, sőt hogy úgy élnek, mintha ezen a vilá­gon sohasem élt volna az Úr Jézus Krisztus, mintha sohasem szenvedett és halt volna meg az emberekért. Az Atya ekkor el akarta pusztítani a föld színéről az embereket, de az Úr Jézus közbe­lépett a megtévelyedéttekért és arra kérte az Atyát, adjon mégegyszer ennek a világnak kegyelmet és hirdettesse néki az evangéliomot. És az Úr Jézusért az Atya Luther Mártont hívja el erre a nagy hivatásra és adja néki küldetésül az evangéliom hirdetését. Ez ugyan legen­da csak, de mi evangélikusok érezzük ennek hallatára, hogy Lutherünk külde­tése vaJóban az volt: hirdetni ennek a világnak az evangéliomot. Megkapó lehet e tekintetben már az is, hogy Lutherünket egy olyan temp­lomban keresztelték meg Eislebenben, melyet kevéssel azután renoválni kezd­tek el. Ha ott ezt akkor külsőleg tették meg, Luther ugyanazt a templom belse­jében végezte el azáltal, hogy a temp­lom egyetlen „szent‘‘-jét, a Krisztust engedte ott uralkodni. Mint atyja, a bányász a föld méhé- ből ércet hozott elő, úgy a bányászfiú, Luther Márton ennek a világnak a szá­Az eislebeni András-templom a szószékkel, ahol Luther utolsó prédikációját tartotta 1546. febr. 15.-én. mára újra feltárja annak a bányának a kincseit, melyet a szentírásban Istentől kaptunk. „Az egyház igaz gyöngye“ — mondja már a 95. tételében — „Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma". — Ezt adta Isten a Krisz­tus által a világnak. „Ha egy gazdag ember 1000 aranyat adna egy szegény koldusnak, ez néki evangélium lenne, örömhír, melyet örömmel hallana és melynek szívből örülne; de mi ez azzal szemben, amit Krisztus velünk gyako­rol: a nyomorgót befogadja és a sze­gény bűnöst a kétségei közül kimentve örök-életre segíti“. Luther küldetése ennek az evangé­liumnak megtalálása és terjesztése volt, azaz reformáció. A reformáció szó ma­ga utal bennünket arra, hogy itt nem valami újnak a kitalálásáról van szó, ha­nem egy réginek, ami elvesztette az alakját, formáját s igaz értelmét, annak a visszaformálásáról. Lutherünk soha­sem tagadta, hogy az egyházból az ö idejében egészen hiányzott az evangé­lium, hanem igenis azt vallotta, hogy az olyan mélyen van benne elásva, elrejtve, hogy az emberek mindent kapnak az egyháztól, csak egyet nem: tiszta evan­géliumot.-ö tehát mindent veszni ha­gyott azért az egyért: evangélium. Meg­szabadította azt mindentől, amit ahhoz emberi önkény s elgondolás hozzátett. Elérte ezt azáltal, hogy az evangélium Urát, az Úr Jézus Krisztust hirdette, mint akiben egyedül nyer- az ember bif- nös élete közepette minden kétségére, vergődésére, erőtlenségére Istentől fele­letet., Szerinte, aki életével Isten elé akar jutni, annak a bethlehemi bölcső előtt kell térdre ereszkedni, mert itt jött el az ég hozzánk és itt juthatunk mi el az éghez. Isten a Krisztusban tárta mindazt fel, amit ö érez, gondol és tart az emberről, azért az em­ber is általa keresse a hozzá ve­zető utat, az igazságot és az éle­tet. így értjük meg ilyen mondá­sát: „a mi legfőbb hitcikkelyünk: Krisztus“, vagy „az evangéliumot prédikálni annyi, mint Krisztust hozzánk jönni engedni, vagy ma­gunkat hozzávinni“. Krisztus igaz ismeretére akkor jutunk el, ha megismerjük — mondja — az ö legnagyobb aján­dékát: a bűnök bocsánatát, mert ahol „bocsánat van, ott élet és üdvösség van". Ezzel függ össze persze azután az is, hogy ez az evangélium csak a „szoronga­tott“ lelkiismeretűeknek szól, csak azok tudják megérteni és csak azok tudnak élni vele. Akinek bűnbocsánatra nincs szüksége, az sohasem fogja az Úr Jézust meg­ismerni és dicsőíteni. „Az a Sá­tán legnagyobb kísértése, hogy így szól: Isten gyűlöli a bűnösö­ket ; te is bűnös vagy, tehát té­ged is gyűlöl. Ez hamis okosko­dás, mert ha isten gyűlöli a bű­nösöket, akkor bizony miért kül­dötte el Fát hozzájuk? Ő csak azokat gyűlöli, kik nem akarnak megigazuini, azaz nem akarnak bűnösök lenni, hanem igazaknak tartják magukat“. Luthert azért adta Isten né- künk, hogy evangéliumát újra tisztán és igazán hirdethesse e világnak és ma a jubileuma sem akar mást, mint azt, hogy mi ne feled­jük el, hogy hitéletünk, örökéletünk egyetlen alapja, záloga a Krisztus. — „Sokan vannak, akik én érettem hisz­nek, de csak azok az igazak, akik hisznek akkor is, még ha hallanák is ró­lam, hogy én magam árulóvá lettem és eltávolodtam volna attól, amit hirdet­tem. Mert ilyenek nem Lutherben hisz­nek, hanem magában Krisztusban. Az Isten igéje uralja őket és az Isten igéje az ö tulajdonuk. Luthert futni engedik akár csaló, akár szent. Mert Isten szól­hat akár Bileám, akár Ezsaiás, akár Ka­jafás, akár Péter, akár egy szamár által is. Ezekkel tartok én is. Mert én magam sem ismerem Luthert, sőt nem is aka­rom öt ismerni. Nem is prédikálok róla,

Next

/
Thumbnails
Contents