Harangszó, 1933
1933-11-05 / 45. szám
366. HARANGSZO 1933 november 5. hanem a Krisztusról. Az. ördög elviheti Luthert, ha akarja, de Krisztust hagyja békében“. Ilyen Lutherünk van nekünk. Novák Elek. * Luther diadalénekét, az „ Erős várunk“-at 171 féle nyelven zengik szerte a világon Tükördarabok Luther Márton egyéniségéhez. Joachim, brandenburgi választófejedelem a wormsi birodalmi gyűlés alkalmával egy magánbeszélgetésben így szólt Lutherhez: „Doktor úr, amint én látom, önnek az a felfogása, hogy a Szentírásból nem engedhet?“ Luther derülten és bátran felelte: „Úgy van, felséges uram, amellett szilárdan s mindvégig kitartok“. Luther wartburgi tartózkodása idején nagy unszolásra részt vett egy vadászaton. De nagy gyönyörűsége nem telt benne. Az egész idő alatt — mint Spa- latinnak írja — theológiai gondolatokkal foglalkozott. A szegény, ártatlan özek, nyulak és foglyok az evangélium híveit juttatták eszébe, akiket époly kíméletlen módon üldöznek a római katholikus püspökök és theológusok, mint ezeket a vadászok és kutyáik... Ez alkalommal történt vele, hogy egy kis nyúlnak az életét akarván megmenteni, gondosan bele göngyölgette a lovagló kabátjába. De a kutyák megszimatolták a szegény állatot s mikor Luther eltávozott onnan, kiharapták a kabátját s megfojtották védencét. Luther mikor ezt meglátta, keserűen szólott: „Torkig vagyok már a vadászattal; több bosszúságot és bánatot szerez nekem, mint örömöt“. Nem is tudták több vadászatra elcsalni. —:o:— Lutherre, a lelkiismereti szabadság hősére, vall ez a mondása: „Ha a te fejedelmed, vagy világi hatóságod azt parancsolja neked, hogy ezt vagy azt hidd, mondd neki: „Én mindenesetre kötelezve érzem magamat életemmel és javaimmal önt szolgálni; jogos hatalma szerint rendelkezzék tehát velem s én engedelmeskedem is. De ha azt akarja reám parancsolni, hogy mit és hogyan higyjek, akkor nem engedelmeskedem; mert akkor ön zsarnok, aki olyasmibe ártja magát, ami túlmegy a jog- és hatalmi körén“. —:o:— Holtstein egy alkalommal Luther jelenlétében a chiromantiáról (kézből való jóslás) vitatkozva úgy nyilatkozott, hogy kinek-kinek a kezére tekintve, megmondja, hogy az illető adakozó-e. Luther gúnyosan' felelt: „Természetesen, hogy a kézről lehet azt megállapítani, hiszen senki sem a lábával adakozik". Luther az emberek hibáival, különösen ellenével szemben kiméiletlen és heves volt; de azt nem tűrte, hogy valakit a háta mögött rágalmazzanak és gyanúsítsanak. Hires asztali mondásaiban egy alkalommal így nyilatkozott erről: „A disznók a kertben ügyet sem vetnek a rózsákra és ibolyákra; ormányaikkal csak a mocsokban turkálnak. Így tesznek a mást rágalmazók is. Az emberek erényei felett elnéznek; de ha egy kis hibát, vagy foltot fedeznek fel, azt szeretik felfújni s magukat azon hizlalni“. — :o:— Lutherhez szegény, megszorult ember kéréssel sohasem fordult eredmény nélkül. Hogy másokon segíthessen, jószívűségében nem egyszer zálogosította el ajándékba kapott tárgyait. Így egy alkalommal egy kéregető diák jött hoz- -zá, akinek nem volt semmije. Luther minden habozás nélkül kivette egyik ezüst serlegét a szekrényből s hiába igyekezett őt visszatartani a felesége is, meg a diák is: egy perc alatt össze törte s e szavakkal adta át a diáknak: „Nekem ezüst serlegre nincs szükségem. Vidd az aranymíveshez és az árát tarsd meg“. Munkáiért és felolvasásaiért sem fogadott el soha semmit. Mikor egy jó barátja kétszáz forintot adományozott neki, a szegény diákok közt osztotta azt szét. Egy Ízben felesége éppen gyermekágyban feküdt; ekkor jött hozzájuk egy szegény ember, akinek nagy szüksége lett volna egy kis segítségre. Luther rögtön fogta a keresztapa által az újszülöttnek ajándékozott pénzt és oda adta neki. Mikor „Kata asszony“ ezt később megtudta, zsörtölődött is miatta. Luther azonban azzal nyugtatta meg: „De édes Katám, Isten gazdag, majd ád másikat“. —:o:— Luther a maga szerénységében sohasem kereste a maga dicsőségét. Ismeretes, hogy mennyire tiltakozott az ellen, hogy senki az ö nevéről ne nevezze magát lutheránusnak, mert ö nem a maga, hanem a Krisztus tanítását hirdeti; s nem ö, hanem a Krisztus halt meg a kereszten. Az egyetemi katedrán is mindig s igyekezett magától elhárítani tanítványainak és hallgatóinak a megkülönböztetett tiszteletadását. Melanch- ton vezette be azt a szokást az egyetemen, hogy a hallgatók Luthert az előadói terembe való belépésekor felállással üdvözöljék; amitől azonban Luther éppen nem volt elragadtatva, sőt azt mondta: „Aki a tiszteletnyilvánítások után fut s töri magát, az sohasem éri azt el“. Mintahogy á kocsi hátsó kereke,, mely folyton az első után fut, de azt be sohasem éri. Bámulatos hittel és erővel tudott Luther imádkozni. Általánosan ismert az a mondása: „Ma annyi a dolgom, hogy semmiképen sem készülök el vele, hacsak három órát nem szánok az imádkozásra“. Hatásában különösen is csodálatos és erővel teljes a Melanchton beteg ágya mellett mondott imádsága. Melanchton Weimárban súlyos betegen feküdt. Luther amint értesült kedves barátjának a betegségéről, rögtön hozzá sietett. Maga is megrémült, mikor Melanchtont meglátta. Szemei már megüvegesedtek, az eszméletét is elvesztette. Az orvos teljesen lemondott róla. A szenvedő láttára rémülten szaladt Luthernek az ajkára a felkiáltás: „Irgalmas Isten, mivé silányította a Sátán ezt a szervet!“ Majd az ablakmélyedésbe vonulva imádkozni kezdett; azzal a bi- zodalmas, erős, szilárd hittel, mely meggyőzi a világot. Aztán a beteghez megy, megragadja a kezét s szinte- a fülébe dörgi a szavakat: „Fülöp bízzál; té nem fogsz meghalni. Ne add át magadat a csüggedésnek. Istennek meg kell téged tartania. Mert a fülébe idéztem az imádság meghallgatására vonatkozó minden ígéretét; meg is kell engem hallgatnia, különben kételkednem kellene az ígéreteiben“. Melanchton bágyadtan felveti a szemeit; Luther erélyes parancsárá elfogadja a neki nyújtott ételt: új erő járja át tagjait. Maga beszélte később, hogy Luther őt a halálból imádkozta vissza. Luther igazi gyermeki lélek volt. Gyermekei közt maga is gyermek tudott lenni. De a gyermekei iránti szeretete nem vált azoknak hibáit elnéző majomszeretetté. Ha kellett, szigorú is tudott lenni hozzájuk. Egyszer egyik fiát büntetésből három napig nem eresztette a szeme elé. Hiába kérlelte a felesége és hiába emelt a „bűnös“ érdekében szót néhány barátja is. Luther hajthatatlan maradt: „Inkább akarom, hogy holt, mintsem hogy neveletlen gyermekem legyen“. De szigorúsága a gyermeke javát szívén viselő szeretedből fakadt. Hiszen ö szokta mondani: „A szülőnek és minden nevelőnek a kezében a bot mellett legyen ott az alma is“. —:o:— Luther nagyon szerette a zenét. Maga is jól játszott a fuvolán és lanton. Szinte hihetetlen, hogy milyen hatással volt reá a zene. Zárdái cellájában böjtölései és önkínzásai közt többször is ájultan találtak reá. De egyszer olyan állapotban, hogy azt hitték, életre sem tudják többé kelteni. Ekkor egyik szerzetes társa, Edemberger Lukács — ismerve Luther nagy zenei hajlamát — néhány jóhangú gyermekkel énekbe kezdett felette: s az ének hangjaira a félholt Luther eszméletre tért. Kiss Samu. A világon több mint 80 millió evangélikus él. Islandtól Ujzélandig, Szibériától Braziliáig mindenütt élnek hittestvéreink. Testvér, nem is vagyunk mi olyan kevesen f Az egyetemes egyház jubileumi közgyűlése. A magyarhoni evangélikus kereáz- tyén egyház ezidei egyetemes közgyűlését a Luther jubileumra való tekintetből november 10.-én, délelőtt fél 10 órától tartja a budapesti leánykollégium dísztermében (IV., Sütő-utca 1., II. emelet). Előző este 5 órakor ugyanott közgyűlési előértekezlet, 6 órakor pedig jubileumi istentisztelet, amelyen az egyházegyetem püspök-elnöke, D. Geduly Henrik prédikál. — A közgyűlés tárgya az egyetemes felügyelő évi jelentése, az előzetes bizottsági ülések jelentései, a kerületek felterjesztései, fellebbezések, indítványok. A bizottsági ülések november 7.-én kezdődnek. Gyámintézet. November 7.-én d. u. 3 órakor választmányi ülés a leányliceumi kiste
