Harangszó, 1933

1933-10-15 / 42. szám

HÁRANGSZÖ 1933 október 15. MATIS SÁNDOR érc- és fakoporsó raktára BELED, Fő-utca. Állandóan dús választék érc-és fakoporsókban, szemfedőkben és sirkoszo- rúkban, valamint az összes temetkezési cikkekben. zsöné úrnő és Zarándi Attila áll. tisztvi­selő. Szaval Scholcz László lelkészjelölt, Budapest. Bibliamagyarázatot tart dr. Molnár Gyula elnök. Záróimát mond Gáncs Aladár az orsz. Missziói Egyesü­let titkára. Persely minden alkalommal a misszió javára. Rákosszentmihály. Az egyházközség megkezdte templomának építését. A templom alapkövét D. dr. Raffay Sándor püspök október hó 8.-án áldotta meg. Az ünnepély sorrendje a következő volt. Gyülekezeti ének: „Erős vár a mi Iste­nünk“. D. dr. Raffay Sándor püspök ál­dása. Gyülekezeti ének. Az alapkőbe he­lyezendő okirat felolvasása. Ev. énekkar énekelt. Kalapácsütések. Himnusz. Is­tentisztelet végeztével szeretetvendég- ség vdlt. A Magyarhoni Ev. Misszióegyesület Nyíregyházán lefolyt őszi közgyűléséről és konferenciájáról lapunk következő száma közöl bővebb tudósítást. Elszállásolás az egyetemes gyűlés alkalmával. A tiszakerületi papnék szö­vetsége azzal a kérdéssel fordult a bu­dapesti papnőkhöz, hogy magánházak- náH való elszállásolás által könnyítsék meg a vidéki papnéknak és papoknak az egyetemes gyűlésen való részvételt. A budapesti papnék a kérést magukévá tették és megbízták Kemény Lajosnét, bányakerületi papnék titkárát az ügy lebonyolításával. Papok és papnék, akik ilyen szállást óhajtanak igénybe venni, forduljanak október 20.-ig Kemény La- josnéhoz, Budapest, VII., Damjanich-u. 28./b. Amerikai egyházi lapok szerint New- yorkban 1.800,000, Csikágóban 325,000, Philadelphiában 270,000, Ukrajnában 1.795,184, Romániában 900,000, Lengyel- országban 2.854,000, Magyarországban 473,310, Rómában 10,901, Angliában 397,000, Németországban 564,379 zsi­dó él. Az amerikai statisztikusok egyházi beállításban foglalkoznak az analfabé­tizmus statisztikájával s a következő adatokat közük. Nem érik el az 1%-ot Dánia, Németország, Svájc, Hollandia, Finnország. Az 1%-ot meghaladja Svéd­ország, Norvégia, Skócia és Anglia. Az Egyesült Államok eléri a 6%-ot, Fran­ciaország 4%, Olaszország 3%, Spa­nyolország 6%, Portugália 7-ot mutat­nak ki. Terményárak Budapesten 1933. ok­tóber 8.-án: búza 7.30—8.25, rozs 4.35- 4.45, takarmányárpa 6.30—6.50, sörárpa 10.50—12, egyéb árpa 4.25—4.45, zab 6.85—7.10, tenieri 7.15—7.25, korpa 4.90—5 pengő métermázsánként. HATÁROKON TÚL. Anglia. Az oxfordi csoportmozgalom, amelyről lapunk már többször megem­lékezett, Londonban hatalmas ünnepélyt tartott. A Pál kathedrálisban lefolyt is­tentiszteleten ez alkalommal megjelent a canterbury érsek és London polgár- mestere is. — A zsidó-misszióval foglal­kozó egyesületek az elmúlt napokban Swanwickben konferenciát tartottak, amelyen a jeruzsálemi püspök is részt vett. Előadásában kifejtette, hogy a Pa­lesztinái zsidó-misszió munkáját nagy­ban megnehezíti az európai népek ke- resztyéntelen viselkedése. •—■ A Brit és Külföldi Bibliatársulat az elmúlt munka- esztendőben 10,617.470 bibliát és biblia­részt adott el, 65,186-tal többet, mint az előző munkaévben. Finnország. Október 21.-én lesz a finn-ugor rokonsági nap. Ebből az alka­lomból a finn cserkészszövetség 2000 magyar fiú címét kérte, hogy egy pár meleg szóval üdvözöljék a magyar test­véreket. Aki október 21.-re szintén üd­vözölni szeretné finn testvéreit vagy ta­lán egyes iskolák finnországi testvérin­tézeteiket, címek kaphatók Sztehló Gá­bor s. lelkésznél, Budapest, VII. Damja- nich-u. 28/b. Japán. Ezelőtt 100 esztendővel egy amerikai hajóskapitány kötött ki Japán partjain. Az akkori japán miniszter- elnök, Nousuke barátságosan fogadta a fehér kapitányt. A miniszterelnököt ezért a fehérek iránti barátságért a túlzó na­cionalisták később megölték. Most Ka- gawa indítványára a japán keresztyének a kikötés helyén a Két férfiú alak­ját ábrázoló emlékszobrot akarnak állí­tani, hogy ezzel is szolgálják a sárga és fehér faj közötti béke ügyét. — Japán lakossága az elmúlt 1932. esztendőben 1,707.868-cal emelkedett. Amerika. Az amerikai Lutheránus Testvérszövetség ezévi nagygyűlését Csikágóban tartja. A gyűlés Luther szü­letése 450 éves jubileumának jegyében folyik le. Érdekes, hogy Csikágóban magában több, mint 300 ev. egyházköz­ség van. — A Lutheránus Belmissziói szövetség ezentúl negyedévenként bel­missziói munkaprogrammot fog kiadni. — Amerikában immár ev. lelkészek is tartanak szabadtéri istentiszteleteket. családi értesítő. Házasság. Cséry Lajos dombó­vári evang. lelkész október 10.-én d. u. 5 órakor vezette oltárhoz a szentgott­hárdi templomban Sokoray Vil­mát. Az esketési szertartást a meny­asszony bátyja, Sokoray Miklós szom­bathelyi hitoktató végezte. HARANGSZÓ PERSELYE. A „Harangszó“ terjesztésére a következő adományok folytait be: Weicze! István Komló, Horváth Er­zsébet Győr, Kinszky Antal Kispest 10— 10 fill. — Keller Kálmánná Bácsa-Szi- tásdomb 12 fill. — Vadász Sándor Re­venues, özv. Kemény Jánosné, Joó Gyu­la, Párkányi István, Szedenits Lajos Ne­meskér, Németh Gyula Zalaegerszeg, ifj. Dene Istvánná Budapest, Raisz Vil­mos Bánréve, Asbóth József Körmend, Reidinger Konrád Dombóvár, Hajba Jó- zsefné Ostffyasszonyfa, Frank Károly Csikóstöfctös, Pócza János Győr, Rigó Béláné Rákoskeresztúr, Bárány László­né Pápa, özv. Kertész Lajosné Kispest, Rezneki Lajosné Nagykapornak, Horváth Gergely Tét, Bors Mihály Győr, özv. Nagy Antalné Zalaegerszeg, Achim Lászlóné Békéscsaba 20—20 fill. — Ko­vács Miháy Győr, Trogmayer Károly Győr, Koczor Ferenc Jobaháza, özv. Orosz Lajosné Tét 32—32 fill. — Man- delló Miklós Bpest 40 fill. — Cséry Sá­muel Nemeskér, ifj. Ilés Lajos Vásáros­falú, Balogh János Acsád 50—50 fill. — Pályázati hirdetés. A pápai ev. iskolaszék pályázatot hirdet az I. sorszámú kántortanitói ál­lásra. Az állás javadalma a mindenkori törvényes tanítói fizetés és természet­beni lakás. Határidő október 31. Kérvé­nyek a szükséges okmányokkal a pápai ev. lelkészi hivatalba küldendők. 1—1. Vallásos, megbízható, 20 éves ifjú, lelkészhez, földbirtokoshoz szobainas­nak, mindenesnek ajánlkozik, megegye­zés szerint. Ev. lelkészi hivatal Keme- nesmagasi. Okleveles tanítónő protestáns csa­ládhoz házi tanítónőnek, vagy -kis gyer­mek mellé nevelönönek ajánlkozik. Cim válaszbélyeg ellenében a kiadóhivatal­ban. 1—1. VIRÁGOT legszebbet, kosarakat, csok­rokat, koszorúkat díszes kivitelben legjutányosabban STIXNÉ-nél kaphat, Győr Deák-utca 6. Baross-űt 34. Telefon 9-46. Telefon 9-44. A „Harangszó“ előíizetóinek 10 °/o engedmény 1 Az eredeti kisméretű Luther-rózsák állandóan kaphatók. — Egyesületek és; viszonteladók részére darabja 35 fillér. Jelvények és zászló-szegek gyártása. Cim: Jánosa Lajos jelvénygyár Szombathely, Nagykar-utca 6. Halássz István sxifgyártómester, BEFED. Lószerszámok kaphatók minden ki­vitelben, úgyszintén javítást elfogad. Főszerkesztő: TClRÓOZY ZOLTÁN. Felelős sserkesztő és kiadó: SZABÓ JÓZSEF. Társszerkesztők : NAGY MIKLÓS, NÉMETH KAROLY. Fómunkatársak: FA88 LÁSZLÓ, Or. BOHLITT GYULA, SZENDE ERNŐ. Kéziratokat nem adunk viasza. Vitéa Saabé éa UxaalT kónyvnvomdavállalata, Győ', Andráaay-út 24. — Telefon 7-6« Szives pártfo­gást kér

Next

/
Thumbnails
Contents