Harangszó, 1933
1933-10-15 / 42. szám
1933 október 15. IIARANGSZó 335 év — folytatta a felügyelő, — nem hozott megoldást. Tanácskozás volt elég, de az eredmény úgyszólván a semmivel egyenlő. A nyomorúság keserűsége, amelyre eddig hangfogót tett a remény, mind foj- togatóbb lesz. Egyfelől a gazdasági elzárkózás, másfelől a koncot féltő haszonlesés nyomorgatják a világot. Összefogásra, kölcsönös megértésre sohasem volt oly nagy szükség, mint ma. Az orosz szovjet fenyegető rémével is súlyosbított helyzet megoldására nemzetnek, egyháznak és egyeseknek vállvetett munkájára egyaránt szükség van*. A keriieti gyűlésen megjelent báró dr. Radvánszky Albert egyetemes egyházi és iskolai felügyelő is. Ezután még mindig a napirend előtt D. Kapi Béla püspök emelkedett szólásra. Melegen köszöntötte báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelőt abból az alkalomból, hogy ez évben töltötte be egyetemes felügyelői tisztének 10. évfordulóját. A magyar evangélikus egyházegyetem annak idején báró Radvánszky Albertban fiatal embert keresett meg a bizalmával s az elmúlt 10 esztendő fényes igazolását adta annak, hogy a választás bölcs voft. A munkás szolgálatban eltelt 10 esztendőért Istené a hála, emberé a köszönet! Ezután D. Kapi Béla püspök a másik jubiláns, dr. Mesterházy Ernő kerületi felügyelő felé fordult üdvözlő szavaival és a következőket mondotta: ,,Kevés kerületi felügyelő kezdte tiszte hordozását olyan nehéz időben és kevésnek vállára nehezedett olyan drága örökség, mint Mesterházy Ernőére. Olyan elődök után következett, akik zsoltáros ajkú, polgári ruhás papjai voltak az Istennek. Nehéz volt akkor a pénzügyi helyzet is és Mesterházy Ernőnek, mint akkori pénzügyi bizottsági elnöknek szeme előtt világosan állt az a nehéz gazdasági helyzet. Nehéz volt a kü,lső helyzet is. Mesterházy Ernő abban a nehéz időben törvénykönyvet és evangéliomot egyképpen tudott a kezébe venni, kormányzati programmot és lelki programmot egyképpen tudott hozni. Életét, annak nekünk szentelt 10 esztendejét Istennek köszönjük meg, jövendőjére is Tőle kérünk áldást. Ugv az egyetemes, mint a kerületi felügyelő meghatottan köszönték meg az üdvözlést. Szeretettel emlékezett meg a püspök a betegsége miatt megjelenni nem tudó szentmártoni Radó Lajos pénzügyi bizottsági elnökről is, 10 éves elnöki jubileuma alkalmából. A soproni gyülekezet pedig küldöttségileg üdvözölte a kerületi gyűlést. Jánossy Gábor, szombathelyi egyházközségi felügyelő, országgyűlési képviselő pedig a közgyűlés napjának, október 6.-nak szomorú magyar vonatkozásaira emlékeztette lelkes szavakkal a kerületi gyűlést. A püspöki jelentés. D. Kapi Béla püspök ez évben is nyomtatásban megjelent püspöki jelentése átfogó és hű képét adja az egyház- kerület egy esztendei életének, munkafolytatásának és minden irányú viszonylatának. 450 esztendő múltán kibeszélhe- tetlen érzésekkel közeledünk Luther bölcsőjéhez. Megköszönjük Istennek, hogy örök életre teremtett lelkek javára s milliók áldásául őt elküldötte. Hódolattal tekintünk a nagy ember-óriásra, ki világhatalmakkal szállt harcba az Ige fegyverével s azért vált történeti hőssé, mert kezdettől fogva végig Krisztus leghívebb szolgája volt. Próféta és harcos, tudós és pásztor, romboló és építő, forradalmár és organizátor, nevető- szemű örök gyermek és örökböl- csességű vates, de mindig az Ige igazságának fényében. Úgy emeljük feléje tekintetünket, mint egy napsütötte bércoromra. Megyünk megcsodálni nagyságát és munkáját, megérteni lelkülete gazdagságát s kötelességeink sorát. Jegyezze fel egyházkerületünk is jegyzőkönyve lapjaira Isten iránt való háláját, hogy 450 évvel ezelőtt Luther Mártont a földre küldötte, a reformáció munkájának elvégzésére méltatta s az Ige alapján álló művét mindeddig megtartotta. Gondoskodtam, hogy gyülekezeteink Luther-hét tartásával gyümölcsözővé tegyék az Istenadta alkalmat. — Az állam anyagi politikáját egyházunkkal szemben nagyrészt pénzügyi szempontok határozták meg. Az egyház követel és kér, az állam pedig leszállít és megtagad. A lelkészek személyi államsegélyének csonkítása nagy veszedelmet rejt magában. Mindenki kiszámíthatja, hogy családfenntartásuk csaknem lehetetlen. Fájó sebként hetett Isten minket szegény embereket olyan kimondhatatlanul boldoggá. 1656. október 10. Az én drága, nagyontisztelendő lelki atyám, Wehr prépost úr nehezen várt pihenésre költözött. Ügy érzem, mintha második atyámat veszítettem volna el. Mint lelki atyám a Jézus Krisztusban az evangéliom által újjáteremtett engemet, szerette és gondozta lelkemet, mígnem Krisztus élővé vált bennem. — „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek Isten beszédét és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket (Zsid. 13, 7.)“. 1657. január 14. Gyermekünk: Mária Erzsébet meghal, alig nyolc hónapos korában. Uram, miért veszed el az én szemeim örömét és az én szívem boldogságát? De nem akarok panaszkodni és sírni. Aludjál csendesen én gyermekem a te pihenő ágyadban! Rövid és gonosz volt a te életed ideje, te kedves, gyorsan távozó vendége ennek a földnek! — „Az Úr adta, az Ür el is vette, áldott legyen az Urnák neve (Jőb 1, 21.)!“ 1657. április28. Szeretett sógorom, Fromm Joachim archidiakonus, 62 éves korában meghalt. Ne essél kétségbe, kedves Szabina nővérem. Isten az özvegyek és árvák atyja. Míg az én kedves Gerhardtommal élek, te és gyermekeid ne ismerjetek szükséget. — „Boldogok a szolgák, akiket az Úr, mikor hazamegy vigyázva talál (Luk. 12, 37.).“ 1657. május 28. Az én kedves uramat meghívják diakónusnak a Szt. Nikolai templomba. Ó, kedves szülőházam, hát ismét megláthatlak, innen az idegenből ismét hazamehetek! Megint megállhatok és imádkozhatott! édesanyám sírjánál. Milyen jó és kegyelmes az Úr! — „Ez is a seregek Urától származik, mert az ő tanácsa csodálatos és hatalmasan kivezet bennünket (Ezs. 28, 29.).“ 1658. január 12. Megszületik második gyermekünk: Anna Katalin és január 15-én Reichhardt archidiakonus úr megkereszteli. így gyógyítottad meg, Uram, azt, amit szívünkön Te ütöttél. Tedd áldássá számunkra gyermekünket, ha bölcs tetszéseddel találkozik. — „Mert mennyei Atyátok nem akarja, hogy egy is elvesszen a kicsinyek közül (Máté 18, 14.)“ 1659. március 25. A mi Anna Katalinunkat most viszik megásott sírjába. Ó, istenem, olyan legyek hát én, mint akitől gyermekeit elrabolják? Miért büntetsz engem olyan kegyetlenül, én Uram? Mit vétkeztem, hogy ezt az örömöt is fájdalommá változtattad? — Gerhardtom vigasztal engem és azt mondja: miért sírsz? A gyermek nem halt meg, hanem csak aluszik! Igen, aluszik, de olyan mélyen, hogy az anyai szív már nem képes felébreszteni! Tudom, Uram, van hatalmad a tieiddel azt cselekedni, amit Te akarsz, de legalább hagyj engem sírni és panaszkodni! — „Engedjétek
