Harangszó, 1933
1933-09-03 / 36. szám
1933 szeptember 3. HARANGSZÓ 289 Ncy Géza vármegyei főjegyző átadta a főesperesnek a kormányzói Signum lau- dis-t az egyházi és társadalmi téren kifejtett eredményes működéséért. Beszédében reámutatott, hogy most csak a munka ünnepét lehet ünnepelni és ez alkalommal is csak ezt az ünnepet ünnepük. Többször is kiemelte, hogy ö római kath. egyházának hűséges és buzgó fia mégis mélységes elismeréssel jön az ünnepelt elé, ki mindig a békét hirdette és a munka embere. Kemény Lajos budapesti esperes a bányakerüíeti püspök nevében üdvözölte a jubilánst. Szólt a lel- készi munkáról, mint szolgálatról és annak gyönyörűségeiről és arról, hogy az egyház a munkás életért figyelmes sze- retetet adhat. Chugyik Pál alesperes üdvözlő beszéde után átadta az egyházmegye tisztviselőinek ajándékát: egy szép díszalbumot és a jubiláns olajképét. Ezután még tizenöten üdvözölték az ünnepelt föesperest. Az üdvözlök közül hiányzott a róm. kath. egyház, ellenben nagy küldöttséggel jelen volt az izraelita hitközség. A főesperes meghatott szavakkal köszöntötte még az iránta megnyilatkozó szeretetet. Kiemelte, hogy sohasem vágyódott elismerés, ünneplés, népszerűség és kitüntetés után és e mostani ünnepeltetést sem önmagának, hanem annak a munkának tulajdonítja, amelyet általa végzett az isteni kegyelem. Ezután a főesperes évi jelentését terjesztette elő. Ebből csak azt emeljük ki, hogy a rákosszentmihályi fiókegyház megkezdte templomépítését. Jelentésében fokozottabb munkára buzdította szeretetét? Szereted-e öt, aki ennyire szeret téged? Szeptember 5. Lefelé huzó erők. Róm. 8, 38—39. Pál benneélt ebben az Isten által teremtett áldott közösségben. Látta, érezte Isten végtelen, szeretetét, arfiit a Krisztusban kijelentett. De érezte azt is, hagy ettől a szeretettől mindig el akar valami szakítani. Valami titokzatos erő és hatalom, amely láthatatlanul hat és gyengíti azt, ami felfelé emel. Ez minden kér. ember élettapasztalata. Valami szét akarja szakítani az Istenhez fiizö szálakat. Sok ember élete ezért ingadozik. Hol alábbesik, hol feljebbemelkedik. Nem ért el egy olyan pontot, ahol a felfe léemelkedés bizonyosabb, mint az alá; u- hanás. Pál túlvolt ezen a ponton már. És te? Vizsgáld meg, mi hat rád jobban? Az-e, ami lehúz, vagy az, ami felemel? Szeptember 6. A nyomorúság. Jel. 2:8— 11. Vannak emberek, akik addig, míg a nyomorúság szele nem süvít feléjük, meg tudnak maradni Isten mellett, de mihelyt ez megérinti őket, eltávolodnak Tőle. Viszont vannak, akik, míg jól ment dolguk, nem keresték az Istennel való közösséget, de amikor bajba kerültek, keresték az ö szeretetét. A nyomorúság elszakíthat Istentől és odahajthat Isten, he2, A mai idők nyomorúsága is. Te hogyan állsz a mai élet nyomorúságai között? Elfordultál Istentől, lázadozóvá lettél, vagy még jobban odahuzódtál Hozzá? Vigyázz, légy résen és ápold az Istennel való közösséget. Vele mindig könnyebb szenvedni, mint Nélküle! munkatársait és nagyobb hűségre, egy- házszeretetre a híveket. A kimerítő jelentés után az alesperes olvasta fel tanügyi jelentését, tapasztalatait a múlt évről. Majd megtárgyalták a gyűlés elintézendő ügyeit, kiegészítették a tisztikart. Pénztáros lett Torda Gyula, egyházi jegyzők: Pröhle Sándor és Mezei József, törvényszéki bíró: vitéz Pétery Aladár. Az esperességi gyűléssel egy időben tartották meg évi közgyűlésüket az iskolában az egyházmegyei tanítók, kik ezzel is bebizonyították a főesperes iránti sze- retetüket. OLVASSUK A BIBLIÁT. „Kicsoda szakaszt el... ?“ Szeptember 4. Közösségben az Istennel. Róm. 8, 11—18., I. Ján. 3, 1—2. Az élet sokféle közösséget kínál nekünk. Mindegyik csak úgy értékes és maradandó, ha a szeretet fiizi össze azokat, akik beletartoznak. Ahol nincs szeretet, ott eltávolodnak az emberek egymástól, ösz- szekötő ereje csak a szeretetnek van. Minél nagyobb a szeretet, annál erősebben összefűz. Isten szeretete a legna- rrvobb. Abban mutatta meg ezt, hogy a Fiát adta, aki életét áldozta oda, hogy mi Isten gyermekeivé lehessünk, Lelkét adta, hogv mi az istenfiúságra nevelődhessünk. Érzed-e ennek a közösségnek az áldását, éled-e az Istennek nagy ban súlyosodik. Wittenberg, Jena, Helmstadt theoló- giai fakultásai egymásután nyilatkoznak a választófejedelem rendeletéiről s határozott szavakkal tiltakoznak az evangélikus lelkészek lelkiismereti meggyőződésének elnyomása ellen. A választófejedelem felháborodása nem ismer féket. Hogy mernek beleavatkozni fejedelmi jogai gyakorlásába? Hogy merik idegenek elé teregetni az ő intézkedéseit? Honnan veszik a bátorságot idegen egyetemek ítélkezni uralkodó rendelkezései és jól megfontolt fejedelmi akarata felett? Szigorú felhívás érkezik a berlini papsághoz. Az eddig késedelmeskedők haladéktalanul írják alá a re- versálist. Reinhardtot és Lilliust április 28-ára a konsistó- riuni elé idézik. Másnap este Gerhardt sápadtan megy haza. Felesége kérdező tekintetére röviden csak ennyit mond: — Reinhardtot és Lilliust megfosztották állásuktól s kitiltották őket a városból. Anna Mária szívére szorítja kezét. — És ez végleges ítélet? — A magistrátus kegyelmet kért számukra, de a fejedelem elutasította a kérést. A fejedelemasszonyhoz akartak menni könyörgésükkel, hiába. — Isten adjon nekik erőt! — Azt is hallottam, hogy a fejedelem különösen Reinhardt magatartását kifogásolja s az ő ellentállását az én befolyásomnak tulajdonítja,—folytatja Gerhardt. — Úgy! Akkor bizonyára hamarosan sor kerül rád is! — Készen várom! — Ha egymás mellett állhatunk, Paulusom és velünk van a szent Isten, akkor úgy-e nem félünk semmitől 9 Gerhardt megragadja felesége kezét és mély meggyőződéssel mondja: — Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Tavasz és nyár ez esztendőben ólomlábon megy végig Gerhardték parochiáján. Vijjogó saskeselyük köröznek felettük s áthatolhatatlan ködfelhő terpeszkedik előttük. Esti elpihenéskor nem sejtik, mit hoz a reggel és napközben félve számítgatják, mit rejteget fekete szárnya alatt az alkonyat. Gerhardt mindennap elmegy a Ielkészi irodába és végzi egyéb papi kötelességeit: keresztel, esket, temet, betegeket látogat, prédikál. Hazatértekor arcáról olvassa le felesége, vájjon nem álltak-e eléje, mikor oltár elé indult és nem tiltották-e el a koporsótól? Ólomlábon iáró hónapok is túlságosan sietve rohannak tova. Elrepült július, eltűntek a perzselös augusztusi hetek. A kis András számára egyik sem hozott erősödést. Elérkezett szeptember vége. Színesedtek a fák levelei s vékonyra ritkult lombokon át erőtlenül hulltak alá a napsugarak. Jól ismert szenvedéstörténetet éltek át ismét. Egymás után következtek éjszakai virrasztás, embernél erősebb hatalmasságokkal viaskodás, térdenállva imádkozás, tehetetlenségük megátkozása. A gyermek arca pedig mindig sápadtabbra vált.Nagy, szomorú szemében mindig titokzatosabb lett az örök pihenés után való vágyakozás. Ablakba állított olajmécsként égett, néha lobbanása is alig látszott, csak lehelletének fi- nomszövésű fátyola. Egyszerre csak egy sivítóbb őszi szél kioltotta. A halottak matrikulájába beléjegyzik Anno 1665 szept. 20-án Isten magához vette a kis Gerhardt András Keresztélyt, pedig még csak nyolc hónapig élt. A negyedik koporsó! Hiába temetik templomi sir-
