Harangszó, 1933
1933-09-03 / 36. szám
690 HARÁNG SZÓ 1933 szeptember 3 még nagyobb erő, a Krisztus ereje. Ha mi nem tudjuk az elszakítani akaró erőket megtörni, vagy csökkenteni, Krisztus ezt meg tudja tenni, őhozzá kell folyamodnunk, hittel Őt kell kérnünk, hogy jöjjön segítségünkre. Imádkozol-e hozzá, mikor érzed, hogy gyenge vagy, nincs ellenálló erőd? Hallgatsz-fc szavára, megtartod-e, követed-e? Erről ne felejtkezzél el soha! Szeptember 10. Krisztus szerelme. Róm- 8, 37—39. Figyeld meg, milyen boldog örömujjongás ez a két vers. Nem azt mondja Pál, hogy megmenekülünk, hanem hogy diadalmaskodunk. Az elszakítani akaró erők felett diadalmaskodunk — Krisztus szerelme által. Óh ragadd meg ezt a szerelmet! Nézd, milyen nagy. Tekints a keresztre. Borulj le előtte, akkor látod csak igazán a nagyságát, ö így szeretett téged, ilyen oltalom akar lenni a szerelmével néked. Hogyan szereted te Őt? Pál az életét kínálta fel Néki. Másra nem gondolt, mint arra, hogy Őt szolgálja, Néki éljen, Érte haljon meg. Mit tudnál te tenni a Krisztusért, Aki ennyire szeretett? Krisztus azt várja, hogy kínáld fel Néki az életed. Lukács István. AZ UTCÁN . . . Megbotlik a szemem egy söprésbe görbülő, gyűrött emberen. Lendülő kezében kasza volt hajdan, most. .. söpri az utcdt koldusra martan— Úgy lehet, régen az érett vetésen szűz földet csókolt a verejtéke . . . Most. . . szemetes, járt, taposott utat áztat a napsütés bőséges, csillogó gyöngye .. . E seprüs robolost, hajdan kaszás gazdát, sokszor gondolatban dédelgetem szótlan . . . Aztán . . . aztán . . . kérem az Istent, ha már a kaszát, amivel kalácsát szerezte, elvette, hagyja meg, hagyja meg seprűjét, hogy két kicsinyét legyen mivel etesse, hogy legyen kenyere . . . kenyere . . . Komjáthy Lajos. KARCOLATOK. As egyház és a nyomor. Jj „Nemzeti Figyelő“-ben olvassuk : „Kevés járó-kelő embernek tűnt fel az az érdekes korkép, amely valamelyik külvárosi útvonalon —————————— Szeptember 7. Üldöztetés, fegyver. II. Kor. 11, 24—33, II. Tim. 3, 10—12. Pál sokat szenvedett nemcsak a rossz életviszonyok miatt, hanem a rossz emberek miatt is. Sok üldöztetésnek, kinozta- tásnak volt kitéve. Ebben a részben — nem mintha dicsekedni akarna — felso- rojla azt, hogy mennyit kellett neki kínlódni az üldöztetések miatt. De azért ki tudott tartani. Nem szakíthatta el semmi a Krisztustól. Gondolj azokra, akik az ő nyomában jártak és Krisztusért minden kínoztatást elviseltek. Gondolj a hithö- sökre, a gályarabokra. Ha téged fegyverrel üldöznének s arra kényszerítenének, hogy szakadj el Istentől, Krisztustól, meg tudnál-e állni? Szeptember 8. Bűn, Sátán. II. Tliess. 2, 1—12. I. Mózes 3, 8—10. A bűn mindig szakadást idéz elő. A Sátán kitervelt célja, hogy Isten világában meghasonlást támasszon. Amióta az első emberpárt elcsábította, azóta szüntelen arra leselkedik, hol, hogyan bonthatná meg az embernek Istennel való közösségét. Reád is leselkedik, téged is csábít. Magad sem tudod, hol fog el. Talán kicsiny dolgokra akar rávenni és fokozatosan mindig nagyobb bűnök elkövetésére bír rá. Vigyázz, állj ellent ne hódolj be neki, ha mégolyán szépen beszél is hozzád. Isten szeretetétől akar mindig elszakítani! Szeptember 9. Aki mindezeknél erősebb. II. Kor. 12, 5—10. Kol. 1, 15—20. Aki érezte azokat az erőket, amelyek Istennek Krisztusban megjelent szeretetétől el akarnak szakítani, az tudja, hogy ezek emberfeletti erők. Nagyobbak, mint a mi erőnk. De hála Isten, várt ezeknél boltba, anyaföld mélyére, hiába viszik közelségbe, messzeségbe. A koporsók temetetlenül lábaink előtt maradnak. Újra kell viaskodnunk a kaszás csontvázemberrel! Újra válaszolnunk kell rettenetesen nehéz kérdésekre: miért kell odaadnunk és kinek adjuk oda? Kettőjük közt kevés szó esik az új koporsóról. De minden mozdulatuk és tekintetük megérezteti, hogy állandóan temető-úton járnak és észrevétlen egymás lelkét erősítgetik. A bölcső kikerül a szobából, kicsi gyerek-ruhácskák, párnák és takarók pihenni térnek egy nagy, vaspántos ládába. Első hetekben csak egyszer mondja panaszosan Anna Mária: — Minden éjjel látom szegénykémet, amint rám tekint szomorú szemeivel. Később beszélget róla, decsak félve, óvatosan. Egyszer kiejti kezéből varrását, hosszan elmerengve néz maga elé, azután megfogja férje kezét.-— Paulus, valamelyik vigasztaló éneked egyik verse állandóan fülemben duruzsol, mint téli hidegben a muzsikáló kandallótfíz: Nem sülyedhetsz végképen el A bú s gond örvényébe, Édes vigasznak fénye kel A világtalan éjbe. Győzd szent tűréssel, csendes szívvel, Bízd csak Istenre, hogy mit mível. Rossz tőle nem származhat. — Üres bölcsőm mellett csendesen várnom kell, hogy mit akar velem az Isten? >— Nem várod hiába, Mária, — mondja a férfi s erős keze átfogja az asztalon erőtlenül fekvő, kékesen erezett kezet. íróasztalához siet, azután törött táblájú füzettel tér vissza. — Hallgasd csak, tegnap este írtam: Szándékod jó, jót is mívelsz, Mégis alig hiszed meg, Hány nyugtalan álmot szerez A töprengés szívednek. Gyötrödől nyugvó helyeden, Isten nem jut eszedbe sem, Végképen elfeledted. Övéit nem felejti el Mi hűséges Istenünk Csak arra gondol és ügyel, Hogy mi boldogok legyünk. Egünk bár néha elborul, Mindenkor változatlanul Az igazság vezérli. Anna Mária félig lehunyt szemekkel nézi urát s csendes merengéssel ismételget egy-egy mondatot: — Egünk bár néha elborul. . . Mindenkor változatlanul ... az igazság vezérli! ... Este boldog lelki közösségben meghitten beszélgetnek s beszélgetésük és imádságuk utolsó gondolatát őrzi Mária asszony reszketős szava: — Drága nekünk a gyermekünk, de még drágább a hitünk. Pál, még többet kellene imádkoznunk, hogy Isten tartson meg igaz hitünkben és embertársainkat erősítse meg a hitben megállásra. (Folytatjuk.)
