Harangszó, 1933

1933-07-23 / 30. szám

240

HARANGSZÓ

1933 július 23

gátasakor 1896. az ő művészi utasításai szerint díszítették fel a geresdi templomot és oltárt. Jelenvolt az ekkori egyházi ünnepélyeken s őseiről megemlékezve az egyházfelügyelöséget is (1902- 1906.) elfogadta. 72 éves korában. 1933 febr. 11-én halt meg. Láng Margit már az 1930. évi Luther Naptárban szép életrajzzal és arcképének közlésével iktatta az evang. egyház előkelőségei közé.

A még élő evang. Karcsayak közül két testvért, Miklóst és Gyulát kell megemlítenünk. A fentebbi Karcsay László nagvléli nagybirtokos és bocsári Mocsáry Róza fiai. Karcsav Gyula m. kir. gazdasági felügyelő Győrött, Karcsay Miklós pedig Komárom és Esztergom vármegyék főjegyzője, az esztergomi evang. missziói egyház felügyelője.

íme, az énekíró Karcsai Kató nemesi családja az elmúlt századokban hány buzgó evang. egyházi tisztviselőt s köztük egy költőnőt s egy kiváló festőművészt is adott egyházunknak. Az evan- géliomi hitbuzgóság átvonul az egész nemes Karcsay nemzetségen.

Finn templomok.

III. A tamperei székesegyház.

Tamperét, Finnország Manchesterének is szokták nevezni, mert úgyszólván tisztán gyárváros. Sajátos földrajzi helyzete és természeti ajándékai tették azzá. A város egy hosszú, két tó között elterülő földnyelven épült. A két tó közül az egyik magasabban fekszik a másiknál és igy felesleges vizét a „Tammersellö“

(innen a svéd Tammerfors elnevezés!) vezeti le. Ez a folyócska tele van vízeséssel és sellövel, amelynek erejét az ügyes finnek a gyári munkánál jól kihasználják. Tampere csaknem minden gyára a folyó partján épült, mert onnan kapja az olcsó hajtóerőt.

Tampere nem régen püspöki székhely, mert az újabb települések közé tartozik. A reformáció idején a sziklapartok közé szorított Tammer partján néhány vízimalom zakatolása vegyült csak a vízesés zúgásába. Akkor kezdett el rohamosan fejlődni, amikor a gyárak épülni kezdtek. 1880-ban még csak 13 ezer, 1910-ben 44 ezer, ma kb. 60 ezer lakosa van. 1903-ig nem is volt önálló gyülekezet, hanem a szomszédos falusi gyülekezethez tartozott. Azóta az egész püspökség területén (kivéve Helsinkit, mely szintén odatartozik!) a legnagyobb gyülekezet és püspöki székhely. Püspöke Gummerus Jakab, aki nálunk a legismertebb finn püspök, mert az egyházközi értekezleteken külföldön sokszor képviseli a finn egyházat.

Maga a székesegyház Suomi egyik legszebb temploma. Finn nemzeti stílusban épült. Ilyen tűhegyü, magas tornyokat, párkányzatos kiugrásokkal csak itt látunk. Szürke, faragott termés-gránitból épült, melynek keménysége vetekszik a márvánnyal. A reggeli nap fényében úgy csillog, mint egy csodás, mesebeli drágakő. Lábagyökerezetten áll meg előtte az ember, ha a kőfalú várkerités kapuján belép. Régi finn stílus, de mégis modern. A templom alatt modernül berendezett tanácskozótermek és gyülekezeti terem.

Oltára is újszerű. A képet Énekeli

idejében. Hivatalát 1862—1867. viselte s buzgó tagja volt az egyháznak mindvégig. Jelenvolt Lajos fiával együtt Gyu- rátz Ferenc püspök egyházlátogatásán is 1896-ban. 1910-ben halt meg Nagyge- resderf, neje, Káldy Matild pedig már 1907-ben. Leányuk, Karcsay Atala Simon Ödön soproni főispánnak volt a felesége.

Fiúk, Karcsav Lajos, a jeles festőművész, még Kiskölkeden született 1861-ben. Mint kis gyermeket hozták át Nagvgeresdre a Káldy-rokonság körébe. Anyja unokatestvére volt Káldy Gyulának, a dunántúli egyházkerület felügyelőjének. A középiskola hét osztályát a soproni líceumban, a nyolcadikat Pápán végezte. Művészi hajlamai 1878-ban Münchenbe a festészeti akadémiára vitték. Mint festőművész fényes sikereket ért el. ..Zsugori“ című kénét 1887. a király vásárolta. meg. Kiválóbb művei még: Almaszüret. Duzzogás, Meszelő

asszonyok, Boszorkánykonyha, stb. Mint ősi birtokos család tagját a természet és a magyar föld szeretete jellemzi. Magyar eredetiség, természetesség és finom humor csillan ki a műveiből. Kár, hogy érzékeny lelke megsértődve, igen korán visszavonult a művészettől. Így is . előkelő helyet foglal el a magyar festőművészek között. A vármegye ügyeiben sem: vett részt, pedig virilis jogon bizottsági tagja volt. Sógora, a főispán és nővérének fia, dr. Simon Elemér, a mostani főispán sem tudták őt a vármegyei életbe belevinni. Visszavonulva a gazdálkodásnak és bölcsészeti tanulmányainak élt. Az egyházi életbe is Farkas Mihály geresdi lelkész csak nehezen tudta belevonni. Gyurátz püspök egyházlátoródó ablak deszkájára keményre tömött párna feszül. Zsuzsanna asszony elmozdítja az íróasztal előtt álló karosszéket s jelentőségteljesen mutat egy zsákszerű kosárra, melynek fészkében kényelmesen elhelyezked- hetik két fagyoskodó láb.

Miután Zsuzsánna asszony learatta a dicsőség első aranykalászait, halkan kicsoszog. Gerhardt Pál is kifelé indul, hogy felesége elé menjen, de azután gondolkodva megáll s lassú léptekkel visszatér. Kitárja a kandalló ajtaját s jóleső érzéssel ereszkedik az oldalt álló karosszékbe, melyet bizonyára az ő számára állított oda egy gondoskodó kéz.

Gémberedett tagjait kellemes meleg járja át s gyönyörködve mélyeszti tekintetét a szeszélyesen csapkodó lángnyelvekbe. Mintha összehajló vonalakból emberszív rajzolódnék eléje és fénysugaraival megvilágítaná a szoba távoli sötét zugait is.

Esztendeje történt, hogy egy asszonyszív kigyulladt az ő számára. Féltenyér nagyságú kicsi izomdarab, de belőle boldogság, hűség, gondoskodó szeretet zúgnak életmezőségére. Mióta édesanyja koporsóját befedte a hulló rög, legfeljebb vendég volt idegenek családi tűzhelyénél. Csendes hálaadásban lehúnyódó szemekkel most érzi igazán az otthon varázsát s az értünk élő lélek önfeláldozó szeretetének boldogságát. Elemzi felesége egyéniségét, próbálja névvel megjelölni jellemvonásait, hiába, nem boldogul. Komolyságában vidám s vidámságában komoly. Az elmondatlan szavakat is meghallja s nyitott könyvként olvas lelke kapocscsal lezárt lapjairól. Mi néki Anna Mária? Élettárs,

lelki társ, munkatárs, örökös társ? Minden egy személyben. Bizony, Isten drága ajándéka.

Pedig minden napja áldozat. Milyen nagy ellentét van a kényelmes szülői otthon és a szegényes pa- rochia, Berlin és Mitenwalde, az elhagyott jólét és az itteni nélkülözés, a gyerekkora óta megszokott gazdagság és a mostani szegénység között.

Egy gondolat cikázik át agyán. Hirtelen felugrik, kisiet a szobából s a konyha melletti kamra kilincsére teszi kezét. Az ajtó csukva van.

Zsuzsánna csudálkozva nézi a kamara felé siető esperest, ilyesmi még sohase fordult elő, azután közömbösen mondja:

— A tisztelendőné asszony becsukta.

Gerhardt Pál fejcsóválva áll egy ideig.

— Parancsol valamit az esperes úr?

— Nem, nem, — feleli elgondolkodva, — csak szerettem volna megnézni, hogy mennyi lisztünk, zsírunk van még?

Zsuzsánna asszony ráncos öreg arcát valami különös fényes mosoly árasztja el. Egyik kezét fontoskodva felemeli, a másikat szája elé tartja, mintha csak ujjain keresztül szűrve merné szavait elmondani.

— Esperes uram, kevés lehet a lisztesládában-és zsírosbödönben! Ha tele van kamránk, akkor nyitva hagyja a tisztelendőné asszony, de ha fogyóban van holmink, akkor mindig csukva tartja.

Lehajtott fejjel megy vissza. A szélestorku kályhában lecsúsztak egymásról a fahasábok s feketén üszkösödő részein véres sebként izzik a tűzmarás nyoma. Sötét árnyfoltok kúsznak a mécsvilágítás nélküli