Harangszó, 1933
1933-07-09 / 28. szám
' 222 HARANGSZÓ 1933 július 9. forradalom kitörésekor 65.316 apácája és szerzetese volt az országnak. így vívta ki magának Spanyolország „a legkatoliku- sabb ország* nevet. Ha valahol, hát Spanyolországban évszázados és meg nem háborgatott alkalma volt Rómának, hogy sokat emlegetett .nevelő és megszentelő* erejével ráüsse erre a népre a .felülmúlhatatlan katholikus életideál magasabbrendű er- kölcsiségé*-nek a bélyegét. S mégis mit adott Spanyolország a világnak s mik azok a dolgok, amelyeket ez a nép mint önmagára jellemzőt kitermelt és felmutatott? Közmondásszerü lett a spanyol lustaság. Igaz, hogy a szorgalom és lustaság vérmérséklet s velünkszületett hajlandóság dolga is. Ám, hogy azt, — mint minden bűnt — mégis csak lehet kívülről jövő lelki hatásokkal befolyásolni, arra gyönyörű példa Mussolini, aki I Európa másik, szintén eléggé dologke- | riilő hírben álló népét, az olaszt, Európa leglázasabban dolgozó népévé tudta lelkesíteni. Ugyancsak köztudomású a spanyol | elmaradottság. A lakosság 50 | százaléka írástudatlan. A spanyol utcák jellegzetes alakja a notario publico, a közjegyző, aki a szabadban felállított asztalkáján, csekély díjazásért elvégzi az írástudatlan nép írásos ügyeit. Viz a házaknál nincs, hanem úgy veszik azt a vizes embertől, aki időnkint kocsijával bejárja az utcákat. A tisztaság igen gyenge lábon áll. Ismeretes, hogy valamely nép műveltsége fokmérőjéül — nem alap nélkül — a szappanfogyasztást szokták tekinteni. Hát akkor milyen lehet annak a spanyol népnek a műveltsége, ahol a nagytömeg a szappant nem ismeri, nem is mosakszik egyáltalán s ahol még előkelő családoknál is csodálkozást váltott ki, midőn egy angol ápolónő megmutatta, hogyan kell a csecsemőt mindennap füröszteni. Az elmaradottsággal összefügg a spanyol babona. Vallásuk alig több, mint Mária-legendák foglalata. Jézus Isten hárfása. Türténell elbetzélé*. Irta: Kept Béta. 28 Gerhardt nem felel s tovább lapozgat kéziratai között.-— Itt van a keresztyén ember öröméneke. A 73- dik zsoltár 23. versét vettem alapul: „Én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet“. Crüger a fejét rázza. Mielőtt egyetlen szót kiejtene a költő, ő rímekbe bomló verseket, imádságos sóhajokat hall s lelkében muzsikáló melódiák zsonganak. Én lelkem, miért csüggedsz el? Van neked Istened, őt nem vesztheted el. Ki veszi el üdvösséged, A mennyet, Amelyet , Jézus szerzett néked? E világra mit sem hoztam, Midőn én Kebelén Anyámnak nyugodtam. S mit sem viszek, ha távozom, Ha innét Majd ismét, Mint árnyék, búcsúzom. Földi kincsem, testem, lelkem, Mindenem Istenem Kegyelméből nyertem. Ha ő mindezt visszakéri, Nem bánom, őt áldom, Ajkam őt dicséri. Gerhardt asztalra ejti kezéből az írást. Crüger lehunyt szemekkel ül s arcán áhítat gyönyörűsége ragyog. — Legalább ebből még néhány verset! Gerhardt felemeli a papírost s megreszkető hangon folytatja az olvasást: Mi s földnek dicsősége? Csak fövény, Múló fény, Szív keserűsége. Én a mennybe, oda vágyom, Ott látom Megváltóm, Ott lesz boldogságom. Enyém vagy és én a tied, Pásztorom, Királyom, Ki szakaszt el tőled? Én örökre tied lettem, Keresztfán, Nagy drágán Megfizettél értem. Enyém vagy, el nem eresztlék, Hitemmel, „Eretnek“-vallató pince Figuerasban.
